Professional Documents
Culture Documents
avagy
A boszorkányok evangéliuma
Könyvkiadó
Előszó a magyar kiadáshoz
avagy
Az itáliai boszorkányság
és misztériumai
5
északnyugati részén a tenger és az Apenninek, márészt a
Macra és a Tiberis folyó közt. Jelentése eredetileg sokkal
tágabb; mert volt idő, a mikor az etruszkok uralma az Al
poktól a Vezúv aljáig terjedt.
Kultúrájuk virágzása az i. e. V. századra tehető. Ez időben
az Appennini-félsziget nagyobb részét uralmuk alatt tartot
ták. A Padus völgyében Mantua, Melpum, Ravenna, Felsina
stb. etruszk városok voltak. Négy század alatt a rasenna nép
uralma Itália nagy részére kiterjedt, és három városcsoportot,
12-12 városból álló szövetséget alkotott. Az északi Pó-mellé-
ki szövetség fővárosa Felsina volt (a későbbi Bononia, most
Bologna), a campaniai déli városok központja Vulturnum (a
későbbi Capua); a tulajdonképpeni Etruriában pedig Tar-
quinii, Clusium és Volsinii küzködött egymással az elsőségért.
Utolsó királyukat a fellázadt latinok i.e. 510-ben űzték el.
Szokásaikat, szertartásaikat, az általuk felhalmozott tudást a
rómaiak vették át és fejlesztették tovább. írásos emlék, kró
nika alig maradt fenn róluk, ezért eredetükről sem sokat tu
dunk. A római császárság idején a régi Etruria nevet Tuscia
váltotta föl, amely név később Toscanára változott.
Az etruszkok vallásrendszere eredetileg keleties típusú,
különösen egyiptomi jellegű volt, és csak később változott, a
görög és latin istenekkel társulva, itáliai alakúvá. Különbö
ző természeti istenségeket tiszteltek, úgy mint:
- Vertumnus, az átváltozás (igy a gyümölcs és aratás) istene;
- M a t e r Matula a szülés és nap istenasszonya, kinek
Caereben hires temploma volt;
- a Silvanusok az erdők és határok istenei (ők is csak a
későbbi latin hatás alatt kapták ezen nevüket);
- Nortia a sors istenasszonya, kinek volsini templomá
ban szöget szoktak beverni;
- Veiovis (Vediovis, Veduis) a későbbi haragos, bosszúál
ló Jupiter;
- Summanus, az éjjeli vagy sötét ég villámait szóró vagy
h a r m a t a d ó istenség 1
6
- és Voltumna istennő, kinek temploma volt a tizenkét
etruszk szövetséges város középpontja.
Úgy látszik, Janus, mint a n a p istene is etruszk eredetű,
valamint a Lares nevü szellemek is. Az etruszkok ezen kívül
tiszteltek tizenkét fő, de ki n e m nyilatkoztatott istenséget,
akikkel Jupiter csak akkor tanácskozik, ha a földi rendet
meg akarja változtatni s ezt villámlással szokta jelezni; to
vábbá tizenkét látható istenséget (Consentes, akik közül a
főbbek voltak: Tinia (Zeusz, Jupiter), Kúpra (Hera, J u n o ) ,
Menrfa vagy Menerfa (később Minerva; temploma Falerü-
ben volt, ahol tiszteletére évenként márciusban a Quinquat-
rus nevü ünnepet tartották), Vulcanus, Apolló (Dianus, Ja
nus) és Diana.
Az etruszkok vallásossága fantasztikus, babonás, másrészt
durva jellemű volt. Foglalkoztak a rideg számok titkaival,
semmitmondó jelek magyarázatával, jövendöléssel (mantiká-
val) és misztériumokkal; de dívott náluk az emberáldozat is.
A halottak birodalmát borzasztónak képzelték és festették,
ahonnan a lelkeket kinzó ördögök és kigyók sem hiányoztak.
Hittek továbbá az auspiciumokban (avis, spicere, madárjósla
tok) és haruspiciumokban (belek vizsgálata) stb., amint hogy
tudvalevőleg Rómába is tőlük származott át a kuruzslásnak
számtalan faja. A jóslások szerzője és mestere egy „ N a p "
nevü szellem volt2, aki titkait egyedül a Lucumo nevü papi
osztállyal közölte. Az etruszk jóspapok sokáig nagy tekintély
nek örvendtek, és még Caesar és Augustus idejében is hozzá
juk fordult a nép tanácsért. Tartottak misztériumjátékokat is,
amelyek zenéből, díszmenetekből, viaskodásból, táncból és
szemfényvesztő mutatványokból állottak.
Az istenségek hatalmának neve „ m a n u s " vagy „ n u m e n "
volt, úgy hitték, hogy ez a teremtés alapja, melyből az embe
rek és istenek manifesztálódtak. Ez a hatalom csak bizonyos
helyeken összpontosult. Azok, akik ismerték ezeket a helye
ket, kapcsolatban tudtak kerülni az isteni síkkal és életüket
az istenek jóakarata hatotta át.
7
Horáciusz, a római költő írásában találjuk talán a legko
rábbi utalást az olasz boszorkányokra, és holdkultuszukra. Az
i. e. 30 körül íródott ,J!podes"-b&n elmeséli egy olasz boszor
kány, Canidia legendáját. Horáciusz szerint Proszerpina és
Diana adja a hatalmat a boszorkányoknak, akik titkon össze
gyűlnek, hogy misztikus imádatukat kimutathassák. Említ egy
bizonyos könyvet „Libros Carminium" néven is, mely idézése
ket és varázsigéket tartalmaz, és melynek segítségével „a Hold
lehívható az égről". Más ókori, római szerzők, mint például
Ovidiusz, hasonló legendákról regéltek. Elbeszéléseikből úgy
fest, hogy a boszorkányság köztudott, ismert dolog volt akko
riban. Számos szerző említi, hogy a boszorkányok összegyűl
tek teliholdkor, és „messze elkerülték a napistenek városait".
Julio Baroja antropológus a „The World ofthe Witches"
(A boszorkányok világa) című könyvében bizonyítékokat
tár fel arra vonatkozólag, hogy az V. és VI. században egész
dél-Európában virágzott a Diana-kultusz.'
A középkorban Olaszországban is elkezdődtek a boszor
kányüldözések, bár viszonylag későn, a IV. század második
felében. Az egyedülálló, falusi boszorkányokat ekkor sem
zaklatták, azok háborítatlanul folytathatták tovább gyógyí
tó, tanácsadó szerepkörüket - a katolikus egyház a szerve
zett csoportokat akarta elsősorban felkutatni és megsemmi
síteni. 1390-ben a milánói Pierina de Bugatis perében azt
vallotta, hogy részt vesz „Erodiade játékában". 1457-ből egy
olyan feljegyzés maradt ránk, mely három nő peréről szól
Bressanoné-ban, akik a „Diana Társaság" követőinek val
lották magukat.
A túlélés érdekében a kultusz teljesen visszahúzódott, és
követői titokban tevékenykedtek tovább. A XVII. századból
e n n e k ellenére egészen sok kézirat maradt fent, mely olasz
boszorkányok varázsigéit és bűbájait őrzi. Ezek az iratok
családokon belül hagyományozódtak évszázadokig.
8
A stregheria kultusz hagyományai
9
A klánok nevei Tana istennő (akit Leland Diana ősi, et
ruszk formájának tart) aspektusaiból származnak. Az Isten
nő az égben az Ég Királynőjeként jelenik meg, melyet a
Hold jelképez, és ami további aspektusokra b o n t h a t ó fel
(holdistennő hármasság). A földön az Istennő Földanya
ként, az alvilágban pedig a Holtak Úrnőjeként jelenik meg.
Fana Tanának a földi, J a n a pedig az égi megjelenési formá
ja. A férfi isten neve Tanús, földi aspektusa, a termékenység
és bőség Fanus, égi képmása pedig Janus. Fanus magasabb
aspektusa Dianus (lásd később). Fanust általában állatszar
vakkal a fején ábrázolták, Janus koronát visel, míg Tanús fe
je körül kék fénysugár ragyog.
A stregheria napjainkban is az ősi klánok alapján szerve
ződik. Mindegyik csoportnak van vezetője, kinek az a fel
adata, hogy megőrizze a hagyomány tisztaságát, és tovább
vigye az örökséget. A vezető neve Grimas, az ő feladata a
csoport működésének és a hagyomány továbbélésének biz
tosítása. A coven (boszorkánycsoport) hagyományos elne
vezései: Boschetto, ami szó szerint ligetet jelent; Selva (er
dő) vagy Congrega. A csoport létszáma háromtól tizenháro
mig terjedhet. A csoport tagjai három fokozatba sorolható
ak, mindhárom fokozatnak klántól függő, saját színű szalag
ja van és titkos kézjele.
Az olasz nyelvben több szó is létezik a boszorkányságra:
strega, stregone, mago és maga. A strega nőnemű boszor
kányt jelöl, a stregone férfit, a mago mágust jelöl, a maga
varázslónőt. A stregheria egyik változata a Stregoneria. A
középkorban a hit követői különféle titkos jeleket alkalmaz
tak, hogy megismerhessék egymást. Azok, akik verség sze
rint stregáknak vallották magukat, piros zsinórt viseltek
combjuk körül, később piros szalagot a bal kar vagy a bal
comb köré kötve, őket ismerték el Parentado-nak (boszor
kányvérből való). Különböző mozdulatok és kézjelek is se
gítették egymás felismerését. Azok, akik Affine-nek (vérro
kon) tartották magukat, mellkasuk köré tekerve viselték a
10
piros szalagot. A rangidős boszorkányok zöld szalagot hord
tak derekukon, beavatásuk jelképeként. A zöld szalagot dí
szítő fehér gyöngy, kagyló vagy hímzés a régi vallás papjait
vagy papnőit jelölte.
Napjainkban számos tradíció követi a stregheria vallást
Olaszországban: a Silvani (Nápoly, Firenze, Palermo és
Messina környékén); a Benandanti (Észak- és Eszak-Kelet
Olaszország), a Luperci, a Cavellni, a T ü n d é r hagyomány, a
Szicíliai boszorkányság, és a Nemaikus. Raven Grimassi, aki
a Stregheria amerikai ágának legfőbb képviselője, a három
eredeti klán hagyományát egységbe olvasztotta, és Aridian
Tradíciónak nevezte el (1981).
A stregák nem Szabhatnak nevezik ünnepeiket, inkább a
Treguenda" névvel illetik őket. A négy fő ü n n e p októberben,
februárban, májusban és augusztusban van. Ezek: október
31. - La Festa deli' O m b r a (Az Árnyék Ü n n e p e - egyéb el
nevezései: Calenda, Ognassanti, Tutti i Santi vagy Terzina);
február 2. körül - Lupercus (vagy Calendora); május 1. - Ta
na istennő napja (vagy La Giornata di Diana, Calendmag-
gio); és az augusztusi első aratás, a Cornucopia (vagy Rac-
colto) ünnepe, augusztus első hetében. A másik négy, ki
sebb ünnep megegyezik a tavaszi (Primeira, Equinozio della
Primavera) és őszi napéjegyenlőség (Equinozio di Autun-
no), illetve a nyári (La Festa deli' Estate, Festa delle Érbe
vagy Solstizie d'Estate) és téli napforduló (Yule, Saturnali-
a, La Festa deli' Inverno) napjaival. A nyolc ü n n e p össze
foglaló neve „A Kerék". Ez az elnevezés az év körét jelenti.
A szoláris ü n n e p e k E u r ó p á b a n a kelták előtti megali-
tikus kultúrákban és a mediterrán kultúrákban játszottak
fontos szerepet. A szoláris ünnepkör története a fény éves
változásáról szól. E n n e k során a Napisten megszületik a té
li napforduló idején (kb. december 21.), a tavaszi napéj
egyenlőség idejére (kb. március 21.) fiatal férfivá érik, és
megtermékenyíti Földanyát. A nyári napforduló napján (kb.
június 21.) dicsősége teljében ragyog, majd ereje és a földre
11
gyakorolt hatása jelentősen csökken az őszi napéjegyenlő
ség idejére (kb. szeptember 21.), hogy aztán a téli napfordu
lóhoz érve meghaljon, és újjászülessen.
A kelta ü n n e p k ö r a négy nagy kelta ünnepből áll:
Imbolc (február 1.), Beltane (május 1.), Lughnasadh (au
gusztus 1.) és Samhain (november 1.). Ezek a növényzet és
az állatok termékenységével állnak kapcsolatban. A két
legősibb kelta ü n n e p valószínűleg Beltane és Samhain. A
kelták sokáig csak állattenyésztésből éltek, a növényter
mesztés legfeljebb kiegészítő élelemforrás volt. E n n e k
megfelelően két részre osztották az évet. B e l t a n e t ó l
Samhainig a pásztorok a nyári legelőkön legeltettek, az ál
latok szaporodtak, a csorda létszáma egyre nőtt. Ez volt a
bőség, és az élet időszaka. Samhainre azonban visszatértek
a téli szálláshelyre, és az állatok nagy részét levágták, mert
télen n e m tudták volna etetni őket. Ezért a Samhaintől
Beltaneig t a r t ó időszak a halál ideje volt. A másik két ün
nep, Imbolc és Lughnasadh, egyértelműen a földművelés
hez kapcsolódik, és valószínűleg későbbi eredetű. Imbolc a
nálunk enyhébb éghajlatú mérsékelt égövi területeken,
mint például Írország, a zöld hajtások és virágok megjele
nésének legkorábbi időpontja. A termékenység óhajtása
jellemzi ezt az ü n n e p e t . Lughnasadh (augusztus 1.) pedig
az aratás, a termények betakarításának ü n n e p e . Az ezzel a
két ü n n e p p e l kiegészített szakrális évet egy növekvő és egy
hanyatló félévre oszthatjuk. A növekvő félév fő mozzanata
a kiáradás, a hanyatló félévé pedig a visszahúzódás. Ennek
megfelelően a növekvő félév két ü n n e p e közül Imbolc a
termékeny e r ő k kiáradásához, Beltane a bőséghez, a ha
nyatló félév ünnepei közül Lughnasadh a begyűjtéshez,
Samhain pedig a gyökerekhez való visszatéréshez (halál,
ősök tisztelete) kapcsolódik. Az év ilyen két részre osztása
kapcsolatba hozható olyan mitológiai alakokkal, akik álta
lában testvérek, megküzdenek egymással, és az egyik legyő
zi a másikat. A mitográfusok egy része a növekvő évet jel-
12
képező hőst vagy istent Tölgykirálynak, a hanyatló évet jel
képező alakot pedig Magyalkirálynak nevezi. Ők állandó
riválisok, küzdelmük félévente, változó hadiszerencsével is
métlődik. A Nagy Anya kegyéért versengenek, és mind
egyik a maga uralkodása csúcsán nászt ül vele, mely során
meghal és feltámad, hogy befejezhesse uralmát. A Tölgyki
rály és a Magyalkirály nem más, mint az Isten növényi as
pektusának két, egymást kiegészítő arca. A Tölgykirály
Yulekor legyőzi a Magyalkirályt, aki a holtak birodalmába
vonul vissza erőt gyűjteni, miközben ikertestvére, a Tölgy
király, megerősödik, Beltanekor nászt ül az Istennővel,
mely során meghal és újjászületik, hogy befejezhesse fel
adatát. Lithakor pedig az ismét megjelenő Magyalkirály vé
gez vele, és egy fél évre átveszi az u r a l m a t a Földön,
Samhainkor ő is nászt ül az Istennővel, hogy meghaljon,
megerősödve feltámadjon, és bevégezze uralkodását, mely
Yulekor jár le, amikor ismét eljön a Tölgykirály, hogy le
győzze, és elfoglalja a helyét a trónon, egy újabb fél évre.
Igen hasonló ehhez az ősi elképzeléshez a stergheria kö
re is, de mégis jelentős különbségeket vélhetünk felfedezni
benne. Az év első ü n n e p é n , az Árnyékok napján az Istennő
leszáll az alvilágba, hogy megértse a halál misztériumát. Ta
lálkozik Dis istennel, akire haragos, mert az isten mindent
elvitt magával, amit az istennő szeretett. Az isten elmondja
neki, hogy nem ő tette ezt, h a n e m a kor és a sors az, mely
elveszi szeretetteinket, és végül megnyeri magának az isten
nő szívét. Szent egyesülésben osztoznak és megosztják egy
mással titkaikat. Ebből az egyesülésből születik újjá a téli
napfordulókor a Fényisten.
Február elején az Új N a p a fiatal Farkasisten, Lupercus
képében érik férfivá. Bebizonyítja érdemességét az uralko
dásra. Ez a személyes szabadság és hatalom ü n n e p e , vala
mint a megtisztulásé.
A tavaszi napfordulón az Istennő alászáll az Árnyékok
rejtett Birodalmából, mert vágyakozik gyermeke és a N a p
13
fénye után. J ö t t é r e a Föld ébredezni kezd, a virágok kinyíl
nak, Lupercus pedig legyőzetik.
Május elejét az Istennő már gyermekei körében ünnep
li, akiknek elhozza a tanult, titkos misztériumokat. Az Iste
ni Pár boldog egymásra találásának ü n n e p e ez, az udvarlás
és a szerelem időszaka. Az Isten átadja az uralmat az isten
nőnek, ezt a történetet a strega vallás Főpapnője és Főpap
ja drámai elemekkel díszített színjátékkal mutatja be a cso
port tagjainak. Ez az Elet és a Termékenység Rituáléja.
A nyárközép ü n n e p é n az Istennő és az Isten házasságra
lép egymással. Ez a növekedés és az élet ideje, az elemen
táris erők és a természet szellemeinek teljes megnyilvánulá
sa, a mágia és a megújulás ünnepe.
Az aratás eljövetelével az Isten készülődni kezd arra,
hogy feláldozza magát azért, hogy az élet tovább folytatód
hasson, előkészíti újászületésének magvait.
Az őszi napfordulón már készen áll az áldozatra. A Fény
U r a az Árnyékok Urává válik, az Istennő pedig ismét alá-
száll az Árnyékok Birodalmába, hogy megkeresse párját.
A streghestia koncepciója szerint az év köre tehát szin
tén alapvetően két részre oszlik, melyek közül a nyári fél
évet az Istennő, a téli félévet az Isten uralja. Ebben a rend
szerben az Istennő a természet termékenységét jelképezi, az
Isten pedig a halál uraként jelenik meg. Követői ezt a gya
korlatban is megvalósítják, mégpedig úgy, hogy a csoport
vezetője, a F ő p a p „uralkodik" az Árnyék Ünnepétől kezdve
május elsejéig, majd Tana istennő napját átadja hatalmát a
F ő p a p n ő n e k az év további részére. Az Isten hónapjai alatt
csuklyával felszerelt köpenyt viselnek a rítusokon, míg az Is
t e n n ő hónapjai alatt meztelenül tartják a szertartásokat.
A telihold ünnepek neve Veglione, mely szó szerinti je
lentése „egész éjjel táncolás".
Az ősi tudást a stregák saját kézzel írott könyvekben je
gyezték le, melyek neve „Az Utak Könyve". Ezek mindegyi
ke h á r o m részre tagozódott: Utak, Hívások és Mágia. Az
14
Utak rész tartalmazta a rituális instrukciókat, a törvényeket,
és az olyan közösségi rítusokat, mint a Gyermek Megáldá
sa, a Házassági Ceremónia, a Halotti Ceremónia, a Beava
tások Rítusai. Ebben a részben jegyezték le az Istennőről és
az Istenről szóló legendákat is, valamint a tanítványok és a
klántagok névsorát is tartalmazta. A Hívások részben je
gyezték le a kézjeleket, rituális mozdulatokat, a klán arcfes
tését és titkos jeleit. Végül a Mágia rész tartalmazta a va
rázsigéket, bájolásokat, recepteket, a gyógyítás fortélyait és
a gyógynövények ismeretét.
Az ősi, etruszk boszorkányok úgy tartották, hogy a Lasa
és a Lare védelmezi őket. Ez a fogalom védőszellemek, fa
miliárisok egy csoportját jelölte. A Lasa a nyugati szelleme
ket jelölte (ősi eztruszk hagyomány szerint), a Lare a Kele
ten honosakat (ezek a római kultúrkörből származnak). Te
kinthetjük tehát úgy, hogy a Lare a korábbi szellemhit ró
mai megújhodásából hagyományozódott. Ezen szellemek
gyűjtőneve a Lares.
A nyugati szellemek voltak felelősek az ősökkel való
kapcsolat fenntartásáért, a keletiek pedig a hagyományokat
és az ősi utat őrizték. A Lasa szellemeknek oltárt állítottak
fel a ház keleti vagy nyugati részében, és amikor a családnak
új tagja született, gyertyát gyújtottak a tiszteletükre. Ugyan
így tettek akkor is, ha haláleset történt a háznál. A korai ró
mai időkben ennek a szentélynek a helye a tűzhely felett
volt, fölé pedig egy Lare szellem képét helyezték - általában
fiatal fiút ábrázolt tunikában, kezében kehellyel és tállal. A
szellemeket minden fontos családi ü n n e p e n megidézték,
ilyenkor a szentélyt virágokkal díszítették fel, elé pedig gyü
mölcsöket, tejet, mézet, bort, gabonát helyeztek és füstölő
ket gyújtottak. A különböző ünnepek alkalmával a család
elsorolta mindazon ősök nevét, akiket fenntartottak emlé
kezetükben. A római időkben az új asszony, amikor átlép
te leendő o t t h o n á n a k küszöbét, először a szellemeknek mu
tatott be áldozatot, és egy érmét helyezett el a szentélyen,
15
hogy biztosítsa a jövendő új családnak a bőséget és a termé
kenységet.
A M a n e név a halottak szellemeit jelölte, gyűjtőnevük
Manes.
Emellett tisztelték a Fata szellemeket (közös néven
Foletto), akiket leginkább a t ü n d é r n é p itáliai megfelelőinek
tekinthetünk. Diana ismert volt „Tündérek Királynője" -
ként is, az aprónép, mint a Természet szellemei állandó kí
sérői voltak. E u r ó p á b a n az egyik legtisztábban fennmaradt
tündérhit Szicíliához kötődik, ahol követőiket „Donna di
F u o r a " néven emlegették. A csoportok tagjai között egy
aránt voltak tündérek és emberek, létszámuk általában hét
és kilenc között volt, vezetőjük egy Tündérek Királynője cí
men tisztelt asszony volt. Tisztelték La Matróna (az Anya),
La Maestra (a Tanítónő), vagy D o n n a Zabella (Bölcsesség
úrnő) néven is. A csoportnak csak egyetlen férfi tagja lehe
tett. Ezeknek a társaságoknak az volt a célja, hogy gyógyító
ként szolgáljanak a közösségeken belül, egyúttal közvetítő
ként is a tündérek és az emberek között. A tündérmágia ősi
formáját alkalmazták. Az inkvizíciós feljegyzések említést
tesznek arról is, hogy olyan hatalommal rendelkeztek, mely
nek neve Tocadura de brujas (Boszorkány érintés) - kézrá-
tétellel egyaránt képesek voltak ártani vagy gyógyítani.
