2019/1

Január

Fotó: Vogt Gergely és archív

– Grd-i Tle harminc méter magas rom-

dombja az iraki Kurd Autonóm Régióban,
a Ranya-síkságon található, és legalább az
Kr. e. 7. évezredtől a 19. századig szinte
folyamatosan lakott volt. Az úgynevezett
„Termékeny félhold” szívében lévő terület
kulturális gazdagsága már régóta ismert a
kutatók számára, magyar expedíció azon-
ban először kapott koncessziót az itt talál-
ható lelőhelyek egyikére, ráadásul rögtön öt
évre. Minek köszönhető mindez?
– A régészet bizonyos a tekintetben olyan,
mint a politika vagy a diplomácia: sokszor
a személyes kapcsolatok döntenek egy-egy
ásatási terület jogainak odaítéléséről, külö-
nösen, ha egy ilyen fontos helyszínről van

Az
szó. Dezső Tamás expedícióvezető kollé-
gám volt a kulcs a lelőhely megszerzéséhez,
hiszen ő már régóta jó kapcsolatokat ápolt
a helyi politikai és kulturális élet szereplő-
ivel. Együtt összesen háromszor utaztunk
ki, és tárgyaltunk miniszterekkel, többek

emberiség
között egyetemi együttműködésről is, hi-
szen ebben az időszakban Dezső Tamás volt
az ELTE Bölcsészettudományi Karának
dékánja, mígnem 2016-ban megkezdőd-
hetett a tényleges munka. Az előkészítés,
a lelethely-kiválasztás és az engedélyezés
csaknem két évet vett igénybe.

bölcsője
Az Újasszír Birodalom egyik jelentős helyi
igazgatási központját tárták fel az ELTE kutatói.
A 2016-ban elindult, az iraki kurdisztáni Grd-i Tle
településdombján végzett régészeti expedíció
egyik vezetőjével, az egyetem Őskori és Elő-
ázsiai Régészeti Tanszékének docensével, Kalla
Gáborral beszélgettünk.
– Általános, hogy ilyen lassan haladnak
a dolgok?
– Attól is függ, milyen hagyományai van-
nak egy országnak a külföldön végzett ásatá-
sok terén. Az olyan országok esetében, ahol
a szakembereik régóta dolgoznak szerte a
saját határaikon kívül, és megvan a megfele-
lő intézményi hátterük, állami finanszírozási
rendszerük, eszközeik és gyakorlatuk, illet-
ve már régóta beágyazottak a helyi világba,
sokkal könnyebb elindítani a terepmunkát
egy újabb lelőhelyen. Nálunk jóval nehe-
zebb a helyzet, hiszen nincs hivatalos, állami
intézményrendszer a nemzetközi régészeti
feltárások támogatására, a kutatóknak egye-
dileg kell valahogy megszerezni a pénzt és
megszervezni a terepmunkát. Jó lenne, ha
példát tudnánk venni e téren nemcsak a
franciáktól, angoloktól, németektől, de a
lengyelektől is. Ők már a második világhá-
ború után közvetlenül létrehoztak egy olyan
intézetet, amelynek azóta is a külföldi ásatá-
sok támogatása a feladata, a lengyel régészek
pedig szinte mindig mindenhol jelen vannak
a világon, elismerik és megbecsülik őket.

