Az antikvitás kiemelkedő kulturális emlékei

A görög művészet gazdasága, művészeti színvonala óriási hatással volt a rómaiakra. Mindkét kultúra
építészetére kezdetben jellemző, hogy a vallás határozta meg a művészeti alkotás jellegét, a
gazdasági és társadalmi változások, a fejlődés tette lehetővé a középületek egyéb típusainak az
elterjedését.

A görög és római épületek jellegzetességei:

A görög köztéri épületek:
A szabad görögöknek Athénban és Spártán is kötelező volt a közösség ügyeinek intézésében, a
közösségi ünnepléseken részt venni. Az agyagtéglákból épített település két központja az agora
(piactér) és az akropolisz (fellegvár) volt. A város az alapító hérosz és helyi kultusz legfőbb istenének
védelme alatt állt. A vallási kultusz szolgálatában álltak a templomok, a versenyjátékok építményei és
a színházak is, hiszen a gálatában álltak a templomok, a versenyjátékok építményei és a színházak is,
hiszen a színházi előadásokat, a sportversenyeket az istenek tiszteletére rendezték eredetileg.
A görög templom a szentély, az istenszobor őrzésére épült, nem pedig tömegek befogadására. Az
épületet kívülről oszlopsor övezte. A templom fontosabb épületelemei: a lépcsős alépítmény, az
oszlopsor, felette a fríz a domborművekkel, felette a nyeregtető háromszög alakú homlokzattal
(timpanon) és belül a szentély. A dór oszlop robosztus hatást kelt, minimálisan díszített. Az ión oszlop
kecsesebb törzsű, az oszlopfőn csigavonal látható. A díszes korinthoszi tetején akantuszlevelek futnak
körbe, pálmadíszítést is használ. Az oszloptest nem henger alakú, hanem vájatsor tagolja. Az oszlopot
emberi alakot ábrázoló szobor is helyettesíthette. Az oszloprendeket nem csak a
templomépületeknél alkalmazták, hanem az agorát övező középületeknél is. A Kr. e. V. század az
athéni demokrácia fénykora, amikor az árutermelés viszonylag általános jólétet biztosított. A perzsa
háborúk után a várost újjáépítették. A klasszikus kor legjelentősebb épületegyüttese a Periklész
vezette Athén Akropolisza (pl. Pallasz Athéné temploma a Parthenón). A déloszi szövetség tagjainak
befizetéseiből Athén biztosította a szövetség katonai védelmét, ám a város vezetősége a pénz
jelentős részét a középületei felépítésére használta fel.

A római köztéri épületek:

A római építészetre az etruszkok és a görögök jelentős hatást gyakoroltak. A köztársaság első
századaiban a rómaiaknál is a templomépítés volt a meghatározó építészeti feladat, a hódításokkal és
a gazdasági fejlődéssel azonban egyre nagyobb szerepet kaptak a különböző városi középületek
típusai, pl. közfürdők, cirkuszok, amfiteátrumok, vízvezetékek, diadalívek, stb. A római városok
központja – ahogy a görögöknél is – az egymást derékszögben keresztező két főútvonal
metszéspontjában kialakított fórum. A Forum Romanum a korabeli kereskedelmi és politikai világ
központjának számított. több istennek is állt itt temploma, ill. kereskedelmi és politikai célú
középületek, hatalmas oszlopos csarnokok, úgynevezett bazilikák uralták a teret. A kiváló etruszk
építőmesterektől a rómaiak megtanulták a boltívet, ezt az építészeti megoldást alkalmazták a római
csatornahálózat megépítésekor is, majd később a középületeknél. A leghíresebb példa a Hadrianus
uralkodása idején átépített Pantheon, amelynek kerek belső termét és a hatalmas kupoláját az ókori
építészeti technika csodájának tartották.
A görög és római lakóházak jellegzetességei:
A görög lakóházak:
A szerény külsejű, a külvilág felé zárt görög lakóházak jobbára vályogból, részben kőből készültek,
ezért kevés emlék marad fenn. Világosságot nem a kis ablakok biztosították, hanem az udvar felől
kapott fényt. Belül elkülönültek a nők és a férfiak helységei, lakószobái. Fontos díszítő szerepe volt,
aminek részben éghajlati oka van (minél kevesebb ajtó és ablak, mert nagy a meleg, sokáig tűz a nap),
másrészt azonban a görög nő társadalmi helyzetét is a külvilágtól való elzártság jellemezte.
A jómódúak kertvárosokban, saját házakban (domus) éltek, addig a köznép (plebs) többemeletes
bérházakban lakott. A bérházakban alacsony volt a belmagasság, télen a lakások füsttel teltek meg, s
csak elvétve akadt folyóvíz és csatorna. A faépítésű részek miatt gyakran pusztítottak tűzvészek.

