Mary McLean

Kényszerhelyzet

Abban még semmi különös

nincs, ha két ember találkozik
egymással. A probléma ott
kezdődik, ha ez a két ember
véletlenül összezárva találja
magát egy műszaki hiba miatt
elromlott liftben. Pláne, ha ez a
hiba két emelet között történik,
már kész katasztrófa. Főleg
abban az esetben, ha a lány
elragadóan csinos, a férfi
ámulatbaejtően vonzó, és az utóbbi tudatában is van
küllemének. Ráadásul a férfi nem is annak vallja magát,
aki...
Ilyen körülmények között ismerkedik meg egymással
Delphine, a gépírólány és Kirk, a jóképű üzemgazdász.
Mindketten áhítozva várják a közeledő hétvégét, de a
sors közbeszól, és egyre közelebb sodródik egymáshoz a
két fiatal...

1
 1. fejezet

A Simmons cég tízemeletes, modern irodaépületének

bejárati üvegajtaja nagy lendülettel csukódott be
Delphine Power után, aki lélekszakadva igyekezett elérni
a bezáródó lift ajtaját. Míg a hetedik emeletre ért, kissé
kifújta magát. A könyvelési részlegen, ahol dolgozott,
már minden kollégája a helyén ült. Úgy látszik, a lányok
is igyekeztek, nemcsak ő, nehogy elkéssenek a mai
napon, mikor új vezérigazgatót iktatnak be, aki átveszi a
vállalat vezetését.
Delphine vegyes érzelmekkel foglalta el a helyét, mert
fogalma sem volt róla, milyen változások fognak
jelentkezni a cégnél. Sok mindent rebesgettek, de nem
tudta, melyiket higgye el. Figyelmesen körbehordozta
tekintetét, és látta, hogy társnői izgatott sugdolózásba
kezdtek. Arcuk elárulta, nyugtalanítja a helyzetük.
- Mi a baj, lányok?
- Mit gondolsz, el fognak bocsátani?
- Nem tudom, azt viszont igen, hogy a részlegünkre
máskor is szükség lesz.
- Mit gondoltok, vajon fiatal a vezér? - kérdezte Betty,
az iroda férfifalója. - Mert ha igen, akkor én lecsapok rá,
s nem eresztem!
Harriet nevetve közölte vele:
- Elkéstél, barátocskám, mert az öreg Simmons
lányával láttam az elmúlt este, és mondhatom, ő aztán
egy igazi szexbomba, nem úgy, mint te.
Betty elfintorodott, és a lelkesedése egyből
alábbhagyott.
- Ha nekem is gazdag papám lenne, én is egy
bombázó lennék. Mr. Billing tudja, hova kell

2
dörgölőznie, valószínűleg ennek köszönheti az igazgatói
széket is.
- Szerencsére nekünk más a dolgunk, mint az effajta
bíráskodás - szólt közbe Delphine.
Még egy darabig pusmogtak, majd az arcok a
képernyőre szegeződtek, és szemlátomást belemerültek a
munkába. Ezen a napon már nem történt semmi
érdemleges. A lányok mintha megfeledkeztek volna
gondjaikról, szorgalmasan dolgoztak. A hét eltelt, és az
új főnökről nemigen lehetett hallani. Itt-ott még beszéltek
a szépséges Pameláról, hogy milyen gyönyörű pár ők
ketten, de lassan megfeledkeztek róluk az emberek.
Mivel személyesen még a könyvelési osztály nem látta,
amire valószínűleg nem is kerül sor, így csinos
munkatársai körében is lecsitultak a szenvedélyek,
feledésbe merült a fiatal vezérigazgató.
- Mi a programod hétvégére, Delphine? Nincs kedved
velünk jönni a nyaralóba?
- Köszönöm, Elena, most nem tudok, kedvem az
volna, de Jackkel töltöm a hétvégét. Idejövet
bevásároltam, hogy műszak végén már ezzel se töltsem
az időt.
- Hát egy olyan fiúért, mint Jack, én is lemondanék
minden más meghívásról, csakhogy kettesben lehessek
vele...
- Elena, hányszor mondjam, hogy Jack és én...
- Jó, jó, ne mentegetőzz! Annak idején én is bele
voltam zúgva a férjembe, és mi a legjobb az egészben?
Még mindig bele vagyok.
Tízen dolgoztak a részlegen, ebből hatan férjnél
voltak. Közöttük Elena, akihez Delphine-t nem csupán
munkatársi, hanem baráti szálak is fűzték. Az asszony
zárkózott természetével nehezen illeszkedett be társnői
közé. Egyetlen kivétel Delphine volt, aki türelmesen és
megértéssel közeledett felé. Később örömmel

3
tapasztalták, hogy egy lépéssel mindig közelebb kerültek
egymáshoz. Elena a harminc évével és egy gyermekkel a
háta mögött szívesen kérte a huszonnégy éves lány
segítségét.
Elena válaszra várhatott, mert érdeklődve figyelte
Delphine arcát, akinek azonnal nevethetnékje támadt.
- Elena, tudod, hogy rémesen hasonlítasz az anyámra?
- Mondtad már jó párszor - bólogatott. - Akkor hétfőn
találkozunk, jó mulatást, kislány!
- Pihenjetek jól, Elena!
Mire Delphine végzett, már egyedül volt az irodában.
Magához vette táskáját, bevásárlószatyrát, lekapcsolta a
villanyt, és a lifthez indult. A folyosón égett a villany, de
az irodák már sötétbe burkolóztak. Már megint
utolsóként távozom - dünnyögött magában. A lift a
kilencediken - olvasta le az emeleti számot. Még
szerencse, nem kell itt időtlen ideig rostokolnom
gondolta. Megkönnyebbülve szállt be a liftbe, és az előtte
álló hétvégére gondolt. Régóta várták már Jackkel ezt a
találkozást. Végre kettesben két és fél napig. Delphine
örült is ennek az együttlétnek, ugyanakkor félt is tőle.
Félt, mert tudta, mihelyt magukban lesznek, nem
menekülhet a férfi érzelmi megnyilvánulásai elől, hacsak
nem akar végérvényesen szakítani vele. Sem egyikre,
sem másikra nem tudta rászánni magát.
Ragaszkodott a férfihoz, de másképpen, mint ahogy a
férfi hozzá. Szorongással készült a találkozásukra.
Remélte, tisztázni tudják a kapcsolatukat. Sokat várt a
közös beszélgetésektől, az együtt töltött napoktól.
A lift másik oldalának hanyagul nekitámaszkodva egy
férfi állt. Érdeklődő tekintettel figyelte a lány
kifürkészhetetlen arckifejezését, s mikor megszólalt, ajka
körül mosoly bujkált:
- Örül a hétvégének, igaz?

4
 Delphine a nem várt hangtól összerezzent, és
meglepetten fordult a hang irányába. Ragyogó mélykék
szempár nevetve nézett vissza rá. Göndör haja
koromfekete, bőre, ahogy ki tudta venni a gyenge
fénynél, napbarnított. Egy fejjel magasabb lehetett nála.
Kifogástalan világos-szürke öltönyt, sötét csíkos inget és
vörös selyem nyakkendőt viselt. Delphine önkéntelenül is
rajta felejtette a szemét, később eszmélt rá, hogy az
idegen kérdésére még nem felelt.
- Ki nem örül neki?
- De maga úgy belemerült a gondolataiba, hogy biztos
vagyok benne, el is tervezte, mit fog csinálni mondta
kedélyesen.
Delphine nem tudott hova lenni zavarában, amiért
ennyire leleplezték.
- Mióta bűn a tervezgetés?
- Szóval kitaláltam - kacagott fel győzedelmesen a
férfi, majd centiméterről centiméterre szemrevételezte
Delphine alakját. - Hm, elég csinos.
- Tessék?!
- Az alakja. Nem is tudtam, hogy ilyen csinos nők is
dolgoznak a házban.
Úgy látszik, ennek a férfinak az a szándéka, hogy
mindenképp zavarba hozza.
- Most mit vár tőlem, mit mondjak erre? - vetette oda
mérgesen. - Máskor jól nézzen körül, s lát belőlünk jó
néhány tucatot.
- Helyes, megfogadom a tanácsát, mert eddig öreg
férfiakkal, agyoncicomázott nőkkel és páváskodó
asszonyokkal találkoztam.
Micsoda sötétkék szempár! Ez a férfi, valóban
észbontóan néz ki. Veszélyes dolog sokáig kettesben
maradni vele, minden nő szíve meglágyul ezektől a
csábító szemektől.

5
 - Szegénykém, mindjárt sajnálni kezdem - morogta
Delphine.
A férfi bársonyos kacagásától meleg futott végig a
testén, s hirtelen arra vágyott, bár egész életében
hallhatná ezt a nevetést. Úristen, megőrültern! Mit akarok
én ettől a pasastól, hisz nekem ott van Jack. De Jack nem
tud így nevetni. Ennek a férfinak a tekintete meg
egyenest ágyba hívogató, a lehengerlő modoráról már ne
is beszéljek. És ennyi elég neked, te ostoba! Na,
hessegesd el szépen ezeket a szentimentális gondolatokat,
és szállj le a földre!
Hirtelen zökkent egyet a lift, majd még egyet, végül
megállt. Döbbenten néztek egymásra, mintha a másik
tudná a választ.
- Miért állt meg ez a vacak?
- A kérdés jó, hölgyem, csupán annyi a baj, hogy nem
az illetékesnek tette fel.
Ezalatt a férfi a kapcsolótáblához lépett, és sorba
nyomogatta az összes gombot. Hiábavaló erőlködésnek
bizonyult, semmi jel nem mutatott arra, hogy egyhamar
elindul. Az oly nyugodt férfi dühében hatalmasat csapott
tenyerével az ajtóra. Semmi! - A fenébe! Ez biztosan egy
rossz vicc - dühöngött.
- Ez azért viccnek elég komoly, nem gondolja? Talán
próbáljunk meg dörömbölni.
A férfi egy darabig, bizonytalankodott, mintha nem
sok reményt fűzne hozzá, de aztán mégiscsak odaállt a
lány mellé, és közös erővel püfölték az ajtót. Meg se
nyikkant. Egy idő után a férfi feladta. Úgy látszik,
hiábavaló energiapocsékolásnak találta az egészet.
Hagyta, hogy a lány még kísérletezzen egy darabig,
legalább levezeti a fölös energiáját, s kevesebb marad a
valóság felismerésére.

6
 - Ne fáradjon, felesleges, senki nincs, aki meghallaná
- figyelmeztette szelíd hangon, hogy a lány pánikba ne
essen.
- Hogyhogy... miért... hol vagyunk? - kérdezte rosszat
sejtve.
- Az ötödik és a negyedik emelet között. Hogy miért?
Azt találgatni tudom. Lehet, hogy ki-ment, a biztosíték.
Az is lehet, hogy elvették az áramot, de lehet, hogy ez a
vacak romlott el. Ki tudja, hol a hiba, nem vagyok
liftszerelő.
- Hát ez borzasztó! Hogy szabadulunk ki innen, itt a
hétvége! - A férfitól várta a választ, holott tudta, őt is
ugyanezek a gondolatok foglalkoztatják. Talán sokkal
előbb fölmérte a helyzetet, mint ő.
Az idegen körbehordozta tekintetét, és lassan
feltérképezte a lift belsejét.
- Masszív anyag, nem hatol át rajta a hang. Ha mégis,
nem hallatszik le a földszintre. Az ügyeletes portás meg
nem tesz meg ennyi lépcsőt, hogy utánanézzen, miért
nincs lent a lift. Annál is inkább, mert azt hiszi, mindenki
eltávozott a házból.
Delphine nehezen fogta fel a férfi szavait, s mikor
tudatáig értek az elhangzottak, az arcából kifutott a vér,
lába remegni kezdett, füle eldugult, feje zúgott.
- El ne ájuljon itt nekem! - hallotta a férfi rémült
kiáltását, s erős kezek ragadták meg a lányt. - Emelje fel
a fejét, és sóhajtson mélyet! - szólt rá erélyes hangon,
amitől még jobban meg-rémült, s tette, amit mondtak
neki.
Kis idő múlva a fülzúgása megszűnt, feje is kitisztult.
Mikor kapaszkodott a férfiba, nem emlékezett rá,
mindenesetre két kézzel markolta a zakóját, mintha soha
többé nem akarná elereszteni. A férfit ez szemlátomást
nem zavarta.
- Jobban van? - kérdezte aggódva.

7
 - Igen - sóhajtott mélyet -, és kérem, bocsásson meg,
nem tudom, mi történt velem.
- Lehet, hogy az ijedtség váltotta ki, de tőlem nem kell
félnie.
- Most már elengedhet, ígérem, nem fogok sikoltozni,
sem hisztizni.
- Tényleg jobban van? Még nagyon sápadt.
Gyengéden magához vonta, és homlokon csókolta. Bátor
kislány! Ha megnyugtatja, engem sem tölt el örömmel,
hogy be leszünk zárva ebbe az istenverte kalitkába -
hangja lágy volt és vigasztaló.
Delphine érezte a hatalmas testből áradó erőt, ami
fogva tartotta, a férfi illatát, ami megcsapta. Óvó két
karjában olyan elesettnek érezte magát, hogy majdnem
sírva fakadt. Hirtelen mozdulattal elszakította magát az
idegentől, még mielőtt elárulná, milyen hatást váltott ki
belőle ez a futó érintés. Még sosem érzett ehhez hasonló
bizsergést. Jack szerette őt, de ennek ellenére nem vert
hevesebben a szíve, ha hozzáért. Eleinte talán igen,
vágyott a férfi csókjára, a bódító érzésre. Az egyre sűrűbb
találkozások azonban megszokottá tették kapcsolatukat.
A vonzalom, ami Jackhez kötötte, megszürkült, a nagy
szenvedély kihunyt. De a világért sem bántotta volna
meg a férfit.
Úgy gondolta, tévedett abban, hogy Jack az igazi.
De ez az idegen más, furcsa érzések kerítik hatalmába,
mióta csak a szemébe nézett. Jó ég, mit teszek! Máris
összehasonlítást teszek a két férfi között. Hogy bírom ki
ezt az össze-zártságot kettesben vele? Idegesen járkálni
kezdett a szűk helyiségben, mint a ketrecbe zárt vad.
Hirtelen megállt a férfi előtt. Meglepte mosolygós arca,
mérhetetlen nyugalma. Úgy tűnt, egy kicsit sem
bosszankodik azon, hogy be van ide zárva. Könnyedén
veszi a nehézségeket.

8
 - És ha nem találnak meg bennünket, csak hétfőn? -
nézett kétségbeesetten a férfira. - Mi a csodát fogunk
csinálni addig?
- Fölfaljuk egymást, no persze, csak lassacskán -
élcelődött vele.
- Cö, cö, nagyon vicces. Tudja, hogy nem erre
gondoltam.
- Nem, nem tudom, mire gondolt, árulja el. -
Szemének huncutul ragyogó fénye elárulta, hogy ugratja
a lányt.
Annyira nekikeseredett képet vágott, hogy elhatározta,
fölvidítja kicsit. Nehéz percek várnak rájuk. Hogy
könnyebben tudják elviselni a megpróbáltatást, le kell
küzdeniük a bezártságtól való viszolygásukat. Ezáltal
kordában tarthatják feltörni készülő kétségbe-esésüket.
Neki most különösen körültekintőnek kell lennie,
nyugalmat kell színlelnie, hogy megnyugtassa a lányt, aki
nagyon is közel áll az összeroppanáshoz. Az előbb már
azt hitte, ájulás után kitör rajta a pánik. Hála istennek,
nem, de látszik rajta, nagyon küzd ellene. Erős kislány,
megígérte, hogy nem lesz baj. Mégis tud uralkodni az
elhatalmasodott félelmén. Hogy meddig, ez rajta is
múlik. Egymásra vannak utalva. Kölcsönös megértéssel
könnyebb elviselni a nehézségeket. Ezt ő tudja, de a lány
vajon érzi-e? Bizonyára - nyugtatta meg azonnal
önmagát. Különben már toporzékolna és hisztizne.
Ilyenfajta dühkitörésre egyáltalán nincs most szüksége.
Mit is kezdene ebben a sötét dobozban egy gyenge
idegzetű vagy egy ájult nővel. Még víz sincs, amivel
fellocsolja. És még sok minden más sincs, sóhajtotta.
Újfent végigmérte a lányt, és megesett rajta a szíve.
Lehunyt szemmel, vállával a falnak támaszkodva állt.
Feldúlt arca néha megrándult, mintha erősen küzdene
valami ellen. Feltűzött vörösesbarna hajából több tincs
kiszabadult, és rakoncátlanul csüngtek alá. Gömbölyű

9
mellére a selyemblúz finoman simult, karcsú derekát,
formás csípőjét a szűk szoknya kihangsúlyozta, tűsarkú
szandálba bújtatott lába szemet gyönyörködtető látványt
nyújtott. A férfi, erős kísértést érzett, hogy odamenjen, és
a karjába vonja. De nem akarta megriasztani az amúgy is
kétségbeesett lányt.
Ezalatt Delphine keservesen küzdött a páni félelem
ellen, ami kezdett teljesen eluralkodni rajta. Állandóan
nyugtatta magát, és a feltörni készülő könnyeit nyeldeste.
Megígérte az idegennek, hogy nem fog sírni, sem
hisztériázni - elvégre felnőtt nő. Az elmúlt percekben sok
minden megfordult fejében: például mi lenne vele, ha
egyedül lenne ide bezárva. Csak a négy fallal
társaloghatna. Örüljön hát a szerencséjének, hogy
másodmagával van itt. Méghozzá ahogy Betty mondaná,
egy fene jóképű fickóval. Hát ez az! Miért vele történik
ilyesmi? Betty már rég feltalálta volna magát, és
kihasználta volna az adott helyzetet: míg ő itt nyavalyog,
és nem tudja, mihez kezdjen, megnehezítve ezzel a másik
dolgát is. Pedig hát neki sem lehet könnyű. Ő is csak egy
ember gondolatokkal, érzésekkel és idegekkel felruházva.
- Szóval, nem akarja nekem elárulni, mire gondolt? -
ért tudatáig a férfi kérdése.
- Ha itt volna a sakktáblája, most játszhatnánk.
- Jobb ötlete nincs?
- Kártyája, hogy verjük a blattot?
A férfi mosolygott és magában mulatott a lány kezdeti
hangulatváltozásán.
- Sajnálom, kislány, eszembe se jutott, hogy szükség
lesz rá.
- Máskor legyen magánál!
- Ígérem, mindig lesz nálam.
- Helyes. Se kártyája, se sakkja, tud egyáltalán
játszani?
- Nem - nevetett a férfi.