126

– Itthon a szándék vagy a pénz hiányzik?
– Ennél mélyebben van a dolog gyökere.
A trianoni sokkot követően általános élet-
érzés és irányvonal lett a saját problémáink-
ba való behúzódás. A két világháború közti
klebelsbergi kultúrpolitika konkrétan ki is
mondta, hogy a művészettörténetben, ré-
gészetben csak a magyar ügyek a fontosak,
magyar műtárgyakat vásároljunk, magyar
emlékeket kutassunk. Ezzel megszakadt egy
felépülőben lévő tudományág, hiszen mint
tudjuk, a Monarchia utolsó éveiben még
nagyon előrehaladott tervek voltak ókori
keleti ásatások megszervezésére. Intézetet
is akartak létrehozni ennek koordinálása
érdekében, sajnos azonban az élére kinézett
nagy reményű fiatalember, Létay Balázs a
háború első napjaiban meghalt az erdélyi
fronton, utána pedig már sem pénz, sem
politikai szándék nem volt. Nagy hátrányt
kell tehát a mai napig ledolgoznunk, és
nemcsak nekünk, asszirológusoknak, ha-
nem a nálunk kicsit jobb helyzetben lévő
egyiptológus kollégáknak is. Pedig nagyon
egyszerű a kérdés, miért kellene a minden-
kori kormánynak áldoznia erre: a kultúra
nemzeteként gondolunk magunkra, vagy
nem? Ha igen, akkor tudomásul kell ven-
nünk, hogy minden kulturális értelemben
jelentős tőkével rendelkező nemzetnek
a sajátja mellett az emberiség egészének
Teraszos elrendezés
a kultúrájáért is felelősséget kell érezni.
Különösen az irakihoz hasonló régiókban,
ahol pénz és szakértelem híján nem tudják
a földben lévő óriási leletanyagot önállóan
kezelni. Irdatlan mennyiségű régészeti lelet
és ezzel együtt óriási mennyiségű történe-
ti információ bújik meg ugyanis a felszín
alatt, egyes számítások szerint Irakban csak
a földben lévő agyagtáblák mai piaci értéke
nagyobb lenne, mint az olajé.
– Annál nagyobb jelentőségű ez a mostani
ásatás, amely az első olyan magyar expe-
díció, melynek célja egy mezopotámiai jel-
legű kultúra feltárása, nagyrészt egyetemi
és minisztériumi költségből finanszírozva.
Mi volt az alapvető céljuk?
– Olyan adminisztrációs központ kutatá-
sa volt az elsődleges cél, amely a Kr. e. 9–7.
évszázadban fennállt Újasszír Birodalom
keleti határvidékén fekszik. E szempontot
figyelembe véve választottuk a Rania-sík-
ságon fekvő Grd-i Tle nevű romdombot,
úgynevezett telltelepülést. Maga a helyszín
azonban szinte kikényszerítette, hogy egy
másik feladattal is foglalkozzunk. Mivel a
tell legalább az Kr. e. 7. évezredtől a 19. szá-
zad közepéig biztosan lakott volt, a lelőhely
a térség régészeti emlékeinek pontosabb
korszakbeli elhelyezését segítő rétegtani-
időren­di hivatkozási ponttá válhat. A mun-
kálatokat topográfiai felméréssel kezdtük,
FARKAS ANITA
újságíró
amit terepbejárásokkal és fémkeresős le-
letfelderítéssel egészítettünk ki. A felmérés
után három ásatási felszínt jelöltünk ki: az
elsőt a tell tetején, illetve északi lejtőjén, a
másodikat az ennél mélyebben fekvő keleti
platón, a harmadikat a domb déli részén.
Az idei évadban leginkább az északi lejtőre
össz­pontosítottunk. Ez hozta meg azt az
eredményt, amelyet áttörésként értékel-
hettünk.
– Vagyis?
– Azonosítottuk annak az újasszír idő-
szaknak a rétegeit, melyet kerestünk. En-
nek, a Zagrosz-hegység lábánál fekvő régió-
nak az Asszír Birodalmon belül két alapvető
feladata volt: a külső ellenség, az úgymond
barbárok elleni védelem, és határterület lé-
vén hadseregének egy része innen vonult fel
a Nyugat-Irán hegyi népei elleni hadjára-
tokra. Őket természetesen el is kellett látni,
és mivel ez nagyon termékeny, öntözött
régió volt, a katonák élelmiszer-ellátását
könnyűszerrel tudták biztosítani. A vidék
ugyanakkor nem tartozott Asszíria magte-
rületei közé, a népesség jó része valószínű-
leg nem is asszír lehetett.
– Hanem?
– Nehéz megmondani. Az biztos, hogy
egy korábbi kultúrára települt rá az asszí-
roké, akik létrehozták itt ezt a közigazga-
tási központot. Még nem látjuk a kettőjük
Grd-i Tle településdombja
Cserépedények
 2019/1
Január
közti viszonyt, de nem messze tőlünk egy
holland–német ásatáson már találtak egy
asszír hódítást megelőző időszakból való
palotát és írásos forrásokat. Ezek önálló
helyi királyságot mutatnak, valószínűleg
több ilyet kell elképzelni e területen. Eze-
ket foglalhatták el az asszírok, akik a saját
szokásaiknak és érdekeiknek megfelelően
