You are on page 1of 6

Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.

hu

P. Kende

Emlékszel a földrajzórákra? Ez nem földrajz óra, hanem csak szeretnék egy


példát előhozni. Emlékszel-e a víz körforgására? Pára van az atmoszférában, ami
lecsapódik és lehull. Beszivárog a földbe. Aztán folyóként elfut az óceánba vagy
más módon párolog, és újra kezdődik elölről az egész. Ez valóság, ezt ismerjük.
Egy növény számára nagyon fontos dolog, hogy helyesen vegyen részt a víz
körforgásában. Tehát a megfelelő helyen kell lennie.

Ráadásul Jeremiás 17-ben erről olvashatunk is. Pont ezt az illusztrációt használja.
A két férfi közötti különbség – az egyik, aki bízik Istenben, a másik, aki magában
bízik – az pontosan ez. Az ember, aki önmagában bízik:

Jer 17:6 olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó
következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan
földön.

Ez az a növény, aki rossz helyen nőtt. A víz körforgása nem igazán érinti, ezért ő
nyomorúságos. A másik viszont, aki az Úrban bízik:

Jer 17:8 olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja
gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz
esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.

Tehát ha megfelelő helyen van a növény, akkor megfelelő mennyiségű vizet tud
felszívni, és gyümölcsözni fog. Eléggé ilyenek vagyunk. Van egy körforgás, Ézs
55-ben is lehet erről olvasni. Ez a körforgás Isten Igéjéről szól. Az Úr itt azt
mondja:

Ézs 55:11 Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám
üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová
küldöttem.

Isten azt mondja: az Én Igém ilyen lesz. Pont, mint a víz körforgása. Ézs 55:10
pontosan ezt a példát hozza, innen jött ez a gondolat. „Ugyanúgy, ahogy a víz
körforgása meg nem szűnik – mondja Isten –, az Én Igém ugyanígy lesz. Az Ige
jön, és elvégzi azt, amiért küldöttem.” Nem fog üresen visszatérni Istenhez. Nem
lesz haszontalan. Isten azt mondja: az Én Igémnek hatalma van, el fogja végezni
azt, amiért küldtem.

Gondolj csak bele, hogyan teremtette Isten a világot. Hány izmot kellett
megfeszítenie ehhez? Nem kellet. Nem kellet furcsán formálnia a Földet, hanem
csak szólt, és akkor lett. Azt mondta: legyen világosság, és lett világosság. Az
Igéje végezte el. Ugyanez a hatalom tartja az egész világot egyben valójában, és
így munkálkodik Isten. Nagyon is hatalmasan.

Valójában itt leír egy körforgást, hogy az Ige elindul, elérkezik hozzánk, Isten
elküldte, és visszatér Őhozzá. Itt a nagyon egyszerű kérdés: olyan helyen vagyok-
e, ahol elfogadom Isten Igéjét? Odahelyezem-e magam a körforgásba? Mint
ahogy a növény. Az kulcsfontosságú, hogy a megfelelő helyen vagyok-e.
Ha nem vagyok a megfelelő helyen, akkor lesz egy kis probléma. Mondhatom:
„Nem fontos Isten Igéje. Igen, hallottam már róla két évvel ezelőtt. A TV-ben is
hallottam már valami ilyesmit.” Vannak ugyanis hívők, akik ezt nem tekintik
fontosnak, nem veszik a szívükbe, nem izgatottak emiatt. Megtörténhet.
Megtagadhatom én is. Mondhatom én is, hogy ez nem olyan fontos igazából.
„Befogadtam az Urat a szívembe. A Sz.Sz. itt van az életemben, ennyi elég is.
Megyek a mennybe. Nagyszerű. Ennyi elég is.” Lehet, hogy a körforgáson kívülre
helyezem magam. Viszont akkor a nagy dologról lemaradok.

A kis növényke, amely egy hatalmas szikla alatt megpróbál felnőni, ahol nincsen
víz, az vitatkozhat, ahogy akar: erre nekem nincsen szükségem; mondhat és
tehet, ahogy akar, mégiscsak van egy problémája, nem lesz igazán boldog
növényke. Nem fog hatalmasan felnőni, nyilvánvalóan. Ugyanígy vagyunk mi is.

