Varró Dániel

Élete
1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában (1989) írta. A XII.
kerület - Németvölgy lakója és a "Mackós" iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági
Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt.
Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és
folyóiratokban. Három önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló)
kötet társszerzője is. Első kötete, a Bögre azúr 1999-ben, 21 éves korában jelent meg.
Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen – verses meseregény, 2003-ban látott napvilágot.
Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira.
Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb
(önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte
műsorára. 1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társaságának tagja. Első
költői sikerét - a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint - 12 évesen (1989) érte el, egy
eposztrilógiával.

Megjelent kötetei, hangfelvételei

 Bögre azúr (1999, Magvető, ISBN 9631421597)
 Túl a Maszat-hegyen (2003, Magvető, ISBN 9631423484)
 Állatok a tubusból (festészeti album, Alföldi Róbert válogatása, Lackfi János, Tóth
Krisztina, Varró Dániel verseivel gazdagítva) (2003, Csimota, ISBN 9638635010)
  Túl a Maszat-hegyen - zenés kalandlemez (a Budapest Bábszínházban bemutatott
bábmusical alapján, zeneszerző: Presser Gábor 2005, Sony BMG 82876743692)
 Szívdesszert (2007, Magvető, ISBN 9789631426113)
 Bögre azúr - hangfelvétel a szerző előadásában CD-n (hangoskönyv 2007, Magvető,
ISBN 9789631425833)
 Szívdesszert - hangoskönyv Előadja: Mácsai Pál, 2007, Magvető, ISBN 963-142-656-4
 Verses-képes gyerekjóga - Karádi Róberttel, Gál Évával és Szentesi Csabával közösen,
2007, Jaffa, ISBN 978-963-960-434-6
 KERGE ABC - Tóth Krisztinával és Szabó T. Annával közösen 2008, Magvető, ISBN
978-963-976-802-4
 Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak, Manó Könyvek, 2010, ISBN
9786155028052

Színházi munkái
 A csoda (Pavel Chmiral bábjátéka alapján, Budapest Bábszínház, 2001)
 A brémai muzsikusok (librettó Csemiczky Miklós meseoperájához, 2003)
 Túl a Maszat-hegyen (Presser Gábor zenéjével, Budapest Bábszínház, 2005)
 Vesztegzár a Grand Hotelban (Hamvai Kornéllal közösen, Nemzeti Színház, 2008)

Fordításai
Versek:

 Edmund Spenser: Amoretti LIII

 William Shakespeare: 18. szonett, 35. szonett, 130. szonett
 Iacopo Sannazzaro: Madrigál; Ismeretlen olasz költő: E pillantás, e büszke…
 Ben Jonson: Dal, melyből kiderül, hogy az asszony a férfi árnyéka csupán
 Richard Corbett: Nonszensz
 Apáti Ferenc: Panaszének
 Lewis Carrol: Sylvie and Bruno I. (versek)

Színdarabok:

 David Harrower: Kés a tyúkban (Kamra, 1999)

 Harold Pinter: Születésnap (Radnóti Színház, 2000)
 David Mamet: Titkosírás (in: Titkosírás – Mai amerikai drámák, Európa, 2000)
 Martin McDonagh: A kripli (Radnóti Színház, 2001)
 Tom Stoppard: Travesztiák (in: Tom Stoppard drámák, Európa, 2002)
 Mark Ravenhill: Shopping and Fucking (Thália Színház, 2002)
 Edward Albee: Szilvia, a K. (Radnóti Színház, 2003)
 A. J. Lerner: My Fair Lady (Pécsi Nemzeti Színház, 2003)
 Martin McDonagh: Vaknyugat (Pesti Színház, 2004)
 William Congreve: Így él a világ (Katona József Színház, 2005)
 William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Új Színház, 2006)

Egyéb
  Shel Silverstein: Lafkádió - az oroszlán, aki visszalőtt Sík kiadó, 2002, ISBN
9799639270113

Díjai
 Bródy Sándor-díj 1999 (különdíj)
 NKA-ösztöndíj 2000
 Új Magyar Hangjáték Díj 2000
 Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2002
 József Attila-díj 2005
 Petőfi-díj 2003
 Gundel művészeti díj 2004
 Az Országos Színházi Találkozó különdíja (A Kés a tyúkban fordításáért) 2000
 Bárka díj 2003
 Az Év Gyermekkönyve díj 2004
 Fitz József-könyvdíj (a könyvtárosok közönségdíja) 2004
 Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2007
 Computer Spieler-díj 2009