10
 - Hát milyen férfi maga, hogy egyikhez sem ért? -
szörnyülködött Delphine.
- Én vagyok anyám egyetlen félresikeredett
díszpéldánya.
- Félresikeredett, maga?! - csodálkozott nagyot
Delphine. - Akkor milyen a többi példány?
- Örülök neki, hogy jobban van.
- És maga? - érdeklődve nézett végig a férfin.
Kirk elnevette magát.
- Köszönöm kérdését, megvagyok.
Hangjának melegségétől Delphine-t ismét az a furcsa
érzés fogta el, amit már többször érzett társalgásuk
folyamán.
- Ha már játékkal nem tudok szolgálni, javaslom,
ismerkedjünk meg. Kirk Reyton, egyszerűbben Kirk.
- Delphine... Delphine Power.
- Delphine - ízlelgette nevét a férfi. - Szép és érdekes
neve van. Meséljen magáról. Hol lakik, hogyan él és így
tovább.
- Mármint én? - lepődött meg. - Semmi figyelemre
méltó nincs az életemben.
- Mindenki ezt mondja, aztán kiderül, hogy kalandos
élete volt.
- Érettségi után részt vettem egy gépikönyvelő-
tanfolyamon, az után ide jöttem dolgozni a könyvelési
részlegre.
Azt hitte, a férfinak elég ennyi, de tévedett.
- Folytassa, hol él?
- A városban, egy bérelt lakásban.
- Szülei?
- Ők egy külvárosi kertes házban.
- Tovább - nógatta a férfi.
Hülye egy helyzet, mi a francos nyavalyát
mondhatnék még.
- Nézze, Kirk, én előre megmondtam...

11
 - Hány éves, Delphine?
- Huszonnégy vagyok.
- Egyedül él, úgy értem, egy hímnemű lény sincs a
láthatáron?
- Jack! Szentséges Isten! - jajdult fel Delphine. -
Várhat rám! Úgy volt, hogy együtt töltjük a hétvégét.
- Szóval vele él - dörmögte, és még maga sem tudta az
okát, hirtelen mitől lett olyan ideges. - Egy percig sem
gondoltam, hogy ilyen csinos lány egyedül kószál a
nagyvárosban. Régóta ismeri? Férjhez megy hozzá? -
tette fel az újabb kérdéseket.
- Nem túlzás ez?
- Tud jobb időtöltést? - közben erős féltékenységet és
ellenszenvet érzett az ismeretlen Jack iránt. Tetszett neki
a zilált hajú, zöld szemű lány. Hogy elsápadt, mikor
eszébe jutott a reménytelen találkozás. Nagyon szeretheti,
különben nem vette volna ennyire a szívére az elmaradt
randevút. Mit nem adna, ha érte aggódna így!
A csend már kezdett kínossá válni. Mégiscsak igaza
van Kirknek, jobb, ha mesél egyikük. Legalább
elterelődik sajgó lábáról a figyelem. Meddig lehet ezt
kibírni? Ráadásul már alig lehet látni bent. Hamarosan
olyan sötét lesz, hogy az orrunkig sem fogunk látni.
- Mit is kérdezett?
- Jacknél tart, róla akar beszélni.
- Akarok? Ezen azért vitatkozhatnánk!
- Nem szívesen beszél róla?
- Nem erről van szó, de a magánéletem senkire sem
tartozik.
- Igaza van, de én kivétel vagyok, és nagyon érdekel,
ki az a Jack nevű egyén, aki Ámor nyilával úgy célba
találta, hogy valósággal a rabszolgája lett?
- Rabszolgája? - Delphine gyöngyözően felkacagott. -
Ha ezt hallaná, most nagyon büszke lenne magára.

12
 - Ki nem? - motyogta. - De még mindig nem tudom,
ki az az ember - lett erélyesebb a hangja.
- Nyugi, barátom, van időnk bőven.
- Az van - csak türelmem nincs emiatt az átkozott Jack
miatt, gondolta. - Na, hallom már a dicshimnuszt arról az
isteni barátról?
A lány a férfi hangjából türelmetlenséget és icipici
féltékenységet vélt kiérezni. De lehet, hogy tévedett.
Mindenesetre jólesett neki. Elhatározta, meghagyja a
férfit abban a hiszemben, hogy bálványozza Jacket.
- Középiskolás korunkban ismerkedtünk össze. Jack
akkor az iskola kézilabdacsapatának nagy sztárja volt.
Mint minden lány, én is bolondultam érte. Magas,
atlétatermetével, hirtelen-szőke hajával kivirított a
többiek közül. És egy szép nyári napon a fiú szeme
megakadt rajtam. Kedves modorával, szép szavával
egyből levett a lábamról. Azóta mindig elkísértük
egymást mindenhova. Később, amikor a szüleim kertes
házat vásároltak, kiderült, Jackék a közelünkben laknak, s
így a szüleink is barátságot kötöttek egymással. Jackben
egy igazi, megértő jó barátra leltem.
- Szerencsés fickó.
- Hát, nem tudom, lehet, hogy én vagyok szerencsés
vele.
- Ha ilyen nagy az egyetértés, miért nem a felesége
már? Nem szeretne gyerekeket?
- Dehogynem, minden nő szeretne gyereket, de nem
szabad elsietni semmit sem.
Jó isten, ez a lány nincs tisztában vele, milyen hatással
van a férfiakra! Most kezdte csak sajnálni igazán Jacket,
akit ez a lány éveken át hitegetett. Mit élhetett át
mellette? Vagy fából van az, a hülye, hogy nem veszi
észre, milyen nemes vad van a birtokában? Ezzel a
lánnyal nem szabad sokat packázni, azonnal be kell kötni
a fejét, különben kirepül a kismadár.

13
 - Valóban igaz, de én a fiú helyében nem hagynék egy
ínyencfalatot a tányéromon sokáig heverni. Azon lennék,
hogy mihamarabb bekapjam szőröstül-bőröstül.
Delphine tágra nyitott szemmel bámult a férfira. Hogy
ez miket nem mond?
- Köszönöm, uram, a gasztronómia nevében, de attól
tartok rágós falat lennék.
- Ezt azonnal kipróbálhatjuk.
Könnyed mozdulattal a lányhoz lépett, és mielőtt
Delphine bármit is tehetett volna, lehajolt hozzá, és
érzékien szájon csókolta. A férfi csókja szenvedélyes
volt, és magabiztos. Delphine nekifeszült Kirk kőkemény
mellének, hogy kísérletet tegyen a szabadulásra, de csak
annyit ért el vele, hogy a férfi keze a derekára siklott, és
még erősebben húzta magához. A csók felerősödött, és
Delphine ajkai maguktól szétnyíltak. Hagyta, hogy Kirk
nyelve kifürkéssze szájának eddig ismeretlen területét.
Magabiztos elszántsággal nyomta térdét a lány combjai
közé, tapasztaltsága minden mozdulatán érződött.
Delphine hozzásimulva válaszolt a férfi csókjára, és
kéjesen szívta be a férfi illatát. Kirk izgató közelségétől
lángban égett az egész teste. Delphine lába megroggyant,
de a férfi erősen tartotta. Csókjával ízlelgette arcát, fülét,
nyakát, és a lány riadtan kapkodott levegő után.
Ismeretlen érzés kerítette hatalmába, amit azelőtt soha
nem tapasztalt. Ha így megy tovább, gondolta, elveszíti a
fejét.
- Kirk, hagyd abba! - kérte gyámoltalanul.
A férfi ismét birtokba vette a száját, és gyengéden
harapdálva ízlelgette.
- Édes vagy, akár a méz, forró, mint a tűz, habos,
puha, mint a tejszínhab.
A lány alig tudott magához térni, zihálva szedte a
levegőt.

14
 - Az ízlelgetésnek vége! Ha nem akarod, hogy
elájuljak, menj arrébb, kérlek - tolta el erélyesen magától.
- Miért, nekem olyan jó itt. - Apró csókokat lehelt a
nyakára, közben keze játékosan fonódott gömbölyű
mellére. Delphine képtelen volt gondolkodni, lehunyta
szemét, és arra várt, hogy Kirk megcsókolja. Nem váratta
sokáig. Csókja égette, perzselte száját. Delphine
beleremegett. - Látod, neked is jó - suttogta Kirk. -
Mindkettőnknek jó. - Tovább játszadozott a mellével, és
Delphine majd eszét vesztette. Csak nyögdécselni tudott.
A férfi csuklójára fonódott a keze, szabadulni akart, de
Kirk egészen a falhoz szorította.
- Ne! Kirk! - hangja erőtlenül és bizonytalanul hatott.
- De igen, Delphine! - ingerelte kéjesen nyelvével
bársonyos, puha bőrét.
A lány teste önkéntelenül megrándult.
- Kérlek! Nem szabad! Hagyd abba! - Az eszének
tudott parancsolni, és szégyellte, hogy teste minduntalan
elárulja.
- Delphine, gondold meg jól! - Kirk hangja lágyan
csengett.
- Nem szabad! Nem lenne helyes, ha folytatnánk. A
férfi egy darabig nézte, fogva tartotta a lány szemét,
mintha abból akarná kiolvasni az igazságot. Hirtelen
elengedte.
- Rendben, most még abba tudom hagyni - mondta, és
puha csókot lehelt a lány ajkára.
Delphine még fel sem ocsúdott, Kirk már a mellette
lévő sarkot támasztotta, mintha az előbb az égadta
világon semmi sem történt volna. Bezzeg ő alig tudott
megnyugodni. Teste reszketve vágyott a férfi simogatása
után. Egyszerűen elolvadt Kirk ostroma közben. Minden
értelme elillant, józan esze elhagyta, ha egyáltalán a
józan észnek valami köze is van ahhoz, ami történt. Elég
egy kis érintés, a keze nyomán máris bizseregni kezd a

15
bőre. És az ajka, sóhajtott mélyet, olyan finom volt, olyan
jólesett. Hideg kezébe temette arcát, hátha lehűti annak
lángolását. Szerencse, hogy sötét van, így nem láthatja
rajta az áruló jeleket.
- A francba veled, Kirk Reyton! - fakadt ki ingerülten.
- Tudom mire ment ki a játék, de nem menekülhetsz a
meséléstől.
- Abban bíztam, feloldozol - szólt rekedten.
- Azt már nem! Szenvedj!
- Kegyetlen kis boszorkány.
Zavartan hallgattak. Mindketten a köztük fellobbanó
szenvedélyre gondoltak.
- Bocsáss meg, Kirk!
- Delphine, az ég szerelmére, ne kínozz! Nekem
kellene az elnézésedet kérnem, amiért letámadtalak. De
én...
- De nem teszed, igaz?
- Nem, nem bántam meg, ha erre gondoltál.
- Szörnyű alak vagy, tudod? Büntetésül elmondasz
mindent magadról.
- Szóval... - köszörülte meg a torkát -, ...hol kezdjem...
Delphine vidáman felkacagott.
- Nem is olyan könnyű a gyónás, igaz-e, hercegem?
- A család legifjabb tagjaként tartanak nyilván.
Testvérek között is a legfiatalabb. Egy bátyám és két
nővérem előz meg a sorrendben. A család favoritjaként
nem csoda, ha elkényeztetett, rossz kölyök voltam. A
bátyám azért kedvelt, mert volt társa a labdarúgásban. A
nővéreim meg azért, mert ajnározhatták kisöcsikéjüket.
Ehhez jött még a szülők óvó gondossága. Mindezt én
szépen ki is használtam. Mindaddig, míg rá nem jöttem,
hogy a női test sokkal érdekesebb. És mivel hencegni is
kellett a lányoknak valamivel, eszeveszett tanulásba
kezdtem. Én ugyanis nem voltam kimagasló semmilyen

16
sportágban. Vékony, csenevész gyerek voltam, így a
lányok csak az eszemre figyelhettek fel.
- Nem hiszem, hogy csak arra, és ezzel te is tisztában
voltál.
- Hát igen- derült jót a lány megjegyzésén -, egy-két
jó tulajdonsággal még rendelkeztem.
- Amit szépen ki is használtál, nehogy kárba menjen a
finom falat, hogy a te szavaddal éljek.
- Úgy valahogy.
- Szélhámos alak.
- Mit mondtál?
- Semmit, ne is törődj velem. Folytasd csak!
- Komolyan azt akarod? Lesz elég erőd
végighallgatni?
- Ó, hát persze! Elég edzett vagyok - állította, holott
maga sem hitte komolyan.
- Vettem észre, mikor a karjaimba zuhantál -
csúfolódott vele Kirk.
- Azóta már megedződtem, tehát folytasd azt a
szörnyű életed!
- Miután elvégeztem az üzemgazdaságtant, elkezdem
dolgozni a Billing konszern egyik leányvállalatánál, majd
egy másiknál, s végül itt kötöttem ki. Ennyi.
- Az a gyanúm, valamit elhallgatsz - töprengett a lány.
- És mi van a nőkkel?
- Már azt hittem, ezt a kérdést elfelejted feltenni.
- Mert nehéz rólad azt feltételezni, hogy kolostorba
vonultál.
Kirk maga elé dünnyögte a szavakat.
- Nők azok mindig akadtak, de már jóval
válogatósabb vagyok.
- Hány éves vagy? Nős vagy?
- Harmincegy éves vagyok, és nőtlen.
- Miért? - csapott le rá újra a lány.
- Mit miért?

17
 - Miért nem vagy nős? Azt ne mondd, hogy nem
találtad meg az igazit a sok nőd egyikében sem!
- Pedig így van. Ráuntam a könnyű nőcskékre, akik a
siker, na és a pénz érdekében mindenre képesek.
- Nem képzelsz te túl sokat magadról?
- Nem hiszem. Úgy találod?
- Azt hiszed, a pénz és egy jóképű külső minden?
- Szerinted nem?
- De nem ám!
- Szóval jóképű vagyok?
- Csak be ne képzeld már magadnak! Láttam már
különb díszpéldányt is, te meg, ha jól emlékszem,
félresikeredett vagy.
Mindketten vidáman kacagtak, elfeledkezve arról,
tulajdonképpen hol is vannak.
- Most szavamon fogtál. Máskor meggondoltabb
leszek.
- Jó, akkor beszéljünk arról az egyről. Eddig a nőkről
hallottam, de egy „bizonyosról” még semmit sem
mondtál.
- Egy bizonyosról? - lepődött meg a férfi.
- Aki legközelebb áll hozzád jelen pillanatban, mert
biztos vagyok benne, hogy van ilyen. Vagy egyszerre
több tucattal is foglalkozol?
- Ne találgass, te műkedvelő detektív. Van egy nő, aki
közel áll a szívemhez, de ez nem olyan minősítésben van,
mint a te Jacked.
Delphine-ből mély sóhaj szakadt fel.
- Vajon ez a sóhaj hova szállt, vagy kihez? Jack-hez,
igaz? Irigylésre méltó fickó.
- Mit gondolsz, a keresésünkre fognak indulni?
- Úgy érted, hogy Jack?
- És a te szíved hölgye.
- Majd elválik.

18
 A lány nagyon fáradtnak érezte magát. Lába
megmerevedett, háta fájt. Nem csoda, hisz órák óta
támasztják a felvonó oldalát. Kintről csak a csend és a
sötétség szüremlik át egy keskeny szellőzőnyíláson.
Szerencsére így hozzájuthatnak egy kis oxigénhez,
különben elképzelni is rossz, meddig bírnák ki ezt a
kényszerű zárkát. Így is ijesztő ez a sötétség. Mintha
barlangban lennének, vagy egy szűk odúban.
- Nem bírom tovább! - jajdult fel Delphine
keservesen.
- Foglalj helyet, kislány, tedd kényelembe magad!
Kirk időközben a padlóra ült, és a hátát a falnak
támasztotta. Delphine is követte a példáját, kilépett a
cipőjéből, és leült. Felhúzta a térdét, és karjával
átkulcsolta. Valamivel kényelmesebben érezte magát.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes is, fáradt
is, álmos is vagyok.
- Az előbbi óhajt jobb, ha elhessegetjük, az utóbbi
kettőn segíthetünk. Aludjunk.
- Hogyan? Úgy érted, mint a csövesek a padon vagy a
híd alatt?
- Állítólag nagyon egészséges keményen aludni.
Gondolj csak a fakírra, ő például szögeken alszik.
- Tudom mellőzni a szögeket.
- Akkor jó éjszakát, kislány.
- Úgy érted, hogy alszol?
- Semmi értelmét nem látom, hogy egész éjszaka
virrasszunk, próbálj meg aludni te is!
Próbálta, de sehogy sem akart lecsukódni a szeme.
Fejét a térdére hajtotta, de nem volt igazán kényelmes
testhelyzet. Már-már sikerült elszunnyadnia, mikor azt
érezte, fázik, Megdörzsölte karját, hogy a vérkeringése
felgyorsuljon. Az ördögbe is, hát sosem lesz reggel?
Bezzeg Kirk, ő tud aludni! Fáradtan felsóhajtott. Jó neki.
- Fázol? - szólalt meg hirtelen Kirk.

19
 - Igen. Azt hittem, alszol.
- Még nem. Nekem se kényelmes a fekhelyem. Gyere
ide, a zakómmal majd betakarózunk. - S Delphine
hallotta, amint leveti magáról.
A lány odabújt a férfihoz. Kirk a karjával átölelte és a
lány a fejét a vállára helyezte. A kabát még őrizte a férfi
testének melegét. Mámorosan szívta be a különös és
érzékien férfias illatot.
- Most már jobb? Nem fázol, kislány?
- Sokkal jobb. - S hogy még kényelmesebben dőljön a
férfinak, egyik kezével átölelte Kirk derekát, és szorosan
hozzábújt. A férfi lélegzete egy pillanatra elállt.
Megmerevedett, de nem szólt semmit. Delphine rájött,
hogy hibát követett el azzal, hogy túl bizalmas gesztusra
szánta magát. Még félreérti Kirk a mozdulatát. Hallotta a
férfi hevesen verő szívét, gyors légzését. Delphine
igyekezett mozdulatlanul feküdni. Őt is zavarta a férfi
közelsége. De még hogy! Csak nem kimutatni! - intette
magát. Soha nem ölelték még így, ilyen lágyan, mégis
forrón. Rejtély számára, miért érez ekkora vonzódást
Kirk iránt. Valószínűleg, mert árad belőle az erotika.
Vajon milyen az ágyban? Biztos kiváló szerető. Hagyd
abba! - figyelmeztette magát. Hiszen képzeleted
tárgyával vagy összezárva, és talán napokat fogsz
eltölteni vele. Aludj! Muszáj! - parancsolt magára, s
nagyot sóhajtva álomba merült.