szervezték át a térséget, többek között a
birodalom más területeiről is telepítettek
át népességet. Hogy itt volt-e ilyen helyi
előzmény, ma még nem tudjuk, a helyszínt
egyértelműen stratégiailag előnyös fekvése
miatt választhatták ki. A domb tetején egy
nagy erődítményt, citadellát alakítottak ki,
és valószínűleg templomot vagy templo-
mokat is emeltek. Reméljük, előbb-utóbb
ezeknek a nyomaira is rábukkanunk.
– Biztató, hogy asszír jellegű lakóházakat
már találtak.
– Kiderült, hogy olyan teraszos elrende-
zésű településről van szó, amelynek építése
során alkalmazkodtak a terepviszonyokhoz,
a domboldal különböző szintjeibe váj­
va, egymás felett helyezkedtek el a házak.
Hasonló települések asszír ábrázolásokról
már ismertek voltak, de úgy néz ki, ebből
az időszakból először sikerült ilyen teraszo-
kat régészeti eszközökkel feltárni. Ennek
egyik oka, hogy a régebbi ásatások gyakran
inkább a monumentális építészetre, temp-
lomokra, palotákra összpontosítottak. Szin-
tén különleges jelentőségű, hogy az egyes
lakóházak háztartásának szokatlanul nagy
része maradt eredeti helyen, így ép és telje-
sen rekonstruálható edények nagy sorozatát
találtuk, különlegesen érdekesek például a
sörfőzéshez használt edények. A feltárt ke-
rámiaanyag a nagy mennyiségű őrlőkövek-
kel, mozsarakkal és egyéb háztartási eszkö-
zökkel együtt lehetővé teszi az egykori élet
megbízható rekonstrukcióját is. A ritka ép
együttes annak a következménye, hogy ezt
a települést valószínűleg egy támadás során
rombolták le, a lakosság pedig a felesleget
hátrahagyva, esetenként szándékosan meg-
rongálva menekült. Ezt bizonyítja, hogy a
terület számos pontján előkerültek szkíta
típusú nyílhegyek, ami ilyen támadásra
utal. Ennek a konkrét időpontját a későbbi
kutatások fogják reményeink szerint pon-
tosítani. Egyelőre csak egy kicsi és bizony-
talan nyom van, egy érdekes dokumentum,
amelyben egy asszír uralkodó, bizonyos
128
Assur-ah-iddina jóslatot kért Samastól, a
Napistentől, és megkérdezi, hogy azok a
szkíták, akik a szomszédokat megtámad-
ták, át fognak-e törni erre a területre is, és
el fogják-e két városukat pusztítani. Ebből
az egyiknek a neve, ami talán épp a mi te-
lepülésünk lehet, Harrania. Később talán
ezt is meg tudjuk erősíteni, vagy éppen egy
más név is felbukkanhat.
– Az újasszír elit által használt kerámia,
az úgynevezett palotaáru is szép számmal
előkerült. Ez mire utal?
– Tovább erősíti azt a sejtésünket, hogy
itt valóban jelentős asszír központ lehetett.
Az ilyen típusú, vékony falú, igen finoman
kidolgozott, és valószínűleg sörfogyasztásra
használt különleges ivóserlegeket ugyanis
már ismerjük a nagy asszír fővárosok, Assur,
Kalhu, Dúr-Sarrukín vagy Ninive királyi
palotáiból, és más úgynevezett finomke-
rámiával együtt mindenhol jelzi az asszír
előkelők jelenlétét. Az edénykészlet más
darabjain viszont látszik, hogy a készítőik
ugyan asszír ízlés szerint dolgoztak, de a
saját technikájukkal, fazekaskorong nélkül,
kézzel megformálva a nedves agyagot, csak
a még nedves edény egyes részeit, példá-
ul a peremet koronggal utána alakították,
hogy egyenletesebb, szabályosabb formát
kapjanak. Vagyis valóban két kultúra ös�-
szeolvadásáról beszélhetünk, ahol az asszí-
rok előkelők vezetésével a helyi lakosságból,
illetve részben a máshonnan ide telepítet-
tekből egy új civilizáció jött létre, ha nem
is hosszú időre.
– Az egykori élet, mindennapok rekonst-
rukcióját említette az előbb, miért olyan
fontos ez?
– Ma egyértelműen ez a régészet egyik
új fontos megközelítése. Ma már nemcsak
a tárgyakra összpontosítunk, hanem cse-
lekvésmódokra is, ez pedig jobban megér-
teti a múltat a szélesebb közönséggel. Ez
a múzeumi kiállítások új iránya is, aminek
személyesen is külön örülök, mert már
régóta a háztartásrégészet az egyik ked-
venc területem. Ennek a szemléletnek az
tehát a lényege, hogy a korábban egyedül
jellemző tárgy- és kronológia-központú
megközelítés helyett inkább a tevékenység-
re helyeződik a hangsúly, és ez értelmezi a
tárgyak szerepét is. Szerencsére az enyém
olyan terület, ahol ehhez bőven vannak írá-
sos források is: az egyik kutatási területem
az óbabilóni kori, azaz Kr. e. 19–17. századi
mezopotámiai magánháztartások kutatása.
Például a British Múzeum ékírásos tábláiból