VARRÓ Dániel

BÖGRE AZÚR

Varró Dániel bemutatkozó kötete rögtön egy vers-zsonglőrt revelál, akit a

kortársak közül leginkább Kovács András Ferenchez lehetne hasonlítani; a
legkülönbözőbb versformák, poétikai alakzatok, valóságszemléletek,
beszédmódok és stílusok bravúros művelője, miközben a természetes derű,
a fiatalos jókedély jellemzi, ám aki - ha kell - tud komoly, elmélyült és
mélyre néző lenni.
Érett és kedélyes líráját a formaérzékenység és a visszafogottság egyszerre
egyéníti; vagyis Varró Dánielnek nemcsak "lelke van", de versalkotó
talentuma is. A Szilvalekvár és a zabpehely című darabban pl. így ír:
"Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok/ oly fényes volt Ön és illatos - sötét a
színe, mint a tinta most, / s bezápult". Szó és rímjátékai, kellemes
akusztikus hatást kiváltó asszonáncai ama tehetség szolgálatában állnak,
amely minden eléje kerülő témából költői világot varázsol. Valahogy minden
tárgy egészen természetes módon vers lesz a költő kezében, olyan magától
értetődően, amilyen a fűszál a mezőn.
A kötet az eredeti versek mellett pompás műfordításokat is tartalmaz; Varró
Dániel ugyanis angol szakos egyetemista, aki a Holmi című folyóirat
műfordító pályázatán már bizonyította ilyen irányú tehetségét.
Egyszerre fanyar és játékos (Nagyapi, sipkám emelintem); egyszerre
mestere a tömörítésnek (Buszon) és a nagyobb kompozícióknak (Kicsinyke
testamentum), de tehetsége akkor ragyog fel igazán, ha mások álorcájában
szól (Változatok egy gyerekdalra) - Balassitól Adyn át Térey Jánosig
mímeli-utánozza- parodizálja a magyar líra jeleseit, miközben persze
legbenső önmagát adja, a fanyar, mindenből viccet csináló, épp ezért kissé
szomorkás, fiatal költőt.

A Túl a Maszat-hegyen című történet hőse, Muhi Andris nem is sejti, mire vállalkozik, mikor
elindul a Maszat-hegyen túlra, hogy meglátogassa régen látott jóbarátját. Maszat Jankát, Makula
bácsit, Szösz nénét és a Maszat-hegy többi békés lakóját ugyanis nagy veszedelmek fenyegetik. A
Partvis Attila vezette, barbár takarítók több házban rajtaütésszerűen kitakarítanak. A gonosz Paca
cár, a maszat-hegyi trónbitorló pedig ördögi tervet eszelt ki, hogy az egész világot telepacázhassa.
Muhi Andris azonban Badarországon át eljut a Maszat-hegyen túlra, ahol mindenkivel
szembeszáll, és számos titokra fény derül…A könyv verses meseregény, verselésében és
hangütésében a klasszikus verses regényeket idézi (Puskint, Byront, Arany Lászlót), a történet
viszont kalandos, modern tündérmese. Többnyire gyermeki témákon mereng el a mesélő - hogy
csúfolták gyerekkorában, vagy milyen az ideális gombfocikapu. A elbeszélést számos játékos,
dallamos betétvers egészíti ki. Találhatnak benne kedvükre valót a kis- és nagyiskolások, a szüleik;
a kalandok és izgalmak, a csendes elmélkedések és az irodalmi ínyencségek kedvelői egyaránt."

Varró Dániel - Bádatos dapok

Hideg dovebber dzsípős szele jő

biatta bost bidded bező kopár,
oda az egyhe, őszies idő,
s elbúlt a Gyár.

Deb tudob, bilyen erős akarat

lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
bégis dalolok, bitt a badarak,
bert hát buszáj.

Bost búcsú déked, trillázó patak,

ti rózsák, badarak, te tarka rét,
búcsú déktek, artikulált szavak,
áldott beszéd!

Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,

búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
csak hogy - hapci!!!

„Ha nő lennék, azt szeretném, ha Varró Dani szerelmes lenne belém :-) Legalábbis a versei
alapján. Távolról, ismeretlenül is. Rímesen, kedvesen, dadogósan túlbeszélősen, cseten,
esemesben. Fontosnak érezném magam. Varró Dani kötete azt a kis csodát képes nyújtani,
hogy az olvasó ezeket a szerelmetes verseket olvasva egyszerre érezheti magát felnőttnek és
gondtalan kamasznak. Szeretsz, szeretlek, mily’ reménytelen, írja Nemes Nagy Ágnes
megdöbbentő soraiban. Varró Dani meg mintha hozzá tenné: ebben a reménytelenségben van
ám valami játékosság is! És tényleg. A kötet versei bizonyítják. Az meg szinte mellékes is,
olyan természetes, hogy bámulatra méltó formai bravúrral és biztonsággal megírt versek ezek,
régóta nem látott, gondtalan játékkal megkomponált képversek és szimpatikus
önkényességgel megbontott sorok és szabályok. A szíved az enyémmel nem kompatibilis, írja
Varró Dani. Igen, ez az egy, amin még a kivételes tehetséggel megírt versek sem segítenek.”

Jónás Tamás
SZÍVDESSZERT

Mért van két kis lábujj közt köz?

Ott lakik a lábujjközszösz.

S míg kattog egyre távolabb

haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.

Már gyűlnek a fákon a hollók

- ijedezget a szívben a vágy -
leskelve köröznek az égen,
mint kunkorodó teagőz,
így szálldos az élet is éppen,
a tavasz meg a nyár meg az ősz.

Aztán csak számolom a perceket,

idegesen kapcsolgatom a tévét,
és dünnyögök, hogy szeret, nem szeret...
elalszom egy légy zümmögése révén.
Aztán csak számolom a perceket.

Volnék nyakadra csöppent körtelé,

volnék ruhádba kent hasonlatok,
apró göröngy, ha megbotolsz belé,
kicsiny bogár, ha eltaposgatod.

Nézd csak az utcát,

hol vacogó házak fejebúbján
megköt a hószín öregség,

hol meztelen állnak a fák,

és fázik a gőg a szívükben,
hol dideregnek a tűzoltócsapok is,

ráhúzzák kipirult füleikre

kapucni gyanánt a ködöt,
hol csak a villamosok

dudorásznak a néma hidegben,

nézd, csupa csend és hó ez az utca.

Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen.

Ó künn a hó a fákra es
máris hiányzol drága S
e szív csak érted esdekel
jó lesz beszélni este tel
a hó a szív oly olvadé
csókol körülkarolva
dé

És az egész világ csak linkgyűjtemény,

s a dolgok benne linkek -
kattintsak bárhová, folyton te tűnsz elém,
te vagy honlapja mindnek.

A szívem el van, ó, egészen andalodva,

és imé, reszketeg,
amióta veled éjelente, hajnalonta
itt ímélezgetek.

A napra lehet nézni, de rád... csak UV-szűrős napszemüvegben.

Fogad, miből hiányzik egy darab,

romoljon, vásson el, ha mást harap.

A percben, ahogy másra néz nevetve,

hályog boruljon mind a két szemedre.

Ha másnak domborul ki zsenge halma,

fonnyadjon el a melled, mint az alma.

Nyálad, ha szádra másik száj tapad,

apadjon el, mint eltévedt patak.

Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba,

korhadjon el, mint férges fának odva.

A szíved, mint megszáradt perec,

törjön ketté, ha véle mást szeretsz.

Kimondok minden mondhatót,

(a fecsegésben annyi báj van),
de bárcsak arra volna mód,
hogy mibenlétem konstatáljam.
Múzsám, te szőke bombanő, te,
Puszild meg, ó, a homlokom!
Így kérik mind a Múzsa nénit
a költők, mert ő súgja nékik
Az összes rímet, ötletet,
Mit aztán versbe költenek.

Csapom neked a szelet, hisz te, lám,

Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

Miért hord mindig minden férfi maszkot?