Az olasz néphagyomány szerint a tündéreknek két nagy
csoportja létezik, a Fauni és a Silvani. A Fauni-k a mezők és
erdők őrzői, míg a Silvani-k az állatok védelmezői. Ennek a
két fajnak az egyesülését nevezhetjük Foletti-nek. Ismeretes
volt ezeken kívül egy harmadik faj is, az Aguane. Ezek a he
gyek és dombok, tavak és folyók természetszellemei voltak.
Az Aguane és a Silvani nép kereszteződéséből jött létre a
Salvanelli (más néven Sanguanello), nevük a vízfelszín tük
röződésére utal. Említést tehetünk még a Monachetto nép
ről, akik gnómszerű kis lények, a barlangok, völgyek, a föld
alatti világ tündérei; valamint a Linchetto népről, akiket az
éjszaka és a sötét helyek tündéreiként tiszteltek. Ez utóbbi-
16
akról úgy tartották, ők okozzák a rémálmokat és az éjszaka
különös zajait.
Az elementálokat a négy irány szerint különböztették
meg. Az északi irányhoz tartozó elementállényeket Pala
(vagy Pálos) néven tisztelték, a déli irányhoz kapcsolták a
Settiano nevű t ű z e l e m e n t á l o k a t . Nyugaton lakoztak a
Manii szellemek (a Lasa-k egy csoportja), Keletet pedig a
Bellarie uralta.
A korai csillagkultuszokban négy állócsillagnak is külö
nös jelentőséget tulajdonítottak. Ezek a „királyi" csillagok
uralták az ég négy negyedét, és a négy évszakot. Kelethez és
a tavaszhoz tartozott az Aldebaran, Délhez és a nyárhoz
Regulus, Nyugathoz és az őszhöz Antares, és Északhoz és a
télhez Fomalhaut. Ezek a csillagok, mint az Ég és a Föld őr
zőszellemei is megtestesültek. 5 A négy égtáj őrzőszellemei:
Keleten Alpeno, Délen Settrano, Nyugaton Meana, Észa
kon pedig Taga. Összefoglaló nevük Grigori, azaz Őrzők.
Ők védelmezik az átjárót a fizikáin túli síkokra, a mítosz
szerint a csillagok pedig n e m mások, mint az Őrzők tábor
tüzeinek távoli fényei. Ezek a lények védelmezik a stregák
varázskörének négy „sarkát" is a rituálék során.
Az Istennő
17
A Diana-kultuszkörben létezik egy igen érdekes legenda
erről a tóról. Eszerint régesrég az Albán hegyek közül egy
szökött rabszolga érkezett a Nemi tó vidékére, ki Diana ke
gyeltje volt. A rabszolga oltárt épített az istennőnek, Diana
pedig egy nagy fa alatt megjelent neki a tisztás közepén. A
rabszolga szerelmet vallott az istennőnek, és kérni kezdte,
hadd bizonyítsa be rátermettségét. Ezért Diana egy hatal
mas harcost hozott számára, akit a Liget Őrzőjeként muta
tott be, és azt mondta, hogy őt kell kihívnia párviadalra. Az
Őrző azonban nem fogadta el a kihívást addig, míg a rab
szolga be nem bizonyítja erejével és bátorságával, hogy mél
tó a küzdelemre. A rabszolga felmászott a hatalmas fára, és
egy olyan vastag ágat letört puszta kézzel, melyre átlagos
ember nem lett volna képes. Az Őrző ekkor elfogadta a ki
hívást, és megküzdöttek Diana kegyeiért. A rabszolga le
győzte az Őrzőt, ki a kezei között lelte halálát. Ekkor Diana
megérintette a győztes vállát, koszorút helyezett a fejére, és
kijelentette: „Te vagy Rex Nemorensis" (az Erdők Királya).
A legenda azért is jelentős, mert történelmileg elképzelhe
tő, hogy ezen a vidéken a Rómából szökött rabszolgák ala
kították ki először Diana kultuszát.
A Királyt másik néven úgy tisztelték, mint „A Csuk
lyás" 6 . Szerepe gyakorlatilag megegyezik a kelták „Zöld
Emberé"-vel. Ezen a néven szerepelt később a kultusz veze
tője is. Jelentős különbség azonban, hogy míg „A Csuklyás"-
t megszemélyesíthette férfi és nő is, addig a Rex Nemoren
sis megszemélyesítője egyedül férfi lehetett.
Néhány más, ősi legenda szerint Diana nem egyedül
uralkodott ezen a területen, két kisebb isteséggel osztozott
az erdei szentélyen: az Eferia nevű vízi nimfa istennővel és
Virbius istennel. Eferia forrása szintén megtalálható volt a
szentélyben, Virbius pedig nem más, mint Diana szeretője,
Janus isten helyi alakja. Eferia módosult alakja Egeria, aki
a római mitológiában az egyik hagyomány szerint N u m a
Pompillus 7 király tanácsadója, míg máshol a feleségeként
18
szerepel. N u m a halála után Aricia városa mellett egy bar
langba vonult vissza. Könnyei forrása lettek. Máshol a Car-
mentának szentelt liget patakjának jósoló nimfájaként em
lítik nevét. A Vesta-szüzek ebből a patakból merítették a vi
zet a Vesta-templom részére. Egeriát a születések védelme
zőjeként is tisztelték. Az ősi időkben úgy hitték, hogy a pa
tak vizének gyógyító varázsereje van.
A mondakör e három alakja szorosan kapcsolható a gö
rög Hippolütosz 8 legendájához. Ő Thészeusz és Antiopé
amazon gyermeke; minthogy mostoha anyjának, Phaidrá-
nak szerelmét nem viszonozta, az asszony bevádolta őt fér
je előtt; erre az apa megátkozta fiát és Poszeidonnak (aki
Thészeusznak apja volt) bosszúját hívta rá. Ezért amikor
Hippolütosz a tenger partján kocsizott, Poszeidon odakül-
dött egy bikát, amelytől a lovak megbokrosodtak, és gazdá
jukat halálra hurcolták. A m o n d á t az ókorban Euripidész és
Seneca dolgozták fel fenmaradt drámáikban, az újkorban
pedig Racine (Phaedra). A későbbi római monda 9 még az
zal kibővítette a görög mondát, hogy Hippolütoszt, mint je
les vadászt Artemisz-Diana, a vadászat istenasszonya feltá
masztotta és Latiumba, Egeria nimfa szent ligetébe vitte,
ahol aztán Virbius néven tisztelték.
Diana Artemisz istennő megfelelője a római mitológiá
ban. A vadon természet, az erdők védője; ilyen minőségé
ben pártfogolta egyfelől a szaporodást s így a terhes és a
szülő nőket is, másfelől pedig a vadászatot. A rómaiak hite
szerint Diana minden születésnél jelen volt, és a „Méh Meg
nyitójának" nevezték őt.
Görög formája, Artemisz, Zeusz és Lé tó lánya a Vadon
úrnője, az istenek fővadásza volt. Mint jó vadász, törődött
az élőlényekkel, ő a hamvas ifjúság védelmezője. A mitoló
giában állandóan jelen lévő ellentmondásokkal magyaráz
ható, hogy szerepe is ellentmondásos, hol segít, hol akadá
lyoz, szeszélyes és kiszámíthatatlan. Artemisz sáfránysárga
vadászruhában, ezüst íjjal és nyilakkal felfegyverkezve járta
19
az erdőket és hódolt férfias kedvtelésének. íját és nyilait a
Küklopszok kovácsolták számára, fürge vadászkutyáit pedig
Pántol kapta ajándékba. Ha a vadászatba belefáradt, gyak
ran időzött öccse Apollón társaságában akivel együtt a nim
fák kartáncát vezette.
A későbbi költők Artemiszt Hekatéval azonosították, ő
a háromarcú istennő: Szeléné az égen, Artemisz a földön és
H e k a t é az alvilágban. H e k a t é a rejtőzködő Hold istennője,
a sötétség titkaihoz kapcsolták cselekedeteit. Ő uralja az
élet három legnagyobb misztériumát: a Születést, az Eletet
és a Halált.
H e k a t é t Perszész és Aszteria leányának tartották, a bű
völés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak
istennőjének Úgy tartották, az újhold éjszakáin az istennő
feljön az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-mellé-
ki kutyák csapatával járja a temetőket és a keresztutakat,
ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Különö
sen a hármas útkereszteződésekhez kapcsolódott a neve,
ezért ezeken helyeken H e k a t é n a k áldozatokat mutattak be
s kápolnákat emeltek neki. H e k a t é szorosan összefonódott
Artemisz tiszteletével, őt is szenvedélyes vadásznőnek te
kintették, ki a maga szellemhadával vad rohamban száguld
végig a földön. E b b e n az alakban H e k a t é képzete a közép
kor démonológiájában is szerepel.
Azt tartják, hogy újhold idején az istennő égő fáklyát
hordoz körbe (melyet selas-nak hívnak, és Szelénéhez, a
Holdhoz kapcsolják), és a holdhónap utolsó napján, mikor
a N a p átveszi az uralmat a Hold felett, követői Amphiphőn-
t áldoznak neki, egy lapos, kerek süteményt, melyen gyer
tyakör világít. H e k a t é Enodia (Az Úton Lévő H e k a t é ) és
Apolló Aguieusz (Az Út Őre) az Utazás istenpárja, akik be
világítják az ösvényt, Apolló a Nappal napközben, Hekaté
pedig fáklyájával éjjel. Dianát szintén gyakran ábrázolták
fáklyával a kezében, ugyanezen gondolatkör alapján. Apol
lót egyébként Hekatos-nak, Távolinak is nevezték, mely
20
nem más, mint a H e k a t é név férfias alakja. H e k a t é Héliosz-
szal együtt is sűrűn megjelenik a mágikus szövegekben, és
ők voltak egyedüli szemtanúi Perszephóné elrablásának. Ok
a Nap és a Hold, a Nappal és az Éjjel Lámpásai, a Világos
Nap és a Sötét Nap, a Mennyei és az Alvilági Tűz.
A Holdistennő tehát h á r o m arcban, de dualitásban - vi
lágosság és sötétség - is megmutatkozik. A Hold szépsége
mindent fénybe von, azonban rejtezésében baljós homály
takarja el a fényt. A H o l d alakjaiban jelenítődik meg legele
venebben a jónak és rossznak az a kettőssége, amely az ösz-
szes istenben és emberben jelen van. Az életet adó, születést
elősegítő Diana sötét arca Anthea, az Alvilág királynője, az
„Éjjeli Látomások Küldője". O az, akit később H e k a t é Tri-
formis-szal azonosítottak.
Az Isten
21
Úgy tűnik, hogy a szó maga akkor került be a vallási lexi
konokba, amikor az eredeti héber szót (reggeli csillag) -
Phosphorusnak fordították (Vénusz görög elnevezése, mint
hajnalcsillag), majd később Lucifernek a Bibliában (a görög
átirat u t á n ) .
Ovidiusz Metamorfózisában Lucifer a hajnalcsillag,
Ceryx apja. Úgy írja le, hogy fehér lovon lovagol, és arcát ra
gyogó boldogság önti el. Apollonról így írnak a történetek:
„Hosszú haját s szárnyas lábú lovai sörényét illatos koszo
rúkkal köti le: egyfelől Lucifer, másfelől Aurora díszíti fürt
jeit s a gyeplő mellett ott mosolyog az aranyesztendő." Még
az V. század végén Dracontius keresztény latin költő is az
édeni boldogságról azt írja, hogy a még ártatlan emberpár
ö r ö m m e l látta Lucifert (a hajnalcsillagot) a tenger felett fel
tűnni, m e r t ez a nappal kezdetét jelezte.
A Luciferiánus vallás, mint a Fényisten kultusza Rómá
ban volt divat az i. sz. I-III. században. A kereszténység ir
totta ki. Hieronymus fordítása, a Vulgata lett az egyház hi
vatalos bibliafordítása, és a Lucifer-hajnalcsillag jelentés el
halványulásával a Lucifer név a Sátán mellékneve lett a kö
zépkorban. Lucifert ezért azonosították a bukott angyallal,
gőgje pedig, mely az Istennel való szembeszegülését okozza,
nem más, mint a büszke, pogány R ó m a .
A Fényhozó vallása szoros kapcsolatot mutat az ősi
Mitrasz-kultusszal. A Mitrasz-kultuszokra a legkorábbi uta
lást Plutarkosz egyik művében találhatjuk meg (Pompeius
24,5), amelyben a kilikiai kalózok „titokban mutatják be
Mithra misztériumait". Miután Pompeius legyőzte és elfog
ta őket, ezt a kultuszt Nyugaton is elterjesztették. A kultusz
hihetetlenül elterjedt volt a III.-IV században, mégis rend
kívül keveset tudunk róla. Iráni örökséggel ötvözte a római
görög szinkretizmust, szoláris, katona-vallásként eljutott
Skóciától Mezopotámiáig, Észak-Afrikától és Spanyolor
szágtól Közép-Európáig és a Balkánig. A legtöbb szentélyt
a hajdani Dacia, Pannónia és Germania tartományokban
22
tárták fel. Mindamellett egy-egy közösség legfeljebb száz ta
got számlált, így még R ó m á b a n sem érte el a beavatottak
száma a tízezer főt.
Mitrasz, a bajnok-isten, a párthus uralkodók védelmező
je. Az egyik mítosz szerint egy sziklából született, ezért ját
szott főszerepet misztériumaiban a barlang. Másrészt, egy
Al-Bíyrúni közvetítette hagyomány szerint a párthus király
trónralépésének előestéjén Mithra visszavonult egy bar
langba, alattvalói pedig felkeresték, és újszülöttként, ponto
sabban természetfeletti eredetű gyermekként tisztelték. Az
örmény hagyományok is egy barlangról szólnak, ahová
Meher (Mihr, Mithra) bezárkózott, és évente egyszer jött
elő. Az új király eszerint az újból megtestesült, újászületett
Mithrasz volt. Ezt az iráni témát találjuk a fényárban úszó
bethlehemi barlang mélyén történt Születés keresztény le
gendáiban is.
A Mitrasz-kultusz a Napisten, Héliosz kultuszával is egy
beolvadt, akit mint legfőbb, legyőzhetetlen isteni hatalmat
tiszteltek. Az egyik legnagyobb ünnep december 25-e volt, a
téli napforduló, a Nap újjászületésének napja (die natalis
Solis invicti Mithra). Ez a fénygyermek újjászületésének
napja. A mítosz szerint Mithrász egy folyó mellett heverő kő
sziklából született (theos ekpetras, petrogenos Mithra) az
őseredeti uranikus fény megnyilvánulásaként; e csodás szü
letést csak a hegycsúcsokon rejtőző „őrzők" észlelték. Az
„őrzők" valójában a „láthatatlan mesterek", vagyis olyan, az
őseredeti állapotot megőrzött lények, akiket - Hésziodosz
szerint - sohasem érhet utol a halál, akik a következő korok
ban is tovább élnek, s akiket a „felébredetteknek" neveznek.
Janus, a „rómaiasított" Lucifer egyszerre látta a múltat
és a jövőt, ezért ábrázolták két arccal. Janus, másképpen
Dianus isten neve „kaput" jelent (ianua). A római mitológi
ában ő a be- és kijáratok, ajtók istene. Istene minden kez
detnek, az év első hónapjának, minden h ó n a p első napjá
nak, az emberi élet kezdetének. Megfelel ezért az alvilág
23
urának is, aki az átjáró őre a két világ között, a születés és
halál (mindkét kezdet) ura. 365 ujja volt, az év napjainak
megfelelően.
Dianus a mondákban mint a természet ura szerepel, akit
a növényekkel, állatokkal és a termékenységgel hoztak kap
csolatba. Verbius és Rex Nemorensis néven is tisztelték.
Gyakran szarvasagancsokkal a fején vagy szarvas alakban
jelenítették meg.
A Napistent farkas alakjában Lupercus-szal is azonosít
ják a stregák. Lupercus a m o n d a szerint Diana és Dianus
fia. H a s o n l ó a n a görög Héraklészhoz, neki is tizenkét hősi
feladatot kellett elvégeznie, hogy bebizonyítsa rátermettsé
gét. Ezután a farkasok között talált lakhelyre. Lupercus
minden n a p átutazik az égen Keletről Nyugat felé haladva,
összegyűjti a holtak lelkeit és elvezeti őket Lunához.
A szarvas és a farkas képe szorosan kapcsolódott össze
az etruszk kultúrkörben. Egykorai etruszk vázafestményen
például egy istennő ábrázolás látható, ki két kezével egy
szarvast és egy farkast tart a magasba.
Aradia
24
nának, az éj királynőjének tiszteletére, megmutatta a hozzá
vezető utat, és megalapította kultuszát. Aradia volt tehát az
első boszorkány. Később, miután az emberek elfordultak az
ősi istenektől, Aradia is eltávozott a földről, de megígérte hű
híveinek, hogy egyszer majd visszatér.
Egy XVI. századi híres inkvizítor, bizonyos Bernardo
Rategno „Tractatus de Strigibus" című művében úgy vélte,
hogy Aradia létező személy volt, aki a XIV. század második
felében élhetett, és akkor tanította meg az embereket a bo
szorkányság tudományára.
A legendák szerint 1313-ban, Észak-Olaszországban,
Toszkána tartományban, Völterra városában született az az
Aradia nevű nő, kiből később e mítosz vált. Katolikus család
egyetlen gyermeke volt, anyja apácának szánta. Miután ki
derült, hogy Aradia erre nem hajlandó, anyja a kislány taní
tónőjét kérte meg, hogy győzze meg a gyermeket (egyes el
képzelések szerint ő Aradia saját nagynénje volt). A tanító
nő azonban a toszkániai boszorkánykultusz beavatottja volt,
így ahelyett, hogy Aradiát a katolikus vallás irányába fordí
totta volna, beavatta őt a régi vallásba.
Aradia ezután a Nemi tó partjára költözött családjával.
Szülei bezárták őt egy toronyszobába, de sikerült megszöknie.
Zarándokruhát öltött magára, utazni kezdett, és csoportot
gyűjtött maga köré, akiket Itália ősi vallására tanított. Aradia
arról beszélt követőinek, hogy az Értelem Kora fog eljönni,
melyet a Fiú Kora fog majd felváltani. Többször börtönbe ve
tették, majd amikor az egyház elüldözte otthonából, elhagyta
az országot. Nyugat felé feltehetőleg nem menekült, hiszen
Franciaországban ebben az időben igen erős volt a pápaság in
tézménye. Kutatói úgy vélik tehát, hogy Kelet felé vándorolt,
Szerbia és Románia felé. Ebben az esetben azonban érdemes
párhuzamot vonni a Calusari-k titkos közösségének istennője
és az olasz Aradia között. Doamna Zinelor Diana romániai
változata, másik neve Arada, Irodiada vagy Irodeasa.
25
Aradia történetét feltehetőleg egy másik, létező boszor
kány, bizonyos Milánói Guglielma históriája is átszínezi. Va
lódi neve Blazena Vilemina hercegnő volt, aki 1210-ben
született. Milánóban 1260. környékén tűnt fel, „közönséges
ruhákba öltözötten". Nemesi származása miatt mind a Vis-
conti, mind a Torriani családból számos követője akadt. A
Guglielmita csoportnak Maifreda da Pirovano lett a vezető
je. Érdekes, hogy az 1450-ben megjelent Visconti Tarot 1 "
F ő p a p n ő lapján a mai napig az ő portréját láthatjuk. A szek
tának mintegy harminc tagja volt, összesen kilenc milánói
családból. Guglielma azt akarta, hogy követői egy család
ként maradjanak fent, és emlékezzenek meg róla halála
után is.
Arádiát a legendás Herodias hercegnővel is kapcsolatba
hozzák, aki Heródes király sógornője és Salome anyja volt.
Herodias egyik legkorábbi említése Raterius of L/egz-nek,
Verona püspökének (i. sz. 890-974) írásaiban történt. A jó
püspök arról panaszkodott, hogy sokan hiszne Herodiasban
mint királynőben és istennőben. Az Episcopi Kánonban
Herodiast Diana istennővel is kapcsolatban hozzák". I. sz.
899-ben egy bizonyos Regino apát idézi ezt a Kánont, és a
püspökök felé intelmet intéz, hogy figyelmeztessék nyájaikat
azokról az asszonyokról, akik „Dianát, a pogány istennőt kö
vetik, avagy Herodias-t", miközben „éjjelente utaznak". Há
r o m évszázaddal később U g o da San Vittore, egy XII. száza
di itáliai apát olyan asszonyokról számol be, akik azt hiszik,
hogy éjjelente állatok hátán lovagolnak „Erodiade"-val, akit
ő Dianával és Minervával hoz összefüggésbe.
Elképzelhető, hogy összefüggés van Aradia, és az olasz
népmesék karácsonyi Befana boszorkánya között is. Ez a
kapcsolódás az olasz Alpok Belluno menti régiójának nyel
vezetében lelhető fel, ahol Befanát a mai napig „Redode-
sa", „ R e d o s a " vagy „Redosola" neveken ismerik, mely a
nyelvészek szerint az „ E r o d i a d e " alak nyelvromlásból kelet
kezett származéka.
26
A Befana (az Epiphania = születés szóból) egy csúf, de jóin
dulatú boszorkány, amely Vízkereszt napján érkezik seprűnyélen,
a kéményen keresztül bejutva a házakba ajándékot (főleg zok
nialakú csomagba rejtett édességet) hoz a gyerekeknek a „rossz
csontoknak" pedig széndarabot dug a cipőjébe. A gyerekek előző
este tejeskávét és süteményt készítenek a szobába, hogy Befana
jól lakhasson, ha arra jár. A legenda szerint La Befana éppen söp
rögetett otthonában, amikor betért hozzá a Három Bölcs, és hív
ták őt, nézze meg a Kisjézust. „Most nem érek rá", felelte La
Befana. Később meggondolta magát, de akkor már késő volt.
Ezért azóta is minden Karácsonykor elindul, hogy megkeresse a
Szent Gyermeket, és minden házban ajándékot hagy „neki".
Befana férfi párja is megjelenik a mítoszokban: ő Befa-
no, a gyönyörűséges boszorkány udvarlója.
27
akadt ír emigráns nő, aki a tündérhagyományokban volt já
ratos, de fekete szakácsnő is, aki a voodoo vallás gyökereit
ismerte.
