Az egypárti diktatúra működése, a gazdasági élet és a

mindennapok jellegzetességei a Rákosi-korban

A második világháborús pusztítás, a szovjet megszállás és a jóvátételi kötelezettségeket
következtében Magyarország gazdasága katasztrofális helyzetbe került. A szovjet ellenőrzés alá került
térség államai – köztük Magyarország – az amerikai Marshall-terv európai újjáépítési programjából a
Szovjetunió tiltása és katonai jelenlét e miatt nem részesedhettek. A keleti tömb országainak
gazdasági együttműködését – s egyben szovjet ellenőrzés alá vonását – az 1949-ben létrehozott
Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa valósította meg (KGST). Magyarország szovjetizálását az 1949-
es új alkotmány tetézte be: az alkotmány szovjet mintára készült, bár tartalmazta az emberi és
állampolgári jogokat, azok a valóságban nem érvényesültek. Az államforma népköztársaság lett
(szemben a csak „látszólag demokratikus” polgári köztársasággal). Kimondták, hogy Magyarország
szocialista állam, és rögzítették az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető szerepét.
Megszüntették a köztársasági elnöki tisztséget. Helyette létrejött az Elnöki Tanács, melynek jogában
állt törvényerejű rendeleteket kibocsátani. Ezzel tovább gyengült a parlament szerepe.

A II. világháború utáni gazdasági helyreállítás fő eredményei:

Az állam erőteljes beavatkozásával és kontroljával megkezdték a kitűzött célok megvalósítását
(földosztás, 1945 márciusban). Az új pénz, a forint bevezetésével (1946. augusztus 1.) sikerült
stabilizálni a gazdaságot. A szovjet katonai jelenlét azonban nem tette lehetővé a nyugati típusú
piacgazdaság fenntartását. A Magyar Kommunista Párt (MKP) szovjet támogatással fokozatosan
megszerezte a politikai-gazdasági hatalmat (Belügyminisztérium, Gazdasági Főtanács), és az államilag
ellenőrzött gazdálkodást a tőkés termelés visszaszorításával kötötte össze. Az 1945 tavaszán
végrehajtott földreform felszámolta a nagybirtok rendszert, s mivel Nagy Imre volt a miniszter, ezért
a földosztás a magyarországi kommunisták támogatottságát növelte. Az újjáépítés gyorsan haladt, de
a gazdasági stabilizáció együtt járt az állami irányítás fenntartásával, a hidegháborús nemzetközi
légkör, a feszült kelet-nyugati viszony pedig felgyorsította a magyar gazdasági szovjet mintájú
átszervezését. 1946-1947 folyamán megkezdődött a kulcsfontosságú ágazatok (bányák, erőművek,
bankok, külföldi érdektelenségek) részleges és teljes államosítása. A Kominform utasítására 1948-
1949-ben államosították a 10 majd 10 főnél több embert foglalkoztató üzemeket is. Megszüntették a
tőzsdét, felszámolták a piacgazdaság utolsó elemeit is. Az államosítás és a Dinnyés-kormány idején
elfogadott, az újjáépítést meghirdető hároméves terv (1947 augusztusától) készítette elő a gazdasági
rendszerváltást, a sztálini típusú gazdasági fordulatot, pl. arány eltolódás következett be a
mezőgazdaság fejlesztésének rovására. A terv végrehajtása mindezzel együtt sikeres volt. Az ipari
termelés 1949-ben 40%-kal múlta felül az 1938-as szintet. 1949-ben Magyarországon is végbement a
kommunista hatalomátvétel, elfogadta az országgyűlés a szovjet típusú alkotmányt, ami lehetővé
tette a pártállam megszervezését. Rákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Pártja vezetőjeként kiépítette a
sztálini típusú diktatúrát. Rákosi személye körül személyi kultusz bontakozott ki: alapja Sztálin
kultusza volt: Rákosi lett „Sztálin legjobb magyar tanítványa”. Képei és szobrai megjelentek
mindenhol, a kultúrában és a tudományban is rá hivatkoztak, születésnapja hatalmas állami ünnep
volt.