A pillanat miért mindig elszalasztott?
Miért vágja minden férfi át a nőket,
És miért várjuk mégis újra vissza őket?
Ha visszajön, aztán újra lelép,
Ha az összes utolsó, gyáva, szemét,
Miért rezegteti meg úgy a szívünket,
Mint üvegben a málnazselét?
Miért kérdezzük, miután tovatűntek:
Látlak-e még? Látlak-e még?

Varró Dániel: Email

Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,

és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,

az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.
 Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,

ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?

Varró Dániel: Randi

Kimondok minden mondhatót
(a fecsegésben annyi báj van),
de bárcsak arra volna mód,
hogy mibenlétem konstatáljam.

Meg a te mibenlétedet.
A csíkos kabátot, a kesztyűt,
a szipli-szeplős részeket
a soha-már-be-nem rekesztjük

röhincsélések tetején
(hogy nem potyog nyakadra egy sem?)
vagy azt, hogy ez a te meg én
végsősoron mit is jelentsen.

Hogy a sok pusziból mi lett.

Hogy van-e közös mibenlétünk.
Hogy véletlenül vagy direkt
van az, ha egy ütemre lépünk.

Hogy akkor ez most szerelem

(tudod, a soha-el-nem-válunk
én-csak-veled-te-csak-velem)
vagy egyszerűen csak úgy járunk?
 Akinek a lába hatos

Korszerű mondókák kisbabáknak

Varró Dániel, korunk sztárköltője írt már verset felnőtteknek, kamaszoknak, kisgyerekeknek - ám
kisgyerekes szülőknek még soha. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen
Misi fia alig múlt egy éves. A versek közt van altató (többféle is, az egyik arra az esetre, amikor az
apuka már nagyon ideges), öltözető, büfiztető, pelenkázó és fürdető. Minden szülő felszabadultan
kacagva fogja olvasni ezt a szépen illusztrált könyvet, mert "Varró Dani" mindennapi örömeiket énekli
meg, a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával.

Minden generáció kialakítja a maga hívószavait, legyen szó politikáról, mindennapi

tennivalóról vagy művészetről. Az édesanyák mondókákba sűrítik a fontos tudnivalókat, hogy
már kétévesen harsányan tapsolva kacagjuk el, amit a világról tudni érdemes.

Így jövünk rá, hogy ha komámasszony kéreti a szekerét, azt nem adhatjuk oda, de arra is,
hogy a gólyákat síppal, dobbal, nádi hegedűvel érdemes gyógyítani, egy esetleges török
támadás után.

Varró Dániel stílusa a Maszat-hegy óta csak még kiforrottabb. Az a könnyedség, amivel egy-
egy rímpárhoz nyúl – tele felnőtteknek szóló öniróniával – ebben a kötetben is megtalálható.
A szerzőt természetesen pár hónapos kisfia pár hónapja inspirálta. Mi is ebben az újdonság?
Hiszen Szabó Lőrinc már elhalmozott minket a Lóci-versekkel, Petőfi híres „Laci te, Hallod-
e?” strófáit akár ne is említsük. Ha jobban belegondolunk, a mai gyerekek már nem annyira
gyógyítgatják gólyáinkat az állatkerti simogatóban, és ha tényleg oda akarnának menni lakni,
ahol tejet kapni, hát akkor zárásig könyöröghetnénk nekik a szupermarketekben.

A minket körülvevő világ és a gyerekeknek szánt mondókák már nem igazán tudják
megtámasztani egymást. Ezt felismerte Varró Dani is, és új mondogatókat alkotott mai
kifejezésekkel. Személyes kedvencem, a versek mellé felsorolt sok-sok segítség és tanács –
például „Pelenkázgató, ezt a legjobb, ha kívülről megtanuljuk” – főként inkább az apukáknak.

Talán ijesztő, de gyermekeink első szavai között ugyanúgy megtalálható lesz nemsokára a
facebook, a pasziánsz és a távirányító is – természetesen most magyarországi viszonyokat
tekintve –, és nem árt idejében felkészülnünk a magyarázatokra. Ha kell, mondókákkal.
Annyit még el kell mondani, hogy a kötet kipróbálva is működött. A másfél éves Matyi
figyelmét egy egész órára (!) lekötötte a versek dallama, közben – némi segítséggel – Maros
Krisztina illusztrációit lapozta végig. A kemény kötés pedig hősiesen állta az apró fogak
nyálas majszolását.

