1 A: Az Ősatyák

Az Ősatyák kora Izrael történetének kezdeti korszaka. A zsidó nép Ábrahámot

tartotta az ősatyának, és tőle kezdődik a nép származása (Kr.e. 2000 körül).
Az Ősatyákban sok közös vonás fellelhető. „Pályájuk” kezdetén valamiféle
elhívást kapnak Istentől. Így történt ez Ábrahámmal is. Ur városában élt –
Mezopotámia déli részén – egy roppant civilizált városban (kőfallal volt körülvéve,
kőházakban éltek, fejlett víz-és csatornarendszerrel rendelkezett). Majd egy napon
ezt mondta neki az Úr: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra
a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak…”(1Mózes
12:1-2) Ábrahám pedig engedelmeskedett, és elhagyta szülőföldjét. Egy biztos
helyet hagyott ott a bizonytalanért, de Istenben bízva indult neki a nagy útnak.
Ezek a vándorlások jellemzőek voltak az ősatyák korára. Ábrahám útját 2 dolog
jelzi: a sátor – ami szimbolizálja a védtelenséget, ugyanakkor az Istenbe vetett
bizodalmát is, azt a lelki szabadságot, hogy Isten bármikor rendelkezhet vele – és
az oltár – azok a szent helyek és idők, amikor Ábrahám Istennel beszél. A hosszú
útra Ábrahám feleségét, Szárajt és Lótot is magával vitte. Vándorlása során Isten
sokszor megjelent neki, ami bátorsággal töltötte el, ugyanis már 75 éves volt,
amikor az elhívását kapta. Ígéretet tesz neki: „Emeld föl tekintetedet, és nézz szét
arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Azt az egész földet,
amelyet látsz neked és a te utódaidnak adom örökre.” (1 Mózes 13:14-15) Ezt egy
szövetségkötéssel is megerősíti. Ábrahámnak egy hároméves üszőt, egy
hároméves kost, egy hároméves kecskét, egy gerlicét és egy galambot kellett
kettéhasítania áldozatul. Ezt a szövetséget kegyelmi szövetségként is emlegetik,
ugyanis Ábrahámnak nem kellett átmennie az állatok között. Ezzel Isten azt akarta
mondani, hogy Ő egyoldalúan vállalta a vele való szövetséget.
Ábrahámnak sokáig nem született gyermeke Szárajtól, mégis hitt Isten szavának,
hogy nagy nép atyjává teszi őt. Azonban szolgálójától, Hágártól egy fiúgyermeke
született, Izmael. Száraj nem kedvelte őket, így elűzte otthonukból. Isten viszont
nem vonja vissza ígéretét. Amikor Ábrahám 99 éves lett, megszületett „igazi” fia,
akit Izsáknak neveztek el. Azonban ekkor Ábrahám nem is sejtette, milyen
megpróbáltatás vár rá. Isten tesztelte a hitét azzal, hogy kijelentette neki, áldozza
fel fiát a Mórija-hegyén. Ábrahám ezt a próbát is sikerrel nyugtázta. Igaz hittel hitt
Istenben, számára fontos volt, hogy mi lakik a szívben. Tudta, - és talán az
vigasztalta – hogy Isten szavatartó, és a halottakat is képes életre kelteni. Ilyen
érzésekkel a szívében baktatott fel egyszem szeretett fiával a Mórija-hegyen. Izsák
- mit sem sejtve - engedelmeskedett apja utasításainak. Szó nélkül vitte fel az
oltár meggyújtásához szükséges tűzifát. Majd csak a hegy tetején értette meg,
hogy mire is készül Ábrahám. Már minden készen volt a tökéletes áldozat
bemutatására – az oltár megépítve, Izsák odakötözve hozzá. Ábrahám éppen
emelte a kezét, hogy levágja fiát, amikor megszólította az Úr angyala: ”Ne nyújts
ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és
nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.” (1Mózes 22:12). Ezen
bizonyságtételt látva az Úr megesküdött, hogy gazdagon meg fogja áldani és
annyi utóda lesz, mint égen a csillag.
Ábrahám az egyik leghíresebb ószövetségi közbenjáró. Arról próbálta Istent
meggyőzni, hogy ne pusztítsa el Sodomát és Gomorát, mert még élnek igazak
ezekben a romlott városokban.
Nem csak könyörgéséről vált világhírűvé. Rendületlen hite, Istenbe vetett
töretlen bizodalma megnyilvánulásának eredményeképpen méltán nevezik a hívők
atyjának. Erre még az Újszövetségben Pál apostol is említést tesz a rómaiakhoz írt
levelének a negyedik fejezetében. Története sokáig csak szájhagyomány útján
terjedt, majd egyik leszármazottja Jákób fia, József veti papírra életútját. Ez mind
bizonyítja Ábrahám rendületlen hitét Istenben.
Ábrahám halála után példa értékűvé vált utódai számára mind Izsáknak,
Jákóbnak, Józsefnek és még Mózesnek is, akivel befejeződik az Ősatyák kora.