20
 2. fejezet

Derengő fényre ébredt. A hajnal gyenge pírja

tolakodva tört utat magának a keskeny nyíláson, és
világította meg halvány fényével sötét börtönük komor
falát. Álomittasan pislogott még párat, mire felfogta, hol
van. Dermedten döbbent rá, hogy a férfi ölében fekszik,
és az a karjával átöleli derekát. Delphine kínosan érezte
magát, mert sejtelme sem volt arról, hogyan került
vízszintes testhelyzetbe. Emlékezetébe csupán annyi
ugrott be, hogy Kirkhöz bújt és átölelte. Moccanni sem
mert, nehogy a férfit megzavarja, de azzal is tisztában
volt, ha meg akar mozdulni, előbb a férfi kezét kell
lefejteni a derekáról. Érezte, hogy megmerevedett a
nyaka, óvatosan megmozdította a fejét.
- Fönt vagy? Jól aludtál?
- Elég jól ahhoz képest, hogy nem egy ritzbeli szoba
selymes, puha ágyán ébredtem.
Kirk jókedvűen nevetett.
- Szóval egy puha ágyra vágyódsz a Ritzben.
- Tudnám értékelni - felült végre, és elkezdte
masszírozni megmerevedett vállizmait. - És te hogy
aludtál? - nézett a férfi fáradt, gyűrött arcára. Szeme
álmatlanságról árulkodott. - Semmit, igaz?
- Nem sokat.
- Én igen, hála neked. Nem tudom, hogy kerültem az
öledbe, de nem is fontos. Jól aludtam.
- Úgy, hogy túl sokat ficánkoltál a karomban, kislány.
- Hogy érted azt, hogy... - nézett nagy szemekkel a
férfira.
- Sokat fészkelődtél. S mivel az volt az érzésem,
kényelmetlen helyzetben vagy, kénytelen voltam az
ölemet felajánlani párnának. Tetszhetett neked az új

21
helyzet, mert hamarosan mélyen aludtál. Nem úgy, mint
én - kuncogott Kirk a lány kipirult arcát látva.
Delphine - már amennyire tudott - kényelmesen
elhelyezkedett, majd ellentmondást nem tűrő hangon
szólt a férfira:
- Gyere, pihenned kell! Legalább így leróhatom a
hálámat.
- Azt akarod, hogy feküdjek az öledbe? - hangja
meglepetten csengett.
Delphine bátorítóan rámosolygott.
- De hiszen hajnalodik, egyesek ilyenkor ébrednek!
- Na és? Időnk van bőven, ráadásul sietnünk sem kell
sehová. - Az utóbbi szavakat már keserűen ejtette ki. - Na
gyere, ne kéresd magad! - kérte szelíden a férfit.
A lány bársonyos hangja dallamként jutott el a füléig,
ami arra ösztökélte, éljen az ajánlattal, használja ki a
lehetőséget. Az éjszaka legnagyobb részét átvirrasztotta.
Nemcsak a kényelmetlen és kemény ülőalkalmatosság
miatt, hanem mert a lányt ott érezte testközelben maga
mellett. Még csak a karját sem kellett kinyújtania érte,
hiszen ott feküdt védtelenül és ártatlanul az ölében.
Szerette volna simogatni, becézni, karjába zárni, és óvón
vigyázni rá. Ha a lány időnként megmozdult,
felébresztette benne a vágyat, mely futótűzként perzselte
végig testét. Erős önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy
szenvedélyes gondolatait ne kövesse tett. Emiatt aztán a
jótékony álom elkerülte szemét. Ha mégis rátelepedett
elnehezült szemhéjára, arra riadt, hogy kényelmetlen
helyzetéből előrebillent a feje. A zűrzavaros, nyugtalan
éjszaka után alig várta a reményteli, világos
gondolatokkal érkező holnapot. Most itt van, talán még
pihenni is tud egy keveset, de a lány ölében, ahol érzi
majd testének melegét, vajmi kevés reménye van rá.
- Mi lesz, hercegem, csak nem vagy válogatós? -
hallotta ismét a lány hangját. - Sajnos, kényelmesebb

22
hellyel nem szolgálhatok, de azt megígérhetem, jókislány
leszek - fogta tréfára a dolgot.
- Igazad van, más dolgunk sincs - és a lány ölébe
hajtotta a fejét.
- Na végre! Már azt hittem, a gazdag herceg le sem
ereszkedik szegény Hamupipőkéhez. Jó éjszakát
fenségednek! - és önkéntelenül is kisimította a férfi
homlokába hulló tincset. Későn kapcsolt, hogy ez az
anyáskodó érintés több mint gondoskodás. Megérintette
valami érzéki hatalom, amit eddig még nem ismert, és a
boldogság egyfajta új érzése töltötte el.
A férfi hamarosan elaludt, egyenletes szuszogása és
elernyedt teste erre engedett következtetni. Tíz perc
csend után Delphine úgy érezte, órák óta tart az őt
körülölelő némaság. Tekintetét többször körülhordozta az
elakadt lift belső oldalán, hátha felfedez valamit. Itt
lógnak a negyedik és ötödik emelet között, és nem tűnik
fel senkinek a távollétük. Hiába fülelt, kintről semmi zaj
nem szűrődött be. Furcsa és titokzatos mély csend vette
körül őket. Képtelenség felfogni, hogyan történhetett meg
ez a műszaki baleset ekkora irodaházban. Agya lázasan
dolgozott, gondolatai cikázva kergették egymást. Olykor
félelem tört rá az idegölő várakozás miatt. Mindezt
sikerült elhessegetnie, amint lepillantott a békésen alvó
férfira. Nincs egyedül. Bezártságukból egyszer csak lesz
kiút. Kérdés persze, mikor? Szinte hihetetlen, s ha
egyszer elmeséli valakinek, el sem fogja hinni, hogy
napokra bentrekedt egy liftben egy idegen férfival.
Kirk arca alvás közben nyugalmat sugárzott, sötét
szempillája sűrű árnyékként simult alsó szemhéjára. - Na
és a szája! Az maga volt a tökély. Alsó ajka, mely
elképesztően érzéki, lágy ívben érintkezett a felsővel.
Szája szögletében alvás közben is rafinált mosoly bujkált.
Delphine megbabonázva nézte. Ez a férfi egyszerűen
életveszélyes, ha nem vigyáz, még belehabarodik. Pedig

23
igazán nem lenne helyénvaló dolog beleszeretni az első
férfiba, aki megtetszik neki. Felidézte, hogy milyen
erősen és mégis gyengéden szorították karjai, amikor
átölelte. Megrázta a fejét, így próbálta elűzni érzelmes
gondolatait.
Kirk mozgolódni kezdett. Hirtelen hanyatt fordult,
egyik karját a feje alá tette támasztéknak. Kinyújtott lábát
keresztbe rakta. Delphine csodálkozva nézett végig rajta.
Olyan kényelembe vágta magát, mintha legalábbis a
kényelmes ágyában feküdne. Ragyogó kék szeme
Delphine-t pásztázta. Szája szögletében hamiskás
félmosoly bujkált, ahogy elkapta a lány tekintetét.
- Jó reggelt, kislány, van valami újság?
- Jó napot, hercegem! A helyzet változatlan. Újdonság
viszont, hogy egyedülálló szállodánkat napsugár ragyogja
be.
- Úgy látszik, az istenek fejedelme megszánt
bennünket. Száműzte a sötétség urát birodalmunkból.
- Minden ébredéskor ilyen lírai hangulatban vagy? -
nevetett vidáman a lány.
- Csak ha éhes vagyok, és most nagy táplálékhiányban
szenvedek.
- Én már tegnap az voltam, de te nagylelkűen azt
tanácsoltad, felejtsem el - válaszolta durcásan Delphine. -
Nem tudom, mióta lehet a semmivel jóllakni.
Kirk hirtelen felült, egy pillanatra összeráncolta a
homlokát, mintha valami átfutott volna az agyán, s
mosolyogva fordult a lány felé.
- Mindig úgy tudtam, hogy a női táskák
kifürkészhetetlen titkokat rejtenek, mert mindenféle
kacattal vannak tele. Elárulnád nekem, hogy az a
bevásárlószatyor mit rejt magában?
Delphine örömujjongásban tört ki.
- Nahát, Kirk, hogy te milyen zseni vagy! - Pillanatok
alatt kirámolta a táskája tartalmát, és megterített a padlón.

24
A lány igyekvő szorgalmát a férfi csendesen szemlélte. -
Tudod, Jackkel hétvégi kirándulást terveztünk, ezért
bevásároltam egyet s mást. Teljesen megfeledkeztem
róla. Miért is nem figyelmeztettél hamarább - korholta
kedvesen a férfit. - Uram, fáradjon a zártkörű piknikhez!
- Fene jó dolga van annak a Jacknek, hogy ennyire
kényezteted - nézett szét komolyan a terítéken. Arcán
leplezetlen bosszúság tükröződött.
- Na hallod, ki kényeztesse, ha nem én?
- És ő, ő mivel viszonozza ezt neked? - mélyen a lány
szemébe nézett és tekintetével fogva tartotta. Delphine
volt az, aki nem bírta sokáig elviselni Kirk szemének
átható pillantását. Zavartan kapta el tekintetét, és érezte,
hogy arca elborul. Mikor megszólalt, hangja rekedten
csengett:
- Hogy ő? Jack olyan... Jack olyan ... olyan békés
vele, és… - zavara egyre csak nőtt, s hogy mindezt
leplezze, türelmetlenül kifakadt. - Az ördögbe is, Kirk,
csak nem fogom neked itt ecsetelni! Ezt mégsem
várhatod el tőlem!
- Nem, azt nem. De szívesen meghallgattam volna,
mit tesz veled ez a Jack - vigyorgott.
- Csak ne légy annyira kíváncsi, jó? Inkább egyél!
Egymás után pusztították el a csirkés szendvicseket,
alma- és sajtszeleteket. Kirk az ujját nyaldosva szólalt
meg:
- Ez bizony jólesett, kislány.
- Ha belegondolok, hogy már tegnap is ehettem volna,
elönt a méreg.
- Legalább nem kell attól félned, hogy elhízol. A nők
általában fogyókúráznak, csak hogy az alakjukat
megőrizzék.
- Én sem koplalok emiatt. Szerencsére az édesség nem
fog rajtam. Íme, a bizonyság! - Egy hatalmas tábla
csokoládét vett elő, és élvezettel bontogatta ki a papírból.

25
 - És te ezt a pasast szereted?! - háborodott fe Kirk. -
Megáll az eszem! - Delphine megütközve bámult a
férfira. Hát ebbe meg mi ütött? Mitől van így kiborulva?
- Még a csokoládét is te veszed magadnak?! Arra sem
képes, hogy ellássa bonbonnal a kedvesét?!
Delphine megkönnyebbülten kacagott fel. Hát erről
van szó!
- Tudod, én nagyon figyelmes barátnő vagyok adta elő
huncut mosoly kíséretében. - Mivel engem száz férfi sem
győz meg csokoládéval, besegítek Jacknek, nehogy az
adósok börtönében végezze miattam. Azt nem venném a
lelkemre.
- Szóval ilyen falánk vagy. Így mindjárt más helyzet.
- És hogy lásd, milyen jó szívem van, megosztom
veled.
- Köszönöm, kislány, majd alkalomadtán viszonzom. -
Hatalmasat tört a táblából. Egy darabig ezüstpapír
csörgését és a mogyorós csokoládé ropogását lehetett
hallani. A férfi jóllakottan húzódott félre.
- Kösz a fenséges ebédet.
- Jóllaktál?
- Az nem kifejezés. Igaz, egy kis vörösbor még
lemenne, de gondolom, az nincs a titkos rekeszedben.
- Sajnálom, de nincs. Nem számítottam ilyen igényes
vendégre.
Pillanatok alatt összerámolta a maradékot, és a szatyor
aljára süllyesztette.
- Ha netán még megéheznél, szólj!
- Nem szeretnék sokáig itt maradni - dünnyögte a
férfi.
- Tartok tőle, ez nem rajtunk múlik.
Delphine lázas igyekezettel kiszedegette a csatot
hajából, hogy rendbe tegye összekuszálódott fürtjeit.
Kirk összeszorított szájjal, megigézve figyelte, ahogy
Delphine előtte térdelt. Leeresztett haja vízesésként

26
omlott a vállára. A beszüremlő nap reszketeg fénye
olvadt aranyként csillogott rajta, miközben fésülködött.
Kirk hirtelen úgy érezte, mintha gyomron vágták. Erősen
össze kellett szednie magát, hogy ne rohanjon oda, s
vegye a karjába. Sose hitte volna, hogy egy egyszerű
fésülködés látványa is erotikus gondolatokat ébreszt
benne. Időközben azonban rá kellett ébrednie, hogy
felismerése nagyon is helytálló, amint testén futótűzként
söpört végig a kéjes vágy. Ez a lány teljesen elveszi az
eszem - rándult össze felindultan.
- Jó lesz már! - szólt rá Kirk a lányra. Hangját
visszafogta, nehogy észrevegye a másik, mit váltott ki
belőle ártatlan, rutinszerű mozdulata. - Netalán készülsz
valahová?
- Persze, randim van, nem tudtad?
Kirk mosolyogva ment bele a játékba.
- Na, ne mondd! Mesélj, milyen az illető, megéri,
hogy ennyire törd magad?
Delphine önfeledten kacagott, jólesett, hogy a férfi
belement a játékba, bár halvány fogalma se volt róla, mi
lesz ennek a vége. Vagy mégis? Ezért próbálta tréfára
venni a dolgot, hogy elterelje magukról a figyelmet? A
férfi közelsége veszélyt jelent rá nézve. Küzd ellene,
ugyanakkor vonzódik is hozzá. Meddig tud ellenállni a
férfi vonzerejének, még előtte is rejtély. Felkent gyorsan
még egy kis szájfényt, és titokzatos mosoly kíséretében
válaszolt a férfi feltett kérdésére.
- Te mindig ennyire kíváncsi vagy? Ám legyen,
elárulom neked a nagy titkot! Tudod, egész véletlenül
találkoztam vele. Fekete hajú, ragyogó kék szemű,
elegáns úr. Szóval olyan, aki után bomlanak a nők. -
Delphine mélyen, átszellemülten adta elő, nem sejtve,
előadása milyen hatással lesz a férfira. Kirk összevont
szemöldökkel meredt a lányra, és csak lassan ért a
tudatáig, hogy a lány róla beszél. - ... és most nagyon

27
izgulok - folytatta Delphine -, mert tudom, nem vagyok
ízlésének megfelelően öltözködve, de most egyszer,
remélem, elnézi nekem, és megbocsátja hanyagságomat.
Kirk kínos lassúsággal, keserves kínok közepette túrt
a hajába. Váratlanul ellökte magát előbbi helyéről, és a
lányhoz lépett. Hirtelen mozdulattal mellé térdelt, és
vállon ragadta.
- Megőrjítesz, kislány, ne csináld ezt velem! - kérte a
férfi, remegő hangon, s közben olyan közel hajolt a
lányhoz, hogy lehelete perzselte az arcát, ajka selymesen
simogatta bőrét. Delphine bénultan tűrte. Úgy hatott rá
Kirk közelsége, mint valami kábítószer, amiből sohasem
elég. Egyre szenvedélyesebben csókolta, ő pedig
odaadóan viszonozta. Delphine nyöszörgött az élvezettől.
Boldog révülettel tűrte, hogy azt csinál vele a férfi, amit
csak akar. Kirk ajka elvált az övétől és most karcsú
nyakát borította el csókokkal. - Édes istenem, Delphine,
bármiben is legyél, te mindig szalonképes vagy - suttogta
vágyakozva. Kirk meleg hangjától még jobban elbódult.
Hálásan túrt a férfi hajába, és odaadóan csókolta. E
percben ő volt a legboldogabb nő a világon. Bánta is ő,
mi lesz ennek vége, csak sose kelljen elszakadnia a
férfitól. Delphine hallotta, hogy a férfi lélegzete elakad,
ahogy keze puha mellét érintette a blúz alatt. Birtokló
mozdulattal szorította magához a lányt, hogy a következő
pillanatban eltolhassa, de csak annyira, hogy mélyen a
szemébe nézhessen.
- Nem - vett mély levegőt -, elhatároztam, hogy nem
foglak lerohanni. Nézd el nekem, kislány, melletted
elvesztem az ítélőképességemet. - Mielőtt teljesen
eltávolodott volna a lánytól, újra megcsókolta, ezúttal
lágyan és simogatóan.
Hosszú csend telepedett rájuk. Delphine
tulajdonképpen nem bánta meg, hogy Kirk lerohanta,
hisz semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy a férfi

28
a karjába zárja, és simogassa. Mégis örült, amiért a férfi
visszafogta magát, és nem vette zokon a ki nem használt
pillanatot.
- Ebből is láthatod, semmi okod az izgalomra. A
randevúd jól sikerült - szólalt meg a férfi rekedten.
- Ezek szerint megfeleltem a vizsgán.
- Mindenesetre nálam kiváló minősítést kaptál,
kislány.
- Köszönöm az értékelését, uram, de mást most jobban
tudnék értékelni.
- Például?
Egy frissítő zuhanyt puha ággyal...
- … a Ritzben, tudom.
- Szólhatnál az érdekemben a nagyfőnöknél, hogy
összkomfortosítsa legközelebb a liftet.
- Egyéb óhajod?
- Egyelőre ennyi.
Kirk erősen gondolkozott, végül úgy határozott,
kisebbfajta puhatolózást végez a lánynál.
- Ismered már az új vezérigazgatót? - tette fel a
kérdést.
- Nem.
- Nem is vagy kíváncsi rá?
- Nem túlságosan. Gondolod, hogy pont nekem fog
bemutatkozni?
Kirk nem adta fel, tovább faggatta a lányt.
- Miért ne, úgy hallottam, végiglátogatja a részlegeket.
- Lehet, de én csak egyszerű gépíró vagyok, és nem
egy fontos beosztású munkatárs.
- Akarod, hogy beprotezsáljalak? - csipkelődött vele a
férfi.
- Nem, nem akarom.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem szeretnéd,
ha kitüntetne figyelmével a fiatal főnök? A nőknek
általában nagyon imponál…

29
 - Lehet, de én meg voltam elégedve a régivel is.
Számomra egy főnök mindig főnök marad, akár fiatal
akár öreg az illető. Te ismered?
- Valamelyest - hosszasan nézte a lányt, aki számára
teljesen közömbös volt a fiatal vezér-igazgató. Még csak
kísérletet sem tett arra, hogy valamit megtudjon róla.
Nem úgy, mint a ház többi dolgozója, akik kíváncsian
fordultak felé, ha épp elhaladt mellettük. A nőkről nem is
szólva. A szemükkel majd felfalták, vagy összesúgtak a
háta mögött. Ha meg, ne adj isten, szóba elegyedett
velük, egyből érdeklődésükkel tüntették ki. Nem, így
Delphine. Lassan kezdi megismerni ezt a lányt, és egyre
jobban tetszik neki. - Mondd csak, miért nem mentél
eddig férjhez Jackhez? Vagy az az ostoba még nem kérte
meg a kezed?
- És te miért nem nősültél meg?
- Én már válaszoltam neked erre a kérdésre. Most te
jössz!
- És még azt mondják, hogy a nők kíváncsiak.
Lárifári!