Leland Princeton-ban végzett, majd Európába utazott,
ahol Heideberg és München egyetemein tanult tovább, majd
Párizsba került a híres Sorbonne-ra. A függetlenségi háborúk
után Amerikában utazgatott, főleg újságíróként kereste ke
nyerét. 1856-ban megnősült. 1870-ben Angliában telepedett
le, ahol az angol cigányokat kezdte tanulmányozni. Idővel el
nyerte Anglia „cigánykirályának", bizonyos Matty Cooper
nek a bizalmát, tőle tanulta meg a roma nyelvet. Ezalatt írta
meg róluk két, klasszikussá vált könyvét. 1888-ban végleg be
fogadták maguk közé; ő lett a cigány közösség első Elnöke.
1888. telén Firenzébe költözött, hogy az olasz boszor
kánysággal foglalkozhasson. Kutatásai egy olyan anyagon
alapulnak, amit egy Maddalena nevű, rejtélyes asszony állí
tott össze a számára. Maddalenáról nagyon keveset tudha
tunk. Annyi bizonyos, hogy Tarot-jóslással foglalkozott Fi
renze sikátoraiban, amikor Leland felfedezte őt, és asszisz
tensévé fogadta, hogy segítsen neki kutatásaiban. A fiatal
asszony eredeti neve feltehetőleg Margherita Talenti volt.
Maddalena elmondta, hogy ősi boszorkánycsaládból szár
mazik, melynek tagjai ismernek különböző régi meséket, le
gendákat; összegyűjtöttek különféle varázsigéket, bűbájo-
kat, és azt is tudják, hogyan kell azokat kiejteni; valamint is
mernek ősrégi orvosságokat, recepteket is. A nő csoportját
„Malandanti"-nak nevezték. Maddalénát keresztanyja ve
zette be a boszorkányság rejtelmeibe, és messze az emberi
fülektől, az erdők mélyén adta át neki tudományát, mely az
ősi etruszk istenségek megidéző ríatusait is tartalmazta;
ezek azok, amik Leland korában „foletti", avagy szellemek,
vagy Lares néven ismertek.
Maddalena bemutatott Lelandnak egy Marietta nevű
nőt is, ki szintén nagy segítséget jelentett a kutatásokban.
Egy időben Leland azt kezdte gyanítani, hogy a két nő saját
28
maga ír bizonyos versikéket, melyeket továbbadnak neki, de
később megváltoztatta a véleményét. Leland azt írta egy
dajkájának írott levelében, hogy „Maddalena emlékezete
kimeríthetetlen, vég nélküli varászverseket ismer, és ha me
móriája néha cserbenhagyja, azonnal konzultál egy boszor
kánytársával." Maddalena azt állította, hogy a Stregheria
soha nem tanulható meg teljes egészében. Leland úgy vélte,
hogy a versek eredetileg etruszk nyelven íródtak, és az év
századokon át szájról szájra haományozódás következtében
torzultak érthetetlenné.
Kilenc évnyi gyűjtőmunka után, 1897. újévének napján
Maddalena saját kézírásával juttatta el Lelandnak a Vange
lo (Evangélium) című, több mint kétszáz oldalas írást, mely
a későbbi Aradia magját adta. Ezután a nő nyomtalanul el
tűnt, és soha nem vette fel többé Leland-dal a kapcsolatot.
Leland az Aradia mellett kis híján ötven könyvet írt, töb
bek között az ,J?truscan Roman Remains" (Etrusz-római
emlékek), Legends of Florence (Firenze legendái), The Gyp-
sies (A cigányok), Gypsy Sorcery (Cigány varázslás). 1903-
ban hunyt el, sajnálatos m ó d o n legutolsó könyvét az olasz
boszorkányságról m á r n e m fejezte be.
Az Aradia eredete mindig is kérdéses volt. Ronald Hut-
ton, az újpogányság gyökereinek egyik jeles kutatója h á r o m
különböző elméletet is felállított. Az egyik elképzelés az
volt, hogy ez az olasz istennő-vallások leghitelesebb szöve
ge, a másik elképzelés szerint Maddalena írta a szövegeket
saját családi hagyományai alapján. A harmadik gondolatkör
szerint Leland maga hamisította az írást saját néprajzi tudá
sára és kutatásaira támaszkodva - ezt az elképzelést azon
ban egy Robert Matthieson nevű professzor cáfolta. A Brown
Egyetem tudósa tanulmányozta az eredeti kéziratot, és az
írás hibáiból, valamint a javításokból azt a következtetést
vonta le, hogy Leland minden kétséget kizáróan másolta va
lahonnan ezeket a szövegeket, nem pedig saját gondolatkö
re alapján írta őket.
29
Leland műve mindenképp egyedülálló, és hatalmas érté
ket hordoz magában. Bár nyilvánvaló, hogy az ősi tudásnak
csak töredékeit sikerült lejegyeznie és megőriznie, munkás
ságát mégis tisztelettel és megbecsüléssel kell fogadnunk
nekünk, az ősi örökség mai hordozóinak.
30
vei rendelkezik. E b b e n az ősi tudást viszik tovább és a saját
tapasztalataikat is feljegyzik. G a r d n e r megalkotta a maga
Arnyak könyvé-jét, és ennek összefoglalt tudása lett Gard-
neriánus Wicca néven közismert.
A boszorkányság a szeretet és az öröm vallása. Szó sincs
benne e r e d e n d ő bűnről, tehát megváltásról sem. Az életet
tanítja, a természettel való azonosulást. Őseink szövetség
ben éltek a természettel, annak részeként léteztek. A fákat
és állatokat testvérükként kezelték, gondozták a mezőket és
a földeket. A m o d e r n kor embere elvesztette ezt a kapcso
latot. A civilizáció elvágta az embereket a természettől. A
Wicca ennek az egységnek a visszaállítására törekszik. Fon
tos azonban, hogy egyetlen Wicca sem ellensége a civilizáci
ónak, a modern világnak. Megtanulnak azzal is egységben,
harmóniában élni, és szerves egészként felfogni mindazt,
amit Gaia, a Földanya hordoz.
A vallás hagyományos istenpárja C e r n u n n o s és Aradia.
Az Agancsos Isten a természet körforgását, megújulását, a
termékenységet szimbolizálja. A kelta tradícióban Cernun
nos (Carnún) néven szerepel, a skótok Dev'la-ként emlege
tik, a szászok főistene Wotan. Az agancs vagy szarv a a kel
táknál a férfi isten jelképe volt. A szarvasagancs a természet
állandó körforgását, megújulását, a bikaszarv a gazdagsá
got, az erőt (teremtőerőt) és a hatalmat jelképezte. A drui
dák egyes szertartásokon szarvasmaszkot viseltek. A mo
dern Wiccában és a boszorkány hagyományban a mai napig
is a férfi princípium jelölője a szertartásokon a főpap fejdí
szén látható szarv, amit esetenként egy középre illesztett
napkoronggal egészítenek ki.
Cernunnos az állatok ura, királya, védelmezője és pász
toristen. Ü n n e p e november 1. - Samhain, szent állata a kos
fejű kígyó és a szarvas. Kedvelt áldozata az arany és a pénz.
Színe: smaragdzöld. Az ábrázolásokon szarva és emberi fü
le van (agancs, kos, bika szarv, csavart szarv, szarvas kígyó).
Agancsán egy-egy nyakperec (torques) látható. Az ábrázo-
31
lásokon a maga alá húzott lábakkal ülő isten bal kezében
kosfejű kígyót tart, jobbján szarvasbika ül, zsákjából pénz
folyik.
Az Agancsos Isten jeleníti meg az életadó Napot, de ő az
erdők, mezők, állatok és növények, a zöldellő vetés és az
érett gabona istensége is, éppúgy, mint a halálé, a változásé.
O Pán, Dionüszosz, Ozirisz.
Az Agancsos Isten női párja a Nagy Anyaistennő (egyes
tradíciókban Földanya, és/vagy a H á r o m a r c ú Holdistennő).
A gardneriánus irányzatban Aradia néven szerepel. A Nagy
Istennő hármassága a hold három fázisát jeleníti meg. A nö
vő hold a Szűz Istennő, a telihold a termékeny Anyaistennő,
a fogyó hold pedig az öreg, terméketlen Banyaistennő. A
különböző mitológiákban például Artemisz, Aphrodité,
H e k a t é vagy P e r s z e p h o n é , D e m e t e r , H e k a t é (görög);
Brighid, Morrighan, Macha, Badb (kelta); Eriee (Eriu, Eri,
Eire), Fodhla (Fotla), Banbha (Banbna, Bánba) (ír) stb. ne
veken szerepel ez a hármasság.
Kétségtelen tény, hogy a Wicca tradíció letéteményeseit,
magát G a r d n e r t és később Stewart Farrart vagy Doreen Va-
lientét nagy mértékben befolyásolta a Leland által közkinccsé
tett hagyomány, és ezek a tanítások a Gardneriánus Arnyak
Könyvében több szövegben is felbukkannak. D o r e e n
Valiente írta meg a hagyományos Árnyak Könyve egyik leg
fontosabb részét, „Az Istennő Szavai"-t (The Charge of the
Goddess) az Aradiában közölt szövegek alapján.
Sokan úgy vélik, az Aradia nem más, mint valamiféle
szent irat a mai Wicca vallás számára. Bizonyos szempont
ból igazuk van, más szempontból tévednek. Mint az nyilván
való, az Aradia nem az angolszász, h a n e m az etruszk-olasz
mítoszkörre és hagyományra támaszkodik, a mai stregák, az
örökség hordozói pedig egyértelműen elkülönítik magukat
a Wicca irányzatoktól. Az általa hordozott szellemiség sem
felel meg teljes egészében a Wicca tanításainak. Egyetlen
Wicca, strega, brujo 13 , boszorkány sem akad azonban, aki ne
tekintené magát valamiféle egységes, pogány szemlélet
rendszer és testvériség részének, ily módon összefonódnak
mindazok a tanítások, melyek valaha az ősi tudás részeit ké
pezték.
Osara LaMort
33
A könyvről
34
A szerzőről
3S
Előzetes megjegyzés
36
Előszó
37
Ez a tudatlanság nagyrészt a varázslóknak és a boszorká
nyoknak köszönhető, akik a papoktól való félelmükben min
den hagyományukat megfejthetetlen titkokba burkolták. Va
lójában tudtuk nélkül a papok is óriási mértékben hozzájá
rultak a boszorkányság elsorvadásához, bár az, ami tiltott,
mágikus vonzerővel bír, és a varázslat a szarvasgombához
hasonlóan a föld mélyében rejtve fejlődik a legjobban, és tö
kéletes aromája is ott tud a legteljesebben kibontakozni.
Mint mindig, a varázslókhoz hasonlóan a mai papok is léleg
zetelállító sebességgel vonulnak vissza - egy francia írónak is
feltűnt, hogy egy ferences a vonaton érdekes anomáliákat
mutat fel - és valószínűleg néhány év múlva újságokkal és
kerékpárokkal (az ég tudja, mi történik majd, amikor feltűn
nek a repülőgépek!) elsöprik őket a föld színéről.
Azonban lassan halnak ki, és még most is vannak olyan
öregek az északi Romagnában, akik őrzik a Tizenkét Isten
etruszk nevét, és Bacchus, Jupiter, Vénusz, Merkúr és a
Lares, az ősök szellemeinek invokációit... A városokban pe
dig vannak nők, akik amuletteket készítenek, amelyekre
már a római korban is ismert varázsigéket mondanak, és
akik a tanult embert is el tudják képeszteni a római istenek
ről szóló, varázslatokkal átszőtt legendáikkal, ahogy ezt ta
lán Cato-nál vagy Theokritusznál olvashatjuk. 1886-ban el
nyertem a bizalmát egy ilyen nőnek, és megkértem arra,
hogy gyűjtse össze társai közt az általuk ismert ősi korok tit
kos varázsigéinek valamennyi fennmaradt változatát. Igaz,
voltak egyéb más forrásaim is, azonban ez a hölgy a hosszú
évek alatt megtanulta mindazt, amit csak kevesek tudhat
nak. Pontosan tudta, mit akarok, és miként hozhatja nyilvá
nosságra céhének titkait.
Sok más fennmaradt idegen emlékkel együtt sok év után
sikerült neki a következő „evangéliumot" (tanítás, szent út
mutatás) megszereznie, amely az ő saját kézírásával van ná
lam. Munkájának méltatása sok más egyediséggel a függe
lékben olvasható. Nem vagyok biztos abban, hogy informá-
38
torom szóbeli vagy írásbeli forrásokból jutott ehhez a tudás
hoz, azonban van néhány olyan varázsló, aki művészetét do
kumentálja és őrzi is. Azóta nem láttam gyűjtőmet, mióta az
„evangéliumot" átadta. Remélhetően a közeljövőben bő
vebb információkhoz juthatok.
Rövid magyarázatként annyit fűznék hozzá, hogy a bo
szorkányságot annak követői la vecchia religione-nek, ősi
vallásnak nevezik, Istennője Diana, lánya Aradia (vagy
Herodias), a női Megváltó. Ez a kis mű bemutatja, hogyan
született, hogyan jött le a földre, hogyan hozta létre a cere
móniákat, teremtette meg a boszorkányokat, és hogyan tért
vissza az égbe. Ezenkívül tartalmazza a Diana és Aradia
tiszteletére rendezett szertartásokat és fohászokat, illetve
megidézéseket, Káin exorcizmusát, szent-kővel, keserűfű
vel, fehérürömmel végzendő varázslatokat, melyek, ahogy a
szövegben megtalálható, a rendszeres úgymond „templomi"
szertartásokhoz tartoztak, s a boszorkánygyülekezetekkor
kellett őket énekelni vagy kántálni. Tartalmazza ezen felül a
boszorkány-vacsorához használt méz, étel, só, és sütemény
különös varázsigéit vagy felszentelését, amelyeket nagyon
erősen befolyásol a klasszikus ókor, és amelyekben a római
misztérium maradványai egyértelműen felfedezhetők.
A művet végtelenségig lehetne bővíteni, amennyiben
azokat a szertartásokat és fohászokat is hozzáfűzzük, ame
lyek ténylegesen a Boszorkányművészet Liturgiájának ré
szét képezik, azonban mivel ezek közül majdnem mindet -
vagy legalábbis túlnyomórészt - Az etruszk-római maradvá
nyok és a Firenzei legendák című munkáim tartalmazzák,
nem szívesen állítottam volna össze egy ilyen gyűjteményt,
mielőtt ellenőriztem volna, hogy van-e rá kereslet.
Az előzőek megírása óta olvastam egy nagyon okos és
szórakoztató művet G. Cavagnaritól // Romanzo dei Setti-
mani címmel (1889.), amelyben a szerző elbeszélés formájá
ban élethűen írja le a varázslás szokásait, gondolatmenetét
és különösen a boszorkányság természetét, valamint a lom-
J9
bardiai parasztság mélyen gyökerező babonásságát. Az e te
rületen való hatalmas tudása ellenére sajnálatos módon a
szerző ezekben a hagyományokban nem lát mást, csak kár
tékony butaságot és rettenetes, antikeresztény bolondságot.
Egyszerű Zoccoloneként, azaz átutazó ferences szerzetes
ként nem törődik azzal, hogy ősrégi mitológia és értékes
szokásrendszer csodálatos maradványai, azaz a történelem
gerince rejlik benne. Azt hihetnénk, hogy annak az ember
nek, aki tudta, hogy egy boszorkány valóban képes volt,
hogy egy szertartás vagy rítus alatt hét embert megöljön a
végtelen gazdaság titkának ernyerése érdekében, legalább
gyanítania kellett volna, hogy egy ilyen varázslónő csodála
tos legendák birtokában lehet. E n n e k azonban nyoma sincs,
de jól láthatóan távol áll tőle annak felismerése, hogy egy
magasabb rendű nézőpontból tekintve valamiféle rejtett tu
dást hordozhat magában.
A könyv a szellemekről és babonákról szóló azon művek
közé tartozik, melyben az írók biztonságos, de olcsó tréfál
kozással igyekeznek nevetségessé tenni azt, ami számukra
csupán közönségesnek és hamisnak tűnik. Sir Charles Cold-
streamhez hasonlóan, egy lopott pillantást vetettek a Vezúv
kráterére, miután a kitörések véget értek, és semmit sem ta
láltak b e n n e . Valamikor azonban volt benne valami, és egy
tudós e m b e r (amilyen Sir Charles nem volt) még mindig sok
mindent talál Pompei és Herculaneum ókori romjai, marad
ványai közt - és állítják, hogy még mindig hét város vár a lá
va alatt eltemetve arra, hogy felfedezzék. Azt a néhány dol
got (és ez tényleg nagyon kevés), amelyre lehetőségem volt,
kiástam az itáliai varázslás szunnyadó vulkánja alól.
Ha a legintelligensebb író, aki írt a témáról, így kezeli az
olasz boszorkányságot, akkor nem csodálkoznék, ha való
ban kevesen lennének, akiket érdekel egy eredeti, hihetetle
nül ősi boszorkányevangélium, s egy olyan hitvilágot mutat
be, mely a történelem előtti időktől napjainkig tartja magát.
„A boszorkányművészet nem más, mint őrültség, sőt rosz-
40
szabb", vélték a régi írók, „és ezért az összes ilyen témájú
könyv is az". Nagyon remélem, hogy néhány példány a jelen
műből olyan emberek kezébe fog kerülni, akik másképp vé
lekednek erről.
Azonban igazságot kell szolgáltatnom mindazoknak,
akik a sötét és rejtélyes ösvényeket keresve teljesen egyér
telműen azt mondják, hogy néhány kivételtől eltekintve a
boszorkányművészetet a legmélyebb titkok fátyla fedi
ugyanúgy, mint a fekete vudut, és a Chippeway indiánok
Medáit. Egy, az Első Settimani életéről szóló történetben
olyan boszorkánytanoncot ismerhetünk meg, aki évekig fá
radtságosán, fájdalmasan, lépésről-lépésre szívta magába és
tanulta meg a varázsigéket és könyörgéseket. Nemrég el
hunyt M. Dragomanoff barátom mesélte, hogy egy bizonyos
férfi Magyarországon felfedezte összegyűjtött varázsigéit
(melyek rendszeres időközönként meg is jelentek különbö
ző népművészeti folyóiratokban), és ellopta őket. Amikor
Dragomanoff a következő évben visszatért, akkor a tolvaj
nak már virágzó varázsló-praxisa volt. Valójában nem jutott
hozzá túl sok fohászhoz, csupán alig egy tucatnyihoz, azon
ban ezen a területen nagyon kevéssel is sokat el lehet érni.
Merem állítani, hogy egész Olaszországban valószínűleg
nincs egyetlen olyan boszorkány sem, aki mindazt tudja,
amit ebben a könyvben megjelentetek, mivel a gyűjtemé
nyemet mindenhonnan, közelről és távolról szedtem össze.
Az írásban fennmaradt emlékek közül sokat különleges ala
possággal pusztítottak el a papok és a bűnbánó bűnösök, il
letve az a sok ember, akiket babonás félelmük odáig veze
tett, hogy nem akartak ilyen dokumentumokkal egy fedél
alatt élni. Ezért a Vangelo 1 " megmenekülését enyhén szólva
is érdekesnek tartom.
41
/. fejezet
c
}ójgyati adóit Sbiana éleiéi tPfiladiánaA
42
hegyekben s erdőkben lakoztak, mint a rablók és gyilkosok,
csak hogy elmeneküljenek a rabszolgasorból.
Egyik nap így szólt Diana lányához, Aradiához:
43
Quando i nobili e prete vi diranno
Dovete credere nel Padre, Figlio,
E Maria, rispondete gli sempre,
„IL vostro dio Padre e Maria
Sono tre diavoli...
Fordítás
44
És téged az első boszorkányként ismernek majd
És a világon az első leszel
És a mérgezés művészetét fogod tanítani
Mindenek hatalmas urainak megmérgezését
Igen, palotáikban hozod rájuk a halált
Es megkötöd az elnyomó lelkét (hatalommal)"1
És ha találsz egy parasztot, aki gazdagságát sajátjának nevezi,
Akkor a boszorkányokat, tanítványaidat, arra kell nevelni,
Hogyan tehetik tönkre a termést rettenetes viharral,
Villámlással és szörnyű mennydörgéssel
És jégesővel és szélviharral.
45
és a gonosz fajt (az elnyomókat) megsemmisíteni; és így
szólt diákjaihoz:
Fordítás
46
De nem nyerte el legmélyebb titkait,
Anyám megtanítja majd neki
Mindazt, amit nem tudott,
Es mind megszabadultok a rabszolgaságtól,
És szabadok lesztek cselekedeteitekben;
És a teljes szabadság jeleként,
Rítusaitok alatt legyetek meztelenek,
Mind a férfiak, mind az asszonyok;
Mindaddig, amíg az utolsó elnyomó meg nem hal;
És játszátok Benevento vadászatát, '"
Kioltva minden fényt, és utána
A lakomát következőképpen tartsátok: "
47
11. fejezet
uac&otát'
48
Ma quando grano sarai in spighe,
In spige belle che le lucciole,
Vengeno a farti lume perche tu
Possa crescere più bella, altrimenti
Tu non potresti crescere a divenire bella,
Dunque anche tu appartieni
Alle Strege o alle Fate, perche
Le lucciole appartengono
Al sol...
Lucciola caporala,
Vieni corri e vieni a gara,
Metti la briglia a la cavalla!
Metti la briglia al figluolo del ré!
Vieni, corri e portala a mé!
Il figluol del ré te lasciera andare
Pero voglio te pigliare,
Giache siei bella e lucente,
Ti voglio mettere sotto un bicchiere
E quardarti colla lente;
Sotto un bicchiere in starai
Fino che tutti i segreti,
Di questo mondo e di quell'altro non mi farai
Sapere e anche quelle del grano,
E della farina appena,
Questi segreti io saprò,
Lucciola mia libera ti lascieró
Quando i segreti della terra io saprò
Tu sia benedetta ti diro!"
49
L 'acqua e al sol altro non penso,
Che a l'acqua e al sol, alloro
La mia menta tutta e rivolta,
Altro pensier non ho desidero,
Saper la verissima che tanto tempó é
Che soffro, vorrei saper U mio avenir,
Se cattivo fosse, acqua e sol
Migliorate il destino mio!"
A Liszt megidézése20
50
De mivel örökké csillogsz, ragyogsz,
Míg itt vagy, egy üveg alatt lakozz,
Lencsével kutatom, mit rejteget
Fényed, mindaddig míg mind felfeded,
Igen, az összes csodás legendát,
Mit rejteget ez, és a másvilág
Minden kis titkodat, bár rejtenéd
Még a legvégsőt is, a kis magét.
És midőn megtudtam, mit rejtegetsz,
Akkor, tűzbogár, ellszállhatsz, mehetsz
Ha a Föld titkait mind átadád
Áldásom megkapod, áldásom rád!"
A Só megidézése
Scongiurazione di Caino
SI
E pregarlo per me che mi faccia sapere,
Il mio destino, se cattiva fosse,
Allora me to faccia cambiare,
Se questa grazia mi farete,
L'acqua al lo splendor del sol la guarderò:
E tu Caino colla tua bocca mi dirai
Il mio destino quale sarà:
Se questa grazia o Caino non mi farai,
Pace e bene non avrai!"
