Az ENSZ létrejötte, működése

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az 1919 és 1945 között működő Népszövetség

utódszervezeteként jött létre a II. világháború után. A második világháború alatt nyilvánvalóvá
vált, hogy a különböző országok között a korábbinál összehangoltabb nemzetközi
együttműködésre lesz szükség egy újabb háború megelőzése érdekében. 1941 augusztusában
az Atlanti Charta (Churchill és Roosevelt nyilatkozata), majd 1942. január 1-jén az Egyesült
Nemzetek Nyilatkozata is deklarálta ennek szükségességét, de konkrét szervezeti elképzelések
még nem merültek fel. Egy szupranacionális (nemzetek fölötti) szervezet megalakításáról, és
annak fő feladatairól először a teheráni konferencián (1943. november) esett szó államvezetői
szinten. 1944 augusztusában Washington közelében (Dumbarton Oaks) ült össze az Egyesült
Nemzetek Szervezetét előkészítő tanácskozás, ahol az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-
Britannia, a Szovjetunió valamint Kína képviselői kidolgozták az ENSZ alapokmányát.

Az ENSZ létrehozása:
1944-1945 fordulóján a német haderő még két támadást indított (az Ardennekben és a
Dunántúlon), de ezek nem hoztak változást a hadi helyzetben. Az 1945 februárjában összeülő
jaltai konferencián tehát abban a tudatban dönthettek a szövetségesek, hogy a német vereség
rövid idő kérdése. A háború utáni rendezés problémái között kiemelt helyen szerepelt egy
következő háború megakadályozásának szükségessége, a béke garanciáját jelentő, a
Népszövetségnél hatékonyabb nemzetközi szervezet felállítása. A „három nagy” nemzetközi
konferenciát hívott össze San Franciscóba az ENSZ alapokmányának elfogadására.
A nagyhatalmi együttműködést azonban ekkor már beárnyékolták a háború utáni rendezés
egyéb kérdései, például a szövetségesek jelenléte és a befolyási övezetek kialakítása,
ellenőrzése.
A nemzetközi együttműködés lehetőségei és nehézségei a nagyhatalmi konferenciákon a II.
világháború alatt (Moszkva, Jalta):
Az 1944. októberi moszkvai megbeszélés a „százalékos megegyezés” révén vált ismertté és
gyakran idézetté: Churchill és Sztálin megegyezett arról, hogy az egyes országokban mekkora
befolyásuk legyen a háború után. Churchill - amennyire lehetett - meg akarta menteni az angol
befolyást Délkelet-Európában, és tisztában volt avval, hogy az oroszok nem fognak Berlinig
masírozni a semmiért, vagyis az általuk felszabadított/elfoglalt területeken a befolyásukat
érvényesíteni akarják majd. S a Szovjetunió területi ambícióit bizonyos mértékig akceptálni
kellett. Churchill azonban - Roosevelt- tel szemben - úgy gondolta, hogy a szovjet ambíciókat
pontosan meg kell határozni, s hasznos volna megegyezni a szovjet befolyás övezetének
határairól és mértékéről addig, ameddig az oroszok még rászorulnak a nyugati hatalmak és
elsősorban az Egyesült Államok segítségére. Sztálin aláírta az összes fontos dokumentumot,
amely a háború alatt avval a céllal született, hogy deklarálják a béke szükségességét, a népek
önrendelkezési jogát, a demokratikus elveket, de ezt a szovjet vezető saját céljai szerint
értelmezte. A II. világháborúban mind a civil, mind a katonai áldozatokat tekintve a
Szovjetuniót érte a legnagyobb veszteség c nagyhatalmak közül, s emiatt is feljogosítva érezte
magát Sztálin arra, hogy a háború után; rendezés során nagyobb súllyal essenek latba a szovjet
érdekek. Sztálin egyértelműen kinyilvánította szűk körben, hogy nem nézi magára nézve
kötelezőnek a nemzetközi konferenciákon elhangzott ígéreteit. A forrás arra az alapvető belső
ideológiai ellentmondásra hívja fel a figyelmet, ami a j; szövetségesek együttműködését
mindvégig feszítette, ám amíg a közös ellenség erős volt, ez nem akadályozta az
együttműködést. Bár a szovjet politika a háborút az imperialista terjeszkedő politika egyik
eszközének tekintette, sebben nemcsak a németeket tekintette bűnösnek, de addig, amíg a
németek veszélyeztették az országot, együttműködött a többi imperialistával. Ugyanígy:
Churchill korábbi harcos antibolsevista nézetei nem tántorították el attól, hogy az általa a
bolsevizmusnál sokkal veszélyesebbnek tartott nácik ellen összefogjon Sztálinnal A háború vége
felé közeledve azonban a feszültség egyre egyértelműbb lett. Roosevelt reményei szerint
viszont a három nagyhatalom megegyezése egy újfajta diplomácia kezdetét is jelenti, aminek
letéteményese egy új nemzetközi szervezet, a későbbi ENSZ lehet. Sztálin, természetesen,
ígéretet tett, hogy a szovjetek ellenőrzése alatt álló területeken is érvényesülni fognak a szabad
választáshoz és a demokratikus ű fejlődéshez való jogok. Roosevelt elégedett volt ezekkel az
ígéretekkel.