Meglepte, és zavarba hozta a férfi faggatózása, annak

ellenére, hogy mind ez ideig kérdezz-feleleket játszottak.
Ahogy felnézett Kirkre, rájött, hogy az a válaszra vár.
Hogy mondja el egy idegennek, aki még ráadásul férfi is,
hogy milyen gondokkal küzd?
- Vagy nem szereted annyira, hogy a felesége legyél?
- tette fel Kirk az újabb kérdést.
Ez a férfi a vesémbe lát - rémült meg Delphine.
Sejtelme sincs róla, milyen sebezhető pontot érint ezzel a
kérdésével. Hányszor, de hányszor feltette magának
ugyanezt a kérdést. Mindig elodázta a választ rá, vagy
épp a szülei szemszögéből nézte a dolgokat. Valóban,

30
miért is nem ment hozzá eddig? Akárhogy is van, ez már
nem tartozik Kirkre. Valamit viszont mondania kell, mert
addig nem szabadul Kirk kérdésétől, míg nem felel rá
valamit. Gondolataiban a megfelelő válasz után keresgélt.
- Tudod, Jacknek kikötöttem, csak akkor megyek
hozzá, ha nászútra Franciaországba visz. Míg ezt nem
tudja teljesíteni, várnia kell a házassággal. - Ez persze
nem pont így van, de azt nem kell tudnia Kirknek.
- Franciaországba - ismételte a szót Kirk. - És miért
pont oda akarsz menni?
- Anyám ott született. Mindössze négyéves volt,
amikor a nagyszüleim kivándoroltak Amerikába.
Nagyanyám annyit mesélt nekem Párizsról és Saverne-
ről, hogy látni szeretném. Igazi rózsákat nagyanyám
szerint csak a Vogézek földjén látni. Gyönyörködni
szeretnék Párizs panorámájában, ebédelni az Eiffel-
torony tetején. Végül aludni a Ritz-szálló egyik selymes,
puha ágyán.
Kirk harsányan felnevetett.
- Szóval látni akarod Saverne híres rózsakertjét.
- Ó - sóhajtott Delphine. - Sosem jutok el oda, ne is
beszéljünk róla - legyintett letörten.
- Ami késik, nem múlik, kislány. Soha nem lehet
tudni, mit hoz a holnap. Lehet, hogy Jack hamarosan
meglep ezzel az úttal.
- Meglehet, nagyon töri magát emiatt. Nagyon
ambiciózus fiatalember, sokat dolgozik, hogy gondtalan
életet biztosítson majd a jövendőbelijének.
- Dicséretre méltó férfi - dörmögte csendesen Kirk, a
nevedet nagyanyádtól örökölted? Delphine helyeslően
bólintott.
- De miből találtad ki?
- Ha a nagyanyádat említed, a hangod ellágyul.
- Ez még nem ok arra, hogy az ő nevét viseljem.

31
 - A te esetedben igen. Szinte biztos vagyok benne,
hogy ő adta neked ezt a nevet.
- Eltaláltad te mindentudó. Most már mindent hallottál
rólam, úgyhogy hagyj fel a kérdezősködéssel.
- Ahogy akarod - mondta egykedvűen, és a fejét
megtámasztva próbált ellazulni.
Kínos lassúsággal telt az idő kényszerű rabságukban.
Úgy tűnt, mindketten kifogytak a szóból, és kérdéseket
sem tudtak egymásnak feltenni. Egyelőre úgy néz ki,
kielégítették kíváncsiságukat, s jelenleg megelégszenek a
néma hallgatással. A hideg csendben semmi nesz nem
hallatszott szabályos légzésükön kívül. Olykor behunyt
szemmel lazítottak, vagy megtornáztatták elfáradt
végtagjaikat. Néha elkapták egymás pillantását, ahogy
épp kutatva fürkészik a másikat. Szemükben ott fénylett
az elrejtett titkos vágy. Ilyenkor zavartan fordították el a
fejüket, és sütötték le szemüket. Úgy viselkedtek, mint
két kamasz az első randevújukon. Csak kerülgették, és
lopva messziről méregették egymást. Delphine,
bármennyire is igyekezett, nem tudta kivonni magát a
férfi vonzereje alól. Az a furcsa varázserő, amit Kirk
gyakorolt rá, új volt számára. Még soha nem érzett így
egyetlen férfi iránt sem.
Mi lenne, ha... Felejtsd el! - figyelmeztette gyorsan
magát. Megborzongott; nem szabad, hogy gondolatai
szárnyra kapjanak, és messzire kalandozzanak. Istenem,
fohászkodott magában. Ennél már a kérdezz-felelek játék
is jobb, mint ez az unalmas hallgatás. Keserű szájízzel
gondolt az elmúlt napra. Szívét a csalódás bánata marta,
arcán a kétségbeesés jele mutatkozott, szája hirtelen
megrándult.
- Nem vagyok fontos! Senkinek sem vagyok fontos! -
tört föl hirtelen belőle az elszabadult fájdalom, s hogy
könnyeit elrejtse, a kezébe temette arcát. Kirk

32
szemöldöke meglepetten összerándult, s lágy hangon
nyugtatta Delphine-t.
- Nyugalom, kislány, nem vagy egyedül.
- Miért nem jön már valaki, és szabadít ki minket?! -
kiáltotta kétségbeesetten, és akár-mennyire is védekezett
ellene, hangosan felzokogott.
- Kislány, kislány - ölelte át a férfi. - Nyugi, eddig
egész jól bírtad.
Delphine ösztönösen is közelebb húzódott Kirkhöz.
Hagyta, hogy magához vonja, és simogatásával,
bátorító szavával vigasztalja. A férfi bársonyos hangja
gyógyírként hatott rá, de feltörő zokogása csak nagyon
lassan csitult.
- Ne haragudj - törölte le a könnyeit. - Nem akartam
így elhagyni magam. De olyan szörnyű, hogy senkinek
sem hiányzunk.
- Azt nem tudhatod. Valószínű régóta keresnek, de
nem találnak. Arra meg végképp nem gondolnak, hogy itt
lógunk két emelet között a munkahelyünkön.
Kirk továbbra is gyengéden tartotta karjában a lányt.
Semmi jel nem mutatott arra, hogy Kirk meg akarná
csókolni, és mégis, vagy épp ezért Delphine érezte, a férfi
mellett nem érheti semmi baj. Nincs egyedül. E
felismerés után végtelen boldogság és nyugalom öntötte
el.
- Lehet, hogy igazad van - súgta megkönnyebbülten
Delphine. - Már jobban vagyok. - Megmozdult, hogy
szabaduljon a férfi öleléséből.
- Maradj, kislány, vagy nem érzed jól magad a
karomban?
- Én csak...
- Csitt - tette Kirk az egyik ujját Delphine ajkára. -
Próbálj meg pihenni! - s röpke csókot adott a szájára.
Delphine mit tehetett mást, szót fogadott. A férfi
mellkasára hajtotta a fejét, lehunyta a szemét, és

33
elengedte magát. Már amennyire tudta. Érezte Kirk vadul
dobogó szívét, nyugtalan lélegzetét, keze forró érintését.
Ez az állapot kész katasztrófa!
Kirk szíve ugyanúgy megdobbant ettől a halvány
csóktól. Szándékosan visszafogta magát, hogy véletlenül
se merüljön bele az érzéki játékba. Félt, hogy túlságosan
elragadtatja magát, és nem tudja majd abbahagyni. Ez a
nő teljesen elveszi az eszem! Lehet, hogy nincs tisztában
vele, milyen hatással van rám. Ha igen, jól leplezi. Félig
lehunyt szempillái mögül figyelte, milyen gyermeki
ártatlanság ül az arcán, miközben védelmet keresve pihen
feje a mellén. Szelíden, anélkül hogy tudná, mit tesz,
belecsókolt a lány hajába. Sóvárgását hirtelen aggodalom
váltotta fel. Szerette volna megvédeni Delphine-t minden
bajtól, és megijedt ettől az érzéstől. Jobb lenne hanyatt-
homlok elmenekülni, amíg még nem késő. Felsóhajtott.
Az ám, de hová? Foglyok vagyunk mind a ketten. A
józan ész hiába diktál ésszerű gondolatokat, ha nem lehet
a gyakorlatban megvalósítani. Kész őrület! Igaza van
Delphine-nek, kiszabadulhatnánk már ebből az áldatlan
állapotból.
Delphine mocorogni kezdett, kényelmes helyzete
hirtelen kényelmetlennek bizonyult.
Végignézett magán. A szoknyája kissé felcsúszott,
gyűrött és itt-ott maszatos; a blúza se néz ki különbül.
Hát bizony nem hálóruhának tervezték, és ez meglátszik
rajta.
- Dőlj le, gyere! - Az ölébe húzta. - Most már jobb?
Delphine épp válaszolni akart, de a lélegzete is elállt.
- Kirk - suttogta -, légy szíves...
- Mi a baj? - kérdezte ártatlan arccal.
Delphine idegesen nyelt egyet.
- A kezed… vedd le a mellemről.
- Ó! - futott végig a tekintete a lány testén, majd a
saját kezére tévedt, amely Delphine jobb mellét takarta. -

34
Miért? Olyan jól érzi ott magát. Hogy bebizonyítsa,
hogyan értette, elkezdte hüvelykujjával simogatni
mellbimbóját. Delphine testét forróság égette.
- Hagyd abba, Kirk - nyöszörögte.
- Te csak aludj, kedvesem.
- Így nem tudok. Légy szíves... - A férfi úgy tett, mint
aki nem hallja, folytatta tovább a játékot. - Kirk, ne
csináld ezt - kérte könyörgő hangon. Sejtette, hogy a
férfinak hiába beszél, mert keze tovább járta a maga
felfedező útját. Ki kell eszelnem valamit - tépelődött -,
hogy mihamarabb észhez térjen, különben a testem
akaratom ellenére válaszol az érintésére. - Nem akarod
abbahagyni, Kirk?
- Nem nagyon, de esetleg, ha nagyon szépen kérsz,
lehet róla szó - felelte huncutkodva.
- Na megállj, ezt visszakapod!
Delphine a férfi felé fordult, és határozott, mozdulattal
kezdte Kirk ingét kigombolni.
- Hé, mit csinálsz? Nem mondtam, hogy melegem
van!
- Majd lesz! - biztosította a férfit.
A lány lélegzete egy pillanatra elakadt, amikor eléje
tárult a férfi széles, meztelen, erőtől duzzadó mellkasa.
Delphine csak nyelni tudott, nem számított arra, hogy
ennyire hatalmába keríti a férfi csupasz testének látványa.
Teremtőm, mibe vágtam bele! - ébredt rá a valóságra.
Érezte, amint a vágy kezd elhatalmasodni rajta.
Bátortalanul érintette meg ujja hegyével a férfi izmos
mellkasát. Kirk hirtelen megmerevedett, de nem tett
semmi ellenvetést. Igaz ugyan, hogy a lány váratlan
közeledése meglepte, de ugyanakkor jól is esett neki.
Erről meggyőzően árulkodott hevesen lüktető szíve és
gyors pulzusa. Delphine egészen lassan, minden
pillanatot kiélvezve cirógatta végig Kirk felsőtestét. Ujja

35
végigvándorolt a hasán le egészen a köldökéig, apró,
leheletnyi csókokkal fejezte be a műveletet.
Kirk ezalatt a kínok kínját állta ki. Moccanni se mert,
nehogy a lányt elriassza vele. Első ízben közelített hozzá
Delphine, először érintette meg. Jóleső érzés kerítette
hatalmába, hogy mint férfi felkeltette az érdeklődését. A
lány kezdeményezett, s ő rábízta magát. Csak egy-
valamivel nem számolt, hogy nem sokáig bírja a
mozdulatlanságot. A vágy, amit a lány bátortalan, apró
érintése váltott ki belőle, türelmetlenül tört a felszínre
erogén zónáin keresztül. Amit a lány a köldöke körül
művelt, az már sok volt neki. Tovább nem bírta a
feszültséget magában tartani, két karjába kapta Delphine-
t, és szenvedélyesen szájon csókolta. Mély sóhaj hagyta
el a lány ajkát. Delphine egyre odaadóbban simult
Kirkhöz, bensőséges csókjáért vágyakozva, egészen
addig, míg a férfi szíve nagyot nem dobbant. Ez a kis
figyelmeztetés elég volt ahhoz, hogy a lány magához
térjen. Finoman bontakozott ki az ölelésből, és húzódott
el Kirktől.
- Sajnálom, nem akartam így elragadtatni magam -
suttogta kifulladva Delphine. Kirk kezébe fogta a lány
arcát, úgy nézte, mintha meg akarná bűvölni.
- Igazán abba akarod hagyni?
Delphine-nek csupán bólogatásra volt ereje, mert Kirk
szerelemtől csillogó szemétől máris kétségei támadtak.
- Megőrjítesz, kislány, ugye, tudod? - szűrte a szót,
miközben nagy levegőt vett. - De igazad van, ez a hely
nem alkalmas erre! Te más és különb helyet érdemelsz.
Ne, ne, maradj! - szólt a lányra, aki elhúzódni készült
tőle. - Nem kell tőlem tartanod. Nem foglak sürgetni, de
ha eljön a pillanat, rám bízod magad, és nem törődsz az
etikettel. Rendben?
- Oké, hercegem - szólalt meg végül Delphine alig
hallhatóan.

36
 - Akkor ezt megtárgyaltuk. Gyere, bújj hozzám, hadd
érezzem a közelségedet, és próbálj meg aludni.
Kirk zakójával takarta be a lányt. Delphine
elmosolyodott, és a férfihoz bújt. Biztonságban érezte
magát. Tudta, hogy Kirk betartja a szavát. Kivárja a
megfelelő pillanatot. Lecsukódott a szeme, és elaludt.
Kirk egy darabig még ébren nézte a tovatűnő nap
sugarait, amint felváltja az esthajnal fénye. Sötét lett, és
Kirk is mély álomba merült.
Egy rázódás, még egy. Csend. A furcsa zajra Kirk
szeme felpattant, és fülelni kezdett. Már azt hitte,
álmodta az egészet, mikor újra megrándult a lift.
- Ébredj, kislány! - rázta a vállát. - Valami történik.
Delphine félálomban riadtan ült fel.
- Mi... mi történt, miért ébresztettél fel a legszebb
álmomból?
- Figyelj csak! Azt hiszem, elindul ez a vacak.
Delphine figyelt. Kis idő múlva, mintha csak Kirk
állítását igazolná, zökkent egyet a lift, majd lassan
elindult. Az eddig sötét helyiségben lévő villanykörte
felvillanásával bizonyította a lift működőképességét.
Kirk megnyomta a legfelső emeleti gombot.
- Miért felfelé megyünk? - méltatlankodott Delphine. -
Szeretnék már kiszabadulni ebből az odúból.
- Hidd el, én is. De nem szeretném, ha így látna a
portás bennünket. Tudok egy helyet, ahol rendbe
tehetnénk magunkat, és pihenhetnénk végre.
- És ha elromlik megint?
- Nem hiszem. Áramkimaradás lehetett.
Végre a lift megállt a tizedik emeleten. Delphine úgy
rohant ki belőle, mintha az életéért futna.
- Tulajdonképpen hova megyünk? Ez itt a vez...
- Majd megtudod, gyere! - vágott Kirk a lány szavába.
Delphine, mint akit megbabonáztak, követte Kirköt.
Elvesztettem a józan eszem - gondolta fejcsóválva.

37
Őrület! Csak két napja ismerem, és mint egy hűséges
kiskutya, loholok utána. De nem számít, hová vezet, csak
egy a fontos, hogy mellettem legyen.
- Megérkeztünk - torpant meg Kirk, és ajtót nyitott
Delphine-nek.
- Hol va... - harapta el a szót, majd rémülten kiáltott
fel, ahogy felfedezte a névtáblát az ajtón. - De hiszen ezt
a vezérigazgató szobája!
- Persze hogy az, ne rémüldözz!
- És ha megtudja, hogy használtuk az irodáját? -
aggodalmaskodott Delphine.
- Kitől tudná meg? Különben ennyivel igazán
hozzájárulhat az elpuskázott hétvégénkhez.
- Ha te mondod!
Kirk mulatott a lány lehangoltságán.
- Túlságosan feszült vagy. Lazíts, kislány! Ott a
tusoló, tedd rendbe magad. Én addig keresek valami italt.
- Fürdő! - derült fel a lány arca. - Ne várj egyhamar! -
Ezzel már el is tűnt az ajtó mögött.
- A polcon találsz törülközőt! - hallotta kintről a férfi
hangját.
Delphine ledobálta magáról a ruhákat, és a zuhany alá
állt. A melegvíz jólesően bizsergette a bőrét. Törődött is
már azzal, hol van, és kinek a fürdőszobáját használja. Az
utóbbi két napban furcsa, tőle szokatlan dolgokra
vetemedett. Mindig megfontoltan cselekedett, és most
ripsz-ropsz felrúg minden megfontolást, és hagyja, hogy
az ösztönei irányítsák. Vajon hol keresse furcsa
viselkedésének okát, magában vagy Kirkben? Vagy
esetleg mindkettőjükben? Azóta cselekszik ilyen
szokatlan módon, mióta ezt a férfit ismeri. Az érzéseit
már meg sem említi, mert igencsak nagy zűrzavar
uralkodik belsejében.
- Hé, kislány, kijössz végre? Én is szeretnék bemenni!
- Azonnal! - kiáltott vissza.

38
 Kirk az ajtóban állt, s egy pohár whiskyt nyújtott a
lány felé. Egy rövid pillanatig megbabonázva bámult a
lányra.
- Idd ezt meg, jót fog tenni. Addig én lezuhanyozom. -
Sietve otthagyta.
A kesernyés ital marta a torkát, s úgy érezte,
végigégeti nyelőcsövét. A forró víztől ugyan felfrissült,
de az ital elbágyasztotta. Delphine gondolt egyet, és
végigterült a plüssborítású kanapén. Betakarta magát az
odakészített takaróval, és azon nyomban elaludt.
Kirk mosolyogva fedezte fel az összegömbölyödött,
mélyen alvó lányt. Vizes haja az arcába hullt. Már-már
hozzáért, hogy kisimítsa, mikor észrevette kivillanó,
fehér vállát a takaró alatt. A férfi izgatottan nyelt egyet.
Szeme rátapadt a lány karcsú, formás testére, és csaknem
fájón érintette a felismerés, hogy csupán a takaró az, ami
közöttük van, és megérinthetné a meztelen testet. Érezte,
hogy a nő utáni vágya egyre növekszik, feszül benne.
Kirk harcolt magával. Ha megérinti, nem tudja
abbahagyni, és magának akarja a lányt. Ha meg
tisztelettel viseltetik a lány iránt, jobb lesz, ha hideg
zuhanyt vesz. Kész téboly! Ez a lány előbb-utóbb az
őrületbe kergeti! Megzavarodva a benne dúló érzésektől,
rohamléptekkel közelítette meg a whiskys-üveget.