A római lakóházak:
A római villák felülmúlták a görög lakóházakat mind a változatos alaprajz, mind pedig a kényelem
szempontjából. A lakóház külvilágtól elzárt itt is. A lakószobák egy kisebb fedetlen udvar (átrium)
körül szabályos rendben, szimmetrikusan helyezkedtek el. Az ártiumban zajlott a család élete. Itt állt
a házi istenek oltára, itt étkeztek, itt fogadták a vendégeket. Ahol az éghajlat megkívánta, a szobákat
padlófűtéssel látták el (a padló kőlapjait tartó oszlopok közé és a falak üreges tégláiba gőzt vezettek).
A világosság a bejáraton és felülről jutott az átriumba. A városi köznép többemeletes bérházakban
(ún. insulákban) lakott, amely akár több tömbszerűen egybeépített bérházat magába foglalt, a
földszintjén üzletek működtek. Kő alapra felhúzott, és részben téglafalú épületek voltak ezek. A
kényelmesebb és elegánsabb lakások a belső udvar közelében találhatók, a felső szintek lakásainak
komfortja (és lakóinak társadalmi rangja) annál alacsonyabb, minél feljebb laktak. A felső szinteken
nem vagy ritkán volt folyóvíz, csatorna, alacsonyak voltak a lakások télen füstösek. A felső
emeleteken jellemző faszerkezet miatt komoly veszélyt jelentett a tűzvész (szenes serpenyőkkel
fűtöttek).

Az épületek és az életmód kapcsolata, várostervezés:

A klasszikus korszakban megjelent a várostervezés a görögöknél, a városrendezés mestereinek
azonban a rómaiak tekinthetők. A rómaiak a várostervezést az etruszkoktól vették át, és például ezt
alkalmazták a katonai táborok utcahálózatának kialakításakor is. A római város jellegzetességei: az
úthálózat, a csatornázottság, a vízvezeték rendszerek kiépítése, a városfal, a díszterek, a fürdő és –
nagyobb városok esetén – a többemeletes bérházak. A provinciák városai a katonai táborokból
alakultak ki, de a jellegzetes római középületek itt is megtalálhatók voltak. A városok vízellátását úgy
biztosították, hogy a környékbeli források vízét összegyűjtötték, és hosszú vízvezetéken jutottak a
városba.

Az építészet mint a politika eszköze, a szórakoztatás:

Mind a görögöknél, mind a rómaiaknál a város, ill. a Birodalom nagyságát, erejét fejezte ki a köztéri
építkezés pompája, gazdagsága. A gazdasági felvirágzásnak köszönhetően a görög klasszikus korban
(Kr. e VI-V. század) terjedtek el a szórakozásnak, ill. a vallási ünnepekhez kötődő versenyeknek helyet
adó középületek: pl. a tornacsarnokok, a versenypályák valamint a ló- és kocsiversenyek építményei.
A poliszok vezetői fontosnak tartották, hogy polgáraik számára biztosítsák ezeket, ezzel próbálták
politikailag is megnyerni őket. A démosz iparos csoportjai számára az építkezések jelentette állami
megrendelés munkalehetőséget, biztos megélhetést jelentett pl. mind Peiszisztratosz, mind Periklész
idején, holott az előbbi türannosz volt, míg utóbbihoz kapcsoljuk az athéni demokrácia fénykorát. A
rómaiak esetén sem volt ez másképp, a plebs szórakoztatása, megnyerése a politikai csatározások
egyik alapvető eszköze volt akár a köztársaság időszakát, akár a császárkort nézzük. A császárság
idején (Kr. e 27-Kr. u. 476) az uralkodók különösen nagy hangsúlyt fektettek a közösségi élet
támogatására, így próbálván megnyerni a lakosság támogatását. Róma élen járt a monumentális
épülettípusok (pl. diadalívek, városfalak) kialakításában is. A Circus Maximusban kocsiversenyeket
rendeztek, a többemeletes amfiteátrumok pedig a gladiátorviadalok mellett a nyilvános
kivégzéseknek adtak helyszínt. A lépcsősorokkal teljesen körbevett küzdőtéren fegyvertelen
elítélteknek vadállatokkal kellett „megküzdeniük”, ahogy pl. a keresztényeknek is az I. században,
Nero idején. A gladiátorok képzett harcosként különböző fegyverekkel szálltak szembe egymással
vagy a vadállatokkal. Ezek a véres összecsapások számítottak Rómában a legkedveltebb
szórakozásnak. Voltak megkomponált csatajelentek is, sőt mesterséges tavakon a nézők előtt hajók
csaptak össze. (A legnagyobb amfiteátrum, a Colosseum 4 szintes, befogadóképessége kb. 40-50 000
fő volt).