Az ENSZ alapelvei:
1945. április 25-től június 26-ig ülésezett az ENSZ alapító konferencia San Franciscóban, ahol 51
ország fogadta el az alapokmányt (azok az államok, amelyek hadüzenetet intéztek a második
világháború során Németország, Olaszország, illetve japán ellen). Ma már tagja a világ
majdnem összes állama (193 ország), a taglétszám a gyarmati rendszer megszűnésével
növekedett meg jelentősen. Az Alapokmányban lefektették a szervezet céljait: a világbéke
biztosítását, a gazdasági fejlődés elősegítését, a népek közti kulturális együttműködés
erősítését, a világ általános életszínvonalának növelését, az embert jogok védelmét, deklarálták
valamennyi állam egyenjogúságát. A tagok kötelezték magukat, hogy békés eszközökkel,
politikai vagy gazdasági szankciókkal, illetve a tagok által felállított fegyveres erők bevetésével
tevékenyen részt vesznek a béke biztosításában. Az ENSZ Alapokmánya 1945. október 24-én
lépett hatályba. Az ENSZ-nek tagja lehet bárki, aki elfogadja a tagsággal járó feladatokat és az
Alapokmányban leírtakat, az új tagállamot a Közgyűlés veszi fel a Biztonsági Tanács hozzájá-
rulásával. Az alapokmányban felsorolt egyetemes érvényű alapelvek a nemzetközi együttmű-
ködés alaptételeivé váltak. Az 1948-ban elfogadott Emberi jogok Egyetemes Nyilatkozata,
illetve az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai jogok Nemzetközi Egységokmánya egyrészt
deklarálta az emberi jogokat, illetve létrehozta az egyezményokmány betartását vizsgáló
Emberi jogok Bizottságát is.
Az ENSZ szervezete, működése:
Az ENSZ működését alapvetően három intézmény biztosítja: a Közgyűlés, a Biztonsági Tanács
(BT) és a Titkárság. A Közgyűlés évente egyszer ülésezik, minden tagállam a résztvevője, egy
tagállam maximum öt diplomatát küldhet, de csak egy szavazattal rendelkezik. Döntéseit
általában abszolút többséggel hozza meg (2/3-os többség), de határozatai nem kötelező
jellegűek. A Közgyűlés választja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, a Főtitkárt, valamint az
összes tanács és a Nemzetközi Bíróság tagjait. Székhelye New York. Az ENSZ legbefolyásosabb
szerve a Biztonsági Tanács, amelynek öt állandó tagja van, vétójoggal rendelkeznek: az USA,
Nagy-Britannia, Franciaország, 1991-ig Szovjetunió (azóta Oroszország), 1971-ig a Tajvanon
működő kínai kormány, azóta a Kínai Népköztársaság. 1963-ig hat, azóta tíz választott tagja
van, régiónként és 2-2 évre választják őket. A BT határozatai kötelező jellegűek, a
határozatokat az öt állandó tag igenlő szavazatát magában foglaló kilenc szavazattal kell hozni.
Ha egy állandó tag nem támogat egy határozatot, de elfogadását nem akarja vétójával
megakadályozni, akkor tartózkodhat. (Minden nagyhatalom vétózott már az alapítás óta eltelt
időszakban, de a Szovjetunió a legtöbbet.) A Titkárság élén a Főtitkár áll, akit a BT ajánlásával a
Közgyűlés választ meg 5 évre. A főtitkár a szervezet legfőbb igazgatási tisztségviselője, de a
főtitkári funkció mindenekelőtt diplomáciai, politikai jellegű feladat. A Gazdasági és Szociális
Tanács által koordinált szervezetek közül jelenik meg több is az ábrán (FAO, WHO, UNESCO,
IMF), ezek ajánlásokat dolgoznak ki az élet minden területére (oktatás, környezetvédelem,
kultúra, gazdaság), az IMF és a Világbank pedig kölcsönökkel segítheti az országokat. A
Nemzetközi Bíróság székhelye Hágában van, j és 15 különböző nemzetiségű bíró dolgozik a
Bíróságon. A Bíróság előtt csak államok lehetnek a peres felek, azaz csak államok közötti peres
ügyekkel foglalkozik.