39
 3. fejezet

Delphine megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor

befordult kocsijával a háza elé. Egy félórával ezelőtt még
a szüleinél volt, ebédre hívta az édesanyja. A máskor oly
finom ételt most szórakozottan piszkálta. Édesanyja meg
is jegyezte, hogy lánya betegnek tűnik. Csak az
udvariasság és a mély szeretete tartotta vissza attól, hogy
felálljon ebéd után, és távozzon. Miután segített
elmosogatni, megitták a kávét. Szülei nem erőltették,
hogy elmesélje, merre járt az elmúlt két napban.
Észrevették, hogy lányukból több felvilágosítást úgysem
tudnak kiszedni, mint amennyit már elmondott, így nem
firtatták tovább a témát. Ehelyett hétköznapi dolgokról
kezdtek beszélgetni.
Most, miután eljött tőlük, visszagondolt ott-
tartózkodásának perceire, hogy milyen furcsán
viselkedett, sőt hanyatt-homlok menekült tőlük.
Édesanyja most bizonyára azon töri a fejét, mi
történhetett a lányával, hogy így megváltozott. Szétszórt
lett, és nyugtalan. Igen, ez a legjobb jelző rá. Ő is érzi,
hogy más lett, csak az okát nem tudja még pontosan. Két
napon keresztül olyan érzéseket élt át, amilyeneket Jack
mellett sosem. Ez elgondolkoztatta, ugyan-akkor úrrá lett
rajta a félelem. Hogyan mondhatta volna el a szüleinek,
hogy az elmúlt napokat bezárva töltötte egy férfival, aki
ismeretlen érzéseket ébresztett benne, és ez teljesen
megzavarta a nyugalmát, s miatta nem találja önmagát.
Ráadásul minden gondolatát ez az egy férfi tölti ki.
Azon a bizonyos reggelen Kirk ébresztette. A férfi
már fel volt öltözve, friss vasalt inget viselt. Közölte vele,
hogy elhagyják az épületet, öltözzön fel. Mindezt
színtelen hangon, közömbösen mondta. Arca is

40
kifürkészhetetlen volt. Nem lehetett leolvasni róla, mit
gondolt. Kínosan érezte magát, s az még tetézte zavarát,
hogy úgy lopakodtak ki az épületből, mint a tolvajok.
Elválásuk is hidegen zajlott le. Elköszöntek ugyan
egymástól, de úgy, mint két idegen. Nem beszéltek meg
randevút, s nem érdeklődtek egymás telefonszáma után
sem.
Nem értette Kirk megváltozott viselkedésének okát.
Hisz több volt köztük, mint baráti kapcsolat. Vagy ez
neki csak játék volt? Most már, hogy kiszabadultak,
semmit sem jelent számára? Próbálta száműzni
gondolataiból a férfit, de kevés sikerrel.
Na, ez így nem lesz jó, valamit tennem kell! -
határozta el magát. Gyümölcslevet készített, és leült a
tévé elé. Egészen elmerült a CNN adásának
hírközlésében, mikor megszólalt az ajtócsengő.
Kelletlenül ment ajtót nyitni, egyáltalán nem vágyott
most társaságra. Az ajtó nagy erővel csapódott ki. Szőke,
vállas férfi vágódott be a szobába, teljesen kikelve
magából.
- Jack, mi történt?
- Mi törtééént??? - fordult meg tengelye körül a férfi. -
Ezt tőlem kérdezed? - méltatlankodott. - Hol a csodában
voltál eddig, elárulnád? Vártalak a találkozón, s miután
eszed ágában sem volt megjelenni, eljöttem ide! De a
kisasszony nem volt itthon. Később is hívtalak, hiába.
Csak azzal az átkozott üzenetrögzítővel diskurálhattam.
Majd frászt kaptam, annyira aggódtam érted! Kiderült,
hogy fölösleges volt. A kisasszony virul, és jól van.
- Bocsánat, hogy élek - dünnyögte félhangosan.
Még sosem látta ennyire feldúltnak Jacket. A férfi úgy
zúdította rá méltatlankodásait, hogy szóhoz sem tudott
jutni a döbbenettől.
Jack először meghökkent Delphine motyogásaitól,
aztán dühbe gurult.

41
 - Válaszolnál végre a kérdésemre? - ragadta vállon a
lányt, és jól megrázta.
- Melyikre?
- Delphine, ne játssz az idegeimmel!
- Állítsd le magad, Jack, és főleg engedj el! - rivallt a
férfira. Amint elengedte, csendesebben folytatta. -
Sajnálom, ha csalódást okoztam, nem volt szándékos.
- Sajnálood!? Csak ennyi? - fortyant fel Jack.
Rohangálok, mint egy eszelős, egyik helyről a másikra,
hogy megtaláljalak, te meg annyit mondasz: sajnálom.
Azt hittem, annyit elvárhatok tőled, hogy értesíts, ha
közbejött valami.
Ez a férfi rosszabb a szüleimnél.
- Sajnálom - mondta újra -, nem tudtalak értesíteni
sem téged, sem a szüleimet. - Jack elképedve nézett a
lányra.
- Még a szüleidet sem értesítetted? Delphine, hogy
tehetted ezt?
- Képzeld, ők megértették a helyzetemet, és nem estek
úgy nekem, mint te! - mondta indulatosan.
Egy kis időre csend telepedett rájuk. Jack rájött, hibát
követett el, mikor így letámadta a lányt. Hiszen nem
tudja, mi történt. Zavartan köszörülte meg a torkát.
- Nagyon aggódtam érted, azért borultam ki ennyire -
motyogta a férfi, és búskomoran megdörzsölte a
homlokát. - Ne haragudj! - adta meg magát, s
belehuppant a puha fotelba.
Delphine barátságosan rámosolygott, nyoma sem volt
már az előbbi haragjának. El tudta képzelni a férfit,
ahogy csalódástól hajtva, idegességtől felpaprikázva
keresi, hová tűnhetett.
- Tudod, mennyire vártam ezt a hétvégét, Delphine -
szólalt meg Jack higgadt hangon. - És egyszer csak nem
jössz. Fel tudod fogni, mit hittem, mi minden kavargott a
fejemben? Kerestelek, de mintha a föld nyelt volna el!

42
 Delphine megkönnyebbülten kacagott fel. Mégiscsak
hiányzott valakinek.
- Az nem, de egy lift igen.
- Miii, lift?! - bámult rá Jack.
- Ühüm - bólogatott hozzá. - Remélem, miattam azért
nem fuseráltad el a hétvégédet.
- Nem. Később csak elmentem, bízva abban, majd
utánam jössz. Nemrég jöttem meg.
- Én is... a szüleimtől - tette hozzá. - Ha nem
haragszol, Jack, nagyon fáradt vagyok, szeretnék pihenni.
- Jó, jó, értem a célzást. Már itt sem vagyok - állt fel
könnyedén, és az ajtó felé indult. - Majd hívj! - szólt még
vissza, és betette maga után az ajtót.
Delphine mély levegőt vett a férfi távozása után.
Túl van ezen is. Pihennem kell. Felment a szobájába,
és ledőlt az ágyra. A fáradtság, amit kifogásnak használt,
mégis igaznak bizonyult, mert mély álomba merült.

***

Eljött a hétfő reggel. Delphine alig tudta

türelmetlenségét leplezni, mihamarább a Simmons cég
épületében szeretett volna lenni. Legszívesebben
szirénázó autóval száguldott volna végig az úton, így
biztosítva magának szabad, gyors és zökkenőmentes utat
a céljához. Ehelyett a lomha forgalom miatt csak
cammogni tudott a kocsisorban.
Mire megérkezett a munkahelyére, a lelkesedése is
alábbhagyott, mert hiába hordozta tekintetét körbe, nem
találta a keresett arcot. Kedvetlenül hallgatta végig
főnöke utasításait, amint átvette a heti munka ütemtervét.
Szétosztotta a rábízott feladatot, majd ez után ő is

43
belevetette magát a munkába. Szemét olykor az ajtóra
függesztette, arra várva, hátha megjelenik a férfi.
Legalább telefonálhatna! - gondolta. De nem. Az ajtón
nem lépett be, a telefon süketen hallgatott. Elmúlt az
ebédidő, és még mindig nem látta Kirköt.
Csüggedten vetette bele magát újra a munkába. A
napnak hamarosan vége. Talán elmenőben találkozik vele
- reménykedett. De sem akkor, sem az elkövetkező
napokban nem látta a férfit. Eltűnt, mint a kámfor.
Óvatos tudakozódásaival is felsült, mert senki nem hallott
Kirk Reyton nevű egyénről. Hát ez nem lehet! - sikoltott
benne egy hang. Hiszen azt mondta, itt dolgozik! De hát
akkor hová tűnt! - torzsalkodott tovább magában.
Hacsak... - hasított bele a felisme-rés. - ... hacsak más
nevet nem mondott. Hát persze! Ez sokkal valószínűbb.
Arca halottsápadt lett. De hát miért!? Miért? -
ismételgette újra. - Mert nem akar találkozni veled, te
ostoba liba, ez az oka! - válaszolt azonnal saját kérdésére.
Kétségbeesetten igyekezett elrejteni érzelmeit. Kevés
sikerrel, mert barátnője fürkésző szeme előtt semmi nem
marad sokáig titok.
- Delphine, várj! - rohant utána. - Gyere, beszélnem
kell veled! - A karjába karolt, és húzta magával.
- Elárulnád, hogy hová cipelsz?
- Beszélni akarok veled, és ezt nyugodt körülmények
között, egy kávé mellett lehet.
- Na és a fiad, most nem sietsz érte?
- Ma Bob a soros. Így ráérek most veled foglalkozni!
A kávézóban kevesen voltak. Még a kávé meg sem
érkezett, Elena máris feltette az első kérdést.
- Na halljam, mi van veled?
Delphine felvonta a vállát.
- Ne kérdezd, nem tudom.
- Ez nem hangzik valami jól. Jack? Rosszul telt a
hétvégéd?

44
 - El sem mentem.
- De hát mi történt? Hiszen úgy készültél rá -
csodálkozott Elena.
- Nem tudtam Jackkel menni, másvalakivel voltam.
- Micsoda? - Elena nem akart hinni a fülének. A
józan, megfontolt barátnője egyszer csak másvalakivel
tölti a víkendet. - Az istenért, mondj már valamit róla! -
sürgette Delphine-t.
- A kényszerű körülmény hozott bennünket össze -
mély sóhaj tört fel a lányból. - Meg-babonázott, elbűvölt
a szép kék szemével, a csókjától meg valósággal
elolvadtam. Képtelen vagyok kiverni a fejemből.
- Jack tudja?
- Jaj, dehogy! Ugyan mit mondhatnék neki? Hogy egy
férfi átölelt, és én nem tudtam védekezni ellene? Nem
akarom terhelni a problémáimmal. Különben azóta se
láttam. Lehet, hogy nem is hallok felőle többet, pedig
szeretnék, hidd el. Most aztán teljes káosz uralkodik a
fejemben, s nehezen tudok rendet rakni benne.
- Neked kell eldönteni, mit akarsz - tanácsolta Elena.
- Csak azt tudom, hogy Jackkel még sohasem éreztem
azt, amit Kirkkel.
- Ki ez az álomlovag tulajdonképpen?
- Nem tudom - nyögött fel Delphine, és olyan
szomorú szemekkel nézett barátnőjére, hogy annak
megesett a szíve rajta. - Néha már én is azt hiszem,
álmodtam az egészet.
- Történt valami "más" is köztetek?
- Nem, de megtörténhetett volna, ha egy kicsit
kitartóbb. Olyan hatással van rám, hogy képtelen vagyok
védekezni ellene.
- Ennél hülyébb magyarázatot még életemben nem
hallottam - hördült fel Elena. - Már kezdek kíváncsi lenni
erre a szívrablóra. Valóban nem tudod a nevét?

45
 - Az a gyanúm, hogy nem... , illetve mondott egy
nevet, de az hamisnak bizonyul.
- Hát nyomozd ki!
- Mi vagyok én, Sherlock Holmes? Egyébként is
tudja, hol talál meg, és a nevem is valódi.
- Te tudod.
- Dehogy tudom, semmit sem tudok - dünnyögte
magában, de elég hangosan ahhoz, hogy barátnője
meghallja.
Elena vidáman kacagott Delphine töprengő ábrázatán.
- Na, gyerünk haza, kislány - paskolt a kezére -, és
pihend ki magad!

Már a második hét közepén jártak, és Delphine nem

remélte, hogy valaha még viszontlátja Kirköt. Emlékét is
próbálta halványítani azzal, hogy több időt fordított
Jackre, aki örömmel vette ezeket a találkozásokat. Már
nem várta repesve, hogy megszólaljon a telefon, pláne,
hogy belépjen az ajtón. Gondolatainak szövevényét a
telefon éles berregése zavarta meg. Delphine
automatikusan nyúlt utána.
- Könyvelési részleg - szólt bele.
- Miss Power, pontos mérleget kérek az elmúlt
hónapról. Ha megvan, azonnal hozza az irodámba!
- Igen, Mr. Dyner.
Delphine rendkívül fontos munkát végzett a többi
társával együtt a vállalat számára. Minden az ő kezükön,
illetve számítógépeiken ment keresztül. Már az első
évben felfedezték, hogy a számok világában nagyon
otthonosan érzi magát. A rábízott feladatot mindig
pontosan, hibátlanul végezte. Társnőit is szívesen vezette
be saját kis rejtélyes birodalmába. Hamar felismerte,
milyen feladatot várnak tőle. Hamarosan tudása és

46
egyhangú szavazat alapján Delphine-t választották
részlegvezetőnek.
Magához vette a kért anyagot, és Mr. Dyner irodájába
sietett. A titkárnő, aki ismerte Delphine-t, intett, hogy
menjen be. Kopogott.
- Tessék!
- A kért kimutatás, Mr. Dyner...
Az asztalon e pillanatban szólalt meg a telefon. Ted
Dyner, a testes, ősz hajú osztályvezető idegesen beszélt
valakivel. Mikor befejezte, megkönnyebbülten tette le.
- Kész bolondokháza! Ez a telefon meg egyszerűen az
idegeimre megy. Mióta a vezér ma reggel visszajött New
Yorkból, elszabadult a pokol. Mindent azonnal tudni akar
- hadarta el panaszát egy szuszra. - Miss Power, vigye be
személyesen a kimutatásokat. Nekem azonnal le kell
mennem az ötödikre, de előbb még odaszólok, hogy
maga megy. - Ezzel már tárcsázott is, és Delphine-nek
még tiltakozni sem maradt ideje. - Várják - vetette oda -,
és köszönöm.
Úrjézus, most segíts! - imádkozott egyfolytában, míg
a vezérigazgató irodája felé tartott. Jól ismerte az utat,
hisz eltöltött ott egy éjszakát. Az emléktől keserű lett a
szájíze. Ez az ő formája. Neki is most kell az
oroszlánbarlangba mennie, mikor harapós kedvében van
a ház ura.
- Miss Power? Az igazgató úr várja - szólt a titkárnő.

Delphine kopogott.
- Tessék! - szólt ki egy erélyes hang.
Mielőtt benyitott volna, nagy levegőt vett, majd
belépett.
Az íróasztal mögötti forgószékben egy alak görnyedt
a kihúzott fiókok fölé. Arcát nem láthatta, mert

47
túlságosan lehajolt. Szemlátomást keresett valamit.
Bátortalan torokköszörüléssel próbálta ittlétét jelezni.
- Kezdjen már bele, mondja, mit akar! - de továbbra
sem nézett fel.
Durva alak, gondolta Delphine.
- A kért kimutatást hoztam.
- Tegye le - vetette oda.
Delphine két lépést tett az asztal felé, aztán
megtorpant, mert a férfi felemelte a fejét.
- Te... te vagy! - suttogta halottsápadtan, miközben
érezte, ködbe borul előtte a világ. Kábultan hunyta le a
szemét abban a reményben, hátha csak képzelete űz vele
csúf játékot, és kergült agya járatja vele a bolondját.
Lassan látása kitisztult, és rájött, nem látomásai voltak.
Igenis, Kirk áll itt előtte életnagyságban, férfiasan,
vonzón. Delphine még mindig dermedten állt, lába
mintha gyökeret vert volna, mozdítani sem tudta.
Végtelenségnek tűnő idő után a férfi a lány felé indult,
hangjából aggódás hallatszott.
- Jól vagy, Delphine?
Már-már hozzáért, de a lány ösztönösen hátralépett.
- Ne merj hozzám érni! - mondta fakó hangon.
A férfi komor arccal állt meg előtte. Szeme tüzetesen
pásztázta végig Delphine falfehér arcát, remegő szája
szélét, tágra nyílt szomorú szemét. Mozdulatlanságukat
egy csicsergő női hang oldotta fel.
- Drágám, kivel beszélsz?
Mindketten a hang irányába fordultak. A mosdóból
egy gyönyörű, karcsú, szőke hajú nő lépett ki, aki
sugárzott a boldogságtól. Önelégült és határozott volt
minden mozdulata. Nem úgy Delphine-é! Az elmúlt
percekben már másodszor esett meg vele, hogy
kőszoborrá dermed fájdalmában. Elfehéredett ujjakkal
szorította a könyvet, amit még mindig a kezében tartott.
Mintha gyomorszájon vágták volna, úgy rándult görcsbe

48
a gyomra, szívébe hasogató fájdalom nyilallt. Riadt, tágra
nyílt szemét hol a szőke nőre, hol Kirkre emelte. Úgy
érezte, nem bírja tovább elviselni ezt a kínos helyzetet
anélkül, hogy el ne bőgné magát.
- Mondd, drágám, sokáig tart még? - csilingelt újra a
nő hangja.
- Én csak... bo... bocsánat - dadogta zavartan
Delphine. A férfi kezébe nyomta az iratcsomót, és
kitámolygott az irodából.
- Hát ebbe a lányba meg mi ütött? - csodálkozott az
ismeretlen nő.
Ha Delphine megdöbbent, Kirk ezerszer annyira
elképedt. Nem így akart találkozni a lánnyal. Amint
meglátta sápadt, szomorú arcát, teljesen kétségbeesett.
Szeretett volna mindent megmagyarázni, de csak
zavartan bámult rá, meg sem tudott szólalni. Aztán
Pamela nagyjelenete, ez mindent tetőzött. Hogy lehetne
helyrehozni ezt a hülye helyzetet? - töprengett leverten.
Most biztosan hazug, megbízhatatlan disznónak tart.
Elhallgattam egy-két dolgot. Az ugyanaz, mintha
hazudtál volna - korholta magát. Mit gondolhat rólam,
uramisten! És hogyan érezheti magát? Pokoli szituációba
került. Kínzó fájdalom gyötörte a szíve tájékán. Idegesen
szántott bele a hajába, arcát az elkeseredés
megkeményítette, kék szemével hidegen nézett előre.
Gyötörte a bűntudat, amiért hagyta elszakadni a meg sem
erősödött kapcsolatot.
- Mi van veled? Te is olyan furcsa vagy, Kirk - a nő
kutatva nézte a férfi arcát, de az mereven tekintett előre.
Rájött, hogy értelmetlen is lenne több kérdést feltennie,
mert Kirk gondolatai messze kalandoznak, s ilyenkor
jobb nem háborgatni. - Megyek, ha majd visszatértél a
földre, hívj fel! - és kecses léptekkel kibillegett a
szobából.