A szocialista gazdálkodás alapelvei és magyarországi megvalósítása:

A szocialista gazdasági rendszer alapja a megtermelt javak központosítása és újraelosztása, amit az
állami ellenőrzés biztosított. A tervutasításos gazdasági rendszernek fontos jellegzetessége a
gazdasági szervezet végletesen centralizált felépítése, az ötéves tervről (az első ötéves terv 1950-
1955) és a pártkongresszus döntött, ha kellett, mert közben emelték a tervszámokat. A gazdasági
prioritások közül is kiemelkedett a magánszektor felszámolása és az iparosítás. Ez utóbbi
gyakorlatilag nem jelentett mást, mint a nehézipar egyoldalú és erőltetett ütemű fejlesztését. Az
iparban átlagosan 200%-os növekedési cél a nehéziparban 280%-os, míg a lakosság ellátását biztosító
könnyű iparban „csak” 145%-os. Ennek a hátterében pedig a hidegháborús légkörben intenzívvé váló
hadiipari fejlesztések álltak. A mezőgazdaságban cél a szövetkezetesítés, azaz az állami ellenőrzés alá
vonás, hiszen így biztosítható az előírt növekedési ütem és a lakosság ellátása. Az állam lett a
legnagyobb munkaadó, ezáltal a munkahelyeken is ellenőrizhető vált az egyén. A központi tervezés
igen gyakran tervanarchiát (végrehajthatatlan tervszámok) eredményezett. A gazdasági
folyamatokban a politikai akarat háttérbe szorította a racionalitás, az önszabályozó gazdasági
mechanizmusok működését lehetetlenné tették. (Ahogy Rákosi Mátyás mondta: „határ a csillagos
ég”.) Miután a termelés nem a valós igények és gazdasági tények alapján szerveződött, a folyamatos
áru-, nyersanyagok- és munkaerőhiány a szocialista gazdaság működésének természetes velejárójává
vált. A hidegháborús feszültségek növekedése miatt visszafogták a fogyasztást, a költségvetés
jelentős részét fegyverkezésre fordították. Gazdaságpolitikáért is felelős Gerő Ernő kijelentette, hogy
Magyarországot a vas és acél országává kell változtatni, függetlenül attól, hogy Magyarország
nyersanyag bázisa ehhez nem volt elegendő, vasérc importálni kellett. Ennek a változásnak fontos
helyszíne a vaskohászati művek miatt Sztálin-város (mai Dunaújváros) lett. Hasonló célokkal épült a
diósgyőri vasgyár számos üzeme, a nehézipari fejlesztések következtében kialakultak az új
úgynevezett „szocialista” városok (Komló, Tatabányán, Várpalota). A tervgazdálkodás fontos –
jelentős részben propagandaként használt eleme – a munkaverseny-mozgalom vagy sztahanovizmus.
A teljesítés, sőt túlteljesítés ösztönzésére indított kampányszerű termelési versenyek a szovjet
sztahanovista mozgalom mintájára valósultak meg Magyarországon. A cél a megadott tervszámok, a
dolgozókra fejenként lebontott normák túlteljesítése volt. A Sztahanov-mozgalom jelszavai közé
tartozott a kiváló minőség is eredetileg, ez azonban a mennyiség centrikus termelés során nem
valósulhatott meg. Megszűnt a munkanélküliség és büntették a munkakerülést. A nehézipar
fejlesztéséhez szükséges tőkét – a mintát követve – a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az
életszínvonal rovására csoportosítottak át. Ehhez a mezőgazdasági tulajdonviszonyokat jelentősen át
kellett alakítani, megkezdődött a kollektivizálás. 1950-ben a nemzeti jövedelemnek még csak a
kétharmad származott származott a szocialista szektorból, ami azt jelenti, hogy jelentős volt a
magánszektor, azaz a paraszti gazdaságok aránya (a megművelt földterület kétharmada még 1953-
ban is magán gazdák kezében volt). Ezen próbáltak változtatni a TSZ-ítéssel, de annak erőszakos volta
miatt jelentős eredményt nem értek el, a parasztság ellenállása miatt a TSZ-ek megszervezése lassan
haladt. A létrejövő TSZ-ek önállósága formális volt, vezetőiket az állam politikai úton nevezte ki, s a
mezőgazdasági ismeretnél, tapasztalatnál gyakran fontosabb volt a politikai megbízhatóság, ami még
tovább rontotta a teljesítmény. Az állami mintagazdaságok és gépállomások létrehozása és az állam
monopolhelyzetét erősítette, egyúttal a politikai célok megvalósítását szolgálta. A kollektivizálást
próbálták ösztönözni a kötelező beszolgáltatás rendszerével. Ez minden magángazdát érintett
(nemcsak a kulákokat), s tulajdonképpen évente meghatározott mennyiségű mezőgazdasági termék
rögzített (a piacinál jóval alacsonyabb, rendszerint az önköltséget sem fedező) áron történő,
kötelezővé tett állami felvásárlását jelentette. A beszolgáltatás mértékét a birtoknagyság alapján
számolták ki, a kulákok esetén azonban magasabb szorzókat alkalmaztak. A begyűjtési versenyekkel a
túl teljesítést akarták ösztönözni. A termény beadás erőszakos végrehajtása a padlássöprés, amikor
nemcsak a begyűjtésben előírt mennyiséget vették el, hanem a termelői fejadagot és a következő évi
vetőmagot is.