Zsid 4:12 Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű
fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

Ez csodálatos. Isten Igéje nagyon hatalmas. A szellem és a lélek közé vág.


Megmutatja, mi az, ami tőlem van, és mi az, ami a szellemtől. Hatalmas és
erőteljes. Meglepő, mert fölvág engem, mégis életben hagy. Megmutatja ugyanis,
mi az, ami rossz motiváció énbennem, és mi az, ami Istentől van az életemben.
Ha megpróbálnám ezt megtenni valakivel, egy karddal megpróbálnám
kettéválasztani a motivációit, megmutatni a jót és a rosszat – elég hosszan
beszélgetünk és elmondom neki: ez jó, ez jó, … ez nem jó ez nem jó … általában
a többi nem jó –, mi történne akkor? Lehet, igazam is lenne, de nem hiszem, hogy
túlélné. Nem hiszem, hogy továbbra is a barátom lenne. Nem hiszem, hogy
együtt szeretne velem Istennel járni ezek után.

Isten Igéje azonban meg tudja ezt tenni. Elválasztja, és életet is ad. Igazából
nagyobb éhséget teremt bennünk, amikor azt mondjuk: igen, ezt akarom tenni.
Itt viszont arról van szó: ahhoz, hogy ez meglehessen, ahhoz ebbe a körforgásba
kell helyeznem magam. Ezért mondjuk, hogy egy héten többször is szükségünk
van Isten Igéjére, mert ettől fogsz másképp járni Krisztussal. Valóban nagy
változást hoz. Akár egyszer vagy kétszer hallod egy héten, ez nagy különbség;
vagy háromszor. Nagyon nagy változásokat hoz. Tehát nagyszerű, ha jelen vagy.
Nagyszerű, ha ott vagy istentiszteleten, vagy bibliatanulmányon, vagy bibliaórán,
vagy szolgálsz. Ez nagyon fontos.

Oda kell állnom a körforgásba, hogy Isten Igéje meg tudja tenni a feladatát, hogy
ne térjen vissza üresen. Mi van viszont velem? Vajon hasznos lesz számomra?
Vajon megáld engem? Vajon növekedést hoz az életembe? Vajon változást hoz?
Odahelyezem-e magam a körforgásba?

Még egy: elfogadom-e? Lehet, hogy olyan helyen vagyok, ahol hallom Isten
Igéjét, akár tanulmányozhatom is Isten Igéjét – megtanulom fejből, egyik könyv a
másik után, és sokáig csinálom –, mégis lehetséges, hogy nem fogadom el.

Nézzük az előbbi illusztrációt, a növényt. Van sok víz a környékén, ami gyorsan
elfolyik mellette, de a növény nem képes felszívni belőle, mert túl gyorsan folyik
Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu

el. Előfordulhat ez velem is, hogy ott vagyok a gyülekezetben, vagy ott vagyok a
bibliatanulmányon, vagy ott ülök bibliaiskolában – vagy aki fiatalabb, ott van a
tinédzserek bibliatanulmányán, vagy a vasárnapi iskolában –, de a szívemben
büszkeség van, és nem akarom alávetni magam, nem akarok megváltozni. Jövök,
de azt mondom: nos, szórakoztassatok – Ezék 33:32 –; vagy azt mondom: én
ilyen vagyok, így kell elfogadnod, beszélhetsz, amennyit csak akarsz, így jötten
ide, így megyek el. Figyelj! Isten Igéje, lehetne csodálatos is számunkra, ha
hagynánk, hogy munkáljon, ha befogadjuk. Hiszem, hogy a legtöbben ezt
tesszük. Ha valaki van itt, aki nem ilyen, csak annak mondom, hogy Isten Igéje
csodálatos munkát végez el az életünkben. Ha…

Zsolt 25:9 Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az


alázatosokat.

Ez olyasvalaki, aki megengedi Istennek, hogy megváltoztassa. Mert ő azt mondja:


„Istenem, Te tudod, mi a legjobb a számomra, tehát ha akarod, változtass meg.
Szólj hozzám! Megnyitom a szívemet. A védelmi mechanizmusokat ledobom, és
Terád hallgatok szelídséggel.” Jak 1:21 a beoltott Igét szelídséggel hallgatom.
„Ha meg akarsz változtatni, rendben van, tedd meg. Szólj hozzám!” Tehát a
körforgásban benne vagyok, és be is fogadom. Ez mit jelent?