49
 Hogyan jött ki az irodából, nem emlékszik. A
könnyfüggönyön át, ami szemét eltakarta, csak halványan
látta a kivezető utat a folyosóra. Lábai maguktól indultak,
reflexei ösztönösen engedelmeskedtek a mozdulatnak.
Kényszerítette magát, nehogy hangosan felzokogjon.
Alig tántorgott be a mosdóba, elengedte magát. Mély
erővel tört fel belőle a keserű csalódás, amely égette,
marta a lelkét. A heves fájdalom hangos zokogás és
patakzó könny formájában a felszínre jutott. Vége,
zokogta. Alig ismerte meg, máris vége. Örökre vége.
Efelől kétsége se volt. Elmúlt, ami el sem kezdődött. De
akkor miért fáj ennyire? Hirtelen jött szerelem, elmúlik,
mint a zápor, ellobban, mint a szalmaláng, és észre sem
vette, hogy volt.
Órák teltek el, vagy csak percek? Még szipogott
egypárat, aztán hideg vízzel frissítette fel sírástól
megduzzadt arcát. A tükörből nem éppen egy szívderítő
pofika nézett vissza rá. - Felejtsd el! - mondta
tükörképének. - A holnap majd elfeledteti a mát, és
minden holnapra egy új nap virrad. Szedd össze magad,
dolgoznod kell! Hátravetette a fejét, mesterkélt mosolyt
erőltetett az arcára, és az irodája felé igyekezett.
Lerogyott a székre, és valósággal hajszolta a munkát.
Társnői aggódva figyelték csendes munkálkodását,
szívszorító hallgatását. Ők is tették a maguk dolgát, és
nem zavarták meg fiatal főnöknőjük néma
visszahúzódását. Rossz hangulatát a vezetők
összezördülésének vették, és hallgatólagosan
megegyeztek abban, hogy most nem háborgatják a
kérdéseikkel.
Legfőbb ideje volt, hogy ez a nap is véget érjen.
Összetörtnek érezte magát, mintha egy úthenger taposott
volna végig rajta. Most mi lesz? Hogyan tovább?

50
 Éles tülkölés rángatta vissza a gondolataiból. Az utána
érkezők türelmetlenül nyomták az autók kürtjét, hogy
indítson végre, zöldre váltott a lámpa.
- Otthon álmodj, kislány! - kiáltotta felé a mögötte
haladó úr.
Kislány - szorult össze a szíve. Így hívott Kirk is. Ó, a
kétszínű gazember, hogy játszott velem! Közben jót
mulatott rajtam! Megvan már az oka, miért nem találtam
Kirk Reytont sehol. Mert a nagyságos úr, Kirk Billing, a
cég elnöke és a Billing Konszern örökösének
személyében kereshető. Több apró részlet, aminek akkor
nem volt jelentősége, most fontos láncszemmé vált.
Érthető lett egyből, miért viselkedett otthonosan saját
irodájában. A nagylelkűsége, hogy beprotezsálja az
igazgatónál, nevetséges. Ő maga volt az, miközben én
mit sem sejtettem személyéről. Finom modorával
elkápráztatott, szép szavával meghódított, és én
tapasztalatlan, naiv liba belesétáltam a hálójába. Ha egy
kicsit erőszakosabb, az övé is lettem volna.
Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Még jó,
hogy nem történt meg. Ő és a főnöke! Borzasztó! Nem
tudna a saját szemébe nézni. Úrjézus, mit vétettem -
jajongott keserűen -, hogy pont egy ilyen alakot fogtam
ki magamnak! Lelki szemei előtt újra megjelent Kirk,
ahogy az irodában ránézett. Arca döbbenetet fejezett ki,
ahogy felbukkantam az irodájában. Erre nem számított.
Váratlanul lelepleződött, s a titokra fény derült. Ha csak
rágondol, görcsbe rándul a gyomra a megaláztatástól.
Lelkileg kimerülten állította le a kocsiját a garázsban.
Fáradt léptekkel botorkált be a házba. Végre itthon! -
sóhajtotta boldogan. Egyenest a hálószobába tartott,
épphogy csak pár perces kitérőt tett a fürdőszobába, hogy
lezuhanyozzon. Elnyúlt az ágyon. Pihenni akart, testét
ellazítani, zaklatott lelkét megnyugtatni. Istenem, add,
hogy ne legyen igaz! - könyörgött Delphine félhangosan,

51
miközben a mennyezetre függesztette tekintetét.
Lehunyta a szemét. Abban a pillanatban megjelent Kirk
arca, bársonyos hangja, édes csókja. Ne gondolkodj,
pihenj! - utasította magát.
Maga sem tudta, meddig feküdt, talán el is szenderült.
Kitartó, szakaszos csörömpölő hangra ébredt.
Félálomban és még kába érzékein nehezen hatolt át a
telefon hangja. Megpróbált ügyet sem vetni rá, de az
kitartóan csörgött.
Az ördög vigye el! Miért nem hallgatsz el? - morogta
az ágyról leugorva, és dühösen vágtázott a készülékhez.
Kelletlenül szólt bele.
- Tessék, ki vagy?
- Kirk. Már féltem, hogy soha nem veszed fel.
- Már le is tettem!
- Nee!! Kérlek, ne tedd le!
Delphine keze a kérlelő hangra félúton megállt.
- Kitől tudta meg a telefonszámomat, Mr. Billing?
- Senkitől. A lakáscímedet a kartotékból vettem, aztán
már egyszerű volt utánanézni a telefonszámodnak.
- Ja, persze, majd elfelejtettem, kivel beszélek -
mondta kissé ironikusan. - Mit óhajt tőlem, Mr. Billing?
- Delphine, az ég szerelmére, ne miszterezz állandóan,
ennél egy kicsivel már jobban ismerjük egymást!
- Nem hiszem! Én ugyanis egy Kirk Reytont ismerek.
- De hát az a nevem. Úgy...
- Több mesét nem veszek be, és ha azonnal nem
mondja, mit akar, leteszem a kagylót!
- Rendben - adta meg magát a férfi. - Szóval, azért
hívtalak, hogy meghívjalak egy vacsorára. - Delphine azt
hitte, rosszul hall. - Félóra múlva nálad vagyok!
A lány mély levegőt vett, mielőtt válaszolt volna.
- Köszönöm, de nem fogadom el a vacsorameghívást.
- Miért, Delphine? Megbeszélnénk a félreértéseket.
- Nem.

52
 - Nem! Nem! Ez nem magyarázat, nem fogadom el!
Fogytán volt már Delphine türelme ahhoz, hogy
nyugodtan tudjon válaszolni a férfi erőszakos fellépésére.
- Mr. Billing, nem kívánok önnel vacsorázni sem
most, sem később!
- Ez már valamivel jobb kifogás - dörmögte zordan -,
de még mindig nem elég meggyőző.
- Na de... - inkább lenyelte, jobb, ha nem mondja ki,
amit gondol. - Na jó, mással vacsorázom - blöffölte. - Így
jobb?
- A legjobb. De az a gyanúm, ezt most találtad ki.
Úgyhogy félóra múlva nálad leszek, kislány. Nem fogsz
lerázni ilyen átlátszó trükkel.
Delphine-nek nem volt ideje válaszon törni a fejét,
mert megszakadt a vonal. Jó ég! Ez képes és beváltja az
ígéretét, idejön! Idegesen járkált a szobában, és tördelte a
kezét. Most mit csináljon? Honnan a csodából akasszon
le egy férfit gyorsan? A közelben lakó ismerősei közül
most egy sem ér rá. Jack meg messze lakik ide. - A fene!
A saját csapdámba estem! Kirk azonnal itt lesz.
Cselekednem kell. Tárcsázott. A telefon hosszan
kicsengett. - Könyörgöm, vedd fel! - rimánkodott
türelmetlenül Delphine.
- Jack? Itt Delphine!
- Mi baj? Miért hívtál?
- Tíz perc múlva nálad vagyok! Vacsorázni megyünk!
A vendégem vagy! - közölte határozottan.
Delphine nem várta, hogy válaszoljon a férfi, letette a
kagylót. Ideje sem volt most társalogni. Igyekeznie
kellett, nehogy itt találja Kirk. Kapkodva dobálta le
magáról a ruhákat és öltözött át. Ennyire gyorsan se
készült még el soha, mint most. Rekordidő alatt kész lett.
Megkönnyebbülten lélegzett fel, mikor beült a kocsijába.
Kirköt nem látta sehol. Jack felé száguldva egyfolytában
dühöngött. Jól mondják, a hazugság bűn. Itt van rá a jó

53
példa! Cseberből vederbe esem. Megúszom ugyan Kirk
társaságát, de e helyett Jack karjaiba hullok. Mit fog most
rólam feltételezni!? Eh, semmit! - hessegette el azonnal a
kétségeit. Odalesz az örömtől, velem töltheti az estét. Hát
éppen ez az! Félre fogja érteni a viselkedésemet. Eddig,
ha csak tehettem, elodáztam a sűrű találkozást, hogy
amennyire lehet, távol tartsam tőle magam. Most meg
egyszerűen felajánlkozom neki. Istenem! Csak ezt a
napot ússzam meg! - fohászkodott Delphine.
Jack már várta.
- Elmondanád, mi ez a pálfordulás? Hirtelen, minden
bejelentés nélkül meghívsz vacsorázni. Hidd el, nagyon
örülök neki, de nem győzök magamhoz térni a
meglepetéstől. Te, a meg-fontolt lány, aki mindent előre
eltervez, felrúgja a szigorú rendszabályt, és minden meg-
gondolás nélkül vacsorára hív egy férfit. Történnie kellett
valaminek, ha te erre szántad magad.
- Úgy mondod ezt, mintha törvénytelen dolgot
követtem volna el.
- A te szemléleteddel nézve ez így is néz ki.
- Jaj, Jack, te a barátom vagy. Nem hívhatlak meg
vacsorázni?
- A barátod, ez igaz. Hány éve is ismerjük egymást?
Hét? És még egyszer sem hívtál meg vacsorázni.
Ebédelni igen, de vacsorázni...?!
- Most jössz, vagy nem fogadod el a meghívást?
- Hatodik érzékem azt súgja, jobb lesz, ha veled
megyek - kuncogott Jack -, különben soha többet nem
lesz rá lehetőségem.
- Akkor ne várass tovább, éhes vagyok!
- Az öné vagyok, hölgyem. Gyerünk!
Az étterem, ahová mentek, túl zsúfolt volt. Jack
ismerőse révén azonban asztalhoz jutottak. Míg a
marhasültre vártak, Jack a szemét legeltette Delphine-en.
- Jack, kérlek, hagyd ezt abba!

54
 - Mit? Mit tettem? - kérdezte tettetett rémülettel.
- Úgy nézel rám, mintha most látnál először.
- Így igaz - vigyorgott. - Ilyennek most látlak, és meg
kell mondanom, ez a lány sokkal jobban tetszik nekem.
- Ez? Milyen? - érdeklődött.
- A vakmerő. Ha láttad volna magad, amikor
berontottál a lakásomba! Elszánt voltál, és bátor. A hajad,
ahogy ráesett a lámpa fénye, ragyogott a barna minden
színében. Legalább úgy néztél ki, mint egy amazon az
őserdőben, csak nem olyan lenge ruhában voltál.
Delphine tágra nyílt szemmel bámult Jackre, majd
ahogy magához tért, hangos hahotára fakadt.
- Miket nem hordasz itt össze! Ha nem ismernélek, azt
hihetném, bókolsz.
- És nem bókolhatok neked, Delphine? - kérdezte a
férfi lágy, simogató hangon. A lány agyában hirtelen
megszólalt a vészcsengő. Jó lesz résen lenni!
- A te szádból furcsa ezt hallani, Jack.
A pincér közben felszolgálta az ételt. Delphine
belefeledkezve falatozott, barátja lopva figyelte. Remélte,
most több sikere lesz a lánynál, és ha egyszer
megkapta ...! Csillapodj, barátom! - nyugtatta a lány utáni
sóvárgását.
- Ez a vacsora mindent megér - mondta a férfi, hogy
mondjon valamit. - Máskor is állok a rendelkezésedre,
legyen az bármilyen időpont.
- Vigyázz, Jack, még szavadon foghatlak.
- Állok elébe. Kérsz még bort?
- Nem, köszönöm, elég volt. A fejembe fog szállni.
- Azt nagyon nem szeretnéd, igaz? Félsz, hogy azt az
oldaladat mutatnád meg, amit eddig elrejtettél. Mitől
tartasz annyira, Delphine? - ragadta meg a lány kezét, és
erősen a szemébe nézett. - Tőlem? Megbántottalak
volna? Okot adtam rá, hogy ennyire óvatos vagy?
- Jaj, Jack, hagyd abba ezt a hülyeséget!

55
 - Felelj, Delphine, tudni akarom!
- Nem, persze hogy nem! De ez még nem jelenti azt,
hogy kötelező elveszítenem a fejem!
- Talán igazad van. Én mégis jobban szeretném, ha
legalább egyszer nem lennél ilyen átkozottul józan.
A férfi durcás arcát látva Delphine jót mosolygott, és
az előbbi haragja teljesen elpárolgott.
- Jó, akkor menjünk.
Jack kérdőn nézett a lányra.
- Vigyél haza, a kocsimért majd elmegyek!
- Komolyan azt akarod? - ragyogott fel a férfi szeme.
- Hát persze! Eléggé zűrös napom volt, ezért is
hívtalak meg. Így legalább kikapcsoltam magam egy
kicsit a gondokból. - Ha tudnád az igazi okot, nem
örülnél neki.
- Na és sikerült "kikapcsolni" magad?
- Igen, Jack. Menjünk, jó?
Birtokló mozdulattal ölelte át Delphine derekát,
miközben a kijárat felé mentek. A hazavezető utat
hihetetlenül gyorsan tették meg.
- Köszönöm az estét, Jack, igazán kellemes volt. Jó
éjszakát!
A férfi kiugrott a kocsiból, és mellette termett.
- Felkísérlek.
- Na, de...
- Ennyivel igazán tartozom neked a vacsoráért - búgta
a fülébe.
Csak ezt az estét ússzam még meg, fohászkodott
magában Delphine, és megadta magát.
- Jól van, nem bánom.
Jack szemében győzedelmi fény villant.
- Sajnos, nem tudlak megkínálni, semmivel. Nem volt
időm bevásárolni.
- Nekem csak te kellesz! - Mielőtt Delphine észbe
kapott volna, magához rántotta, és hevesen megcsókolta.

56
Mozdulatában benne volt minden eddigi elfojtott vágya.
Delphine nem védekezett. Ezt használta ki Jack, keze
azonnal birtokba vette a lány mellét.
- Jaj, Delphine, úgy kívánlak...
Jack rekedtes hangja kijózanította.
- Nem, hagyd abba, Jack! - megpróbálta eltolni
magától a férfit, de az még szenvedélyesebben csókolta, s
nem törődött a lány tiltakozásával. - Jack, kérlek!
- Ne mondd, hogy nem. Már évek óta várok rád.
Gondolod, hogy fából vagyok? - szájával végigsimította a
lány nyakát. - Már a hajad is izgató, a tested meg
egyenesen észbontó. Minden férfi tűzbe jön tőled, én sem
vagyok kivétel.
- Ne, Jack!
- Túl sokszor hallottam ezt a szót.
Megragadta a lányt, s olyan erővel ölelte magához,
hogy alig kapott levegőt. Csókja durva volt, és minden
érzelemtől mentes. Birtokolni akarta. Megkapni a lányt,
akire évek óta sóvárogva vágyott. Úgy gondolta, itt a
soha vissza nem térő alkalom. Kapkodva szedte a
levegőt, vágya egyre erősödött. Türelmetlenül nyúlt a
lány blúza felé. Nem vacakolt sokat a gombokkal,
megrántotta, és az apró gombok egymás után pattogtak le
a ruháról. Éhes ragadozóként csapott le szája a lány
mellére. Azzal sem törődött, hogy a lány szabadulni
próbált. Karja vasmarokkal tartotta fogva.
- Mióta várok már erre a pillanatra - suttogta Jack.
Delphine-t rémület fogta el, még sohasem viselkedett így
vele Jack. Szemében nem izzott még ilyen hatalmas
vágy. Félt. Próbálta észre téríteni.
- Jack, ha most erőszakot alkalmazol, életem végéig
gyűlölni foglak. Jobb lesz úgy? Azt akarod?
Végre Jack hátrább lépett. Feldúlt volt, és óriási kínok
között vergődött. Zavarodottan túrt bele szőke hajába.

57
Végignézett a lány megtépázott külsején, és felhördült,
mint aki most ébredt rá, hogy kis híján mire vetemedett.
- Most... most jobb lesz, ha elmegyek. Ne haragudj -
mondta, és kirohant a lakásból.
Delphine, amint meghallotta az ajtócsapódást,
lerogyott a fotelba. Alig állt a lábán. Teremtőm! Micsoda
nap! Kimerülten temette kezébe az arcát, és hangosan
felzokogott.

Ez alatt az utcán az egyik kocsiból érdeklődő szempár

figyelte Delphine kivilágított ablakát. Arca csalódott volt,
amint felfedezte a lányt egy szőke fiatalember
társaságában. Nem volt már miért maradnia, hiszen
megtudta azt, amit tudni akart. Mégsem mozdult el a
megfigyelő-helyéről. Erős féltékenység lett rajta úrrá,
amikor látta, hogy a férfi követi a lányt a lakására is.
Idegesen dobolt az ujjaival. Várt. Maga sem értette, mi ez
az elszánt kitartás részéről. Épp indítani akart, amikor
újra felbukkant a férfi, s feldúltan rohant a kocsijához.
Agya lázasan dolgozott. Mi történhetett? Rossz érzése
támadt. Ez biztosan Jack, akiről Delphine annyit beszélt!
Szőke, vállas és sportos - sorolta fel magában a hallott
jelzőket. Szeme nyugtalanul nézett az ablakra, majd a
férfi után. Töprengett. Felmenjen? Bármi is történt,
valószínűleg Delphine nem szívesen látna most egy újabb
férfit. Ha ez tényleg Jack volt, nincs szükség segítségre.
Minden jel arra mutat, itt a férfi volt a vesztes, különben
nem rohant volna el fejvesztetten. Ezzel az érvvel végül
meggyőzte magát, és hazahajtott.

58
 4. fejezet

Másnap reggel Delphine kimerülten ébredt. Mire nagy

nehezen álomba sírta magát, már hajnalodott. Amikor
meg már pihenni tudott volna, az ébresztőóra
figyelmeztető sípolása riasztotta fel. Kikászálódott az
ágyból, és a fürdőszoba felé tapogatózott. A tükörbe
nézett, és ijedten hátrahőkölt a látványtól. Arca püffedt,
szeme vörös a sok sírástól és az álmatlanságtól. Rendbe
szedte magát. Erős sminkkel próbálta eltüntetni rossz
éjszakájának nyomait. A két erős feketétől, amit egy
szuszra felhajtott, frissebbnek érezte magát. Épp taxit
akart hívni, mikor megszólalt az ajtócsengő. Ki lehet? -
tűnődött, s ajtót nyitott.
- Jack!? - ámult el Delphine, mert egyáltalán nem
várta a fiú újbóli felbukkanását ilyen rövid időn belül,
azok után, amit tegnap este művelt.
- A kocsidat hoztam. Pocsékul nézel ki, Delphine. -
Alaposan végignézett a lányon. - Miattam, igaz? Nem
akartam neked rossz éjszakát, sem fájdalmat okozni.
Bocsáss meg, kérlek, nagyon bánt a dolog. Gondolom,
ezek után nem hívsz be a lakásodba. Jack bánatos
szemétől Delphine-nek egyből elpárolgott a mérge.
Félig-meddig bűnösnek érezte magát a történtek miatt,
hisz régóta hitegette a férfit, de sosem tudta rászánni
magát a döntésre. Nem érzett Jackkel olyan érzéki
földrengést, hogy képes legyen megfeledkezni minden
más egyébről maga körül.
Azóta, hogy Kirk a karjában tartotta, és odaadóan
csókolta, rájött, létezik másfajta vonzalom és érdekesebb
férfi is Jacken kívül. Éjszaka szilárdan elhatározta magát
valamire. Konokul ügyelni fog rá, hogy úgy is legyen.