Káin megidézése
Scongiurazione a Diana
52
Possa essere sempre in mezzo alle pene
Fino che la grazia non mi farà,
Che glielo chiesta egliela chiedo di cuore!
Se questa grazia, o Diana, mi farai,
La cena in tua lode in molti la faremo,
Mangiaremo, beveremo,
Balleremo, salteremo,
Se questa grazia che ti ho chiesta,
Se questa grazia tu mi farai,
Nel tempo che balliamo,
Il lume spengnerai,
Cosi al l'amore
Liberamente la faremo!"
Diana megidézése
53
egyaránt, a lakoma végeztével táncoljanak, énekeljenek, ze
néljenek, majd, kezdjék szeretni egymást a fényeket kioltva,
mert Diana Szelleme oltja ki őket, ezért a tánc és a zene
egyaránt őt dicsőíti.
így történt, hogy Diana, miután lánya végrehajtotta külde
tését, és letöltötte idejét a Földön az élők (halandók) közt,
visszahívta, és hatalmat adott neki, hogy mikor megidézik... va
lamely jócselekedetet hajtottak végre... hatalmat adott neki,
hogy szerelmi sikerekkel jutalmazza azokat, kik megidézték.
54
Scongiurazione di Aradia
55
Aradia megidézése
„Aradia! En Aradiám!
Te, aki annak a lánya vagy,
Aki a leggonoszabb szellem volt,
Ki a pokolban uralkodott,miután kiűzték a mennyekből
Ki nővére által nemződ lett,
Azonban anyád megbánta hibáját,
És kívánt maga mellé oly szellemet, ki
Jóakaratú lenne,
nem rosszindulatú.
56
///. fejezet
Qdaaua/t t&iesnteUes Miatta a-
57
letkeztek a boszorkányok, tündérek és koboldok - minden,
mi emberhez hasonló, de nem halandó.
így történt, hogy Diana macska alakot öltött. Testvéré
nek volt egy macskája, amit minden másnál jobban szere
tett, és minden éjjel az ágyában aludt. Egy minden lénynél
szebb macska, egy tündér: de Lucifer erről nem tudott.
Diana megállapodott a macskával, hogy testet cserélnek;
bátyja mellett feküdt tehát, a sötétségben felöltötte a saját
alakját, és így fogant meg Lucifertől a lánya, Aradia. Azon
ban, amikor reggel Lucifer meglátta, hogy nővére fekszik
mellette, s a sötétség meghódította a fényt, Lucifer nagy ha
ragra gerjedt: Diana azonban eldalolt neki egy varázsigét, a
hatalom dalát, és Lucifer hallgatta az éjszaka dalát, amely
álomba ringat; s már semmit sem szólhatott. Diana boszor
kányművészetével elbájolta őt, hogy engedjen szerelmének
Ez volt az első igézet; dúdolta a dalt, olyan volt, mint a mé
hek zümmögése, rokka, mely életet sző. Minden ember éle
tét gombolyítani kezdte; minden dolog az ő rokkájának
gombolyagából lett. Lucifer forgatta a kereket.
D i a n á b a n az elhagyatott helyeken tanyázó boszorká
nyok, szellemek, tündérek és koboldok nem ismerték fel
anyjukat; alázatosan elrejtőzött és halandóvá vált, de akara
ta által ismét minden fölé kerekedett.. A Boszorkánymes
terség iránti szenvedélye oly erős volt, és abban olyan hata
lomra tett szert, hogy nagysága nem maradhatott titokban.
Egyik éjszaka, minden varázslónő és tündér találkozóján ki
jelentette, hogy elsötétíti az égboltozatot, és a csillagokat
egérré változtatja.
Mindazok, akik jelen voltak, így válaszoltak:
„ H a te ily furcsa tettet végre tudsz hajtani, ha ilyen ha
talmas vagy, te leszel a királynőnk."
D i a n a kisétált az utcára; vitt magával egy marhahólya-
got, és egy boszorkánypénzt, melynek pengéje van, - ilyen
pénzzel vágnak ki földet a boszorkányok az emberek lába
nyomából - és megvágta a földet. Ezzel, és rengeteg egér-
58
rel töltötte meg a hólyagot, majd addig fújt bele, míg az ki
durrant.
Ekkor hatalmas csoda történt: a föld, amely a hólyagban
volt, az égbolttá lett felettük, és három napig nagy eső esett;
az egerek csillagokká vagy esővé váltak. Mivel [ígéretéhez hí
ven - a lekt.] megteremtette az égboltot, a csillagokat és az
esőt, Diana a Boszorkányok Királynője lett; ő volt a macska,
aki a csillagegerek, az égbolt és az eső felett uralkodott.
S9
TV. fejezet
s4 kaueA uatázsa,
60
Me lo tengo in senno chiuso
E saperlo nessuno no le deve,
E cosi ciò che commendo,
La verbena far ben per me!
Benedica quella strege!
Quella fata che mi segna!
Diana fu quella
Che mi venne la notte in sogno
E mi disse: „Se tu voir tener,
Le cattive persone da te lontano,
Devi tenere sempre ruta con te,
Sempre ruta con te e verbena!"
A Szent-kő megidézése21
61
Tegyen velem jót és hozzon jószerencsét!
Te nagy Diana,
Aki az ég, a Föld és az egész alvilág
Királynője vagy,
Igen, te, azok oltalmazója, kiket szerencséjük elhagyott
Tolvajoké és gyilkosoké, és az asszonyoké is
Kik gonosz életet élnek, de tudod,
Hogy valódi természetük nem gonosz, te, Diana
Mégis némi örömet csempészel életükbe.111
Vagy, szavamra,
Úgy idézlek máskor, hogy nem ismerhetsz békét
Vagy boldogságot többé, mert mindörökre
Szenvedés lesz sorsod, míg meg nem teszed, mit
Tőled szigorú hitemben kérek!"
62
(Ez egy remek példa az istenek fenyegetésére, pontosan
úgy, mint az eszkimóknál vagy más sámánhitű vallásoknál,
amelyek a könyörgések legeredetibb és legprimitívebb for
máit testesítik meg, a szellemek fenyegetését. E n n e k nyo
mai felfedezhetőek ősi utat követő római-katolikus hívőkben
is. Amikor néhány évvel ezelőtt az egyik romagnai városká
ban Szent Brúnó nem hallgatta meg híveinek könyörgését,
szobrát fejjel lefelé a folyó iszapjába állították. Nemsokára
eső kerekedett, és a szentet visszaállították tisztes helyére a
templomban.)
63
Si in testerà tu vi onderai
E col tua Brié - brìé!!
Se dorme to desterai,
Panni dal letto lacerai,
Le farai tanta paura
Che allora di andare a dormire,
Andra alle bische a giuocare,
E tu nunqua lo seguirai
E tu col tuo Brìé-brìé, le dirai,
Chi non paga deliti Avranno pene e guai.
64
Idézés
65
És reggelre kelvén, mikor minden szellem távozik
Otthonába, Te is jer vissza
Kövedbe hozzám, de elébb vidd őt haza,
És bocsáss rá álmot. Ezért, Ó, Manó!
Kérlellek, légyen e kő a hajlékod!
Tégy mindent kívánságom szerint.
Örökké zsebemben hordozlak majd,
És soha nem válunk el egymástól!"
66
V. fejezet
Varázsszöveg Dianához
67
Cogliendo, io ho detto;
Tu, o Regina del sole
Delia luna e delle stelle,
Ti chiamo in mio ajuto
E con quanta forza ho a te scongiuro
Che una grazia tu mi voglia fare,
Tre cose ho racolto nel giardino;
Un limone, un arancio,
E un mandarino; una
Di queste cose per mia fortuna,
Voglio tenere due
Di questi oggetti di mano,
E quello che dovrà servirmi
Per la buona fortuna
Regina delle stelle:
Fa lo rimanare in mia mano!"
68
[Valami itt kimaradt a kéziratból. Én úgy értelmezem,
hogy kettőt - oda nem tekintve - a levegőbe dobnak a há
rom közül, és ha a citrom m a r a d a kezükben, a ceremónia
folytatódik. Ez tűnik értelemszerűnek, hiszen a varázsszö
veg keveredik a prózai útmutatásokkal.]
69
Che questo limone le presenterò!
Se questa grazia mi farete,
Un segnale mi darete,
Dentro tre giorni,
Una cosa voglio vedere,
O vento, o acqua, o grandine,
Se questo segnale non avrò,
Più pace Diana non te darò,
Tanto di giorno che di notte,
Sempre ti tormenterò. "
DIANA hívása
70
Ha megadod nékem a kegyet
Adj egy jelet, könyörgöm, nekem!
Három nap múlik el,
Halljam, vagy lássam valamelyiket
Üvöltő szelet, zuhogó esőt
Vagy jeget, mely veri a háztetőt;
Míg eme három közül nem adsz egy jelet;
Békéd, Diana soha nem leled
Válaszolj hamar imámra, kérlek,
Vagy éjjel s nappal kínozlak téged!"
71
VI. fejezet
72
Scongiurazione a Diana
DIANA megidézése
73
Néked adott imádatom,
És a szerelem minden általad ismert gyönyöre által
Kívánom, hogy segíts szerelmemben!
Mit csak akarsz, így igaz,
Meg tudsz tenni
És ha a kegyet, mit kívánok, megadod,
Hívd, könyörgöm, lányodat, Aradiát,
És küldd egy leány ágya mellé,
És vátoztasd a lányt kutya alakjába,
És hozd el hozzám a szobámba,
De amint belép, kérlek,
Hagyd újra felvennie emberi formáját,
Oly gyönyörűt, milyen előtte volt,
És szeretkezzen velem míg
Leikeink a gyönyörrel betelnek.
Majd a hatalmas Tündérkirálynő segítségével,
És lányáéval, a gyönyörű Aradiáéval,
Változzon vissza kutyává,
Majd ismét emberré, mint előbb!"
74
VII. fejezet
9 í ű ^ megtaiátfMná', uaf^
eAAez- ié&zeaenc&e'
száílfatp lánA'
Hívás
75
// malocchio mi leverò
Con tre gocciole d'olio*
E te bella Diana io invoco
Che tu possa mandarmi via
Il malocchio da dosse a me
E mandala al mio più nemico!
Quando il malocchio
Mi sarò levato
In mezza alla via lo getterò,
Se questa grazia mi farei
Diana bella,
Tutti i campanelli
Di mia casa bene suonerai,
Allora contento di casa me ne andrò,
Perche col tuo aiuto (sarò) certo di trovare,
Buona fortuna, certo di trovare
Un bel libro antico,
E a buon mercato
Me lo farai comprare!
76
Oppure se e'un manoscritto,
Invece di libro per la via lo getterà,
E col tuo aiuto verrà in mia presenza,
E potrò acquistarlo
Senza nessuna spesa;
E cosi per me
Sara grande fortuna!"
Dianához
Mikor a balszerencse
Elvétetett tőlem,
Kihajítom az utca közepére
És ha megadod nekem ezt a kegyet,
O gyönyörű Diana
Házam minden csengője boldogan zeng!
Akkor nyugodtan
Megyek majd utamra
Mert tudni fogom, hogy segítségeddel
Felfedezek visszatértemig
77
Néhány szép, ősi könyvet,
És megfizethető áron.
És megtalálod az embert,
Kié most a könyv,
És te magad mész,
És elméjébe helyezed,
Mi az, mit találni kívánsz
És ráveszed, hogy tegyen
Mindent, mit óhajtasz
Vagy ha kézirat volna
Osi napokban írott,
Ugyanúgy hozzájutsz,
utadba fog kerülni,
És így olcsó pénzen
Megvásárolhatod, mit kívánsz
Hatalmas Diana segedelmével."
78
molyan beszélek, m e r t az, ki képes saját hitét felszítani, és
kifejleszteni akaratát, képes lesz olyan dolgokra, amely a
hétköznepi ember számára csodának tűnik. El fog jönni az
idő, mikor ez az elv nem csak a tanulmányok, de az erkölcsi
és társadalmi kultúra alapját is képezi majd. Úgy hiszem, ezt
teljes egészében leírtam ,£rős Hited van? avagy Hogyan fej
lesszük ki ezt, vagy az Elme bármely más tehetségét vagy tulaj
donságát, és hogyan tegyük szokásunkká," stb. című mun
kámban (London, G e o r g e Redway).
Azon olvasó, kinek elkötelezett hite van azonban, a bo
szorkányok állítása szerint akár minden n a p használhatja
eme varázslatot, hogy kiárusításokat, elveszett tárgyakat,
vagy bármi mást találjon, kedve szerint. Ha szépséget keres
női formában, szerencse kíséri, ha üzletember, alkalmi véte
leket lel. A botanikus feltehetőleg új növényfajt talál, a csil
lagász új planétát, de legalábbis aszteroidát fedez fel. El
mondandó, mielőtt lóversenyre, barátokhoz, szórakozóhe
lyekre, vásárlóhelyekre, beszéd elmondására látogatnánk;
különösen ajánlott vadászatokra és egyéb éjszakai tevékeny
ség előtt, hiszen Diana az üldözés és éjszaka istennője. De
jaj annak, ki a tréfa kedvéért teszi!
VIII. fejezet
c
d{ayyan leAel Piatta/
segít&éféuel fa szütetünk
81
A trovare, e tu possa salvarmi
II mio vino, e tu possa salvare,
Salvare me da grandé sciagura,
Perche se il mio vino a male andera
La miseria miprendera.
E col tuo aiuto bella Diana,
Io saro salvato".
82
légy is, meghallod hívásom,
És ablakot vagy ajtót szélesre tárva,
Sebesen szállsz a szelek rohanó szárnyain,
És megtalálsz, és megmentesz - azaz megmented tőkéimet,
Amely megment a szörnyű aggodalomtól;
Mert ha elvesznek, velük veszek én is,
De segedelmeddel, Diana, meg leszek mentve".
83
hihetetlen távolságra elhallatszik, még ismeretlen földekre
is, mindenki a hős megmentésére siet, mintha megbabonáz
ták volna. A fenti varázslatban Diana a mennyek mélységé
ből rohan, ablakon-ajtón keresztül, hogy megóvja a kürtfú
vó termését. Felfedezhető a történetek közt néhány közös
vonás. A Via del C o r n o b a n a hőst a Vörös Góbiin, vagy Ro
bin Goodfellow menti meg, ugyanaz, aki megjelenik a Ke
rek Kő invokációban is - ez utóbbi D i a n á n a k szentelt rituá
lé. E n n e k oka, hogy e m e szellem éjjeli lény, és Diana-
Titania csatlósa. Az új holdnál kezet csókolni nagyon ősi ce
remónia, és már J ó b is pogánynak és tiltottnak tartotta a
maga idejében - ami annyit tesz, régi, és kiment a divatból -,
m i d ő n így szól (Jób 31:26-28) „ H a néztem a napot, mikor
fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
és az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókol
t a m a kezemet: Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámí
t o t t a m volna az Istent oda fent!" 5 6 Amelyből levonható a kö
vetkeztetés: J ó b n e m értette meg, hogy Isten teremtette a
H o l d a t és megjelenik minden teremtményében, vagy való
ban külön istenségnek gondolta e m e égitestet. Bármely eset
is legyen a valóság, érdekes látni az ősi tiltott rítus életben
találni, s oly eretneknek, mint valaha.
84
IX. fejezet
^cuuz'és' untiamosi, auafy<
8S
TANA
Scongiurazione
86
Nel vedere la tua bella,
Volontà di fare al amore
Verrà e non la potrai fare
Come una candela ti struggerà,
Ti struggerai poco a poco,
Come una candele a fuoco,
Tu non potrai vivere
Tu non potrai stare,
Ti sentirai mancare,
Che il tuo cuore ritto sempre possa stare
E al amore più non potrai fare
Per l'amore che io te ho portata vo,
Sia convertito intanto odio
Che questo Endamone e la mia vendetta,
E cosi sono contenta ".
Varázslat
87
Szerelem-kín mindörökké
Nyugtot soha nem lelsz többé
Varázsomon át nem törhetsz
Almodból fel nem ébredhetsz
Napról napra erőd sorvad
Mint gyertya parázson olvad
Napról napra haldokolva
Mégis élve, meg nem halva
Vágyad erős, gyenge tested
Mozdulatlan, örök csended
Szerelmemnek erejével
Kínozlak én téged kéjjel
Szerelmem eddigi fájdalmát
Gyűlölettel testálom rád
Kínod vágytam, és szenvedtem
Bosszúm kész, megelégedtem"
Tana éneke
88
Mi verrà fatta chiunque sia innamorata,
Se mi scongiurerà In suo aiuto correrò!
Endamone, Endamone, Endamone!
Sopra te io mi metto al lume,
Il tuo (cuore) io dimeno,
E mi dimeno io pure e cosi,
E cosi tanto farò,
Tanto farò e tanto faremmo,
Che uniti ne veremmo. "
Ellenvarázs
89
Bár ezen legenda sok részletben megegyezik az eredeti
mítosszal, furcsamód keveredik a boszorkányság praktikái
val, azonban ezek, ha megvizsgáljuk, ugyanolyan ősiek, mint
a szöveg többi része. A birkabél - melyet a jótékony mágiá
ból ismert vörös gyapjúzsák helyett használnak -, a vörös és
fekete szalag, melyben egybe vannak szőve a boldogság és
bánat fonalai, a (páva-) toll (más néven La Penna Maligna 3 8 ),
a só és bors sok más varázsszövegben is felbukkan, minden
alkalommal gonosz célokra, hogy szenvedést okozzanak.
Még nem hallottam senkiről, aki észrevette volna, de Keats
Endümion című, gyönyörű versében teljesen eltávolodik,
vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja az ősi mítosz jelen
tését és szellemét, míg ebbe a kezdetleges boszorkánydalba
aprólékosan bele van dolgozva. Az elképzelés szerint a híre
sen erkölcsös D i a n a titokban, álmában megcsókol egy gyö
nyörű ifjút. Ezen ősi mítosz a fényről és sötétségről, nappal
ról és éjszakáról szól, melyből az év ötvenegy (most már öt
venkét) hete született. Dianáról, az éjszakáról, és Apollóról,
aki a nap, vagy fény. Ezt álombéli szeretkezésként ábrázol
ják, ami a való életben általában olyanokkal történik, akik,
bár n e m teljesen szégyenlősek, fenn kívánják tartani a lát
szatot. Dianát a Beavatottak gyönyörű álszentnek ismerik,
aki titokban intézte szerelmi ügyeit (az Egyházatyák ezért
súlyosan becsmérelték ezen Istennőt).
90
3
misztériumaiban tevékenykedik. Először Byront " ihlette
meg a gondolat, hogy a N a p feleannyi tiltott cselekedetre
sem süt, mint amennyinek tanúja a Hold. Ezt emeli ki az itá
liai boszorkányvers, melyben a Hold egyértelműen, furcsa
és titkos szerelem védelmezőjeként, és az ilyen szerelmeske-
désekhez segítségül hívandó istenségként idéztetik meg. Az
egyik idézés szerint az ablak kinyittatik, hogy a H o l d fénye
az ágyra essen, ahogy a szerelem is fényes és gyönyörű... és
imádkozom, hogy extázist adjon nekünk.
91
Hogy meggondolatlan megnyissa magát
Bár lehet, önkontrollja elapad
Az ezüst fény, mely megszenteli fáját, tornyát,
Mindennek szépséget, lágyságot ad
A szívbe is leheli, ím, és ráaggat
szerető vágyat, mely nem nyugodhat"40
92
X. fejezet
93
Mindenki, aki látta vagy hallotta az esetet, azt kiáltozta:
„ím, csoda t ö r t é n t ! " , és összegyűltek, nagy ünnepséget ren
deztek és megpróbálták meggyőzni Rorasát arról, hogy a
M a d o n n a mentette meg.
Azonban az a hölgy, aki megmentette, titokban eljött
hozzá és azt mondta neki: „Ha bármilyen kívánságod van,
kövesd Diana Evangéliumát, a Boszorkányok Evangéliumát
(II Vangelo delle strege), kik a Holdat imádják".
94
Ha ezt a hatalmas kérést teljesíted,megteszed,
A Boszorkányok Evangéliumához örökre hű leszek!"
95
A Rorasa név, úgy tűnik, a latin ros szóval áll kapcsolat
ban, amely harmatot jelent, a rorare beharmatozni-t, a roru-
lenta pedig harmatosat - tulajdonképp a harmat istennőjét.
A lány zuhanása a mélybe és Diana általi felemelkedése az
éjszakai harmat hullását és a pára a Hold hatására történő
felszállását sugallja. Lehetséges, hogy mindez egy nagyon
régi római mítosz. A fehér selyem és a gyémántok a harma
tot jelképezik.
96
XI. Fejezet
s4 szél háza
97
A kislány lassacskán felcseperedett, és ájtatos lelkű any
jának az volt a leghőbb vágya, hogy lánya apáca legyen. Ez
azonban nem tetszett a lánynak, és kijelentette, hogy remé
nyei szerint ő is megházasodik, mint mindenki más. Mikor
az egyik napon az ablakában könyökölt, a szőlőtőkék és fák
között boldogan daloló madarakat hallgatva, azt mondta
anyjának, hogy reméli, egy szép napon majd neki is lesz egy
saját madárcsaládja, akik örömteli fészkükben boldogan
énekelnek majd körülötte. Erre az anya olyan haragra ger
jedt, hogy arcul ütötte lányát. A fiatal hölgy könnyekben
tört ki, mégis bátran úgy válaszolt, ha őt verik és így kezelik,
akkor gyorsan meg fogja találni a módját annak, hogy elme
neküljön és megházasodjék, mert a legcsekélyebb kedve
sincs akarata ellenére apáca lenni.
Ezt hallván az anya megrémült, mert ismerte lánya jelle
mét, és attól félt, hogy lányának talán már szeretője is van,
és hatalmas botrány kerekedne a pofonból. Miután mindent
alaposan átgondolt, eszébe jutott egy jó származású, de el
szegényedett öreg hölgy, aki híres volt eszéről, tanultságáról
és meggyőzőerejéről, és azt gondolta, „ő lehet a megfelelő
személy arra, hogy lányomat istenfélővé tegye, megtöltse a
fejét jámborsággal, és apácát faragjon belőle". Aztán elkül
detett ezért az okos hölgyért, akit azonnal nevelőnőnek és a
fiatal hölgy állandó kísérőjének nevezett ki. A lány nem vi
tázott a hölggyel, sőt, rajongott érte.
N e m mindig minden úgy történik az életben, ahogy azt
elképzeljük, és senki sem tudhatja, milyen hal vagy rák rej
tőzködhet a folyó sziklái alatt. Az történt ugyanis, hogy a
nevelőnő egyáltalán nem volt katolikus, amint ezt nemsoká
meglátjuk, és tanítványát egyáltalán nem zaklatta az apáca
élettel, ő maga sem helyeselte azt.