Mind görög, mind a római építészetben kiemelkedő szerepet játszottak a középületek. Az agora vagy
fórum, gymnaszion (tornacsarnok) vagy a római fürdő, a különböző stadionok (versenytáblák), a
kocsiversenypályák, templomok, és a szabadtári színházak a görög poliszok és a nagyobb római
városok mindegyikében megjelentek.

Görög művészet:
Az athéni demokrácia virágkora csodálatos épületekkel bővül a fellegvár, az Akropolisz. Ma is látható
a Parthenon romja, ez volt Pallasz Athénének, Athén istennőjének (a „Szűznek”) a temploma. Mint a
görög templomok általában, ez is egy hatalmas oszlopcsarnok, belül egy viszonylag kis, zárt
szentéllyel. Egykor itt állt Athéné aranyból és elefántcsontból készült szobra, Pheidiasz alkotása. Az
Akropolisz oldalában két színház is volt. A görög színházak mindig domboldalba vájt, félköríves
építmények, kitűnő akusztikával. A nézők a félkörív lépcsőin ültek. A színészek maszkban játszottak, a
női szerepeket is férfiak alakították. Nagy Sándor (Kr.e. 336-323) hódításai után a görög kultúra a
birodalom területén is elterjedt, és közel-keleti vonásokkal gazdagodott. Ezt az új kultúrát nevezzük
hellenizmusnak. Legjelentősebb központja az egyiptomi Alexandria volt, híres könyvtárával és az
ókori világ egyik csodájának számító világítótornyával. A görög szobrászat jellegzetességei is változtak
az idők folyamán. A korai, úgynevezett archaikus szobrok általában mozdulatlan, és viszonylag
kifejezéstelen arcú alakokat ábrázolnak. Az alakok jellemzően valamilyen csoport (társadalmi réteg,
életkori csoport) típusai. A klasszikus kor szobrai már gyakran mozdult közben ábrázolják
modelljeiket, akiknek arca harmóniát sugároz. Az alakok lehetnek már konkrét személyek is, de
ábrázolásuk mindig idealizált, a tökéletes szépséget testesít meg. A hellenisztikus szobrok sokszor
kifejezetten mozgalmasak, az arckifejezések pedig az érzelmek széles skáláját mutathatják be. A
szobrok témája lehet teljesen hétköznapi is, megjelenik a rútság és a fájdalom ábrázolása is, a
művészetek más realizmusra is törekedtek.

Római művészet:
A római építészet etruszk és görög hagyományokból táplálkozott. Megtartotta az oszlopokat, mint az
épületek legfőbb tartó- és díszítőelemeit. Ugyanakkor kísérletet tettek a tér áthidalására is, így
született meg a kupola. A görög színházak a városba helyezésével, pontosabban két szembefordított
színház egybeépítésével jött létre a körszínház, az amfiteátrum (circus). Leghíresebb példája a
Colosseum. Néha a körszínház ellipszis alakú volt, ahol kocsiversenyeket rendeztek. A rómaiak sok
közhasznú, gyakorlati célú építményt is emeltek. Ilyenek voltak a boltíves vízvezetékek, melyeken a
hegyek magasabban eredő forrásait vezették be a városok közfolyóiba. Ezek táplálták a közfürdőket
is. A legfontosabb településeket kőburkolatú utakkal kötötték össze. A római szobrászat sokat
merített a görög példákból, gyakran másolták is a görög szobrokat. Egyedi római jelenség volt a
realisztikus portrészobrászat.