59
Nem fogja kihasználni egy férfi sem, míg józan ésszel
gondolkodni, testének parancsolni tud.
Jack még mindig az ajtóban toporgott, választ várt
Delphine-től.
- Ha megígéred, hogy rendesen viselkedsz, bejöhetsz.
- Ha gondolod, beviszlek a munkahelyedre.
- És te?
- Majd taxit hívok. Nem engedhetem, hogy ilyen
állapotban vezess. Én sem aludtam túl sokat az éjjel, de te
még nálam is rosszabbul nézel ki.
A parkolóban rövid, leheletnyi csókkal búcsúztak el
egymástól. Legnagyobb megkönnyebbülésére a liftben
nem futott össze Mr. Billinggel, és az íróasztalon sem
várta a munkakönyve. Teljes buzgalommal látott neki a
munkának. Így legalább rövid időre elterelte nyomasztó
gondolatait a két férfiról. Már egészen fölszabadultnak
érezte magát, mikor a következő pillanatban megszólalt a
telefon. Delphine mit sem sejtve vette fel.
- Miss Power.
- Remélem, az ebédmeghívásomra nem fogsz kifogást
találni.
Delphine kis híján kiejtette kezéből a kagylót.
Váratlanul érte, holott felkészülhetett volna rá, hogy
előbb-utóbb Kirk hallat magáról, végül is ez az ő
birodalma.
- Téved! Számtalan kifogásom van!
- Egyet sem akarok hallani - dörrent a férfi hangja. -
Tíz perc múlva nálad vagyok.
- Csak azt ne! - rémült meg a lány. Egyetlenegyszer
sem volt rá még példa, hogy egy helyettes - hát még egy
igazgató! - lejöjjön a részlegre azért, hogy egy könyvelőt
ebédelni hívjon. - Mondja meg, hol találkozunk!
- Tíz perc múlva a liftnél várlak.
- De még nincs is ebédidő!

60
 - Majd lesz! Máris indulok. Ha nem vagy ott,
bemegyek!
Micsoda szörnyű egy pasas - sziszegte a foga között
Delphine. Igyekezett, hogy ne várassa meg Kirköt, mert
ha együtt látják őket, azonnal szárnyra kap a pletyka. Bár
kevés a valószínűsége annak, hogy ekkora irodaépületben
ne találkozzanak ismerőssel.
Alig nyílt ki a lift ajtaja, Kirk máris magához húzta, és
mielőtt Delphine felocsúdhatott volna a meglepetéstől,
megcsókolta. Delphine tiltakozni próbált, de a férfi
erősen fogva tartotta. Mély meggyőződéssel ébredt
tudatára annak, hogy Kirk tapasztalt ajka egészen
elkábította. Tetőtől talpig elgyengült, könnyű remegés
futott végig rajta. Kirk testéből valami csodálatos erő
sugárzott, ami Delphine-t is meglepte. Mikor a lány végre
összeszedte magát, hogy tiltakozzon, Kirk elengedte.
Delphine szeme szikrákat szórt.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer!
- Ha azt mondanám, sajnálom, nem mondanék igazat.
Delphine zavarban volt. Rendre kellene utasítani a
férfit, azonban ez nem lenne méltányos: ő is élvezte a
dolgot, és ezt biztosan Kirk is észrevette.
- Mégsem szeretném, ha rendszert csinálna belőle, Mr.
Billing.
- Az előbb már tegeztél, Delphine, most miért nem
teszed?
Mert így akarlak távol tartani magamtól - akarta
mondani, de jobb, ha ezt Kirk nem tudja meg.
- Nyelvbotlás volt.
Kirk különös fénnyel a szemében mosolygott a lányra.
Hitte is, meg nem is a rövid kifogást. Szerette volna
lerombolni a jeges védőfalat, ami közéjük emelkedett.
Ezért kihasznált minden lehetséges kínálkozó alkalmat.
Delphine meglepetésére nem egy közeli, hanem egy
tóparti vendéglőbe mentek. Az étterem vezetője

61
ismerősként üdvözölte Kirköt, és azonnal egy hangulatos
sarokba vezette őket.
- Remélem, a kisasszony meg lesz elégedve az
ebéddel - hajolt felé udvariasan.
- Attól ne féljen - kacagott vidáman Delphine -,
mindent megeszek, amit elébem tesznek.
- Így igaz, a kisasszony nagyon falánk - biztosította
Kirk is a tulajdonost. Önelégült mosollyal üzente szeme a
lány felé: „Még jól emlékszem mindenre.”
Nem hitte, hogy ennyire éhes lesz. Vagy csak a
finomságoknak nem tudott ellenállni? Fölösleges rajta
meditálnia, hiszen jószerével mindent elpusztított, amit
elébe tálaltak.
- Öröm nézni, ahogy eszel, Delphine. Akinek nincs
étvágya, az is kedvet kap az evéshez, ha téged néz -
mondta kedvesen.
- Finom volt ez a kagyló - s megnyalta az ujját.
Kirk harsányan felkacagott.
- Csak a kagyló? Nekem nem úgy tűnt.
- Igaza van, minden nagyon finom volt. Köszönöm az
ebédet, de még mindig nem tudom, miért ez a nagy
megtiszteltetés.
- Még hátra van a csokoládéfagylaltod. Míg
elfogyasztod, addig én szóval tartalak, és élvezettel
figyelem a nyalakodásodat.
- Nem fogom megúszni ezt a beszélgetést, igaz?
A férfi fejével helyeselt.
- Akkor essünk túl rajta - sóhajtott megadóan
Delphine.
- Az anyám Reyton lány, az apám és nagyapám
Billing. Ezt azért említem, mert nagyapám alapította a
céget, apám meg naggyá tette. Charles nagyapám halála
után a részvényeit rám hagyta azzal a feltétellel, hogy
nem adom el, és nem hagyom széthullani a vállalatot,
ami nem is könnyű feladat. A teljes nevem Kirk Reyton

62
Billing. Ha csak tehetem, mindenkinek Reytonként
mutatkozom be, mert egyébként azonnal a gazdag Billing
örököst látják bennem. Magatartásomat is úgy kellett
formálnom, ahogy azt a versenytársak, ismerősök
elvárták tőlem.
- Vallja be őszintén, ez nem is esett annyira a
nehezére.
- Eleinte valóban nem. Tetszett, hogy odavannak
értem. Azonban hamarosan rájöttem, mindezt a pénzem
miatt teszik. Ezen túl, ha tehetem, Reytonként
mutatkozom be.
Delphine homlokán felhő vonult át a
visszaemlékezéstől.
- Mint nekem - felelte kurtán.
- Őszintén - fogta meg a lány kezét -, hogy viselkedtél
volna, ha tudod, én vagyok a vezérigazgató?
- Egészen másképp, az egyszer biztos! - dühösen
rántotta ki a kezét a férfiéból. Kirk letörten sóhajtott fel.
- Ettől féltem.
- Félreinformált, és közben jót szórakozott rajtam.
- Nem! Minden igaz, amit mondtam, és nem mulattam
rajtad, hanem jól éreztem magam a társaságodban.
- Mindenesetre eldicsekedhet a barátainak, sikerült
behálóznia egy butuska, hiszékeny könyvelőlányt.
Kirk sötét pillantást lövellt felé, de hangja higgadt
marad.
- Téged sem butának, sem hiszékenynek nem lehet
nevezni, te egy nagyon különleges kislány vagy. - Olyan
behízelgő hangon mondta, hogy a lány libabőrös lett tőle,
s szíve is gyorsabban kezdett verni.
- Elég a hízelkedésből, Mr. Billing, nem fogok a lába
elé omlani sem most, sem később, és felejtse el, ami
köztünk történt. Én is azt teszem - az órájára nézett. - Jó
lesz, ha visszamegy a konszern élére, én meg az
irodámba a gépem mellé.

63
 - Egy pár perc késés, nem számít.
- Magának, de nem nekem. Kérem, vigyen vissza.
- Ahogy kívánod, bár abban reménykedtem, továbbra
is barátok maradhatunk.
- Nem hiszem, hogy olyan nagy veszteség lenne az én
barátságom, hogy ne tudná azonnal pótolni.
Kirk sértetten ráncolta össze a szemöldökét, és
magába fojtotta a megjegyzését.
Hamar visszaértek. A liftben rajtuk kívül nem volt
senki. Kirk hanyagul, mint szokta, az oldalának
támaszkodott. Onnan figyelte kitartóan a lány
gondolataiba mélyedt arcát. Delphine-t azonnal
megrohanták az emlékek, és olyan szomorúság vett rajta
erőt, hogy legszívesebben sírva fakadt volna. Alig tudta
visszatartani könnyeit. Mégsem bőghet a férfi előtt.
Egyből elárulná, hogy mennyire fájó pont neki az
emlékezés, és azt is, hogy sokat jelent számára. Kirk még
azt hihetné, igényt tart a barátságára, ezzel elismerné, ő
sem különb a többi lánynál. Hát különb? - tette fel a
kérdést magának.
- Ejnye, ejnye, kislány, ne ráncold már úgy a
homlokodat, mert azt hiszem, mérges vagy - intette meg
Kirk fejcsóválva. - Ha tudni akarod, én is felidéztem
magamban az együtt töltött időt. Mindig eszembe jut, ha
beszállok a liftbe. Bevallom, örömmel gondolok rá.
Delphine azt sem tudta, hová legyen zavarában.
Kirk megint rápirított.
- De én nem, és azon leszek, hogy mihamarabb
kitöröljem az emlékezetemből - fújtatott Delphine
mérgesen.
A liftajtó kinyílt, és Elena barátnője lépett be
hozzájuk. Ó a megváltás, gondolta Delphine, így legalább
nem fogja Kirk a kék szemeivel felfalni. De alaposan
tévedett, Kirk észre sem vette Elenát, továbbra is őt
tüntette ki figyelmével. Elena szintén.

64
 - Milyen volt az ebéd, drága barátnőm? Találkoztál az
álomlovagoddal vagy a titokzatos hercegeddel? -
kíváncsiskodott.
Delphine megütközve bámult barátnőjére. Jó ég!
Elenának elment az esze! Ez volt első gondolata. -
Különben nem tenne ilyen hangos megjegyzést egy
idegen jelenlétében.
- Na, mondd már! - bökte oldalba Elena.
Delphine zavartan pillantott Kirk arcába. A férfiból
abban a percben kirobbant a nevetés. A lányt egyből
elöntötte a pulykaméreg.
- Az ebéd finom volt - mondja jó hangosan, hogy a
férfi is hallja -, de a megjegyzésed egyáltalán nem találó.
Elenát mit sem zavarta barátnője paprikás hangulata,
tovább kérdezősködött:
- Én meg már azt hittem, azért rohansz annyira, mert
az álruhás herceged vár.
Végre megérkeztek az emeletükre, így a válasz
elmaradt. A liftből kilépve is hallották Kirk nevetését.
- Mondd, Elena, te teljesen megőrültél? - esett neki a
barátnőjének. - Bent van egy pasas velünk együtt, aki
ráadásul a vezérigazgatónk, és te jössz itt nekem a
lovagokkal meg hercegekkel. Ráadásul azt is elvárod
tőlem, hogy válaszoljak rá.
- Te ismered a vezért? - torpant meg Elena.
- Kirk Reytont? Bár ne ismerném - sóhajtott fel
bánatosan.
A két mondatban benne volt minden: indulat,
szomorúság és fájdalom. Elena azonnal rájött, kivel
kapcsolja össze a dolgokat.
- Csak nem őőő?! Szentséges isten! Én ezt... nem
tudtam - dadogta zavarodottan, és most jött rá, milyen
kínos szituációba hozta barátnőjét a kellemetlen
kérdéseivel. Már értette, miért nevetett a férfi a lány
zavarán, mert telibe talált. - De az ördögbe is, miért nem

65
mondtad meg nekem, kiről van szó? Sajnálom, Delphine,
igazán - együtt érzőn karolt bele.

- Felejtsd el, túl vagyok rajta.

Eltelt a hétvége, és újabb hét kezdődött. Igyekezett
kiverni Kirköt a fejéből, de még mindig többet gondolt
rá, mint szeretett volna. Csak egyféleképp tudott
felejteni: ha a munkájába vetette magát. Elena a hét
közepe táján már sűrűbben nézett barátnője felé. Arca
sápadt lett és komor, szeme beesett. Az utolsó
találkozásuk óta nem esett szó közöttük Kirkről.
Egyikőjük sem említette a témát. Annál többet a
kolléganői. A fiatal Betty és az elvált Harriet másról sem
beszélt, csak a szívtipró vezérről és a gyönyörűséges
Pameláról. Igazi álompár, biztosították felőle a többiek.
Hol itt, hol ott bukkant fel elbeszéléseik alapján. Ilyenkor
Delphine szeretett volna láthatatlan lenni, vagy legalábbis
süket. Nap, mint nap végighallgatta a dicshimnuszt a
férfiról. Már kezdte azt hinni, készakarva teszik ezt vele a
kolléganői csak azért, hogy szenvedjen. Ha így van,
sikert értek el vele. Valahányszor említették a nevét,
összerándult a szíve, mert erős féltékenységet érzett.
Bezzeg ő szórakozik, szomorodott el újra és újra. Ennyit
ér az ő barátsága; máris elfelejtette. Hát persze, jött rá a
keserű igazságra. Pamela előkelő, gyönyörű, és az apja
részvénytulajdonos; míg ő csak egy beosztott. Ugyan,
milyen barátság lehet egy beosztott és főnök között?
Hanem ebből én nem kérek! Ismerőseitől jól tudta,
milyen sors vár azokra a nőkre, akik szerelmi kalandba
bocsátkoznak a főnökükkel. Kezdetben ugyan némi
előnyre tesznek szert, de ha elmúlt a nagy szerelem,
többnyire új állás után kell nézniük. Általában az a vége,
hogy a csábító visszatér a feleségéhez vagy régi

66
barátnőjéhez. Semmi közöm hozzá - bizonygatta
többször is magának -, felőlem mindennap új barátnője
lehet. Nem érdekel.
Elena nem bírta tovább nézni barátnője gyötrődését.
Hirtelen ötlettől vezérelve gyors elhatározásra jutott.
Segíteni fog neki, hogy ismét találkozzon a bajok
okozójával. Bár nem volt szándéka beleavatkozni
Delphine magánéletébe, de ez már mindennek a teteje. Ez
a két ember szinte felőrlődik a szerelemben. Ezért úgy
határozott, tudtukon kívül összehozza őket. Ez azért is
könnyű lesz, mert mindkettőjüket szereti, és hallgatnak is
szavára. Talán. Mióta megtudta, hogy sógora az a
bizonyos férfi, akiről Delphine beszél, nem tud hova
lenni az álmélkodástól. Próbálta a férfit elérni, de csak
rövid beszélgetésre maradt ideje. Ráadásul, meg sem
említette barátnőjét. Pedig azzal Kirk tisztában lehet,
hogy Delphine beszámolt a vele való találkozásról. Vagy
hidegen hagyja Kirköt a barátnője? Lehetséges, hogy
Pamela a fontos neki? Hiszen róla mindig azt mondta,
csupán gyermekkori barátok. Vagy mégsem?
Mindenesetre Delphine-nek és Kirknek találkoznia kell! -
határozta el Elena.
- Mit terveztél hétvégére? - ment oda hozzá Elena.
- Még semmit. Van valami terved?
- A hegyekbe megyünk hétvégén, gyere velünk.
- Jó. Mit vigyek?
- Semmit. A faházban minden megtalálható a friss
élelmen kívül. Arról meg én gondoskodom. Az időpontot
később még megbeszéljük.
Attól kezdve Delphine a hétvégéről ábrándozott, és
előre örült a hegyi levegőnek.

67
 5. fejezet

Épp elkészült a csomagolással, amikor éles kürtölést

hallott az utcáról. Megjöttek érte Elenáék.
Begyömöszölte a poggyászát, és már indultak is.
San Franciscót maguk mögött hagyva óriás
fenyőerdőn keresztül vezetett az út az Mt. Tamalpais-
csúcs felé. Áthaladtak egy emelkedőn, majd egy tisztásra
értek. Útközben láttak több letérő utat, de házat sehol.
Talán valahol a fák mögött lehetett. Kihaltnak tűnt a táj,
pedig nem lehettek messze a várostól.
- Megérkeztünk, lányok - szólt Bob, Elena férje. - Íme
- mutatott előre.
Delphine-nek tátva maradt a szája az ámulattól. - Ezt
nevezitek ti faháznak? Hiszen ez egy gyönyörű erdei
villa!
- Tetszik? - kérdezték egyszerre. - Gyere! - hívta
Elena. - Bent is nézd meg!
Az idő további részét pakolással, vacsorázással és
beszélgetéssel töltötték.
Másnap reggel magasan járt a nap, mire felébredt.
Olyan pihentnek érezte magát, mint még soha. Úgy
látszik, a hegyi levegő és az erdő csendje pihentető
hatással van rá. Nyújtózkodva lépett az ablakhoz. A fű
még a harmatcseppektől csillogott. A levegő szürke
páráján keresztül egy fekete szikla magasodott az égnek.
Delphine megbabonázva nézte. Fenséges látványt
nyújtott, ahogy a fák közül kibújva a felhők fölé
emelkedett, mintha a napot akarná elérni.
- Fent vagy? - szólalt meg mögötte Elena, és mellé
könyökölt az ablakpárkányra. - Szép, ugye?
- Csodálatos! És az a szikla!? Szinte hívogat.
Barátnője jóízűen kacagott.

68
 - Ismerős szöveg. Hallottam már valakitől.
- Van ízlése az illetőnek.
- Tudtam, hogy tetszeni fog, ezért is hívtalak ide.
Döntöttél már?
Kérdőn nézett barátnőjére.
- Miben?
- Gondolom, két férfi túl sok egy nőnek. Előbb-utóbb
választanod kell: Jack vagy Kirk?
- Kirk! Ugyan már, Elena, szóba sem jöhet!
- De hát azt mondtad...
- Mondtam. Azóta megváltozott a véleményem.
- Ezek szerint hozzámész Jackhez. Mikor adsz neki
választ?
- Hétfőn.
- Bárhogyan is döntesz, én a barátnőd vagyok, és
remélem, meghívsz az esküvődre. Most pedig öltözz fel
gyorsan, erdei sétát teszünk.
Mire Delphine elkészült, Bob is elpakolta az útravalót.
Bob és Elena kisfia, Rob boldogan fedezte fel az
ugrándozó őzgidákat, a menekülő szarvast, és lelkesen
utánozta a rikoltozó kakadukat. Itt megfeledkeztek a
zajos város mindennapi taposómalmáról, s élvezhették a
nyár színeiben pompázó erdő csendjének nyugalmát.
Nem beszéltek a múltról és a gondokról, inkább a jelenről
és a jövőről álmodoztak. Élvezettel fogyasztották el a sok
húsos szendvicset, fehérbort és a gyereknek odakészített
hűsítőt. Delphine jól érezte magát. Most örült csak igazán
annak, hogy elfogadta ezt a meghívást. A nap a látóhatár
alá bukott, mire visszaértek. Fáradtak voltak, de nem
érezték magukat kimerültnek. Míg Elena a gyereket
fürdette, ő elkészítette a vacsorát. A kávét a teraszon
fogyasztották el. Időközben csatlakozott hozzájuk Elena
is, aki lefektette a kicsit.
- Nagyon elfáradt, alig tette le a fejét, máris elaludt.