így történt hát, hogy a fiatal hölgy, kinek szokása volt,
hogy a holdfényes éjszakákon ébren feküdt és a csalogányok
énekét hallgatta, úgy hallotta, nevelőnője a szomszéd szobá
ban - amelynek ajtaja nyitva volt -, kikel az ágyból, és ki-
98
megy a hatalmas erkélyre. A következő éjszakán mindez
megismétlődött, és miután a fiatal lány halkan és észrevét
lenül felkelt, megpillantotta az imádkozó, vagy legalább is a
holdfényben térdelő hölgyet. Ez különös viselkedésnek
tűnt, annál is inkább, mert a térdelő hölgy olyan szavakat
mormolt, melyeket a fiatalabb nem értett, de bizonyosan
nem az Egyház imái voltak.
Mivel aggódott a furcsa események miatt, végül szégyen
kezve bevallotta nevelőnőjének, mit látott. Ez utóbbi, némi
gondolkodás után előbb halálig tartó titoktartásra eskette
meg, mivel ahogy mondta, nagy veszélynek teszi ki magát
ezzel, majd így szólt:
„Ahogyan téged, fiatalon engem is egy láthatatlan isten
dicsőítésére akartak kényszeríteni a papok. Azonban egy
öregasszony, akiben mélyen megbíztam, egyszer azt mond
ta nekem: „miért tisztelnél egy olyan istenséget, akit nem
látsz, mikor ott a Hold, ki jól látszik fényes ragyogásában?
Őt tiszteld. Dianát idézd meg, a Hold istennőjét, és ő meg
hallgatja imáid". Ezt kell neked is tenned, engedelmeskedj
a Vangelonak, Diana (és a Boszorkányok), ki a T ü n d é r e k és
a Hold Királynője Evangéliumának."
így meggyőzvén a fiatal hölgy megtért Diana és a Hold
tiszteletére; miután teljes szívével egy szeretőért imádkozott
(hiszen megtanulta az istennő megidézését 4 3 ), nemsokára
magára vonta egy derék és gazdag lovag figyelmét, aki tény
leg oly csodálatos kérő volt, amilyet csak kívánhat bárki.
Azonban az anya, akit jobban fűtött a bosszúvágy és a ke
gyetlen hiúság, mint lánya boldogságának vágya, rettentően
felbőszült. Amikor a gavallér a színe elé járult, megparan
csolta, hogy távozzon, mert a lányát eskü köti, hogy apáca
lesz, és vagy az lesz, vagy meghal.
Bezárta lányát egy toronyszobába, még a nevelőnője
sem mehetett be hozzá. Szörnyű fájdalmakat kellett elvisel
nie, a kőpadlón alhatott csak, és ha anyja akarata beteljesült
volna, akkor éhen is hal.
99
Rettenetes szükségében a lány Dianához fordult, hogy
szabadítsa ki; és láss csodát, nyitva találta a cellája ajtaját, így
könnyedén elmenekült. Zarándokruhát öltött, és keresztbe
kasul beutazta az országot, az ősi idők vallását tanítva és hir
detve, Diana vallását, a Tündérek és a Hold Királynőjének,
a szegények és az elnyomottak istennőjének vallását.
Bölcsességének és szépségének hírneve bejárta az egész
országot, az emberek imádták őt, s elnevezték La bella Pel-
legrinának44. Végül hírneve eljutott az anyjához is, aki ettől
még a korábbiaknál is nagyobb haragra gerjedt, és nagy ne
hézségek árán sikerült elérnie, hogy a lányt újra letartóztas
sák, és börtönbe zárják. Ezután rosszindulattól csöpögő
hangon kérdezte tőle, hajlandó-e arra, hogy apáca legyen;
mire a lány azt felelte, ez n e m lehetséges, hiszen elhagyta a
Katolikus Egyházat, hogy Diana és a Hold követője legyen.
Végül anyja, ki lányát elveszettnek tekintette, átadta őt a
papoknak, hogy megkínozzák és megöljék, mint mindenkit,
akik n e m értenek egyet velük, vagy elhagyták vallásukat.
De az e m b e r e k n e k ez n e m tetszett, mert csodálták szép
ségét és jóságát, s kevesen voltak, kik nem részesültek jóté
konyságából.
Szeretője jóvoltából utolsó kegyelemként engedélyt ka
pott arra, hogy a megkínzása és kivégzése előtti éjszakán
egy őr kíséretében a palota kertjébe mehessen, és ott imád
kozhasson.
Ezt tette, és a ház ajtajában állva, amely még ma is
ugyanott áll, a telihold fényében Dianához imádkozott,
hogy mentse meg attól a szörnyű végtől, amelynek kitették,
hiszen saját szülei küldték önként a szörnyű halálba.
A szülei, a papok, és mindenki, ki a halálát kívánta, a pa
lotából figyelte őt, hogy meg ne szökhessen. De ím, válaszul
imájára szörnyűséges zivatar és mindent elsöprő szél kere
kedett, amilyent senki sem látott még azelőtt. A vihar össze -
döntötte és elsodorta a palotát az összes benne lévővel
együtt; kő kövön n e m maradt, egyetlen lélek sem élte túl.
100
Az istenek teljesítették kérését.
A lány boldogan elmenekült szerelmével és összeháza
sodtak, s a parasztházat, amely előtt a hölgy egykoron állt,
még ma is La Casa al Ventonak, vagyis a Szél Házának hívják.
Ez elég pontosan követi a történetet, ahogyan nekem
mesélték, bár készséggel elismerem, hogy az eredeti szöve
get jelentősen lerövidítettem, amely húsz oldalas volt, tele
felesleges töltelékmondatokkal, jelezvén írójának tehetsé
gét egy modern, divatos regény írására, mégha másodrangú
francia regényről beszélünk is - ami nagy szó. Igaz, nincse
nek b e n n e részletes helyszínleírások az égről, fákról, felhők
ről - bár Volterra elég szép hely ahhoz, hogy megérdemelje
- de oly m ó d o n húzza el a regényt írója, mely tehetséget
mutat ebben.
A tulajdonképpeni elbeszélés különösen eredeti és erő
teljes, a tiszta, klasszikus pogányság oly ereklyéje, oly túlélé
se az ősi hitnek a mitológiában, mit az Esztéták visszatükrö
zött, másodkézből származó hellenizmusa megközelíteni
sem tud. Az, hogy a klasszikus istenségek valódi imádata és
hite éppen a Pápaság országában m a r a d t fenn a mai napig,
jelentőségteljesebb, mintha a világ valamely elhagyatott
szegletében egy élő m a m m u t o t találnának, mert ez emberi
jelenség. Előre látom már a napot, talán nem is oly sokára,
mikor a tudományos világ elképedve konstatálja, mily soká
ig maradt fenn az antik hagyományok jelentős része Észak-
Itáliában, és a tudósok mily közönbösséggel viseltettek irá
nyában; s csak egyetlen ember, egy külföldi vállalta magára,
hogy összegyűjti és megőrzi ezeket.
Több mint valószínű, hogy a pogány mártíroknak, akiket
arra kényszeríttetek, hogy szeretett isteneiket, Dianát, Vé
nuszt, a Gráciákat és másokat, akiket szépségükért imádtak,
megtagadják, ugyanannyi megindító küzdelmet kellett átél
niük, mint a keresztényeknek, akiket az oroszlánok elé ve
tettek. A pogányok oly közvetlen emberi együttérzéssel sze
rették isteneiket, mintha vérrokonok lennének, imádatuk-
101
ban nyoma sem volt miszticizmusnak vagy félelemnek; és
sokan úgy hitték szívből, hogy ez volt a helyzet, mikor vala
mely fiatal lány félrelépett, mégis megúszta mindezt egy is
tennek, Faunnak vagy Szatírnak tulajdonítva - ez igazán
megható. Sok mindent fel lehet hozni a bálványimádók -
vagy ahogy egy kislánytól hallottam megfogalmazva, a „ba
bák i m á d ó i " - mellett, legalább annyit, mint ellenük.
102
XII. Fejezet
103
Az egyik késő éjjelen, amikor egyedül tartott hazafelé a
tanyáról, ahol dolgozott, eléugrott a férfi a bozótból, ahol
rejtőzött, és így kiáltott:
„Non mi sfuggerai; sara mia!"
„Nem menekülhetsz előlem; enyém leszel!"
Amikor körbenézett, és segítséget sehol sem látott, csak
a telihold tekintett le rá az égről, Tana kétségbeesésében
térdre vetette magát és így kiáltott felé:
104
je. Mind Tana, mind az öreg hölgy meglepődik és megrémül,
s mindketten égi hatalomhoz fohászkodnak:
105
találunk bennük, messze túlszárnyalva sok mai dalnokot,
csak egy ügyes szómíves segítségére volna szükség, hogy a
legmagasabb rangú költemény válhasson belőlük. Megálla
pításaim helyességét bizonyítja az a tény, hogy olyan híres
költemény esetében, mint J a m e s Russel Lowell Finding of
the Lyre című műve, vagy Mrs. Browningnak a Pánról, mint
a síp feltalálójáról szóló verse, a szerzők az eredeti mítosz
legkitűnőbb, legfontosabb részeit elhagyták, pusztán mert
elsiklottak felette, n e m vették észre. Az első versben példá
ul nem közlik velünk, hogyy4í> isten (aki az ókori zene ihle
tő lelke volt, a m o d e r n boszorkány-mitológiában Bellaria)
lélegzete pendítette meg egy teknősbéka kiszáradt inait, ez
ösztökélte Hermészt arra, hogy olyan hangszert készítsen,
amin a szférák zenéjét játszotta, és amivel a bolygókat pá
lyájukon vezette. Ami Mrs. Browningot illeti, teljesen ki
hagyja a Syrinx-et, azaz a nimfa még mindig azon sípban
csengő hangját, amely saját teste volt. Az én ízlésemnek
ezen mítoszok régi prózai elbeszélései sokkal költőibbek és
meghatóbbak, jóval több szépséggel és romantikával ihle
tettek, mint költőink rímbe szedett és kimért, de nagyon tö
kéletlen verziói. Az intelligencia és megfigyelőképesség
ezen hiánya megtalálható minden „klasszikus" versben,
n e m csak Keatsnél, h a n e m e korszak majd mindegyik költő
jénél, aki görög témával foglalkozott.
A festők és költők hatalmas művészi szabadsággal ren
delkeznek, de amennyiben feldolgoznak egy létező témát,
főleg, ha mélyértelmű hagyományt, és nem látják meg a va
lódi értelmét, vagy nem értik meg a lényegét, és valami olyat
a d n a k nekünk, ami pusztán szép, de nem olyan ihletett je
lentésű, mint az eredeti, nehéz lenne azt állítani, hogy mun
kájukat megfelelően végzik.
Úgy veszem észre, ezen hibák nem jellemzőek az ősi me
sék itáliai vagy toscanai boszorkány - verzióira; épp ellenke
zőleg, nagyra értékelik, sőt, néhol ki is bővítik az antik szel
lemiséget.
106
így gyakran volt alkalmam észrevenni, hogy bizonyos
esetekben a népi hagyományok, akár mai formájukban is,
teljesebben, pontosabban maradtak fenn, mint bármely ró
mai írónál.
A lényeg elhibázásának apropóján emlékeztetném bizo
nyos, irodalmilag nagyon képzett olvasóimat, hogy ameny-
nyiben rengeteg nyelvtani, helyesírási, avagy még rosszabb
hibát találnának az olasz szövegben, ne feltétlenül az író os
tobaságának tulajdonítsák őket, amint azt egy kiváló bírá
lóm tette, hanem azon személy hiányos iskolázottságának,
aki összegyűjtötte ezeket számomra. Azért jutott eszembe
ez, mert nemrég egy könyvtárban járva megláttam Legends
ofFlorence című könyvemet, melyen valami jótét lélek soká
ig fáradozott caruzával kezében, míg kijavította az összes ar
chaizáló kifejezést. Buzgalmában azon bostoni lektorra em
lékeztet, ki egy könyvemben megváltoztatta a Chaucertől,
Spencertől és egyebektől származó idézetek írásmódját a
leghelyesebb (vagy leghelytelenebb) Webster szótár szerin
tire; miközben mindvégig azon meggyőződésben leiedzett,
hogy felettébb képzetlen vagyok az orthográfia*' terén. A
könyvekbe való írásról vagy azok megrongálásáról pedig
csak annyit, éppannyira otromba, mint amennyire erkölcsi
bűn, és jobban jellemzi az illetőt, mint ahogy azt valaha is ál
modta volna.
107
XIII. Fejezet
^iana* és- a fyeuneAeA
108
„Adhatnánk az íjat tartó szép hölgynek is belőle!"
A szót tett követte, virágokat helyeztek a szobor lábai
hoz, majd koszorút kötöttek, mellyel a fiú megkoronázta.
Ebben a pillanatban lépett a kertbe Vergiliusz, a nagy költő
és mágus, aki mindent tudott az istenekről és tündérekről, s
mosolyogva így szólt:
„Egész helyesen mutattátok be a virágáldozatot az istennő
nek, ahogy az ősiek tették. Annyi van még hátra, hogy az imát
helyesen mondjátok46, s ez a következő:"
Ezzel elmondta
Diana hívását
Dianához
109
Te, holdsarlós homlokú,
Te, ki a vadat éjjel űzöd inkább
És nem a napnak fényénél,
Nimfáiddal, zenéjére
A kürtnek - te vagy a vadásznő
És a leghatalmasabb: imádkozom hozzád
Gondolj, csak egy pillanatra
Miránk, kik imádkozunk hozzád!"
Diana megidézése
110
Majd hozzátette még a befejezést:
111
A többit meg bízom az ördögre!"
112
ezen „himnuszokat", melyek kétségkívül jelentős szöveg
romláson mentek keresztül, csodálatosnak tűnik, hogy ily
sok maradt meg klasszikus szépségükből, például ezen so
rokban:
„Ambrózia-istennő, az vagyok
Hozzám csak büszke Héra fogható
Más senki, tornyosuljon bár temploma.
Mennyeken gördítem ezüst holdam át
Békém hull halovány holt népemre,
Én őrizem a Föld minden vadát
A vemhes farkast, a rókaszukát
Tollas anya csupasz csemetéjét
Szerelmet, zöld odút, magányt."
113
li parókában, török szablyával kezében, mégis felmerül a
vágy, hogy bárcsak a készítő nemivel tájékozottabb lenne a
görög öltözékek és fegyverek terén.
114
XIV Fejezet
115
így két hatalmas isten kiegyenlített akarata állt egymás
sal szemben.
Mindketten fáradhatatlanul repdestek körbe-körbe az
ég p e r e m é n . Eleinte az összes isten harsogva nevetett, de
amikor megértették az esetet, elkomolyodtak és egymást
kérdezgették, vajon miként fog ez végződni. Aztán a nagy
atya-isten így szóllott:
„Nézzetek a Földre, amely sötétségbe és homályba bur
kolózik! A nővért holddá fogom változtatni, fivérét pedig
nappá. A lány örökké menekülni fog a fiú elől, de a fiú
örökké elkapja őt fényével, amely távolról esik rá; mert a
n a p sugarai a fiú kezei, melyek égető szorításban tartják a
lányt, ki mégis kikerüli őket."
Azt mondják, hogy ez a kergetődzés minden h ó n a p ele
jén újból kezdődik, amikor a hold fázik, és annyi kabát van
rajta, ahány héj a hagymán. De a rohanás alatt a hold kime
legszik, és egymás után dobálja le magáról a ruhadarabokat,
egész addig, amíg meztelen lesz. Akkor megáll, és mikor fel
öltözött, kezdődik a verseny elölről.
Ahogy a hatalmas viharfelhők csillogó esőcseppekként
hullanak, ugyanúgy peregnek szét a régi idők nagy mítoszai
kis tündérmesékké, és aztán, ahogy az esőcseppek egyesülnek
116
„Is canisfuitpostea a Jove in lapidem conversus."
„A vadászkutyát utána Jupiter sziklává tette"
117
XV. Fejezet
118
Kérdezte tőle az uralkodó, ki ez az istenség, mert sosem
hallott róla.
És Vergíliusz válaszolt:
„Az ősi idők istenei és szellemei közül való - legyenek
hozzánk mindig kegyesek! Volt közöttük egy nő, ki a leg
ügyesebb és legcsibészebb volt mind között. Laverna volt az
ő neve. Tolvaj volt, és a többi istenség, kik becsületesek és
tiszteletreméltók voltak, alig ismerték, mivel ritkán járt a
mennyekben, vagy a tündérek földjén. Majd' mindig a föl
dön volt, a tolvajok, zsebmetszők és kerítők közt - a sötét
ben élt. Történt egyszer, hogy (valamely isten) rangos pap
n ő d é n e k ) álcájában meglátogatott egy halandót, egy nagy
hatalmú papot, és így szólt hozzá:
„Van neked egy telked, amelyet meg óhajtok venni.
Templomot akarok építeni rá az Istenünknek. Esküszöm
neked a testemre, hogy egy éven belül fizetek."
A pap el is adta neki a földet.
N e m sokkal később Laverna eladta az egész termést, ga
bonát, csordát, fát, szárnyasokat. Ami megmaradt, nem ért
egy lyukas fityinget sem.
Azonban a fizetésre kitűzött napon Laverna eltűnt. Az
istennő kereket oldott, és hitelezőjét cserben hagyta.
Ugyanakkor Laverna egy földesurat látogatott meg, és
kastélyt vett tőle - belül pompás bútorok, kívül gazdag föl
dek. De ezúttal a fejére esküdött, hogy a teljes összeget hat
hónap múlva kifizeti.
A pap esetéhez hasonlóan cselekedett a földesúr kasté
lyával is, és ellopott és eladott mindent az utolsó szögig, bú
torokat, csordát, embereket és egereket. A maradékból egy
légy sem lakhatott volna jól. Mikor a pap és a földesúr rájöt
tek, hogy kivel volt dolguk, az istenekhez fordultak segítsé
gért és elpanaszolták nekik, hogy egy istennő kirabolta őket.
Hamarosan mind rájöttek, hogy Laverna áll a dolgok mö
gött. Tetteiért az istenek előtt kellett felelnie.
119
Azt kérdezték tőle, mit csinált a pap tulajdonával, ame
lyért a testére esküdött, hogy időben fizetni fog (és miért
szegte meg esküjét)?
Ekkor a jelenlévők meglepetésére Laverna különös tet
tel válaszolt: eltüntette testét és csak feje maradt látható,
amely így kiáltott:
„Nézzetek rám! Megesküdtem a testemre, de nincs tes
tem!"
Az istenek nevetésben törtek ki.
A pap után a földesúr következett, akit szintén becsa
pott, és akinél a fejére esküdött. Válasz gyanánt Laverna
szégyenkezés nélkül megmutatta a jelenlévőknek testét,
amely gyönyörű volt, de fej nélküli; a nyaka felől pedig a kö
vetkező hangot lehetett hallani:
120
családjuk feje. Ezért megparancsolom, hogy a jövőben La-
verna légyen a gazfickók és tisztességtelen kereskedők is
tennője, az emberi faj minden söpredékével együtt, akiknek
eddig sem istenük, sem ördögük nem volt, mert mind egyik
nek, mind másiknak túl megvetendőek voltak."
így lett Laverna a tisztességtelen és a lecsúszott emberek
istennője. Ha valaki valami gazságot tervezett vagy akart
végrehajtani, akkor belépett a templomába, és Lavernát
szólította, aki női fej formájában jelent meg előtte. Ha azon
ban gaztettét rosszul vagy ügyetlenül hajtotta végre, akkor
csak a testét látta, amikor legközelebb hozzá fohászkodott;
de ha ügyes volt, akkor láthatta az egész istennőt, fejét és
testét egyaránt.
Laverna annyira volt szűzies, mint amennyire tisztessé
ges, sok szeretője és számos gyermeke volt. Beszélték róla,
hogy életét és bűneit gyakran megbánta, mivel a szíve mé
lyén nem volt sem gonosz, sem kegyetlen; megváltozni
azonban nem tudott, mert a szenvedélyei olyan mélyen gyö
kereztek.
Ha egy férfi teherbe ejtett egy nőt, vagy egy szűz váran
dós lett és el akarták titkolni a világ elől, hogy elkerüljék a
botrányt, akkor minden nap Laverna segítségét kérték.
Azután, mikor elérkezett a szülés ideje, Laverna éjjel, ál
mában templomába repítette a lányt, majd a szülés után is
mét álmot bocsátott rá, és hazavitte ágyába. Amikor a lány
reggel felébredt, kirobbanó egészségnek örvendett, nem
volt kimerült sem, az egész csak egy álomnak tűnt számára.
De azokkal szemben, akik egy idő után vissza akarták
kapni gyermeküket, Laverna engedékenynek bizonyult, ha
az istennőnek tetsző életet éltek és híven imádták őt.
És íme a szertartás, melyet minden éjjel be kell mutatni
Lavernának a következő varázsige kíséretében. Szükségel
tetik hozzá egy állandó, az istennőnek szentelt hely - szoba,
pince vagy liget, de mindenképp elhagyatott terület legyen.
121
Végy ehhez egy asztalt, negyven, szorosan egymás mellé
helyezett kártyalap méretűt, ezt ugyanazon helyen rejtsd el,
és éjjel menj csak oda. Vedd a negyven kártyalapot, terítsd
azokat szét az asztalon, mintha vastag szőnyeg vagy terítő
lenne.
Végy Paura- és concordia-füveket, és főzd össze a kettőt,
miközben a következőket ismételgeted:
Scongiurazione
Varázsszöveg
„ Concordia-nyalábot forralok
Hogy békében és egyetértésben
Lavemával, adja vissza nékem
Gyermekemet, és hogy tekintsen rám
Őrizve engem minden veszélytől!
Forralom a füvet, de nem az forr
A félelem forr, hogy távol tartson
Minden leskelődőt, s ha jönne
(Rítusom kilesni), szálljon úgy rá
félelem, rettegve meneküljön!"m
122
Miután mindezt elmondtad, tedd a megfőzött növénye
ket egy üvegbe, terítsd szét a kártyákat az asztalon egyesé
vel, miközben ezt mondod:
Varázsszöveg
123
a rómaiaknál. R ó m a közelében állt temploma egy ligetben,
ahol a rablók szétosztották zsákmányukat. Az istennő egy
szobrát rejtette. Néhányan azt állítják, hogy képmása egy fej
nélküli test volt, mások pedig azt, hogy egy fej test nélkül;
azonban a „csodaszép" kifejezés, amit Horáciusz használt
rá, azt mutatja, hogy ő, ki a hozzá fohászkodóknak álcát
adott, megtartott egyet magának. Tökéletes némaságban
imádták. Ezt Horáciusz néhány sora ( 1 . könyv, 16. episzto
la) is megerősíti: melyben egy csaló, ki ajkait alig meri moz
gatni, a következő imát, illetve varázsigét mondja:
124
között és fennmaradt hagyományaikban valójában ez alig
fordul elő. A keresztény ördögkultuszban a boszorkányok
sosem merték megkockáztatni, hogy megfenyegessék az Is
tent vagy a Sátánt, a szentháromságot, vagy bármelyik an
gyalt, hiszen az egész rendszer az Egyház és az engedelmes
ség elvén alapul.