És (felnőttek öröme) Varró Dani bevált kézjegye, a „bármit az ősök stílusában” sem maradt
el. A szimbolista mester gyerekversben idéződik:

Öltöztető apukáknak | ezt kosztolányisan kell mondogatni

Lásd, kisfiam, ezt rád mind feladom most,

a rugdalózót, a kacsást, a gombost,
ez itt a kispóló, ez itt a nadrág,
aztán a sapka, ez még kicsit nagy rád…

Lásd, kisbabám, ez itt a ruhatárad,

a bébinadrág és a kombidressz,
a kis lábzsák, mit este anyu rád ad –
ha kinövöd majd mindent, mondd, mi lesz?

Nézd, mennyiféle divatos fazon van,

lehetsz emós baba, vagy pici rokker.
Színes mintákról álmodol te mostan?
Ez babakék itt, ez meg asszem okker…

Áll bús apád most tétovázva, néki

az öltözködés nem épp party-time.
Melyik legyen? baljában ott a rékli,
és jobbjában ott a kardigán.

Adatok: A könyv fülszövege

Varró Dániel: Akinek a lába hatos

Manó Könyvek, 2011


Varró Misi egyre nő, fogai már előbújtak, nem is rest használni őket, mondjuk, fémpénzt rág velük, és
mellé egy [...]

A legutóbbi verseskötete, a Kerge ABC, amely Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közös
munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben szereplő
állatok neveinek kezdõbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével.

Varró Dániel: Mese

Hát miről meséljek neked ma este?

A macskagrófkisasszonyról, aki
Egy nap, midőn a konyháját söpörte,
Kiment a spájzba, mert éhség gyötörte?
Hanem ott mit lát? –Na, csesszus!
A fridzsiderben kialudt a körte.

Fridzsideremben kialudt az égő,

Hát hová legyek mostan és mitévő?
Így búsult, sírt-rítt, így szomorkodék ő.

Fridzsideremben kialudt a körte.

Ki fogja énnekem azt kicserélni?
Ahogy kimondta,
Egy medvevitéz tüstént ott termett előtte!
Abban a nyomban meg is érkezett.
Medvesisak volt rajta, medvepáncél,
Egyszóval teljes medvevértezet.

Mit sírsz-rísz, búslakodsz, szomorkodol,

Világszépbajszú macskagrófkisasszony?

Fridzsideremben kialudt az égő,

Persze, hogy sírok-rívok egyre, még jó.

Hüppögte szemrehányóan a grófkisasszony,

S a két hatalmas macskaszembe könny gyűlt.
De rögtön meg is enyhült.

Te ki bírnád cserélni, szép medvevitézem?

Belőled abszolút kinézem.

Van éppenséggel villanyvackorom,

Vallotta meg a medvehős szerényen.
Egyet se búsulj, grófkisasszonyom.
Biciklilámpa, karácsonyfaégő,
Van egy egész kis villanykörte szettem.
Hova tettem?

Azzal a zsebében turkálni kezdett,

S a villanykörte, lássatok csudát!
Meglett.

No, megvan.
Kisasszonyom, szemed hármat se pillant,
És ripsz-ropsz megjavítom itt a villanyt.

Úgy is lett.

Hát ennek mostmár aztán megörültek!

Volt újra frupp, volt újra fény, mi kattan,

És oly szépek voltak mind a ketten…
A macskagrófkisasszonyon mi volt?
Mi más lett volna rajta? Cicanadrág.
S a medvevitézen? Őrajta mackó?

Nem, egész más volt rajta, ami nagy szó.

Mackónadrágom, mackófölsőm
Kimustráltam, odaadtam kölcsön,
Ezeknek praktikusan kampec.
Teérted lettem medvejampec én.
Eldobtam elviselt dzsogingom érted,
Feladtam régi medve voltom
(azelőtt lompos, slampos medve voltam),
Bennem a régi medveén megingott.
Lásd, nadrágtartót vettem és szmokingot
A medvevért alá a kedvedért.

Azzal sisakját, páncélját levette,

És ahogy mondta, úgy volt minden éppen!

Meg is fürödtem.
A tóban.
Tette még hozzá kissé elhalóan.