A terror szerepe a gazdasági átalakításban:

A kötelező beszolgáltatás, a kulákok üldözése, a kitelepítések, internálások (az úgynevezett
osztályellenségek kilakoltatása és fogva tartása például Recsken, a Hortobágyon), a tagosítás
(tudatosan rossz földcserére kényszerítették a földbirtokosokat), a koncepciós perek és a gazdasági
aránytalanságok rendkívül feszült politikai helyzetet eredményeztek, ami miatt szükség volt az
állampárt akaratát mindenekfelett képviselő erőszakszervezetre is. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
Péter Gábor vezette, egy szovjet mintára létrejött szervezet, 1949-ig a Belügyminisztériumhoz
tartozott, ezután önálló lett. Kiemelt feladata az úgynevezett belső reakció, a belső árulók elleni harc,
a terror gépezet működtetése. Közvetlenül Rákosi Mátyás felügyelete alatt működött és az MDP
retek rettegett eszköze lett. Az ÁVH besúgói mindenhová beépültek, erőszakkal sokakat rávettek az
együttműködésre. A koncepciós (megrendezett) perek egy idő után a pártvezetés hatalmi harcainak
eszközévé váltak. Ennek esett áldozatául 1949-ben Rajk László korábbi belügyminiszter, a diktatúra
egyik kiépítője is. Az egyházak ideológiai ellenfélnek számítottak, ellenőrzésükre létrehozták az Állami
Egyházügyi Hivatalt: ellenálló vezetőiket üldözték, bebörtönözték, pl. a katolikus egyház vezetőjét,
Mindszenty Józsefet (1949). Az egyházi iskolákat államosították, a tanári kart lecserélték (1948). Ezzel
összefüggésben feloszlatták a szerzetesrendet is (1950).

A tervgazdaság hatása az életszínvonal alakulására:

A diktatúra kiépülése után szovjet mintára tervgazdaságot vezettek be: létrejött az Országos
Tervhivatal, amelyik 3- majd 5 éves terveket kidolgozta. A mezőgazdaságban pedig megkezdődött a
kollektivizálás: az erőszak és a propaganda ellenére is csak a parasztság harmadát sikerült
bekényszeríteni a termelőszövetkezetekbe. A Rákosi-korszak gazdaságpolitikája elviselhetetlen
állapotokat teremtett. Az életszínvonal még az 1930-as évekhez képest is csökkent: hiányos és
szegényes volt az élelmiszer- és ruha ellátás. Ennek alapvető okai, hogy a lakosság ellátással
másodlagos lett, az ország adottságainak jobban megfelelő élelmiszer- és textilipar fejlesztését
elhanyagolták. Az erőszakos átalakítás, a nagy- és középbirtokos paraszti réteg ellehetetlenítése, a
beszolgáltatási rendszer és a padlássöprés (1952) miatt zavar alakult ki az élelmiszer ellátásban,
holott a hivatalos propaganda szerint emelkedett az életszínvonal. Magyarország – agrár adottságai
ellenére – a Rákosi korszakban kenyérgabona és bor importálja kényszerült. 1951-ben vezették a
jegyrendszert is. Az életszínvonal nem érte el a háború előtti szintet sem. A fogyasztás visszafogása
szolgálta a hiány gazdálkodás, komoly elmaradás alakult ki a lakásépítésben, a szociális és
egészségügyi fejlesztésben. A vásárlóerő csökkenését eredményezték a terv- és békekölcsön
kampányok (lakosság vásároljon állami kötvényt pl. a hidegháború fegyverkezés finanszírozására)
hozzájárultak a reáljövedelem és a fogyasztás drasztikus visszaeséséhez. 1953-ra az ipari dinamikus
fejlődésnek indult, ami a falvakból és az ipar központokba csábította a fiatalok. Mezőgazdaság
erőszakos átalakítása miatt szintén több százezren felhagytak a gazdálkodással. Az 1950-es éveket a
teljes foglalkoztatottság jellemezte, általánossá vált a női munkások alkalmazása is. Jelentősen
megnövekedett az önkéntes vagy kényszerű társadalmi mobilitás.

A Sztálin halála (1953. március 5.) utáni szovjet politikai változásai tették lehetővé a Rákosi-féle
diktatúra felszámolását, a Nagy Imre miniszterelnök (1953-1955) vezette „új szakasz politikájának”
megvalósítását.