A concordia növény neve valószínűleg Concordia isten
nőtől származik, akit egy ággal a kezében ábrázolnak. A
verbéna és a ruta mellett ez a növény is fontos szerepet ját
szik a boszorkánykultuszban.
125
Megjegyzés az előző részekhez
le
li vagy írásos formában, bár Horst vagy Michelet már készí
tett korábban feljegyzéseket a témában; ezért a jelen írás
ban ezeknek kevés jelentősége van.
Erre ugyan számítottam, de ami valóban új volt a szá
momra és nem vártam volna, az a prózai költőiség, melyet
versmértékbe szedtem. Ezek a hagyomány részeként, va
rázslók hagyatékaként különösen furcsák és érdekesek, mi
vel olyan tanok számos maradványát őrizték meg, melyek -
amint a feljegyzések igazolhatják - a hajdani időkből ma
radtak fenn.
Aradia nyilvánvalóan megfeleltethető Herodiásnak aki a
kezdetekben Dianával, mint a boszorkányok vezetőjével
hoztak kapcsolatba. Azt gyanítom, alakját nem az Újtesta
mentum Heródeséből vezethetjük le, sokkal inkább tekint
hetjük Lilith egy korai másolatának, aki ugyanezt a nevet vi
selte. Valójában összefonódása, vagy azonosítása a sémita és
árja hagyományok Menny-, Éjszaka- és Boszorkánykirály
nőinek, és elképzelhető, hogy ez a tény ismert volt a korai
mítoszok körében is. Haródiás és Diana tiszteletét a boszor
kányok körében már a hatodik században bűnösnek bélye
gezték az egyik ancyrai zsinaton.
Pipernus és más írók feljegyezték Herodiásnak Lilithtel
való egyértelmű azonosságát. ízisz mindkettőjüket meg
előzte.
Ebben a költeményben Dianát erőteljesen, drámai mó
don az isten által elhagyottak és az istentelenek, a tolvajok,
a szajhák, igazság szerint, ahogy Falstaff hívná őket, „a Hold
kegyenceinek" istennőjeként mutatják be. Az ókori Rómá
ban éppúgy, mint a mai Indiában, úgy gondolják, egyetlen
emberi lény sem lehet annyira rossz vagy aljas, hogy ne tart
hasson igényt valamiféle isteni vagy egyéb oltalomra, és Di
ana volt e m e védelmező. Ehhez hozzátehetjük még azt,
hogy a szabadgondolkodású filozófusokra, a képzett kitaszí
tottakara és az irodalom, a könyvek bohémjaira jellemző
azon hit, hogy az emberiség hibái és tévedései leginkább (ha
127
nem teljes mértékben) olyan elkerülhetetlen okokra vezet
hetők vissza, amelyeket nem lehet megváltoztatni, mint pél
dául az örökölt dolgok, az, hogy barbárnak, szegénynek,
vagy bűnben születünk, vagy túlzottan „vakbuzgónak és eré
nyesnek" - elmondhatjuk, hogy olyannyira terhelnek min
ket velünk született bűneink, hogy teljes szabad akaratunk
sem képes ezektől megváltani minket. 5 4
Az úgynevezett sötét középkorban, vagyis a Római Biro
dalom bukásától a tizenharmadik századig élt az a hit, hogy
mindaz, mi az emberben a legrosszabb, egyedül az egyház és
az állam iszonyatos elnyomásából és zsarnokságából ered.
É p p ezért az élet minden fordulópontján a nagy többség
egyenesen beleütközött abba a szégyentelen, nyilvánvaló
romlottságba és igazságtalanságba, melyben nem létezett
törvény a védelmező nélkül álló gyengék számára.
Ez a felismerés számos elégedetlenkedőt lázadásra sar
kallt, és mivel a nyílt harcban nem tudtak helytállni, gyűlö
letüket titkos rendszerellenességben élték ki, ám az közvet
lenül k ö t ő d ö t t a b a b o n á k h o z és az ősi hagyományok
töredékeihez.. Ebben természetesen Diana, a védelmező
kultusza járt az élen - mivel az állítólagos Sátán-imádat az
egyház sokkal későbbi találmánya volt, és az itáliai boszor
kányságban a mai napig nem jutott valójában vezető szerep
hez. Mondhatjuk tehát, hogy a tisztán ördögi boszorkányság
a tizenötödik század végéig nem talált általános elfogadta
tásra, amikor - mondhatni szokás - R ó m á b a n feltalálták,
hogy legyen alapja a német eretnekség kiirtásának.
A szentimentalizmus kibontakozásávall párhuzamosan
nő a szenvedés mértéke is; az e m b e r sosem érezte magát
igazán nyomorultnak, amíg ki rá nem jön, milyen rútul bán
nak vele, és el nem képzeli, hogy a távoli jövőben a szabad
ság lehetősége csillan a számára. Az ősi időkben a szolgák
sokkal nagyobb elnyomás alatt is kevésbé szenvedtek, mert
úgy hitték, hogy alacsonyabb életvitelre születtek. Még a
legsikerültebb megújhodás is fájdalmat hordoz magában; és
128
az ember nagy felébredésének útját bánat szegélyezte, me
lyek közül sok még ma is érezteti hatását. A túl sok kultúrá
nak és befelé fordulásnak pesszimizmus az eredménye.
Érdekes módon az a tény folyton a történészek látókö
rén kívül marad, hogy az emberek többségének a szenvedé
se, elsősorban a rabszolgáké és a szegényeké, a keresztény
ség korai szakaszában vagy a középkor végén és a rabszol
gaság eltörlésével sokkal nagyobb volt, mint korábban. En
nek az volt oka, hogy az alacsony származású emberek a ko
rábbi „pogány" időkben nem tudták, sőt is álmodtak arról,
hogy Isten előtt mindenki egyenlő, vagy hogy nekik jogaik
lennének, akár itt a földön is, szolgaként; hiszen az Újtesta
m e n t u m egész morális beállítottsága gyökeresen ellentétes
a rabszolgaság vagy szolgaság elvével. Minden, Krisztus sze
retetét és irgalmát, alázatosságát és könyörületességet taní
tó szó valójában nem csak az ország összes nemeséhez inté
zett szigorú feddés volt, hanem magának az egyháznak és
fennhéjázó papjainak is szólt. Azok a tények, hogy sok túl
kapáson enyhítettek, és hogy léteztek jótékony szentek,
semmit sem változtatnak azon, hogy egészében az emberi
ség sorsa sokkal rosszabbra fordult a korábbihoz képest, és
ennek a szenvedésnek a legfőbb okát nevezhetjük szenti-
mentalizmusnak is, avagy az addig megtagadott jogok újon
nan született tudatosulásának, mely önmagában is kínt je
lent. Mindezen rontottak még a vég nélküli prédikációk ar
ról, hogy az embereknek kötelességük szenvedni és elvisel
ni az elnyomást és a zsarnokságot, hogy minden hatóság
olyan hatalmas jogkörrel rendelkezik, hogy még a legbor
zalmasabb túlkapásaikat is meg kell bocsátani nekik. A ne
messég fennhatóságának jóváhagyásával az egyház a sajátját
is fenn tudta tartani.
129
tott helyeken, papok által elátkozott romok között, ahol go
nosz szellemek és ősi pogány istenek kísértettek, vagy a he
gyekben. A mai napig Olaszország lakosai gyakran bukkan
hatnak olyan elhagyatott helyekre, melyeket ősrégi geszte
nyeerdők, sziklák és falak vesznek körül. Ezek az alkalmas
tájak a Szabhatok megtartására, és a hagyomány néha még
ma is ezt tartja róluk. Hiszek abban is, hogy a Boszorkányok
Evangéliuma megbízható körvonalait mutatja fel azoknak a
tanoknak és rítusoknak, melyek helyt kaptak ezeken a gyű
léseken. Tiltott isteneket imádtak és tiltott praktikákat gya
koroltak, éppannyira a társadalom elleni lázadás, mint saját
szenvedélyük által vezérelve.
A Boszorkányok Evangéliumában azonban világosan
látható az erőfeszítés, hogy különbséget tegyenek a termé
szetüknél fogva bűnösek vagy romlottak, és a kitaszítottak,
elnyomottak között, mint ahogyan a következő szakaszból is
kiderül:
130
adjon nekik". Biztosra veszem, hogy ez a klasszikus hagyo
mányhoz tartozik, bár bizonyítani nem tudom. A Van-
geloban erre vonatkozóan egy közismert gyermekvers szere
pel, mely egy dajkamesében is megtalálható, azonban, sok
másikhoz hasonlóan, a boszorkánylegendákból származott
el. Eszerint a lucciolai egy üvegpohár alá teszik, és elbájol
ják, hogy fényével bizonyos kérdésekre választ adjon.
A liszt vagy kenyér megáldása, mely szó szerint testünk
jelképe, hiszen hozzájárul annak fejlődéséhez, és mélysége
sen szent, mert a földben rejtőzött, ahol sötét és csodálatos
titkok várakoznak, látszólag új fényt vet a keresztény szent
ségre. Ez földből való feltámadás egy formája, ezért hasz
nálták a Misztériumokban és a Szent Vacsoránál, és a
gabonamagvak a mélységi titkok részesei, mivel a föld alatt,
a sötétségben rejteznek. Imígyen a modern boszorkányság
ban még a föld férgeit is megidézik, mint a sötét misztériu
mok ismerőit, és a pásztorok sípját három napra a földbe te
metik, hogy orfeuszi hatalmat nyerjen. És így a varázslásban
minden, mi volt és van, egyfajta szimbólumokon alapuló,
vad költészetté nemesül, fény és sötétség, szentjánosboga
rak és magvak, élet és halál oldódik egymásba.
Valóban nagyon különös, de szigorúan illeszkedik a
klasszikus szakértők leírásaiból megismert ősi mágia rend
szerébe Diana fenyegetése, amennyben nem tesz eleget egy
imának. Ez visszatérő elem a boszorkány-exorcizmusokban
vagy varázsigékben. A mágus vagy a boszorkány fohászkodik
a szellemhez, de egy felsőbb hatalom által feljogosítva érzi
magát arra, hogy akár magát a Föld, az Ég és a Pokol Király
nőjét is kényszerítse kérésének teljesítésére. „Add meg ne
kem azt, amit kérek, és tiszteletben és felajánlásokban lesz
részed; utasítsd vissza, és sértéseimmel foglak ingerelni."
Canidia és társai azzal kérkedtek, megelenésre tudják kény
szeríteni az isteneket. Ez a klasszikus forma. Senki sem hal
lott még olyan sátánhívő boszorkányról, aki a szentháromsá
got, Krisztust, vagy akár az angyalokat, szenteket megidézi
131
vagy fenyegeti. Valójában sem az Ördögöt, sem az ördögfió-
kákat nem tudják engedelmességre kényszeríteni - ők ugyan
is teljes mértékben szándéka szerint szolgálnak. De a régi
olasz tanok szerint a varázsló vagy a boszorkány vagy min
den, vagy semmi, korlátlan akaratra, hatalomra tör.
A lyukas kő hatékonyságába vetett ősi hitről nem kell
beszélnem. Azonban azt meg kell jegyezni, hogy az idézés
hez a boszorkánynak korán reggel verbénát és vasfüvet kel
lett keresnie. Az ókori perzsa mágusok vagy inkább leánya
ik Napot annak felkeltekor úgy üdvözölték, hogy verbénával
integettek neki, 5 5 mely a mágia hét legerősebb növénye kö
zé tartozik. Ezen tiszteletadás alatt a perzsa papnők mezte
lenek voltak, mivel a meztelenség az igazságot és az őszinte
séget jelképezte.
A fények eloltását, a meztelenséget és az orgiákat a föld
be temetett testek jelképeinek tekintették, az elültetett ma
goknak, a sötétségbe és a halálba való belépésnek, hogy új
formában éledjenek újjá, szimbolizálta az újjászületést és az
életet. így távolították el maguktól a rítusok alatt a hétköz
napok szellemét.
A Boszorkányok Evangéliuma, ahogy én megírtam, va
lójában csak bevezető fejezetét alkotja a ceremóniáknak,
varázstürkköknek, varázsszövegeknek és a boszorkány- il
letve varázslótestvériség hagyományainak, mindannak az
egésznek, mely alapjaiban az Etruszk-római maradványok és
a Firenzei legendák című munkáimban található meg. Igaz,
hogy gyűjteményemből nagy rész még kiadatlan, és még
több hagyomány vár arra, hogy összegyűjtsék; azonban en
nek a varázslásnak a teljes szentírása, minden főbb tanítása,
formulája, orvoslási technikája és misztériuma megtalálha
tó abban, amit összegyűjtöttem és megjelentettem. Ennek
ellenére sürgetném, hogy mindez legyen egy műben össze
rendezve és beszerkesztve, mert minden archeológiát, nép
rajzot vagy történelmet hallgató tanuló számára rendkívül
becses tényanyag lenne. A múltban milliók vallása alapult
132
ezen, számtalan olyan hagyományanyagban érezhető a ha
tása, melyek nagyobb megbecsülést érdemelnének annál,
mint amit most kapnak, és én örömmel állnék készen erre a
munkára, amennyiben meg lennék győződve arról, hogy a
nyilvánosság megéri a kiadó fáradalmait és kiadásait.
Az igazsághoz tartozik azonban, hogy sem az Evangéliu
mot, sem a boszorkányság témakörét nem teljesen kezeltem
néphagyományként, a szó szigorúan vett értelmében, aho
gyan manapság használják; azaz nem tekintettem variáns
nak, mely hasonló vagy eltér számtalan más hagyománytól,
vagy mely táblázatokba rendezendő, és eldugandó egy fiók
ba, későbbi összehasonlítások és hivetkozások céljából.
Persze mindez hasznos és értelmes munka, rengeteg ér
tékes kutatáshoz, gyűjteményhez és megőrzéshez vezetett.
Azonban el kell mondani - s megfigyeltem, hogy itt-ott né
hány mesterkéletlen elme kezd felfigyelni erre -, hogy a so
rok ezen a m ó d o n való puszta tanulmányozása közömbössé
teszi a szellemet, amennyiben alkot; mint a realizmus a mű
vészetben (mellyel rokonítható), sőt a t é m á n a k vagy erede
ti hit jelentőségének lenézéséhez vezet.
Nemrég igencsak megdöbbentett, hogy egy, a Zenéről
íródott, igen tudományos műben a szerzőről - aki az ősi idők
és a Kelet tekintetében különleges pontossággal tárgyalta az
ötfokú és egyéb skálákat, a művek mechanikáját és szerzésé
nek történetét -, kiderült, hogy teljesen elsiklott amellett az
alapvető tény mellett, hogy a hangjegyek és akkordok, üte
mek és dallamok önmagukban ideákat és gondolatokat is ki
fejeznek. Azt mondják, Konfuciusz komponált egy dallamot,
amellyel önnön lényegét tudta megragadni. Aki ezt nem ér
ti meg, az a korai zene lelkének lényegét sem képes felfogni,
és a néprajzkutató, aki nem tud a betűk mögé pillantani,
mégis „tudósnak" tartja magát, pontosan ugyanolyan, mint
az a zeneszerző, akinek fogalma sincs arról, hogy hogyan és
miért komponálták a dallamokat őseink.
133
A „Hogyan teremtette Diana a csillagokat és az esőt" cí
mű különös és misztikus fejezet a Firenzei legendák című
m u n k á m b a n is megtalálható (II. kötet, a 229. oldal), csak
sokkal részletesebben, illetve kozmogóniai-mitológiai váz
lattá fejlődve. És ebben szerepel az az elmélkedés, mely az
egész Boszorkány Evangéliumban talán a leginkább figye
lemre méltó. A föld valamennyi népének szent irataiban
mindig a férfi, Jehova, Buddha vagy Brahma az, aki a vilá
got megteremti; a Boszorkányság esetében viszont a nő az
elsődleges princípium. A történelem folyamán, amikor a
régóta megalapozott konzervativizmus, a hierarchikus rend
szer és hasonlóak ellen mélyreható, szellemi lázadás indult,
mindig jelentkezett annak igénye is, hogy az asszonyokat
egyenrangúnak, azaz a magasabb rendű nemnek tekintsék.
Az egymással szemben álló elemek rendkívüli háborúja kö
zepette, a varázslatok különös iskoláiban, a Neo-Platóniz-
musban, Kabbalában, Keresztény Eretnekségben, Gnoszti-
cizmusban, a perzsa Magizmusban és dualizmusban, az ősi
görög és egyiptomi hittanok tételeivel együtt, Alexandriá
ban a harmadik és negyedik, a kairói Fény Házában pedig a
kilencedikben, a Nők egyenjogúsága elsődleges doktrína
volt.
Sophia vagy Heléna, a felszabadított volt akkoriban a va
lódi Krisztus, akinek a feladata az emberiség megmentése.
Amikor a felvilágosodás a mágiával és a miszticizmussal
karöltve arra tett kísérletet, hogy a társadalmak újjászületé
sét a gondolatszabadság elvére alapozva valósítsa meg, és a
Templomosokat megihlette annak reménye, hogy uralhat
ják az egyházat és a világot, a női egyenjogúság kérdése a
kairói tradícióból levezetve ismét figyelmet kapott. Figye
lemre méltónak tűnik, hogy a középkorban, mikor a nagy
francia hugenottákat, janzenistákat és anabaptistákat meg
ihlető nagyfokú izgalom kora köszöntött be, az asszonyok
mindig sokkal erőteljesebben nyilvánultak meg, és sokkal
nagyobb szerepet játszottak, mint a szociális vagy politikai
életben. Ugyanez volt a helyzet a spiritizmus területén is,
melyet a Fox nővérek alapoztak meg Rochesterben, New
York államban, és számos módon nyilvánítja meg magát
mindez a azázadvég művészetében, mely szintén érzelmi ká
osz szülte helyzet volt Nordau szerint: „a nő nyilvánvalóan
egy olyan hal, amelyik akkor mutatkozik leginkább, ha ka
varog a víz:"
135
tal ismerjük meg a női nem valódi képességeit, melyek so
rán a nők jelentőséget és befolyást szereztek maguknak.
Ezen belül a boszorkányság a maga valóságában - és nem
úgy, ahogy általában félreértik - a történelem bármely feje
zetével egyenrangú érdekességében..
Mivel a boszorkányok - félretéve azon kérdést, hogy lé
tezik-e mágia, avagy sem - egykoron a lázadó társadalmi
élet jelentős tényezői voltak, és a mai napig - amint azt szá
mos regény tanúsítja - sokan elismerik, hogy van valami rej
telmes, misztikus és megfoghatatlan a nőkben, amelyet sem
ők, sem a férfiak nem tudnak megmagyarázni.
„Mert szíve mélyén minden nő boszorkány."
A seprűnyelet, a macskát, a csodatevést, a Szabbatot, és
a Sátánnal kötött egyezséget száműztük, azonban a miszté
rium és a rejtély éppoly hatalmas, mint valaha; egyetlen élő
e m b e r sem tudja, hogy mire rendeltetett mindez. A szere
lem minden bubája, a szépség élvezete a természetben elő
forduló összes formában vajh' nem misztérium, csoda, má
gia önmagában is?
Mindazok, akiket érdekel a nők befolyásának és külön
leges képességeinek témája, a Boszorkányok Evangéliumá
ban értékes utalásokat találhatnak arra vonatkozóan, hogy
léteztek valaha olyan különös gondolkodók, akik a terem
tést, mint a nő teremtményét vagy szűznemzést értelmezik,
amelyből a férfi princípium született. Lucifer, vagyis a Fény
D i a n a sötétségében úgy rejtezik, mint szélárnyékban a hő
ség. De e n n e k a furcsa tanításnak a megújítója vagy messiá
sa egy nő, Aradia, bár kettőjüket, anyát és lányát a különbö
ző történetekben éppúgy összekeverik, mint Jahvét és Elo-
himot. Fontos megjegyezni még, hogy Adamita 5 6 gyülekeze
teket, melyek a Varázslat Evangéliumához tartoznak, nem
igen tartanak a mostanra igencsak megfogyatkozott számú
idős és fiatal boszorkányok, és tiszteletreméltó varázslók
napjainkban.
116
Hozzá kell tegyem, természetesen csak t u d o m á s o m sze
rint, Közép- és Észak-Olaszországban. De a roués, viveurs
köreiben, és Firenze és Milánó könnyűvérű asszonyai kö
zött - ahol nem oly ritkák, mint a napfogyatkozás - ezeket
az összejöveteleket balli angelici-nsk, vagyis angyalok bálja
inak nevezik. Ezek az összejövetelek messze nem ismeretle
nek a világ egyetlen nagyvárosában sem. Néhány évvel ez
előtt az egyik amerikai város vasárnapi újságja megjelente
tett egy színes részletekkel teletűzdelt cikket a város „tánc
házairól", amelyben megállapították, hogy ezek igen gyako
ri jelenségek, és ezt a tényt olyan férfiak is megerősítették
nekem, akik járatosak ezen a területen.
Nagyon fontos pont mindazok számára, akik fontosnak
tartják az ősi hagyományok felkutatását és felfedezését,
hogy az általam gyűjtött olasz boszorkányhagyományok el
mélyült és átfogó tanulmányozása, az egymással és Ovidi-
usz, illetve más mitológusok írásaival való alapos összeha
sonlításuk arról győz meg (amit gyakran, azonban talán nem
elégszer juttatok kifejezésre), hogy ezekben a későbbi fel
jegyzésekben számtalan igen értékes és furcsa maradványát
lelhetjük fel az ősi római vagy etruszk tanoknak, minden va
lószínűség szerint egész versek, mesék és idézések maradtak
ránk szájról-szájra terjedve. Amennyiben ez igaz, és egyszer
megtörténik, hogy a tudósok érdeklődéssel elolvassák az itt
leírtakat, akkor végre biztosan kritikus vizsgálat alá vetnék
a témát, és megállapíthatnák, hogy mi az ősi eredetű, és fel
fedeznék, milyen csodálatos hagyományok maradtak fenn.