Világszépbajszú macskagrófkisasszony,
Halálosan beléd szerettem asszem.

Nem haragszol?

Csöppet sem haragszom.

Mondta a világszépbajszú macskagrófkisasszony.
Szerinted a költészetben mennyire fontosak a kötött formák? Értem ez alatt a rímet, ritmust,
stílust... Mennyire kell ragaszkodni hozzájuk?
Én nem hiszek semmi ilyen kizárólagos okosságban. Szerintem mindenki csinálja azt, ami a legjobban
megy neki, meg amit szeret. Nekem fontosak a kötött formák, szeretem a csengő-bongó rímeket,
mindenféle költői csicsákat. És szerintem ezeknek simán van még létjogosultságuk. Nem elavultak
vagy ilyesmi. De aki mást szeret, mást tud, az csinálja máshogy.
A költők általában elvont emberek. Te is annak tartod magad?
Nem, egyáltalán nem vagyok elvont ember. Sőt. Asszem, elég egyszerű lélek vagyok. De voltak azért
régebben is ilyen egyszerűbb lelkű, daloskedvű költők. Nem az intellektuális költészet az egyetlen út.
Szóval nem különösképpen szégyellem.
És az mennyire fontos, hogy szeressék a műveidet?
Őszintén megmondom, hogy szeretnék szerethetőeket írni. De persze olyat úgyse tud írni az ember,
ami mindenkinek tetszik. Biztos vannak olyanok, akik utálják, amit csinálok, és azt is földolgozom
azért valahogy :)

Varró Dániel:
ESZEDBE JUT, HOGY ESZEDBE NE JUSSON

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,

az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,

a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt

el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
Varró Dani - Lecsöppenő Kecsöp Benő
Jöhet pogácsa, bableves,
veszedelem csak arra les,
ki melegszendvicset kajol -
figyelj te jól
reám:

Ha kérdik, kérsz-e szendvicset,

és azt mondod, hogy rendicsek,
soha ne kérj rá kecsöpöt,
mert lecsöpög,
le ám!

Lecsöppenő Kecsöp Benő,

a szendvicsen ő a bökkenő.
Lecsöppen ott, lecsöppen itt,
csupa kecsöp a bőrdzsekid.

Majszolhatsz bármi egyebet,

veszély csak akkor fenyeget,
ha a fogad hotdogra fáj,
hát készen állj,
komám!

Ha kérdik, kérsz-e hotdogot,

jobb, hogyha ezt megfontolod,
sose tetess rá kecsöpöt,
mert lecsöpög,
le ám!

Lecsöppenő Kecsöp Benő,

a hotdogon ő a bökkenő.
Lecsöppen itt, lecsöppen ott,
csupa kecsöp a farmerod.

Mert ő a göcs, a bökkenő,

az új ruhádra csöppenő,
talajt csöpögve megkenő
(holott a hőség rekkenő),
nincs más veszély, csak ő, csak ő:
Lecsöppenő Kecsöp Benő.
Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,

se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.

William Shakespeare

Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.

Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,
Kin szebb a folt, mint máson az erény,
S ki épp hiányod által vagy teli.
Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,
Nemléte hajt rád létező legyet,
Így lepi légy a meztelen mezőt,
Körötted én is így legyeskedek.
Csapom neked a szelet, hisz te, lám,
Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

Alexander Puskin

Én rágok levelet meg ágat -

Nem tarka már a barka itt,
Lehullt a hó, felbőg a bánat,
Siratja elhullt szarvait.
Hideg és tejfehér ma Moszkva,
A téli tájban trojka fut,
Bámulom már egy óra hossza
Magát, akár egy újkaput.
Bámulom Önt, kacér kisasszony,
Hogy fűvel-fával incseleg,
S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,
Csak mert füleim nincsenek.
De mégis eltűnődve, hosszan
Rágódom én e levelen -
Magamba tartanám, kisasszony,
De fölbukik, ha lenyelem.
Csak Önön múlik, válaszol,
Vagy összetépi, eltiporja…
Ég Önnel! Megyek, vár az ól.
Fül- és feltétlen híve,
Borja.
François Villon

Én, François Villon boci

Elhagyom, ím, e zöld gyepet,
Halál, a kontómat hoci,
Lelkem más rétre őgyeleg;
Csókoltatom a hölgyeket,
S mert vár a pokol – atyaég! -
Vagy a mennybéli tőgymeleg,
Álljon hát itt e Hagyaték.

