You are on page 1of 2

Középkortól vissza az antik időkig

Cyrus király minden katonájának a nevét tudta. Scipio minden római nevét ismerte. Charmadas
kívülről tudta a görög irodalom szinte minden irományát. Hortensius egy egész napos aukció után
felsorolta az eladott darabokat, árat, vevő nevét, helyes sorrendben. Seneca 200 vereset tudott
kívülről első hallásra.
Kicsit hasonlít a jelenlegi helyzetünk az akkorira. Drága volt a papír. Kénytelenek voltak
megjegyezni mindent. Ezért dolgozták ki a tanulási stratégiát és lett belőle tudományág.
Arisztotelész azt vallotta, hogy képalkotás nélkül nem megy a tanulás. Cicero, a híres szónok is
többféle technikát alkalmazott. Különösen az asszociáció volt az oldala.
Szimonídész dolgozta ki végül a mnemotechnikát, mint tudományágat. Történt az, hogy egy
hatalmas partit szervezett a palotájában. De leszakadt a tető és rajta kívül mindenki meghalt. Úgy
tudta azonosítani a holtakat, hogy arra emlékezett, ki hol ült.

Mnemotechnikai eszközök
Most már el is árultam a hatékony tanulás mnemotechnikai alapelemeit. Képalkotás, asszociáció,
Loci módszer ( helyhez kötés). Persze van még rengeteg. Attól függ, mit szeretnél megjegyezni.
Saját tapasztalatom, ami jelent már több száz embert, akik elvégezték a jobb agyféltekés tanulás
tréninget, illetve a mindennapos tanításom szerint is, egyre nehezebb a képalkotás. Nem, nem
vagyok meglepve. A képeket a jobb agyfélteke hozza létre. Sajnos mindent azonnal képben kapunk.
A legjobb honlapok azok, melyek az utasításokat már nem leírva adják, hanem piktogramon. Vagy
gondolj csak a legújabb FB jelekre, enjoy. A bal agyfélteke ha el is olvas valamit, nem lesz belőle
kép. De van egy jó hírem. Visszaállítható a károsodás.

Mnemotechnika próba
Már 10 000 óránál többet tanulmányoztam a hatékony tanulás eszközeit. Bátran merem állítani,
rajtam kívül nem sokan vannak akik ennyit tudnak róla. Örömhír, hogy tényleg működnek. Azt
azonban tudnod kell, hogy mindig meg kell tanulni hozzá egy alapot. De ezek az alapok állandók.
Egyszer kell megtenned és folyamatosan bővítheted. Megváltoztatja az életed. A mindennapokban
is használhatod őket. Elképesztő mértékben fejleszti a memóriád.

Íme a legkönnyebb
Bevásárló lista. Ezt kell megvenned : banán, vaj, zsebkendő, tojás, kötöző zsinór, csoki,
ásványvíz, tészta, kávé, tej.
Próbáld megjegyezni. Mennyit tudtál? Ha meg is vagy elégedve magaddal, ne feledd, ez még csak
rövid távú memória. Mire odaérsz, a felét elfelejted. Vagy ismétled és ismétled míg odaérsz és úgy
jársz, mint Móricka.
Most nézzük meg ezt mnemotechnikával. Először érintsd meg ezeket a testrészeidet.
lábfej, térd, comb, popsi, csípő, szív, ( jó ezt nem tudod :)) váll, nyak, száj, haj
Na még egyszer. Fejből. Ez az alap, amit tudnod kell.
Két alap mnemotechnikát alkalmazunk. Képalkotás és asszociáció. Minden mondatot ha elolvastál,
vizualizáld. Maradj benne 3-5 mp-ig.
• A lábad megcsúszik egy banánhéjon.
• Vajjal bekened a térded porcát, hogy jól csússzon.
• A zsebkendőből miniszoknyát varrsz, jó rövid, kilátszik a combot.
• Ráülsz egy tojásra egy elegáns étteremben. Hallod ahogy széttörik. Érzed, hogy nedves lett a
popsid.
• A zsinórral kötöd fel a nadrágod, mert leesett, ott állsz bugyiban.
• Szívből szereted a csokit.
• Válladon viszed haza a 10 üveg ásványvizet. Nyomja, szúrja, égeti a súly.
• Tésztából készült nyakláncot viselsz. Csörög.
• Kávészemeket ropogtatsz, randi előtt. Ne legyen büdös a szád.
• Hajadat tejjel mosod.
Most mondd vissza! Mit kell venned? Mennyit tudtál? Képzeld! Ez már a hosszú távó memóriádban
van. Győződj meg róla. Sorold fel holnap is.

Miért hatékony tanulás a mnemotechnika


• A csúszásveszély figyelmezteti az agyat. Vészhelyzet.
• Kented már a térdet, mert fájt. Fájdalom erős emóció. Emlékszel arra, hogy a krémezés
gyógyít, pozitív érzelmi emlék.
• Varrsz egy miniszoknyát, mozgással jár. Ha szép a combod szívesen mutatod, kellemes
érzés. Ha nem szép, el akarod takarni. Megkönnyebbülsz.
• Tojás. Hasomló érzés, mint a banán.
• Zsinór kötés. Megszégyenülés érzése és a megint a mozgásközpont aktiválása.
Ha szereted a csokit, eszedbe jutott a kellemesen lágy íze. Ízélmény, ha nem, akkor pont az
ellenkezője miatt emlékezetes.
• Váll. Fájdalom. Mindenki tapasztalta már, ha nehezet cipelt.
• Lánc tésztából. Humor, jó hangulat, megsimized a hippokampuszt.
• Kávé. Emlék egy kellemes randiról, szerelemről. Boldogságérzet felidézése. Talán még az
első csók is eszedbe jut.
• Tej, haj. Talán Cleopátra jutott eszedbe. Vagy a Forma 1. De pezsgő helyett tejjel
locsolkodnak.

You might also like