Zsolt 34:2 az alázatos meghallja és örvendezik. Így vagyunk ezzel. Elfogadjuk


Isten Igéjét, az elvégez egy munkát az életünkben, és öröm van bennünk. Ezért is
van erre szükségünk. Ezért kell magam odahelyezni, és ezért el kell fogadnom.

Tehát szelídséggel fogadom be Isten Igéjét, másrészt alázattal. Ez hasonló, de


mégsem ugyanaz. 1Thess 2:13 tisztelem Isten Igéjét. Azt mondom: Isten Igéje az,
amikor Isten szól hozzám, és ezt tisztelem. Ez az alázat.

A harmadik: amikor hallom Isten Igéjét Ján 7:17, akkor megcselekszem azt.
Amikor megcselekszem, akkor azt találom, hogy ez valóságos és hatalmas.
Tartogat számomra valamit. Így egyre többet tudok befogadni ráadásul.

Egy másik szemszögből. Az Ószövetségben volt egy bizonyos körforgás. Ez a


törvény volt. Isten adta a törvényt, és aztán azt mondta: fogadjátok el, éljetek
általa, így működik ez. Mivel ismert minket, ezért a törvényhez ráadásul
gondoskodott az áldozati rendszerről, mert tudta, hogy nem tudjuk betartani a
törvényt. Tehát az áldozati rendszert Isten adta, ami a bukásainkkal bánik el. Így
működött ez.

A törvény csodálatos. Róm 7:12 – nagyon erőteljes megállapítás a törvényről –


azt mondja: a törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó. Tehát a törvény
szent, Istentől van. Ez egy bizonyos körforgás volt, és benne volt az áldás, és élni
kellet általa. 3Móz 15:8 ha élsz általa, ha engedelmeskedsz, akkor Isten elfogad.
Ez téged Istennek beajánl. Így működött ez. Mi azonban tudjuk Zsid 10:4, hogy a
bikák és bakok vére nem veszi el a bűnt. Bizonyos részig hasznos volt – Zsid 9:13
–, de az egész munkát nem tudta elvégezni. Nem tudta teljesen megtenni, tehát
Isten behozott valami újat.

Ján 16 egy új körforgás. Itt kezdődik mindannyiunknál.


Ján 16:7b-11 mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha
pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. 8És az, mikor eljő, megfeddi a világot
bűn, igazság és ítélet tekintetében: 9Bűn tekintetében, hogy nem hisznek
énbennem; 10És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé
nem láttok engem; 11Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme
megítéltetett.

Ez egy új körforgásnak a kezdete. Amikor Isten azt mondta: ilyen módon fogok
kezdeményezni az emberek felé, hogy a Sz.Sz. itt van a világban,és szól az egész
világhoz, és kezdeményez a világban. Azt mondja: „Figyelj! Nagy bűn van az
életedben.” „Micsoda?! Megöltem véletlenül valakit?” Nem erről van szó. Ennél
sokkal rosszabb. Nem hiszel Isten Fiában. Nem hiszel Jézus Krisztusban. Ez Isten,
amikor kezdeményez az emberek felé. Ez egy új körforgás.

Ján 12:32-t ismétlem újra meg újra, majdnem minden istentiszteleten mostmár.
Ha a kereszthez megyek, akkor mindenkit magamhoz vonzok. Ez az, amikor Isten
kezdeményez az ember felé, az új körforgás. Ez személyes meghívás, egy
személyes kapcsolatra. Ez már nem a törvény, nem a régi rendszer. Ez egy másik
rendszer. Ez az, amikor az igaz hitből él. Ez nagyon világosan beszél. Ez nagyon
fontos.