Pro primo: kajla balfülem

A hűtlen üsző jussa lesz,
Ki hogy nem élhet nélkülem,
A mondott fülbe súgta ezt;
Igének hittem ezt a neszt,
Oltárnak tőgyes alhasát,
De errare bocinum est,
Vagyis: tévedni marhaság.

Item, a jobb fülem pedég

Vegyék a jó zsivány urak,
Panírozzák be, és egyék,
Belőle mind jóllakjanak.
S a hentes úr, ki napra nap
Hiába várta, hogy levág,
Megkapja bojtos farkamat,
Hogy arra kösse fel magát.

S mi mást tehetnék fültelen,

Túladva billogon s a szíjon,
Rátok hagyom a hőlt helyem,
Ott lumpok tejivója nyíljon -
Mindenét szétosztotta Villon,
Ki érte mégse pityereg,
Azt verje süly, és ott pusziljon,
Hol egykor farkam fityegett.

Pilinszky János

Addigra nem lesz már füled,

hiába jönne válasz.
Csak állsz a száraz vályúnál,
kiapadt tőggyel állasz.
Sovány leszel addigra, mint
a bibliai hét év.
Hátadra száll a zümmögő,
hessenthetlen kétség.
Hogy is lehetnél valaha
egyszer még újra boldog?
Elgazosult a legelő.
És bezártak a boltok.
A bojtjahullató remény
csóválhatatlan csonkját
mereszti meztelen farod
gémberedetten, tompán.

Te teheneknél tehenebb,
te borjak között borjú,
csak nem hitted, hogy beheged,
mit kettényestek orvul?
Csak nem hitted, hogy van hová?
Te bárkinél szegényebb,
csak állsz, és napjaid kihűlt,
szaguk vesztett lepények.

Ady Endre

Álltam a Pusztán, álltam állván

kérődzve, bőgve, búsan, árván,
mikor, hahó,
rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,

mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,

s én ősi, szent, keleti fajta,
én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,

a Mammon volt anyám ükatyja,
hej, piszkosok,
nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,

fülét, farkát gyáván behuzta,
s futott, hahó,
futott a csülkös boci-sereg.

Kosztolányi Dezső

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.

Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsájtja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Tóth Árpád-os változat

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten,

Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog,
Míg barna folt borong sápadt farán setéten,
Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?

Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,

Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé,
És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója,
S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:

Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten,

Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat,
S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem,
Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.

De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik,

Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel,
Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít,
S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.

Szilágyi Ákos-os változat

ott hol perceg bibic ének

spicces cárok kibicének
kupicányi kibucában
puccos vackok kupacában
lécbõl fércelt vicik-vacak
ketrec elõtt két szép bocik
egyik boci picit biceg
míg õ biceg míg õ bocog
szalad cickány szalad pocok
szalad fácán szalad réce
cak neki ninc abban réce
szegény boci bicebóca

hát a füle hát a farka?

háta foltos háta tarka
(szép a tarka már ha marha)
tarka-barka birka Lorca
megfázott a Terka torka

boci biceg alig mozog

hogy is futna mikor rozog’
nincs gyors lába ama célból
(csülke mint a malacénak)
meglátják a szaracénok
nézve nézik s látva látszik
farka füle mind hibádzik
„ez a boci vacak-vicik!”
megragadják aztán vicik

hej te boci hej te hej te

nem fürdesz több vajba-tejbe
dehogy hoznak ezek helyre
nincs szükségük te tejedre
boltot nyitnak a helyedre
ej hejre kis helyre hoznak
tetejére Tajgetosznak
Tajgetoszról haj letosznak
haj-haj sej-haj receruca
nem maradsz csak bocipaca

Berzsenyi Dániel

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?

Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén

Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,

Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.
Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.

Faludy György-ös változat

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna

Partján, min ível át a Mirabeau,
Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha –
Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.

Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,

A sok pucsító, szeplős feneket.
Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,
Hogy fülük szétállt, aztán leesett.