Arról, hogy a boszorkányok szétszórtan még ma is titkos
társaságot vagy szektát alkotnak, melyet Régi Vallásnak ne
veznek, és hogy Romagnában teljes falvak léteznek, melyek
nek minden lakója pogány, és melyeket a Settimani vagyis a
„Hét hónapra született gyermekek" irányítanak, olvasható a
Setti matti című regényben, különféle magazinokban megje
lent publikációkban, de elfogadható saját személyes tapasz
talatom is. Egy vallás létezéséhez szükség van valamiféle
137
szentírásra, és ebben az esetben mélyrehatóbb vizsgálódás
nélkül is elismerhetjük, hogy a Boszorkányok Evangéliuma
nagyon régi mű. Gyakorta egyértelmű, hogy ahol a hagyo
mány szájról szájra terjedt, ott az öregek olyan szavakat,
mondatokat ismételnek, melyeket nem értenek, de hallot
tak megtanultak. Ezek pontossága más történetekkel és szö
vegekkel való össehasonlítás útján ellenőrizhető. Ha mind
ezt gondosan és kritikusan, a kellő komolysággal, ugyanak
kor pártatlanul megfontoljuk, egyértelművé válik, hogy a
Boszorkányok Evangéliuma olyan könyv, minden valószínű
ség szerint egy kora- vagy későrómai mű fordítása, mivel fel
tehetőleg minden mélyen gyökerező vallásról akad írásos
feljegyzés. Az indiai páriák között voltak írástudók is; bizo
nyára előfordult ilyen a Hold tisztelői, Diana éjjeli imádói
között is. N e m halt ki b e n n e m a remény, hogy a kutatás még
valamilyen rég elfelejtett, középkori, eretnek vagy misztikus
írásban párhuzamokat talál majd ennek a szövegnek sok
részletével, ha nem az egészével.
Még egy pár év, kedves olvasóm, s mindezt Olaszország
ból az újságok és a vasút úgy kisöpri, mint ahogy vihar űzi el
a könnyű felhőt, vagy mint pocsolyában olvad el a hópehely.
A régi hagyományok bizony hihetetlen gyorsasággal tűnnek
el, erről a legjobb szakemberek biztosítottak, és láthatom
magam is, hogy mindazt, amit tíz évvel ezelőtt Romagna
Toscanában kiválóan gyakorlott segítőmmel összeszedtem
és feljegyeztem, most már senki sem tudná összegyűjteni,
nem létezik többé, csak néhány öreg varázsló emlékeiben,
akik napról-napra úgy tűnnek el, hogy nyomot sem hagynak
maguk után. Minden el fog tűnni - eltűnik - már el is tűnt;
valójában gyakran gondolok arra, hogy bár már idős vagyok
(s m á r most is tizenkét évvel túlléptem a szokatlanul magas
kor határát, melyre D u k e of Marlborough hivatkozik), még
élni fogok, mikor meghallom, hogy az Idő árverésén koppan
a kalapács, eladva az utolsó, valódi római varázslót is a kap
zsi Halálnak! Lehet, hogy é p p most történik, miközben ezen
138
sorokat írom. A nők, vagyis a boszorkányok (a hagyomá
nyos fajtára gondolok), talán kicsivel tovább maradnak köz
tünk, mivel több az életerejük, ha a boszorkányság termé
szetes fejlődését nézzük, mindig lesznek velünk varázsló
nők, ahogy szegények is - míg a Végítélet fel nem ragad
mindünket a Mennyekbe.
Figyelemreméltó, még ha nehezen érthető is az a tény,
hogy ily sok antik hagyomány szinte változás nélkül maradt
fenn a földművesség körében. A legendáknak és a varázs
igéknek azonban az örökletes boszorkánycsaládokban sok
kal nagyobb esélyük volt a fennmaradásra, mint némely mű
vészeti divatnak, és az utóbbi is már kétezer éve tartja ma
gát. E. Neville Rolfe így ír: „Az elhunyt Signor Castellini,
aki elsőként másolt le hitelt érdemlően olyan ékszereket,
amiket etruszk és görög sírokban találtak, fejébe vette, hogy
valahol Olaszországban ma is léteznie kell e n n e k az ősrégi,
kifinomult kézművességnek. Ezen felbuzdulva lelkiismere
tes kutatásba kezdett... és egy elhagyatott faluban arany
művesekre talált, akik a parasztoknak olyan dísztárgyakat
készítettek, amelyek erősen a korai etruszk művészetre em
lékeztetnek. 5 7
Itt jegyezném meg, hogy ahol talán túl sok keserűséggel
írtam a tudósoknak a különleges, a varázslók és boszorká
nyok által őrzött hagyományok iránti közömbösségéről, ott
elsősorban R ó m á r a , de leginkább Észak-Olaszországra
utaltam. Ami Dél-Olaszországot illeti, G. Pitre mindent
megtett, amit csak egy ember megtehet. Megkaptam E.
Neville Rolfe, B.A. Nápoly a kilencvenes években című mű
vét, amelyben a téma iránti mély és szellemi érdeklődést ki
terjedt tudásanyag is alátámasztja. Könyvem olvasói számá
ra különösen érdekes lehet az a rengeteg információ, ame
lyet Mr. Rolfe Dianának a boszorkánysággal való kapcsola
tára vonatkozóan közöl, és az istennő attribútumainak listá
ja, melyek közül számos a M a d o n n a jelzőjévé vált a későb
biekben. „Diana imádata - így írja - igen kiterjedten érvé-
139
nyesült..., olyannyira, hogy mikor a kereszténység kiszorí
totta a pogányságot, új rítusaikba számtalan pogány jelké
pet emeltek át, és így Diana kultuszának Madonna-hitté va
ló átalakulása aránylag egyszerűen ment végbe." Mr. Rolfe
szerint a kulcs, a kerti ruta és a verbéna, mint Diana szim
bólumai; ezekről láthatólag nagyon ősi varázsigéim vannak,
melyben Dianával kapcsolják össze ezeken növényeket.
Gyakran találtam kerti rutát firenzei házakban, és különle
ges jóindulat jeleként én is kaptam ilyet. Mindig egy sötét
sarokba rejtik, mert ha elveszünk belőle, a szerencséből ve
szünk el. A bronzbéka Diana egyik jelképe volt; innen a la
tin mondás: „Az, aki békát szeret, Dianaként tekint reá".
Egészen napjainkig csináltak ilyen amuletteket. Előttem is
van egy, melyet papírnehezéknek használok. Létezik béká
hoz szóló varázsige is.
Mr. Rolfe hallgatólagosan és tudattalanul is alátámaszt
ja, amit írtam, és ami legfigyelemreméltóbb a munkámban;
azt, hogy a varázslók Olaszországban önálló osztályt alkot
nak, Nápolyban és Szicíliában még mindig nagy hatalommal
bírnak, sőt igen különös, mágikus dokumentumokat és kab-
balista táblázatokat birtokolnak, ezek egyikét Mr. Rolfe is
bemutatja (ismerős lehet mindazoknak, akik már látták ezt
a Takrurik közt és kairói arab varázslók könyveiben). Ezek
feltehetőleg Máltáról származnak. Ezek után az olvasó már
nem fog megdöbbenni, hogy a Boszorkányok Evangéliumát
meg kell őrizni, akár úgy is, ahogyan én átadtam. Bár nem
voltak a kezemben régi kéziratok, nem is láttam ilyeneket,
abban azonban biztos vagyok, hogy hajdanán leírták ezeket
és az ország legkülönbözőbb részein a szájhagyományban
még ma is jelen vannak. 5 8
Nagy elégtételt jelentene számomra, ha bárki, kinek ke
zébe kerül ez a könyv és információkkal rendelkezik az ál
talam tárgyalt témáról, továbbítaná azokat vagy valamilyen
formában megjelentetné, hogy ne vesszenek el.
140
Mindent Diana teremtett, a csillagok hatalmas szelleme
it, az embereket helyükre és idejükre, a múlt óriásait és a
törpéket, akik a sziklákban laknak és havonta a süteménye
ikkel áldoznak neki.
Élt egyszer egy fiatalember, aki nagyon szegény volt, szü
leit elvesztette, mégis jólelkű volt.
Egy éjjelen egy magányos, de gyönyörű helyen üldögélt,
és megpillantott ezer kis tündért, akik fehéren ragyogva tán
coltak a telihold fényében.
„Bárcsak én is olyan lehetnék, mint ti, óh, t ü n d é r e k ! " -
mondta a fiú - „ N e m ismerném a gondokat és az éhséget.
De mik vagytok t i ? "
„Holdsugarak vagyunk, Diana gyermekei" - válaszolta
az egyik;
141
„Hold, Hold, szépséges Hold!
Bármelyik csillagnál szebb;
Hold, Óh, Hold, hogyha lehet
Jószerencsém add te meg"
142
Che iognente (niente) ho guadagnato?"
Aztán hozzáfűzte:
143
A teliholdkor születni felvilágosult elmét jelent, a dagály
pedig emelkedett gondolkodásra és ötletgazdagságra utal.
N e m elegendő, ha csak üldögélünk Fortuna csónakjában.
„Szerencse ad és elvesz
Embernek sokat kedvez
Néha naplopónak ad,
(de) Kedveli a dolgosat"
144
Egy napon Melambo azt kérdezte az anyjától, hogy le
hetséges az, hogy bár azt ígérték, hogy minden élőlény be
szédét érteni fogja, eddig ez még nem következett be. Az
anyja így válaszolt:
„Türelem, fiam, mert várakozás és önmegfigyelés által
tanuljuk meg, hogyan tanulhatunk. Ö n m a g á d b a n leled azo
kat a tanítókat, akik átadhatják neked a tudást, ha törekszel
arra, hogy meghalld őket, igen, a tanárokat, akik többet tud
nak tanítani neked pár perc alatt, mint amennyit mások egy
egész életben tanulnak meg."
Úgy esett, hogy egyik este M e l a m b o éppen ezen gondol
kodott, miközben egy fészekaljnyi fiatal kígyóval játszado
zott, melyeket szolgája lelt egy odvas tölgyben, és így szólt:
145
Barca e luna crescente;
Fai sempre velo in cielo,
E in terra sulla sera,
E anche à navigare
Riflettata sulla mare,
Preghiamo di dare a questo,
Questo buon Melambo,
Qualunque parlare
Di qualunque animali!"
14íi
A legenda sok különös elemet tartalmaz; többek között
a szentjánosbogár és Mefitia, a malária istennőjének meg-
idézését, valamint egy hosszú, verses jövendölést, mely a
hőssel áll kapcsolatban.
Nyilvánvalóan tele van régi, markáns, római mítoszok
kal. Minderről ezen könyv szerzőjének következő művében
olvashatnak, amelynek címe „Vergilius meg nem jelent le
gendái", London, Elliot Stock.
147
Azonban ennél a pontnál tervei sorra kudarcot vallottak,
mert a hölgyet egy nagy macska kísérte mindig, kinek intel
ligenciája embereké felettinek tetszett, és bármikor, ha
Gianni a gazdájához vagy a házhoz közelített, azonnal ész
revette őt és éktelen lármát csapott. Valóban volt valami föl
döntúli a megjelenésében, és nagy, zöld szemeiben, melyek
fáklyaként ragyogtak, volt valami iszonytató, ami a legbát
rabb embert is elriasztotta volna.
Egyik este azonban Gianni ráébredt, hogy ostobaság egy
egyszerű macskától rettegnie, ami legfeljebb kisfiút ijeszthet
meg, és bátran támadásba lendült. Felkerekedett, létrát
szerzett, a hölgy ablakához cipelte és nekitámasztotta.
Azonban, amint a létra alján állt, észrevett egy öregasz-
szonyt, aki megállt mellette és buzgón könyörgni kezdett
neki: álljon el szándékától.
„Tudod jól, G i a n n i " - mondta az öregasszony, - „a hölgy
nem lesz a tiéd; rettegéssel töltöd el. Menj csak haza, nézz a
tükörbe, te is meglátod, úgy nézel ki, mint a megtestesült
bűn."
Gianni a dühtől remegve így kiáltott: „Véghez fogom
vinni, amit akarok, ördögnek vén felesége, még ha meg kell
ölnöm téged a lánnyal együtt!" Ezzel feliramodott a létrán;
de mielőtt kinyithatta volna az ablakot és bemászhatott vol
na rajta, egyszeriben moccanni sem tudott, mintha fává vagy
kővé vált volna.
Ekkor szégyen vett erőt rajta, és így szólt: „Nemsokára
itt lesz az egész város, hogy vereségemnek szemtanúja le
gyen. Mégis egy utolsó kéréssel próbálkozom." - És így ki
áltott:
Oh, vecchia! te, ki kedvesebb voltál velem, mint gondol
tam volna, bocsáss meg nekem, könyörgök, és ments meg
ebből a bajból! És ha te boszorkány vagy, mint azt bizton
sejtem, s ha én varázslóvá válhatnék, megszabadulva ezáltal
sorscsapásoktól és bajoktól, akkor arra kérlek, taníts meg,
miként é r h e t e m el ezt, hogy elnyerhessem a hölgy szívét,
148
mivel most már látom, hogy közületek való, nekem is azzá
kell válnom, ha méltó akarok lenni hozzá."
Ekker Gianni látta, hogy a vénasszony lámpafényként
hussan fel a földről, és megérintve őt lesegíti a létráról,
majd, láss csodát! visszaváltozott a macskává, aki szintén
ugyanezen boszorkány volt, és így szólt:
„Hamarosan hosszú útra kelsz, és utad során nyomo
rult, kehes lóra lelsz, ekkor a következő igét kell m o n d a n o d :
149
Ó így válaszol majd:
150
„ Tündér Diana nevében!
Öltözéked legyen hercegénél gazdagabb!
151
s4 tanult e-vetneA
<
dS,elaruL, SÁuidia és- a k&uetkezmémfeh
152
Aki Lclandot olvas, annak nemsokára az lesz a benyo
mása, hogy nemcsak az életet szereti, hanem az eredeti, ter
mészetes embereket is. így az ezen réteg közt dívó politeiz-
mus mellett való állásfoglalását sem csodálhatjuk. Mivel az
istenek emberiek, melegszívűek és mindenekelőtt elérhetőek.
Érthetőek, beszélhetünk velük, meggyőzhetjük őket, és
magbocsátják, ha szolgájuk vagy szolgálónőjük a rítus alatt
d ü h r o h a m o t kap - megértők, mert közvetlenek és élethűek.
Elvetették a politeizmust, primitívnek tartották - valójában
csak mesterkéletlen és konkrét, az absztrakció mint az ural
kodó intelligencia elnyomási eszköze teljesen ismeretlen a
számára; csak a humortalan, önmagukat „elitnek" kikiáltók
hirdetik a monoteista dogmákat, a papi osztálytól a feudális
urakon át a különféle kiválasztott népekig, akik a Föld
anyánk arcán taposnak. A monoteizmusban nincs védő
szentje a tolvajoknak és a gazfickóknak - ahogy a cinikus
megjegyezhetné, az emberiség felének.
Ez másképp van Aradia birodalmában: itt élnek és lük
tetnek, minden sorban érezhető a falusi nép és a „kis embe
rek" hamisítatlan természetessége. A tündéreket és a szelle
meket nem csak a természettudományos dogmák meglepő
cáfolataként értelmezik és észlelik. Teljesen konkrét funkci
óik vannak, a boszorkányokkal meg t u d n a k egyezni a jó és a
rossz dolgokban egyaránt. Csak meggondolatlannak n e m
szabad lenni, ne a kíváncsiság vezéreljen! Az alvó kutyákat
sem keltjük fel minden ok nélkül. Ha azonban valakinek
nyomós indoka van, legyen az szerelmi bánat vagy pénzhi
ány, egy ellenség utálata vagy köszvény, és ha szabad és tud
ja is ezeket az erőket szolgálni, akkor szolgálhatja és szol
gálnia is kell, mert szimbiózisban élnek az emberekkel, épp
úgy szükségük van ránk, mint nekünk rájuk.
Ezen természeti felfogásra manapság ismét égetően
szükségünk volna. N e m környezetünk pszeudoromantikus
átszellemítése és szentimentalizálása indokán, h a n e m mert
olyan korban élünk, mikor a realizmus és a kézzelfogható-
153
ság kívánságának fegyverét ragadva magunkhoz szembe-
szállunk minden látható és láthatatlan erővel, mely körül
vesz minket. A régi isteneknek, a sorsirányítás specialistái
nak, ugyanis nem volt mindig a legjobb a modoruk, azt
mondják, hogy Pánnak piszok volt a körme alatt és bűzlött
a hónalja - épp erről a civilizáció és kultúra közti különb
ségről beszél írónk újra és újra. Végül is ez a különbség a
vértelen, csak a könyvekben, papíron létező élet, és a nyo
mornegyed utcáin, illetve a falvak szénakazlaiban zajló, lük
tető hétköznapok között.
Leland boszorkányai Diana gyermekeinek tartják magu
kat, Lucifertől eredeztetik magukat anélkül, hogy sátániak
lennének, mint azt már többször is nyomatékosan hangoz
tatták. N e m ártanak maguknak, ha az isteneket fenyegetik
és vadul szidják őket, ha azok nem teljesítik azt, amit kérnek
tőlük. Leland joggal ismeri fel módszereikben a régi eleme
ket, amelyeket az antik időkig vezet vissza, manapság azon
ban m á r tovább is visszanyúlhatna, egészen a sámánizmus
kezdetéig. Sok animista kultúrában teljesen megszokott,
hogy a bálványt megverik, ha nem tudta teljesíteni a kíván
ságot, emellett a jobb időkben és megfelelő siker esetén ete
tik és dicsérik" 1 Emögött az öntudat és az ősbizalom áll,
amely csak az élettel való egység, azonosulás érzéséből ala
kulhat ki. Nem egy feudális jellegű egyházi kereszténység
alattvalói szelleme nyilvánul meg az ilyen viselkedésben, ha
n e m a hagyománytisztelet szeretetreméltó, csökönyös ta
pasztalata: a boszorkány pontosan tudja, hogy a létért való
küzdelemben mi is bizonyul valójában hatásosabbnak, a ke
resztény rimánkodás és könyörgés vagy a pogány szidás és
varázslás. Ezért Leland tanulmányából a kereszténység
előtti nyugat régi méltósága árad felénk, amely időből írás
ban mi csak a klasszikus ókor tanúit ismerjük.
Ugyanakkor Leland sértő korkritikát gyakorol, mikor a
híres angol költők művészi szóforgatását vértelennek és
mesterkéltnek csúfolja, és az olasz szövegek frissességével
154
és eredetiségével állítja szembe. Tézise szerint a klasszikus
szellemhez és az antik forrásokhoz minden nyelvi faragat
lanság esetében is közelebb állnak, ezért „eredetiek". Úgy
tűnik, mintha élvezné, hogy az ókor e m e általa megszere
tett, egyszerű emlékművét piedesztálra állíthatja. Ha a mű
vet figyelmesebben olvassuk, megállapíthatjuk, hogy látszó
lagos önellentmondásai a valóságban módszerének szerves
részét képezik. Ugyanúgy, ahogy a boszorkányai ellentétben
állnak az uralkodó vallásokkal és társadalmi hatalmakkal,
úgy „eretnekeskedik" ő is a szokásos kulturklisék és m ó d o k
ellen, a megcsontosodott nyárspolgárságot célozza meg go
nosz kritikusként. így a tartalom és a forma meglepő m ó d o n
újra egyesül, s ez bizonyára n e m csupán aprócska csíny, ami
az alkotás, a nyomozás és a boszorkányszövegek szerkeszté
sének fáradtságos munkája fényében eltörpül.
Működik ez? Az Evangélium maga mondja ki, hogy a le
írtakkal mi mindent é r h e t ü n k el. Elképzelhető hát, hogy
nem egyszerű, szedett-vedett néprajzi gyűjteménnyel van
dolgunk, hanem a Mózes VI-VII könyvéhez hasonló erede
ti varázskönywel? Leland még a varázslatok kulcsát is a ke
zünkbe adja: a hit, mégpedig az olyan erős hit, mely a mo
dern, vallástalan idők mágiáját legfeljebb „gondolkodás
m ó d n a k " nevezi. A sziklaszilárd meggyőződés, amely a leg
nagyobb viharnak is ellenállhat, a saját, a környezetünk fe
letti hatalmunkban való hit (amely környezet egyébként te
hetetlenségre kárhoztatja az egyént), a bátorság másnak
lenni és másképpen cselekedni - ezek azok az alapelvek,
melyek sikeressé tehetnek minket a Leland által leírt va
rázslatok használatában. A mai mágiában bizonyára létezik
pedagógiailag és didaktikailag hatásosabb módszer is arra,
hogy az „erők hatásáról" tudást közvetítsünk, és használha
tóvá tegyük azt. Leland technikái tipikus termékei - s ezt
nem becsmérlőén m o n d o m - a n é p egyszerű, szegény embe
re mágiájának. Ezeket általában a boszorkányok h á r o m faj
tája tudta csak használni: a hívők, a tehetségesek és a tanul-
155
tak. Ehhez kapcsolódik Maddalena evangéliumának ősi ha
gyománya, mely méltó, hogy a legjobb mágiával foglalkozó
művek közt említsük. Aleister Crowley feladata volt, hogy
legalább részben pragmatikus, magasan intellektuális szel
lemet vezessen be a gyakorlattal foglalkozó mágiairodalom
ba. Az Aradia mégsem maradt hatás nélkül, a mű az általá
nos okkult érdeklődést egy új, eddig teljesen figyelmen kívül
hagyott irányba terelte.
Az első nagy, történelmi jelentőségű visszhangot a tekin
télyes brit egyiptológusnő, Margaret Murray (1863-1963)
váltotta ki, akit antropológusként, illetve etnológusként is
elismert szaktekintély. Ez a sokat vitatott hölgy Leland tézi
seit, miszerint a boszorkánykultusz egy, a kereszténység
előtti európai vallás maradványa, amely valószínűleg et
ruszk gyökerekből táplálkozik magáévá tette, és továbbépí
tette. Az 1921-ben megjelent The Witch Cult in Western
Europe című műve a tudósok körében hatalmas felháboro
dást váltott ki, és az egyetemi szemináriumokon még ma
napság is inkább megmosolyogják, semmint hogy komolyan
vegyék. De nem csak ellenségei vannak: sajátos téziseinek
sikerült a tiszteletre méltó Encyclopedia Britannicában,
1921-ben helyet kapnia, amelyet a későbbi kiadásokból ter
mészetesen gyorsan eltüntettek.
A szakma túlnyomórészt negatív véleménye nem tartot
ta távol őt attól, hogy 1933-ban megjelentesse a God ofthe
Witches-t Az 1964-ben posztumusz megjelent The Divine
King in England akadémiailag n e h é z helyzetbe hozta,
ugyanis ebben - horribile dictu - azt a tézist állította fel,
hogy az angol monarchia eredetileg a szent király rituális
meggyilkolásán és emberáldozatán alapult, mint ahogy ez
számos termékenységi kultuszban gyakori volt. Murray is
Diana istennő kultuszára ismert a boszorkányságban, és ne
ki köszönhetjük, hogy a második világháború után érdek
lődni kezdtek ezen téma iránt, ezen érdeklődés máig sem
csökkent. Leland az excentrikus magántudósok közé tartó-
zott, aki saját megfigyelései és tapasztalatai alapján adta ki
könyveit, elsősorban azonban a művelt közönségnek írt, a
boszorkánykultusz rövid ideig tartó akadémiai elismertsége
mégis Murraynek köszönhető.