A szervezet elsődleges céljával, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcsolatban

nem mindig váltotta/váltja be a hozzá fűzött reményeket Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a
meghozott döntések végrehajtását nehéz és nem mindig célravezető kikényszeríteni, a
tagállamok pedig féltve őrzik nemzetközi jogi értelemben is szinte érinthetetlen
szuverenitásukat Ugyanakkor az is igaz, hogy bár a nagyhatalmi vétó megbénítja a döntést,
ugyanakkor biztosítja a nagyhatalmak részvételét, fenntartva egy kommunikációs csatornát a
hidegháború idején is. Az ENSZ feladatai közé tartozik a nemzetközi gazdasági, szociális és
humanitárius feladatok megoldása, koordinálása, és az ez irányú együttműködés előmozdítása.
E téren teljesítménye vitathatatlanul pozitív (FAO, WHO). (13) Úgy tűnt, hogy a XX. század
végén szerepe megkérdőjeleződött, sokan nem tartották elég hatékonynak, a harmadik világ-
beli IMF politikát is erős kritika érte. A 2001. szeptember 11-ei merénylet után azonban a
fejlődő országok területén zajló konfliktusokban az ENSZ közvetítő és ellenőrző szerepe
megkerülhetetlenné vált.

Az ENSZ
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben alakult meg San Francisco-ban, előd- szervezetének
a Népszövetségnek a megszűnésével. Központja New Yorkban van. Tagja a világ majdnem
összes állama, a taglétszám a gyarmati rendszer megszűnésével folyamatosan növekedett. Az
ENSZ célja a világbéke megőrzése, a gazdasági fejlődés elősegítése és a népek közti kulturális
együttműködés erősítése. Az ENSZ legfőbb szerve a Közgyűlés, melyben minden tagállamnak
egy szavazata van. Határozatai azonban csak ajánlások, végrehajtásuk nem kötelező. A
Közgyűlés választja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, valamint a főtitkárt. Az ENSZ
legbefolyásosabb szerve a Biztonsági Tanács: Határozatai kötelezők. A tagállamok által
felajánlott katonai erővel is rendelkezhet. Öt állandó tagja (USA, Szovjetunió majd Oroszország,
Nagy-Britannia, Franciaország, Kína) vétójoggal rendelkezik. Rajtuk kívül eleinte 6 (ma már 10)
nem állandó tagja is van. Az ENSZ apparátusát a főtitkár irányítja, akit a Biztonsági Tanács
ajánlására a Közgyűlés választ öt évre. Hágában működik a Nemzetközi Bíróság, amely csak
államok vitás ügyeiben ítélkezik. Az ENSZ-től függetlenül működnek társszervezetei: Az IMF
(Nemzetközi Valutaalap) és a Világbank kölcsönökkel segítheti az országokat. További
szervezetek: WHO (Egészségügyi Világszervezet), FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági
Szervezet), UNESCO (Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) stb.