Melyik körforgásba csatlakozol be? Melyiket választod? Ha az Ószövetségben,


abban az időben éltél volna, akkor bolondság lenne nem odafigyelni a törvényre,
igaz? „Engem ez a rész nem érdekel. Mi van azzal a báránnyal?! Engem ez nem
izgat. Nem fontos nekem. Egyébként is haszontalan. A Messiás majd eljön egy
nap, Ő lesz az igazi.” Nem! Mert az a körforgás arra az időre szólt. Az volt a
körforgás. Ha nem abban éltél, akkor hitetlenséget mutattál. Akkor azt mutattad,
hogy téged nem érdekel ez.

Ugyanígy van ez ma is. Ha annak a körforgásnak akarom alávetni magam és nem


a kegyelemének, akkor ugyanazt a hibát követem el. Nagy hibát követek el, mert
Róma 3:20 a törvény cselekedeteiből, a törvény megcselekedéséből senki sem
igazulhat meg. Senki. Nincsen lehetőség, mert Krisztusban van Róma 3:28
szerint. Nem lehet másképp, Krisztusban van. Ez nagyon fontos nekünk. Gal 2:16
is erről beszél:

Gal 2:16a … az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a


Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy
megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel
a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.

Ugyanez van Gal 3:24 is. Tulajdonképpen a törvény sokféle formát ölthet, de
Krisztus erre a körforgásra hívott el minket, hogy azt mondjuk: „Én kegyelmi hívő
vagyok, hiszek Krisztusban. Engem kegyelemből váltott meg hit által. Így leszek
megváltva. Így váltott Ő meg engem, és így válik ez tökéletessé. Hitben élek,
nem a törvényben.” Ez egy másik rendszer.

Néha van, aki azt szeretné, ha átvonszolhatna minket a másik oldalra. „Gyere,
vesd alá magad ennek a körforgásnak!” Ez bolondság lenne, ha ezt tennénk,
mert számunkra ott már nincs semmi. Nem az a lényege. Vannak viszont – Kol
Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu

2:16 –, akik szeretnék, ha figyelnénk külön a napokra. „Istent csak szerdán lehet
imádni, vagy szombaton, vagy vasárnap, vagy csak minden kedden 2-2:30-ig,
máskor nem.” Ez bolondság. Ott van az Igében. Nem erre hívott el minket.

A kegyelemnek ez a körforgása, ha odahelyezzük magunkat, ha azt mondjuk:


„Így élek, így fogadott el Ő engem. Ez vagyok én. Vagyok, aki vagyok, Isten
kegyelméből. Ő elfogadott engem a szerelmesben, ez vagyok tehát.”, akkor
ennek van ereje bennem. Ez működik akkor.

„Nem, nem! Nem így működik ez. Ha imádod Őt – Kol 2:18 –, angyalokat imádsz,
szenteket. Vagy: Kol 2:21-23 imádni azt, amit megehetsz, vagy amit nem ehetsz
meg. Ha tényleg Istent akarod követni, akkor csakis vegetáriánus lehetsz.”
Vannak, akik ezt tanítják. Vagy: 1Tim 4:3 azt imádják, hogy ők egyedülállók. „Ha
tényleg Istent akarod követni, akkor ne házasodj meg. Akkor egyedülállónak kell
maradnod!” Vagy fordítva: ha nem vagy házas, akkor Isten nyilvánvalóan meg
sem áldott téged.

Rengeteget kitalálhatunk. Nagyon sokat hallunk is ilyet. „Ha nem vagy


egészséges, akkor nyilvánvalóan bűnben élsz, vagy legalábbis hitetlenségben. Ha
lenne elég hited, akkor nyilvánvalóan meg is gyógyulnál.” Ez micsoda? Ez erről
szól: „Gyere vissza a régi körforgáshoz! Gyere vissza a törvényhez! Gyere,
cselekedned kell, munkálkodnod kell. Meg kell feszíteni az izmaidat. Meg kell
mutatnod Istennek, hogy mire vagy képes Őérte, ha van elég hited. Ha így
teszed, ha nem vagy gazdag, például, akkor nyilvánvalóan bűnben élsz, mert
Isten különben meg akarna áldani.” Hány ilyen vers van a Bibliában? „Ha te nem
tudsz elég verset kívülről a Bibliából, akkor nyilvánvalóan nem vagy elég
szellemi. Ha nincs meg neked ez vagy az az ajándék, akkor nyilvánvalóan nem
vagy eléggé szellemi.” Mire akarok kilyukadni? Nem menjünk vissza a régi
körforgáshoz, mert nem erre hívtak el minket.