Murray után a kultuszról való vita ismét valamennyivel
republikánusabb, kevésbé elit területre tért vissza, a h o n n a n
eredetileg is származott: Gerald Brosseau G a r d n e r ( 1884-
1964), egykori vámos a gyarmatokon, 1949-ben jelentette
meg High Magic'sAid című regényét, 1954-ben a Witchcraft
Today című művét. A regényben többé-kevésbé homályos
utalásokat tesz, de későbbi szakkönyvében sok mindent
napvilágra hoz, és ezzel kiváltotta az angol Wicca-kultusz el
ső nagy hullámát, amely a The Meaning of Witchcraft-tai
(1959) némmileg szelídült. Ehhez tudni kell, hogy a brit ki
rályságban csak 1951-ben helyezték hatályon kívül az úgyne
vezett „Witchcraft Act"-ot (ez a n é m e t „bűvészparagrafus
hoz" hasonlítható). Ez alapján ítélték évszázadokig halálra
azokat, akikről kiderült, hogy boszorkányok. E n n e k száza
dunkban inkább már csak elméleti jellege volt, e n n e k elle
nére a törvény n e m lebecsülendő fenyegetést jelentett.
Megszűntetéséig a n e m kedvelt jósok, spiritiszták, asztroló
gusok, boszorkányok és más pszichonauták erre hivatkozva
enyhébb, azonban messze nem kellemes büntetést kaptak.
Tehát, aki nyilvánosan vállalta boszorkányságát, az még
mindig forró talajra lépett.
G a r d n e r leírja beavatását a régi New Forest nevű coven-
be 6 1 , Murreyhez és Lelandhoz hasonlóan azt állítva, hogy a
boszorkánykultusz tulajdonképpen E u r ó p a ősi vallása.
Ezen kívül gyakorlati utasításokat adott a rituálékhoz, fel
szentelésekhez, varázslatokhoz és így tovább. Ezzel indult
útjára mai napig is aktív Wicca- illetve boszorkányirányzata,
a Gardneriánus tradíció.
A kritikusok azzal támadták Gardnert, hogy az egész bo
szorkánykultuszt csak kitalálta, azonban az újabb kutatások
ellentmondanak ennek. Mindenesetre a szövegek eredetisé-
157
gét és korát a mai napig vitatják, és tartja magát a pletyka,
2
miszerint az „Árnyak könyve"-jének" 'egyes részeit a „világ
leggonoszabb e m b e r e k é n t " aposztrofált, „feketemágusnak"
titulált, a mágusok széles köre által megvetett és kitaszított
Aleister Crowleyval (1875-1947) íratta. Ha a G a r d n e r és ta
nítványai ( D ö r r e n Valiente, Patricia Crowther, Janet és
Stewart Farrar) által képviselt vonalat összehasonlítjuk a
„ k o n k u r r e n s " Alexandriánus tradícióval (kiket Alex San-
ders neve fémjelez), feltűnik, hogy Aradia szelleme még ma
is él - és n e m csak azért, mert korunk boszorkánykultuszá
ban néhol Aradia-fohászok szövegrészletei tűnnek fel, bár
néhol más néven szólítják az Istennőt. É r d e k e s törés figyel
hető meg a Wicca valláson belül, melyen alaposabb megfi
gyelés után Leland műveinek hatása is érezhető.
Itt az istenek polaritására gondolok, mely a régi boszor
kánykultuszban is fellelhető: míg Lelandnál az istennőknek,
Aradiának és D i a n á n a k van központi szerepe, a Wicca moz
galom a női és férfi princípiumot egyenrangúnak ismeri el.
Vallásukban az Istennő mellett feltűnik az Agancsos (vagy
Szarvas-) Isten is. Elméletben, mint említettük a két isten
ség teljesen egyenrangú, ez egyértelműen cáfolná Leland
írását, a gyakorlatban azonban kiderül, hogy a legtöbb
coven a gyakorlatban másodlagosnak tekinti az istent, dön
tési helyzetben pedig az Istennőé, illetve földi megtestesülé
séé, a F ő p a p n ő é az utolsó szó joga. A legtöbb boszorkány
csoportot nők vezetik, a férfiaknak szolgálói, illetve aláren
delt szerepkör jut. 6 3 Kiviláglik ebből, hogy a dualitás álcája
alatt a női princípium hangsúlyozásával van dolgunk; ez
Leland viktoriánus környezetében szintén megütközést kel
tett. Létezik egy feminista Wicca-irányzat is, amely termé
szetszerűleg kizárólag a nőiségre épül." 4 A legtöbb mai bo
szorkány Lelandot úttörőnek tekinti, aki először mutatta be
e m e kultuszt az értelmiségi közönségnek.
Meglepőnek tűnik, milyen közvetlen és közvetett hatása
van e n n e k az első pillantásra ártatlannak tűnő Leland-
158
műnek. E n n e k több oka is lehet, azonban bizonyára hozzá
járult ehhez az a tény is, hogy olyan kényes pontra tapintott
rá, amely még ma is elég érzékeny ahhoz, hogy dokumentá
ciója teljesen aktuálisnak tűnjön, talán aktuálisabbnak, mint
valaha, hiszen soha n e m volt akkora tolongás a boszorkány
ság körül, mint manapság! Néhány kívülről becsületes és jó
ravaló családi házban rendszeresen tartanak szabbatokat,
amelyek jóval közelebb állnak a Boszorkányok Evangéliu
mában leírtak szellemiségéhez, mint a média önelégült és
fényesre polírozott elképzeléseihez.
Az ember mindig is olyan valóságot keresett, amely ér
zékei észlelésén, sőt értelmének számításán túlra is elér.
Történelmünk során gyakran az európai pogánysághoz való
fordulás a tiltakozás egyik formája, és a politikai és szociális
tehetetlenség egyik kifejezőeszköze volt - azonban igen két
séges, hogy ezen jelenséget lehet-e ilyen egyszerű képletre
redukálni. (Ezt egyébként Leland sem teszi.) Bizonyára szá
mos kortársunknak a boszorkánysághoz és a mágiához való
fordulásában a civilizációs félelmek és a technikaellenesség
játszik hatalmas szerepet, valamint kritikát fejez ki a világ
gal szemben, mely egyre elszigeteltebbé teszi az embert, és
egyre átláthatatlanabbá válik.
Azonban itt nem arról van szó, amit más szerzők egyszer
a „világ újbóli elbájolásának" neveztek? Valami olyannak az
újraszínesítéséről van szó, amit racionalizmussal és a tudo
mányba vetett vakhittel érthetetlen, színtelen területté vál
toztattak, hogy aztán erővel megköthessék és megigézhes
sék? Ha egy ilyen fejlődésben csak a pusztulást és a vissza
vonulást látjuk, akkor megismételjük a n n a k az évszázadnak
a hibáit, amelynek végén Leland felejthetetlen művét írta
beletéve minden költészetét és a nyers testiséget - egy
évszázad, amelyben néhány évvel az Aradia megjelenése
előtt a Royal Society (akkoriban világelső tudományos társa
ság) elnöke minden egyetemi hallgatót valósággal lebeszélt
arról, hogy fizikát hallgasson, „mert ezen a tudományterüle-
159
ten m á r mindent felfedeztek". Lehet, hogy helyes, de lehet,
hogy végzetes dolog volt, hogy az olyan zsenik, mint Ein
stein, Heisenberg és Bohr n e m hallgattak az ehhez hasonló
tanácsokra - biztosan csak az örvendetes, ha a mai embere
ket n e m csapják be a vallás és a tudomány lusta és elkényel
mesedett tekintélyei, h a n e m inkább megpróbálnak saját ké
pet alkotni arról, ami az ég és a föld között zajlik.
Leland művének meghatározó szerepe volt abban, hogy
a nyugat- és középeurópaiak visszatértek kultúrájuk keresz
ténység előtti pogány gyökereihez, valamint abban, hogy ezt
n e m a barbárságba való visszaesésnek tekintették és tekin
tik, amint ezt az egyház fenyegetőn jósolta, hanem sokkal
inkább örökségük gyarapodásának, egy talán nem is olyan
távoli múlt újbóli felfedezésének, mikor az embernek még
közvetlen kapcsolata volt a természet erőivel és misztériu
maival, mikor a n a p és a hold még beszélt hozzá, mikor még
ó m e n e k e t kért tőlük (amint ezt az Aradiában is olvashatjuk),
mindez megszépítette életét és magyarázattal szolgált neki,
figyelmét a környezetére és a körülötte lévő történésekre
irányította, részesévé tette a megmagyarázhatatlannak, s a
boszorkányok legnagyobb barátjának: a szerencsének.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy ez a fejlődés a status
quo képviselőinek ismét csak szálka volt a szemében. Az
Ú r n a k ezen évében 6 5 egyúttal Mária-év volt, ötszáz éves a
Malleus Maleficarum. Aki a koránál fogva jobban félti ga
rantált egyházi javadalmát, mint bárányainak lelki üdvét, az
nem lehet az újszerűnek, a szokatlannak pártatlan bírája.
Kívülállóként egyszerűbb támadni, mint szembenézni azok
kal a félelmetes impulzusokkal, amelyeket a világ küld fe
lénk. A mai boszorkányok továbbra is a háttérből figyelik a
média szokásos manipulációit, a n n a k dacára, hogy alkal
m a n k é n t rossz fényt akarnak vetni arra, hogy a dolgok alap
vetően megváltoztak. A „Boszorkánykönyv"66 szerzői mindig
hangsúlyozzák - és ezt mindenféle hisztéria nélkül teszik -,
hogy milyen csalókának is tartják a jelenkor állítólagosán el-
160
ért szociokulturális „toleranciáját". Elég egyetlen szikra ah
hoz, hogy felrobbanjon az az ősrégi puskaporos hordó, ame
lyen kényszerűségből mindazok ülnek, akik boszorkánynak
nevezik magukat.
Vegyünk csak Leland rendületlen csípős őszinteségéről,
és harcias kinyilatkoztatásairól példát. Legalább magunk
nak ismerjük be, hogy a misztériumot olyan utakon is keres
nünk kell, amelyek még nincsenek kitaposva, hiszen manap
ság az ortodox vallás helyett, legfeljebb kortársaink többsé
gének nemtetszését vívhatjuk ki általa.
A számmisztika ősi mágikus módszer. Most, mikor ezen
sorokat írom, pontosan 88 évvel ezelőtt jelent meg először a
Boszorkányok Evangéliuma. Ha a 88-at elosztjuk a boszor
kányok holdhónapjainak számával (28), h á r o m tizedesjegy
pontossággal megkapjuk a misztikus Pi értékét, melyről
egyes Kabbalisták úgy tartják, magában rejti a misztikus Vi
lág szerkezetének misztériumát. Aki meglepődik ezen az
okfejtésen, nem érti meg Lelandot. O, a világra nyitott szel
lemével aprólékosan, tiszteletteljesen végezte munkáját.
Hosszú időbe telit, míg a tudományos nméprajzkutatás is
megtanult tisztelettel közelíteni a más kultúrákhoz, s n e m
nagyképűen úgy gondolni, hogy az gyerekes és éretlen.
Mindegy, hogy történelmileg elismerik-e vagy sem, Aradia
Boszorkányevangéliümában az emberiség ősi tudása, ta
pasztalata rejlik: az, hogy a régi kor istenei, ha őszintén,
szívből szólunk hozzájuk, válaszolnak nekünk.
161
Jegyzetek
I
(18) Legare: a boszorkányság szerint az emberi képességek
megkötése és megbénítása. (Ezt a technikát mind a mai napig
használják a Boszorkánymesterség ismerői - a lekt.)
(19) Benevento: szó szerint Jó szél" (olasz). Itt a szöveg egy
szexuális célzatú, játékos „vadászatra" utal: a férfiak kendő
vel próbálják elkapni a nőket. Ha sikerrel járnak, csókot kap
nak (feltehetőleg az ősidőkben több is történt, mint csók) (a
lekt.)
(20) A liszt, a só, stb. szellemét idézi meg a strega. (lekt.)
(21) Nyilvánvaló kapcsolat van itt a szentjánosbogár teste
(mely gabonamagvakra emlékeztet) és a későbbiekben követ
kezők között.
(22) A következő hat sor gyakorta előfordul gyermekdalok
ban is.
(23) Feltehetőleg tévesztés, eredetileg Luna lehetett.
(24) Ez arra utal, hogy melegen kell tartania magát - újabb
bizonyíték arra, hogy Holdnak kellene a szövegben Nap
helyett szerepelni. Egy másik legenda szerint Káint gyötri a
hideg a Holdon.
(25) A formulát lassan kell szavalni, kihangsúlyozva az is
métléseket és a dőlt betűs részeket.
(26) Con dentro = benne; sale = sóval. Feltehetőleg Leland
azért hagyta a szövegben, hogy biztosítsa az olvasót: nem té
vedésből ismétlődik a „benne" szó. Ugyanakkor a tapasztalat
azt mutatja, hogy ezen invokáció jóval hatékonyabb az olasz
részlettel kiegészítve, (a lekt.)
(27) Itt Leland némi szójátékot játszik. Az angol nyelvben a
„holey" lyukast, A „h.oly" szentet jelent. Bár az eredeti, olasz
szövegben a „lyukas" szerepel, a szöveg vallási jellege miatt
helyesebb „szentet" használni - Leland is ezt tette, (a lekt.)
(28) Ez eléggé homályos értelmű rész, de úgy hiszem, sikerült
abban az értelemben átadnom, ahogyan a költcr képzelte.
(29) II sasso a palla.
(30) Ez a szakasz az eredeti kéziratban nincs benne, de szük
séges ahhoz, hogy a következőeket világosan megérthessük.
(31) Úgy tűnik, hogy a legkorábbi római időktől kezdve ezen
tárgyakat mágikus képességekkel megáldottaknak tekintet
ték, és így használták őket az okkult rítusok során.
(32) Vagyis, Diana azért lett megidézve, hogy a démonokat a
pokol tüzének minden erejével küldje, még annál is erősebben,
II
mint a Nap heve, mely megerősíti a bort.
(33) A varázsige kezdete egyszerű prózai bevezetésnek tűnik,
mely megmagyarázza a rítus természetét.
(34) Ez egy kisebb ceremóniára utal, melyet számtalanszor
láttam bemutatni, és legalább olyan sokszor végezték el rajtam
is. Ez amolyan udvariassági gesztus a varázslók és boszor
kányok körében.. Ennek részeként különböző jeleket rajzol
nak és kereszteket vetnek néhány csepp olajra, és annak feje
fejett, akit megáldanak, egy rövid varázsige kíséretében. Erről
a rítusról azt mondták nekem, hogy segít megőrizni a jó egész
séget és a gazdagságot.
(35) Kreussler, Sorbenwendische Alterthümer, I. rész, 272.
oldal.
(36) Biblia, Károli fordítás (a lekt.)
(37) Minden gonosz szándékú boszorkáitytudomány - külö
nösen a fekete Vudu - szerint elpusztítható bármely egyén, ha
testének bármely darabkáját megszerzi a varázsló, bármily
kicsiny legyen is. Különösen alkalmas erre a hajfürt. La Motte
Fouqué egy románcában, mely az „Izlandi Thiodolf" címet vi
seli, részletesen le van írva mindez. A szerelmesek azon szo
kása, hogy hajfürtjüket zálogba adják egymásnak, szintén fel
tehetőleg a mágiához kapcsolódik.
(38) La Penna Maligna - A Gonosz Toll (olasz). Erről bőveb
ben Leland Etrusco-Roman Remains c. könyvében ír. (a lekt.)
(39) Ld.: Don Jüan, Canto 1 stanza 113.
III
(43) A varázsszöveg a „szerelemre gyújtó varázsige" fejezet
ben van megadva.
(44) A Szép Zarándoknő (olasz) (a lekt.)
(45) Szó szerint „fehér, nőnemű árnyék" (a lekt.)
(46) Helyesírás.
(47) Saddie LaMortfordítása.
(48) A boszorkányművészet legfontosabb részét a varázsszö
vegek helyes hanglejtése vagy hangsúlya képezi, oly módon,
mint ahogyan a templomi zsoltárok vagy az arab szavalatok
során hallhatjuk. Ennélfogva a legtöbb varázsigének ez a he
lyesformája.
(49) Megfigyelhető, hogy a megidézés szigorúan dicsőítő zsol
tár vagy himnusz; a scongiurazione könyörgés vagy ima, bár
gyakran fenyegetés formájában nyilvánul meg. Csak a klasz-
szikas boszorkányság elemeként tűnik fel.
(50) Itt valami kimaradt, amit viszont rengeteg más varázs
szövegből pótolni lehet. Feltehetőleg valami hasonló lehetett:
„Ha megsegítesz
Es meghallod imám,
Halljam akkor
Kutya ugatását
Ló nyerítését
Béka brekegését
Madárnak dalát
Tücsöknek énekét"
stb.
IV
lem istennő tiszteletét idézi, ki Mars kísérője volt. Gyakran
idézték meg, mint a mostani esetben is, hogy behatolókat, vagy
ellenségeket megfélemlítsen. Aiszkhülosz a hét vezért Théba
előtt Félelemre, Marsra és Bellonára eskette meg.
(54) Innen született a mondás: mindent megtudni egyet jelent
azzal, hogy mindent megbocsátunk; ez kilencven százalékban
igaz lehet, de nem feledkezhetünk el a maradék tíz százalékról,
amelyben felelősséget kell vállalni a bűnökért.
(55) Friedrich: Szimbolika (283. oldal).
(56) Az Adamiták egy elszigetelt szekta volt, kik állítólag
visszatértek Adám ősük eredendő ártatlanságához. Egyházu
kat Paradicsomnak nevezték, rítusaikat meztelenül tartották.
Minden oldalról támadták őket, 1421-ben szinte teljesen kiir
tották az irányzatot, 1781-ben II. József lengyel király toleran
cia-rendelete után ismét ideiglenesen felbukkant, 1849-ben
erőszakkal zúzták szét a csoportot, (a lekt.)
(57) Ezen a ponton eszembe ötlött egy különös véletlen foly
tán, hogy amikor felfedeztem a kínaiaknak azt az ősi és rég el
veszett művészetét, hogy hogyan készítsenek olyan edényeket
vagy vázákat, melyen a feliratok stb. akkor jelennek meg, ami
kor bort töltöttek beléjük, a felfedezést megosztottam Signor
Castellani bátyjával. Sir Austin Layard, aki érte küldött, hogy
hallgasson meg és ítélje meg a mondandóm, szintén jelen volt.
Az ifjabb Signore Castellani felügyelte a murano-i üvegmeg
munkálást, ott tettem a felfedezést. Signore Castellani azt
mondta, hogy hallott már ezekről a kínai vázákról, és a törté
netet mindig mesének tartotta, de az én módszerem szerint va
lóban tökéletesen elkészíthetőek. Hozzáfűzte azonban, hogy
túl költséges lenne a gyártásuk ahhoz, hogy hasznot hajtsa
nak. Elismerem, hogy az elveszett művészetekben azok felfe
dezésén túl nem sok hitem van. Kiadatlan könyvemben, a Száz
kicsiny művészetben mindezt részletesen leírtam.
V
(59) Az ötpennysnek megfelelő római érme.
(60) A mongol halászok közt a mai napig él a hagyomány,
hogy vízre szállás előtt a part homokjába deszkát szúrnak le,
szemet és szájat festenek rá, majd kérik, hogy hozzon nekik
sikert. Amennyiben elégedettek, a legszebb halakat ajánlják
fel, ha viszont üres hálóval térnek vissza, kötelet dobnak a
deszkára, és végighúzzák a sárban, (a lekt.)
(61) Coven: boszorkánycsoport. A vallás követői a mai napig
ilyen csoportokba szerveződnek, ahol együtt tanulnak és
együtt ünneplik az ősi ünnepeket a hagyományok által előírt
módon, (a lekt.)
(62) Arnyak könyve: olyan rituálé-, legenda-, varázslat-, szi-
gillum- és technikagyűjtemény, melyet minden boszorkány
magának ír. Mivel a tanítványok mestereiktől tanulják mind
ezt, a könyvekbe többé-kevésbé ugyanazok a dolgok kerülnek.
Az első ismert Arnyak könyve Gardneré volt.
(63) Fráter U.D. írása óta jelentősen megváltoztak a dolgok
- egy írásában azt állítja, ehhez őmaga is hozzájárult némileg.
Egy ilyen csoport tradicionálisan 12 egyenrangú tagból áll, és
egy főpapnőből, aki a vezető. Elméletben valóban az övé a
döntés joga, gyakorlatban azonban szinte mindenhol demok
ratikusan döntenek a csoport ügyeiről, (a lekt.)
(64) A feminista irányzat a Dianikus Wicca nevet viseli.
(65) T.i. a kommentár írásának idején, 1987-ben.
(66) Das Hexenbuch, Fráter U.D. gyűjteménye autentikus
boszorkányszövegekből, rituálékból és varázslatokból.
VI
Tartalomjegyzék
I. fejezet
HOGYAN ADOTT DIANA ÉLETET
ARADIÁNAK (HERODIÁSNAK)? 42
II. fejezet
A SZABBAT, TREGUENDA, VAGY
BOSZORKÁNYGYÜLEKEZET, HOGYAN
SZENTELJÜK FEL A VACSORÁT 48
III. fejezet
HOGYAN TEREMTETTE DIANA A
CSILLAGOKAT ÉS AZ ESŐT? 57
IV. fejezet
A KÖVEK VARÁZSA, DIANÁNAK
ÁLDOZVA 60
V. fejezet
A CITROM ÉS TŰK VARÁZSLATA 67
VI. fejezet
SZERELEMRE GYÚJTÓ VARÁZSIGE 72
VII. fejezet
HOGY MEGTALÁLJUNK, VAGY
MEGVEGYÜNK BÁRMIT, VAGY EHHEZ
JÓSZERENCSE SZÁLLJON RÁNK 75
VIII. fejezet
HOGYAN LEHET DIANA SEGÍTSÉGÉVEL
JÓ SZÜRETÜNK ÉS BORUNK? 80
IX. fejezet
TANA ÉS ENDAMON, AVAGY
DIANA ÉS ENDÜMION 85'
X. fejezet
MADONNA DIANA 93
XI. Fejezet
A SZÉL HÁZA 97
XII. Fejezet
TANA, A HOLDISTENNŐ 103
XIII. Fejezet
DIANA ÉS A GYERMEKEK 108
XIV. Fejezet
DIANA ÉS MERKÚR KOBOLDKÖVETEI 115
XV. Fejezet
LAVERNA 118