S hogy végigment egy kékes árnyú allén,

Míg almabort szitáltak rá a fellegek,
Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén,
Mert nem értette egy sorát se meg.

S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre,

Hogy eljön értünk úgyis a kaszás,
Mint egy versében ezt megírta Goethe,
S hogy jólesne egy kiadós baszás.

Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,

Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.
Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –
És folyt, csak folyt a forró bikatej.

Térey János-os változat

Bazmeg, boci, hiába múzol

Nem vagy más, csak egy pesti lúzer
Lehetsz felőlem tarkabarka
De a seggedbe rúgok készakarva
Nem veszlek be a testületbe
Mert nincsen, haver, egy füled se
Irtózom ettől az alkattól
És még nem beszéltünk a farkadról
Ne gondold, öcsi, hogy létezel
Amíg nem közölt le a 2000
Lecsap rád a Termann-attack
Anyád helyett is megszopatlak
Térj fölötte végre napirendre
Hogy én vagyok az igazi Ady Endre
A Zaj-herceg, a rappelő Vazul
Minden csaj az én rímeimre lazul
Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz
Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz

Hollósvölgyi Iván-os változat

Torkomon olvasztott Boci folyjon,

tejcsokoládé, híres márka,
utcai sarkon nyitva a boltom
van hogy azért nincs, mert épp zárva.
Bérem a Szerk.-től borsos előleg,
penzumom Ágnes szabja ki sorba,
jussom, vén tejivó-kerülőnek:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Ott kézcsókom a boltosnőnek,

Madame, ön régen titkos arám,
felpiszkál az a foltos bőre,
leszek ÁFA az ön plasztik kosarán.
Klumpái kegyednek szűzi uszályok,
vizeimre ma őket ereszteni dolga,
Madame, én kegyedért, Krisztusra, muszájok
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Áhitom, átkom elérje a boltost,

két füle, vesszeje hulljon a porba,
addig meg majd lesz, ami volt most:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Karafiáth Orsolyá-s változat

Nincs az övénél szeplősebb ülep.

Bambul vagy spanglit rágicsál stikába –
se lófarok, se szétálló fülek:
ez ő, Rezső, az én szivem bikája.

Találkozunk? Szemembe könny tolul –

csocsózaj ő, egy bár, hol szól a music.
„Darling” mondom ilyenkor angolul,
és ő érzelmesen fülembe múzik.

De Rezső ingatag. Most perzselő tűz,

most cigarettavég, mely hamvad épp –
hát egy kérdésem van csupán Rezsőhöz:
„Mért mondtad, hogy szeretsz, te nyamvadék?”
Happiness vár ránk? Vagy múltunk felejtve
egymást aprítjuk egyszer majd a tejbe?

Király Leventé-s változat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tehenecske,
füle, farka nem volt, de volt neki szarva –
errõl mintha mindenki megfeledkezne,
egyébként szerintem is le van szarva,

a lényeg, hogy eléggé büdös volt a szája,

és a csülköcskéi rémesen pállottak,
nem csoda, hogy elküldte őt az anyjába
a többi intoleráns háztáji állatka.

A vicc kedvéért egyszer szegény hanyatt esett,

amúgy szorgalmas volt, az igát jól húzta,
hogy fitt legyen, szürcsölt tehénanyatejet,
nem vették fel mégsem a Chicago Bullsba.

Látjátok, nem volt ő egy Michael Jordan,

és nem volt olyan jó arc, mint a John Travolta,
ezért rekedt mindig kívül a csordán,
a mások sikerét meg csak alulról szagolta;

világgá ment hát, ahol széttépték őt a grizzlyk,

remélem, sorsából mindnyájan okultok,
nekem azóta a tej nem is ízlik,
inkább veszek helyette, ha lehet, joghurtot.

Balassi Bálint

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen

árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen

nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja

kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön

bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihály

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

Varró Dániel-es változat

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?

Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?
És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,
ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?

Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,

kit óvtalak, ne bántsanak bacik,
kit hívtalak macik becenevén,
ha hapciztál, varrtam neked nacit.

S most túl puszin, nyuszin, és túl focin,

itt állok partedlim levetve, pőrén,
s ha kérditek, hány bőr van egy bocin,
azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…

Az egész világ egy nagy tehenészet –

én meg csak állok itt, és heherészek.