Ha ahhoz visszatérek – ez egy nagyon jó vers: Gal 5:4 –, ha visszamegyek ahhoz


a régihez, akkor a kegyelem körforgásának áldásai nem lesznek az enyémnek.
Nem fogom megtapasztalni azokat az áldásokat, amiket ő megtapasztal.
Ugyanabban a városban élek, ugyanabba a gyülekezetbe járok, míg ő növekszik
kegyelemben, én küszködöm a törvényben, és igazából nem tapasztalom meg,
amit ő. Ez ijesztő. Ne menj oda! Maradj a kegyelemnél, és Isten ad növekedést.
1Kor 3:6 Isten adja a növekedést.

Gondolkodjunk ezen. Isten tartogat áldásokat a számunkra és van ez a körforgás


a számunkra.

Még egy körforgás: a bátorítás vagy a vigasztalás. 2Kor 1:4 ennek is megvan a
körforgása. Isten szeretne minket megvigasztalni a gyengeségeinkben, vagy
amikor gyászolunk. Hogyan fogom magam ebbe a körforgásba helyezni? Van egy
érdekes válaszom erre: ha vigasztalást kaptál Istentől, akkor add tovább. Add
tovább! Nagyon hasznos ezt hallani.

Gyakran azt gondolom: ki fog engem megvigasztalni? Arra jöttem rá, hogy van
valahol egy nagy szükségletem, és így döntök, hogy ugyanezen a területen
szolgálok valakit. Mi jön ki ebből? Péld 11:25 az, aki frissít másokat, az önmaga is
felfrissül. Kiöntöm magam és Isten még többet önt, és akkor még inkább
megvigasztal engem.

Azért, hogy megvigasztalódhassak és bátorodhassak, el kell fogadnom a


testvéreimet. Néha ránézünk egy testvérünkre, nem tetszik, ahogy ő kinéz – sose
volt ilyen barátom, nem tetszik ez nekem –, és őt kizárom az életemből. Vagy:
nyilvánvalóan ő gazdag, én meg nem vagyok az, tehát nem fogadom el őt, nem
érdekel ő engem. Vagy fordítva: ő nyilvánvalóan szegény, én meg gazdag
vagyok, úgyhogy nem tartozik az én köreimhez. Mi történik? Kizárom önmagamat
a bátorítás és a vigasztalás körforgásából. Róm 14:1-ben ezért mondta Pál:
fogadjátok el egymást, legyetek közösségben. Filem 7 ahol közösség van, ott
hatalmas bátorítás van.

Sok hasonló körforgás van. Isten sokat tartogat számunkra. Néha kizárjuk
önmagunkat és akkor szenvedünk ettől. Mint 3Ján 1:9-ben Diotrefesz nem tudta
elfogadni János apostolt, és ezért kizárta önmagát vagy elzárkózott. Érdekes erre
gondolni, hogy János apostol Istentől valóan szolgált, szeretett és bátorított, és
lehet, hogy Diotrefesz ott volt a jelenlétében egy darabig, de nem tudta
elfogadni. Lehet, mást várt. Ő másfajta vezetőt várt, de a lényeg itt az, hogy
elzárkózott ettől a körforgástól.

Ez Isten bátorítása számunkra most. Helyezzük magunkat oda az Igében, a


kegyelemben. Maradjunk is meg benne, és Isten nem lesz hűtlen. Ő ad újra és
újra, és továbbra is kezdeményez felénk. Ne aggódj emiatt! Isten hűséges lesz.
Zsid 13:5 nem hagy el, sem el nem távozik tőled. Mert Ő ugyanaz tegnap, ma és
mindörökké, Zsid 13:8. Ő folyamatosan kezdeményez. Mi csak odahelyezzük
magunkat a megfelelő helyre, és azt mondjuk: Uram, elfogadom; és ez hoz
növekedést az életünkben. Akkor ki tudom önteni ezt a szeretetet, ezt a
szolgálatot, és másmilyen lesz az életem. Ámen.

You might also like