You are on page 1of 3

Az egészséges nemzetért

„Az egészséges polgár az állam igazi vagyona.”


/Dr.O.Z. Hanish/

"Az egészség a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb hatalom, a legnagyobb boldogság. Tedd


egészségessé a népet, s ezzel hatalmassá, gazdaggá,boldoggá teszed hazádat."
/Fodor József/

MITŐL FOGY A MAGYAR?

Magyarországon a népesség száma 1981 óta csökken, (korábbi adatok


szerint) évente 17-20 ezerrel vagyunk kevesebben. A halálozások száma
ennyivel haladta meg a születésekét. A ma születő szép és nagyreményű
nemzedéknek rövidebb életkilátásai vannak, mint a tegnapinak, és senki
sem tud válaszolni arra, hogy ez a folyamat meddig fog tovább romlani.
A magas halálozásnak a krónikus, nem fertőző, un. civilizációs betegségek intenzív előretörése az
oka. A kérdés, hogy a civilizáció szedi-e áldozatait, vagy az emberi nemtörődömség, felelőtlenség,
érdektelenség? A magas halálozási értékeken túl különösen aggasztó, hogy jónéhány daganatféleség
esetében jelentős életkori eltolódás figyelhető meg a fiatal korosztályok irányába. Míg korábban a
daganatos halálozás főleg az idős korúakat veszélyeztette, addig az elmúlt 20 év alatt a fiatal
korosztályokban a halálozás többszörösére - 3-6-szorosára - emelkedett. A civilizációs
változásokkal a rizikófaktorok száma világszerte ugrásszerűen nőtt. Különös súlyú ez
Magyarországon, ahol az emberi, környezeti értékek semmibevétele volt a jellemző, illetve
értékeinkkel szemben ma is visszaélés, rablógazdálkodás történik. A természeti, emberi értékekkel
történő sorozatos visszaélés hozta meg az eredményt a magas halálozási számok formájában.
Az állami költségvetésből finanszírozott, elvben minden állampolgárnak egyenlő ellátást biztosító,
térítésmentes, állami egészségügyi rendszer elv maradt, s a gyakorlat egész más volt. Ez a helyzet
melegágya a korrupciónak, visszaéléseknek. Következik belőle, hogy a megelőzés, mint szemlélet
és gyakorlat az egészségügyben is csak a deklarálás szintjén van jelen és gyakorlatilag teljesen
hiányzik a társadalmi tudatból. Az egészségügyi szakma a többi szakmához hasonlóan
egzisztenciális és pénzkérdésekkel van elfoglalva, így nem sokat tud tenni a lakosság folyamatosan
romló egészségi állapotának megállítása ügyében.
Új gondolkodásmód nélkül nem megy...

ÚJ GONDOLKODÁSMÓD NÉLKÜL NEM MEGY

„Egy probléma nem oldható meg ugyanolyan gondolkodásmóddal, mint amilyenben az adott
probléma keletkezett. ” /Albert Einstein/

Az emberek nagy része kiválóan ért az elektronikához, a számítógéphez, a labdarúgás szabályaihoz,


de elképesztően tájékozatlan a saját testének, lelkének működéséről, gondozásának mikéntjéről. A
jelenlegi szemlélet a korok-betegség, tünet-gyógyszer összefüggésben gondolkodik. Több tünetre
több gyógyszer; a betegek marokszámra szedik egymás hatását zavaró, mellékhatásokat okozó
szereket. Mi vagyunk az egyik legbetegebb nemzet Európában, és ez egyaránt vonatkozik az
állampolgárra, az orvosra, az egészségügyre... Ennek legfőbb oka az „egészségügy”(?) szemlélete;
az, hogy nevével ellentétben a betegségekre koncentrál az egészség helyett.
Az állampolgár többnyire nem hiszi el, hogy a tanács betartása javíthat közérzetén, egészségén,
életkilátásain. Nem hiszi el, mert
- vagy nem bízik az egészségügyben (sem),
- vagy gyógyíthatatlannak érzi magát,
- vagy egyszerűen nem érdekli a saját egészsége (sem),
fásultan beletörődött a testi, lelki romlásba, tüneteibe, a korai halálba!??
Az okok hátterében éppúgy jelen van meghatározóan az egészségtelen életmód, a hiányos
egészségkultúra, mint pl. a környezetszennyezés. Nagyon sokan és sokat dohányoznak,
egészségtelenül táplálkoznak, keveset mozognak, mérhetetlenül sok alkoholt fogyasztanak,
önpusztító életmódot folytatnak, nem törődnek egészségükkel, környezetükkel.
Utálatos ez a kép, de hát ez a valóság!!!
Minek kell még történnie, hogy ezeket az állampolgár tudomásul vegye???
„Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit tenni elmulasztunk.”
/Moliere/
„Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz végül erős akarat?” - jut eszembe Ady szállóigévé vált
kérdése.
Gyakran hangzik el mostanában, hogy Európához szeretnénk tartozni. Úgy vélem, elsősorban nem
külsőségekben, a felszínen, hanem gondolkodásmódban kell megváltoznunk. Értékként kell kezelni
az embert, a környezetet: figyelmet és pénzt kell fordítani az egészségre, az oktatásra, a jövőre.
Szűk látókörű szemlélettel szomorú közállapotunk tovább fog romlani. Széchenyivel élve:

„Ne keressük mentőnket sehol is egyebütt, mint személyes erényeinkben.”

Mit vesztünk? Sokat!

GYÓGYÍTHATÓ-E A NEMZET EGÉSZSÉGE?

Beteg a magyar társadalom. Kontinensünkön mi magyarok vezetjük az elhalálozási statisztikákat;


elöljárunk a dohányzásban, az alkoholfogyasztásban, a drogfogyasztásban és az egészségtelen,
önpusztító táplálkozásban. Jeles „írástudóink” szerint önpusztító nemzet vagyunk. Ezek sajnos
vitathatatlan tények. Romániában, Szlovákiában a rosszabb szociális helyzet ellenére tovább élnek,
kevésbé önpusztítóak az emberek. Úgy tűnik, a lelki egészségünk betegedett meg, az önbecsülés, az
önértékelés. Mert az az ember, aki fontosnak tartja magát, az vigyáz magára, egészségére. A
magyarság elvesztette az önmagába vetett hitét, az önértékelését, és ezért önpusztítóan él. A magyar
ember napjainkban nem vigyáz az egészségére, tudat alatt nem tartja fontosnak magát. Vagy inkább
a külső tényezőkben kell keresnünk az okokat? Ha mi a tömegtájékoztatásban és az iskolában egy
jó egészségpolitikát tudnánk az embereknek, fiataloknak elmondani, akkor nekünk nyert ügyünk
lenne, mert az emberi magatartás megváltoztatható. Vajon tudunk-e élni ezekkel az eszközökkel?
Egyáltalán felhasználjuk-e ezeket a lehetőségeket az egészséges életmód, életvitel ismertetésére?
Sajnos abszólut nem. Természetesen nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a kérdést. Az iskola nagyon
fontos. A gyerekeket sok minden jó dologra megtanítják az iskolákban - talán fölösleges dolgokra
is. De ki tanítja meg a fiatalokat az egészséges életmódra, az ésszerű táplálkozásra, vagy egyáltalán
a szervezetük működésére? Sajnos, szinte senki. Pedig kevesen vannak, akiket ezek a témák ne
érintenének. El kell érni, hogy a tömegtájékoztatás, az iskola összefogjanak e fontos és szükséges
cél érdekében, hogy a lakosság egészségesebb legyen, és ne mi legyünk Európa népei közül a
betegek.
El kell érni, hogy ismét fontos cél legyen az emberi élet értéke, s a nemzet egészsége.

MIT TEHETÜNK?

Jövőnk saját kezünkben van.

1. Először is fel kell ismernünk, hogy egészségünk elsősorban saját személyes felelősségünk, és
megfelelő odafigyeléssel legtöbb betegség elkerülhető.
2. Minden embernek fel kell ismernie azt az egyszerű igazságot, hogy az emberi test önhelyrehozó
rendszer. Ehhez csak kedvező feltételeket kell teremteni.
3. A megoldás nem extra vitaminok és nyomelemek szedése, hanem friss, természetes - lehetőleg
bio - étel fogyasztása nap mint nap.
4. „Minden személynek kötelessége saját és az emberiség érdekében, hogy megismerje az élet
törvényeit, és lelkiismeretesen engedelmeskedjék azoknak.” /E.G. White/
5. Sokkal jobb, ha megelőzzük a betegségeket, mint, hogy tudjuk, hogyan kell kezelnünk, ha
megbetegszünk.

Ezek nyújtják a leghatékonyabb védelmet fertőzések és betegségek ellen - nem csak számunkra,
hanem születendő gyermekeink számára is.

You might also like