dolgozok fel eddig kiadatlan ékírásos táb-
lákat. A magánháztartások adatai, vásárlási
szerződések, periratok vagy örökségi ok-
mányok pedig mindennél jobban felidézik
a korabeli életet, különösen, ha a régészeti
forrásokkal együtt vizsgáljuk azokat.
– Nem túl szokványos időtöltés, igaz, az
sem éppen szokásos, hogy egy pécsi kisfiú
legnagyobb vágya, hogy assziriológus legyen.
Hogyan került a pályára?
– Körülbelül nyolc-kilenc éves koromban
olvastam C. W. Ceram A régészet regénye
című könyvét, onnantól a régészet érdekelt a
legjobban, soha nem akartam mással foglal-
kozni. A magyarországi korai kultúrák mel-
lett különböző romantikus területek ragad-
ták meg a figyelmem, de Mezopotámián túl
Dél- és Közép-Amerika civilizációit éreztem
lebilincselőnek. Mindent elolvastam ezekről,
ami a pécsi könyvtárakban elérhető volt szá-
momra, de végül az ékírásos kultúráknál, a
babilóniaiaknál és az asszíroknál kötöttem
ki. Az éreztem itt a leginkább izgalmasnak,
sőt a mai napig is annak érzem, hogy az
agyagtáblák tartós jellege miatt korlátlanul
lehet írásos szövegeket találni, nemcsak a
már ismert korszakokról és kultúrákról
tudhatunk meg egyre többet, hanem újabb
népek, nyelvek is felfedezhetők a segítsé-
gükkel. Mindez szinte egyedi lehetősége
az emberiségnek arra, hogy hihetetlenül
régi korszakok hétköznapjait megismerjük.
Gondoljunk csak bele, hogy itt, nálunk
még az egyébként izgalmas bronzkor fo-
lyik, ezeknek a kultúráknak nincsen írásuk,
így rengeteg részlet homályban marad, az
egykori világ keleti felén pedig sokszor apró
dolgokról is vannak adataink. Talán éppen
ezért érdekes a két terület összehasonlítása.
Persze amikor egyetemre kerültem, nem
volt még sem asszirológia szak, sem ókori
keleti régészeti tanszék. Nagyon boldog va-
gyok, hogy a két legfontosabb gyermekkori
álmom azóta mégis teljesülhetett: elsőként
foglalkozhattam itthon ókori elő-ázsiai, te-
hát a mezopotámiai régészettel, és Dezső
Tamással együtt szintén elsőként magyar
ásatást is vezethetünk ezen a területen. Ko-
rábban erre csak egy német ásatás keretében
volt lehetőségem a háború előtti Szíriában.
Közben új tanszéki struktúra keretében
 nagykorúsodott az elő-ázsiai régészet, és
lassan talán kiépül az infrastrukturális hát-
tér is ennek a területnek a kutatására.
– Ezek szerint van utánpótlás is?
– Akad, bár egyelőre nem nagyon tudunk
életpálya-kilátást nyújtani a hallgatóinknak
az állami intézményi keret már említett hi-
ánya miatt. Az viszont nagyon fontos, hogy
ha valaki nem is ennek a régészeti terület-
nek lesz végül a kutatója, más szemüveggel
fogja nézni a sajátját a nálunk megszerzett
tapasztalatokkal. A szakmával ezért is sze-
retnénk régóta megértetni, hogy a magyar
ásatás nem külföldön kidobott pénz, ha-
nem a mi szakembereink, hazahozva az ott
megszerzett tudást, a más expedícióktól
Precíz dokumentáció
Ép kerámiák sokasága került elő
ellesett új módszereket, szakmailag jobbak,
rugalmasabbak, szélesebb látókörűek ettől.
Mondom ezt úgy, hogy a magyar régészet
élvonala még így is ott van a világ legjobbjai
közt. Ha például bármilyen nálunk jónak
bizonyuló diákot kiküldünk valamilyen
nyugati egyetemre, ott is biztosan a legjob-
bak között lesz, és a tudása biztosan nem
marad el a többieké mögött.
– A mostani expedíciónak sincs még vége,
mik a további irányok?
– Egyelőre e leletek feldolgozása folyik,
rendszerezni kell a rengeteg fotót, a csak-
nem háromezer helyszíni rajzot, és digi­
talizálni mindezt. Emellett szeretnénk a
lelőhely más rétegeinek feltárását is elkez-
Pénzérme Sörfőző műhely feltárása
deni. Az újasszír város romjain felépített
hellénisztikus-pártus település és a közép-
kori erődítmény és temető emlékein kívül
ugyanis nagy számban kerültek elő a koráb-
bi mintegy nyolcezer év leletei, például egy
különleges kőrézkori, Kr. e. 6. évezredből
származó pecsét vagy ugyanennek az idő-
szaknak a pecsétlenyomata. Mivel a kollégá-
ink nagy része őskoros érdeklődésű, terveik
között szerepel a korai időszakok részletes
kutatása is. A régészeti kutatás egésze
számára is nagy eredményekkel járhatna
mindez, hiszen az e terület az emberi kul-
túra egyik bölcsője, ahol elindult az élelmi-
szer-termelés és a háziasítás. Olyan páratlan
lelőhely, amiről nem szabad lemondani. n
Dísztárgy