69
 - Holnap megmászom azt a hegyet - közölte Delphine
minden bevezető nélkül.
- Minek? - rökönyödött meg a barátnője.
- Nem tudom, úgy érzem, muszáj, annyira hívogat.
Bob csendesen megszólalt. - Ezt szokta mondani a
fivérem is, valahányszor ellátogat ide, és meglátja a
hegyet. Valamilyen kihívást jelent a számára, azt hiszem.
Órákig tudja nézni, végül rászánja magát, és meghódítja.
- Igaza van. Méltóságteljesen áll már ott évszázadok
óta, dacolva széllel, viharral, napsütéssel. Nap, mint nap
megbirkózik a természettel. Miért ne venné fel a harcot
az emberekkel is? Most épp rajtam a sor. - Egyedül nem
mehetsz fel. Holnap megérkezik a fivérem, ő majd
elkísér. Biztosan nem lesz semmi kifogása ellene, hogy a
társad lehet.
- Te megmásztad már, Bob?
- Igen - nevetett jóízűen -, de egy életre elegem lett
belőle.
- Miért?
- Amint megláttam a mélységet magam alatt,
elájultam. Nem vagyok j alpinista, de a fivérem annál
inkább. Ő a szabadidejében hegyeket mászik. Jól ismeri
az itteni bérceket. Régebben csoportokkal járta a
vadabbnál vadabb sziklákat. Ma már ritkábban van ideje
távolabbi csúcsok meghódítására. Nagyon leköti a
munkája, de azért ha ideje engedi, rögtön célba veszi az
egyik hegycsúcsot.
- Sokat emlegeted a fivéredet. Valószínűleg jó
viszonyban vagytok.
- Meghiszem azt - mondta derült arccal. - Csak meg
ne hallja a te véleményedet erről a szikláról, mert dagadni
fog a büszkeségtől: végre van valaki a környezetében, aki
az ő nézeteit osztja. Engem meg gyáva nyúlnak tart majd,
amiért nem kedvelem az ő sziklaszirtjeit. Megint

70
igyekezhetek érvekkel alátámasztani a véleményemet az
ő alpinista nézetével szemben.
- Kezdek kíváncsi lenni a fivéredre.
- Na, szépen vagyunk. Máris egy másik férfi után
áhítozol.
- A barátnőmre mostanában nem lehet ráismerni, túl
sok férfi forgolódik körülötte - ugratta vidáman a lányt
Elena.
- Mielőtt még eszmecserét folytatnátok a szerelmi
ügyeimről, én aludni megyek. Jó éjszakát, kedveseim!
Azok mosolyogva figyelték Delphine visszavonulását.
- Neked is - szólt utána Elena.

Mire el tudott indulni hegyet mászni, a nap is feljött, s

aranyló sugarainak fénye megcsillanva tükröződött vissza
az avarral borított talajon. Delphine vizet töltött egy
kulacsba, és pár szem kekszet csomagolt a zsebébe.
- Meg kellene várnod a fivéremet, borzasztóan örült
volna a társaságodnak.
- Gondolod te, de én nem hiszem, hogy szívesen
dajkálna egy zöldfülűt hegymászás közben. Majd jövök,
ne várjatok!
Gondolataiba merülve ballagott, haját enyhe szellő
borzolta. Útja egy keskeny ösvényen vezetett felfelé.
Lépteinek zaját elnyelte a puha talaj. Hamarosan sűrű
erdő vette körül. A magasra nőtt fák olyan egyenesek
voltak, akár az árboc. Az út egyre vadregényesebbé vált.
Félelem töltötte el a fákra telepedő némaságtól, amelyet
olykor madárcsivitelés zavart meg. Ilyenkor ijedten
összerezzent, de előtte lebegett a kitűzött cél, ami miatt
útra kelt. A hegymászás tartotta benne a lelket. A fák
lassan ritkultak, a nap viszont egyre forróbban sütött.
Izzadt, és a haja is az arcába tapadt. Többször megállt,

71
hogy megtörölje verejtékező homlokát. Alig várta, hogy
egy kis tisztásra érjen, hogy sajgó lábát megmasszírozza.
Ott aztán kicsit kifújta magát, és folytatta az útját.
Rövidesen egy vízeséshez ért. A sziklák közül lezúduló
víz csillogott a napfényben. Legszívesebben megfürdött
volna benne, de csak felfrissítette magát, és máris
továbbment. Kis idő múlva a meredek ösvény szinte már
függőlegesen nyúlt a magasba. Néhol kiálló sziklaszirt
akadályozta a továbbjutását. Kétségbeesetten nézett az
előtte álló nehéz feladatra. Micsoda bolondság volt
belevágni gondolta ebben a pillanatban. Ha már így
döntöttem, akkor végigcsinálom! Megkapaszkodott egy
indában, hogy könnyebb legyen a feljebbjutás a nyaktörő
kapaszkodón. Újabb lépés. Csak rosszul sikeredett, mert
megcsúszott, és a kődarabok a lába alól legurultak a
mélybe. Rémülten csimpaszkodott a vastag indába, s
próbált a lábának biztos támasztékot keresni. Kevés
sikerrel. Egyre lejjebb csúszott. Már azt hitte, a mélybe
zuhan, mikor valaki elkapta a derekát, és addig tartotta,
míg biztonságosan meg nem állt a lábán.
- Hogy mertél egyedül nekivágni?! - mordult rá a
férfi. - Le is eshettél volna!
- Kirk, hogy a fenébe kerülsz te ide? - nézett rá
Delphine, és nem hitt a szemének.
- Azt csiripelték a madarak, hogy egy önfejű, kíváncsi
kislány épp most próbálkozik felmászni a fekete szikla
tetejére. Igyekeztem, ahogy tudtam, hátha segítségre lesz
szükséged. Nem is tévedtem. Ha kicsit később jövök,
szedegethettem volna össze a csontjaidat. Az ördögbe is,
Delphine, igazán megvárhattál volna!
A lány végre felengedett abból a zsibbadó
merevségből, amelyet a férfi megjelenése váltott ki
belőle. Még hogy megvárhatta volna, fintorodott el. A
Kirkkel való találkozás volt az, ami utolsónak szerepelt a
programjában. Őmiatta menekült a hegyek közé, s miatta

72
mássza meg ezt az átkozott hegyet is. Ezzel is
bizonyítékot akar szerezni arról, hogy képes megbirkózni
a nehéz feladatokkal, és dönteni is, ha arra kerül a sor.
Jobb, ha Kirk nem tud arról, hogy milyen gondokkal
küzd. Még csak az kellene!
A férfi, vizsgálódó pillantást vetett rá. - Na,
folytatjuk? Vagy nagyon fáradt vagy? - kérdezte.
- Velem akarsz jönni?
- Persze. Különben mi másért másztam volna utánad?
Na, gyere!
Kirk a kezét nyújtotta Delphine-nek, s a lány keze
elveszett a férfiéban.
- Jól van, menjünk - adta meg magát.
A férfinak több se kellett. Valósággal húzta maga
után. Erős kezével biztonságosan tartotta, nehogy
megcsússzon.
- Figyelj mindig a lábad elé, erre meredekebb az út.
- Rendben - mondta Delphine, és követte a férfi
utasításait. Bár nehezen tudta elképzelni, hogy létezik
még ennél is meredekebb út. De csalódnia kellett. Az
ösvény nyaktörő meredekséggel vezetett fel a sziklafal
mentén. Delphine nagyon óvatosan lépkedett, és arra
kényszerítette magát, hogy ne nézzen le. Reszketett a
lezuhanástól, s félelmében még erősebben kapaszkodott a
férfiba.
- Már majdnem megérkeztünk - biztatta Kirk.
Delphine összeszedte magát, s tovább botorkált. És
egyszer csak fent volt. Ott állt egy hatalmas sziklás
fennsíkon. Egy csapásra elfelejtette a nehéz utat, fájó
lábát, a kimerültségét. Megmászta élete első hegyét! Volt
értelme. Az elébe táruló kép minden képzeletét
felülmúlta.
- Ugye, milyen csodálatos? - szólalt meg Kirk halkan
a háta mögött, vigyázva, nehogy megtörje a pillanat
varázsát.

73
 Míg a lány elmélyedve körbehordozta tekintetét az
alattuk elterülő tájon, addig Kirk a mohával benőtt
sziklamélyedésben piknikező helyet keresett. Gyorsan
kicsomagolta az elemózsiát, és kényelembe helyezte
magát. Hátát a sziklának támasztotta, lábát kinyújtotta, és
figyelmesen nézte a lányt.
Delphine kopott farmernadrágot, tornacipőt és zöld
pólót viselt, barna haját lófarokba kötötte. Így még
fiatalabbnak látszott a koránál. Egyszerűen különleges és
tüneményes ez a nő, gondolta Kirk mosolyogva.
Imádnivaló kis boszorkány. - Ha egyszer majd az
enyém lesz... de az még odébb van. Jobbnak látta ez után
az érdeklődését a finomságokra összpontosítani: csirkés
szendvics, alma- és sajtszelet, csokoládé. Minden
megvan, összegezte a végeredményt.
- Gyere, kislány, egyél valamit, mert a végén
leszédülsz a szikláról, s ezt nem szeretném.
A lány szeme felcsillant ennyi finomság láttán. Észre
sem vette mászás közben a hátizsákot a férfi vállán,
annyira el volt foglalva magával.
- Csak azt ne mondd, hogy ezt mind te készítetted.
- Nem mondom. De arra én figyelmeztettem a
sógornőmet, hogy mit készítsen el. Ugye, te semmit sem
hoztál a vízen kívül? - bökött fejével a kulacs felé.
- Valóban nem gondoltam rá, hogy ilyen éhes leszek.
- A hegymászás mindig jó étvágyat csinál.
- Nekem a nélkül is jó az étvágyam, már elfelejtetted?
- nevetett vidáman Delphine.
- Nem felejtettem el - válaszolt Kirk rövid szünet után.
- De most hallgass és egyél!
Delphine ebben a pillanatban rájött, milyen
meggondolatlan kijelentést tett. Ennyire hülye nem lehet,
hogy ő hívja fel a férfi figyelmét egy bizonyos
körülményre! - korholta meg magát. Hogy kínos zavarát
elrejtse, az evésbe temetkezett. Mindketten jóízűen,

74
csendben falatoztak. Amikor a csokoládéra is sor került,
Delphine a tudatára ébredt, hogy Kirknek minden apró
részletre - kiterjedt a figyelme. Ez a piknik erősen
hasonlít az ő liftbeli terítékéhez. Vajon mit akar ezzel a
tudtára hozni? Talán úgy érzi, adósom, és így akarja a
tartozását leróni? Netán vár érte valamit? - töprengett.
- Nagyon messze járnak a gondolataid, kislány -
jegyezte meg Kirk.
- Egyáltalán nem, csak nálad. Épp arra gondoltam,
mennyire alapos megfigyelő vagy. Semmit sem felejtettél
ki a kosaradból.
- Valami mást se felejtettem el, kislány - felemelte a
kezét, és kedvesen megsimogatta a lány arcát.
Delphine beleborzongott az érintésbe. Hogy a
veszélyes témáról elterelje a beszélgetést, kevésbé
kockázatos dolgokról kérdezte.
- Nekem úgy tűnt, jól ismered a hegyet. Sokat jársz
ide?
- Meglehetősen, ez a kedvenc helyem. Itt senki sem
zavar. - Kirk felállt, és a szikla peremére lépett. - Itt
minden megtalálható egy helyen: csend, nyugalom, béke,
és a kilátás is pazar. Kell ennél szebb? Ugye, nem?
Nekem mindenesetre megfelel. Ennél békésebb helyet
keresve se találnék. A hegyek között egy időre elfelejtem
a vállalat ügyes-bajos dolgait. Nem csörög örökké a
fülembe a telefon. Persze ilyenkor száműzöm a
magánjellegű problémáimat is.
Delphine áhítattal hallgatta Kirk természet utáni
vágyódását. Hol volt e percben a drága öltönyt és selyem
nyakkendőt viselő, komoly úriember, aki egy hatalmas
vállalat szigorú vezetője? Sehol. Előtte egy
farmernadrágos, sportcipőt és khakiszínű inget viselő
átlagember állt hétköznapi gondokkal küszködve. Ő
ehhez az emberhez vonzódott jobban. Bár tisztában volt
vele, hogy a két típust nem lehet szétválasztani. Ő így

75
teljes, ahogy van. Ma is egy újabb oldalát ismerhette meg
a férfinak. Ha nem ragaszkodna olyan szigorúan az
elveihez, miszerint soha nem kezd viszonyt a főnökével,
könnyebben tudna határozni. Érezte, hogy a férfi akar
tőle valamit. Ez a tudat izgatta, ugyanakkor
nyugtalanította is. Mély sóhajjal véget vetett
elmélkedéseinek. Az órájára nézett.
- Ha időben vissza akarunk érni, indulnunk kellene.
Kirk visszafelé egy könnyebb utat választott.
Delphine örömmel állapította meg, gyorsabban haladnak,
és ettől jobb kedvre derült. Nyilván emiatt csökkent a
figyelme. Útjuk épp egy sziklás, hepehupás talajon
vezetett keresztül, amikor megbotlott, és elveszítette
egyensúlyát. Tehetetlenül csúszott le a lejtőn. Hiába
nyújtotta ösztönösen előre a karját, hogy az ütközést és az
esést is megállítsa, nem sikerült. Szerencsére a szurdok
nem volt mély, nem sérült meg súlyosan. Karja azonban
lehorzsolódott, csuklója kifordult. Fájdalmában
felnyögött.
- Delphine, megsérültél? - rohant utána Kirk saját
épségével mit sem törődve, és föléje hajolt. - Hol fáj? -
kérdezte.
A lány túlságosan összetört volt ahhoz, semhogy
válaszolni tudott volna a férfi kérdésére. Kirk nem is várt
választ. Gyengéden végigtapogatta, majd óvatosan a
hátára fordította.
- Fáj valamid? - aggodalmaskodott.
Hogy a férfit megnyugtassa, rászánta magát egy
halvány mosolyra.
- A csuklóm és a karom. De kibírom.
Kirk gondosan megvizsgálta a csuklóját, finoman
megnyomkodta. A karján lévő horzsolást kitisztította a
piszoktól, és bekötözte.
- Szerencsére nem tört el. Nagyon fáj?
- Nem, már sokkal jobb. Ne aggódj annyira.

76
 - Jaj, kislány, ne csináld ezt még egyszer, ha nem
akarod, hogy idő előtt szívinfarktust kapjak.
- Oké, vigyázni fogok - ejtette ki halkan a szavakat.
A következő pillanatban a tekintetük egymásba
kapcsolódott. Aztán mintha mágnes vonzaná őket, lassan
közeledni kezdett az arcuk egymáshoz, végre ajkuk is
összekapcsolódott, és finoman egymás szájába
„suttogtak”.
Delphine egyszerre elfelejtette minden fogadalmát.
Most nem számított semmi, csak a csók és Kirk ölelő
karja. Lehunyta szemét, és átadta magát a lenyűgöző
érzésnek. Karjával átfonta a férfi nyakát. Kirk
hozzásimult, és kezével végigsimította testét, végül
megnyugodott a lány mellén. A vágy, ami
végighullámzott a lány minden porcikáján,
megmagyarázhatatlan erővel tört fel belőle. Akarta a
férfit. E percben figyelmeztetésképpen megszólalt benne
a vészcsengő: „Ne tovább! Térj magadhoz!” Egyszerre
kijózanodott. Nem engedheti meg, hogy folytatása
legyen. Meglehet, a férfinak nem jelent semmit, csupán
egy futó kaland lenne, de ő érezte, hogy számára Kirk
nem csak egy flört. Ebbe nem mehet bele, nem engedheti
meg! Túl nagy árat fizetne érte.
- Sajnálom, Kirk! - bontakozott ki a karjából. - Nem
akarom... nem lenne helyes, ha megtörténne, dadogta
zavartan, és felállt.
- De miért? - kérdezte Kirk meglepetten. - Te is
akartad, éppúgy, mint én, nem tagadhatod.
- Semmit se tagadok, de nem akarom, hogy... Nem
akarom, és kész!
- Ez nem válasz, tudni akarom az igazat!
- Ne kényszeríts rá, hogy kimondjam azt, ami annyira
kézenfekvő. A főnököm vagy, én...
- ... és nem akarsz viszonyt kezdeni a főnököddel.
- Csakhogy végre felfogtad.

77
 - Az ég szerelmére, Delphine, felejtsd el, hogy mi a
beosztásom!
Delphine hitetlenkedve nézett rá.
- Ez nálam nem megy olyan könnyen. Sokat
viaskodom magammal, mielőtt belevágok valamibe. Így
megkímélem magam a csalódástól.
Kirk szája körül rejtélyes mosoly bujkált. Arcán nem
lehetett sem a megbántottság, sem a méreg jeleit
felismerni. Szeme azonban hosszan elidőzött a lány
arcán. Leolvashatta róla, hogy Delphine komolyan
gondolja, amit mondott. Ezt a lányt nehéz lesz
megszerezni magának. Arra is vigyáznia kell, nehogy
hibát kövessen el, mert könnyen elveszítheti. Türelem,
kedves barátom - figyelmeztette magát. - Ne veszítsd el a
fejed!
- Menjünk - mondta ki hangosan, s intett a lánynak,
hogy kövesse.
Ez után mindketten jobban odafigyeltek egymásra.
Kirk igyekezett kevésbé veszélyes útvonalat
választani, Delphine pedig jobban a lába elé nézett.
Ennek ellenére megkönnyebbülten lélegzett fel, mikor
leért a hegyről.
- Te merre laksz? - fordult a férfi felé.
- Amerre te - válaszolta röviden.
Mivel úgy érezte, Kirk nem kíván többet mondani
lakhelyéről, nem faggatta.

- Itt lakom - mutatott a házra Delphine.

- Én is - volt a rövid válasz.
A lány csodálkozva kiáltott fel:
- Itt laksz?!
Delphine abban reménykedett, hátha rosszul hallotta a
férfi kurta közlését. De tévedett. Elena igyekezett feléjük.

78
 - Na végre, hogy megjöttetek! Frissítsétek fel
magatokat, és vacsorázhatunk.
Delphine úgy állt, mint a szobor. Értetlen
arckifejezéssel nézett hol Elenára, hol Kirkre. Nem tudta,
mi folyik itt, azt sem, hogy milyen céllal van itt a férfi.
De nem ért rá ezen morfondírozni, mert ekkor kitörő
örömmel rohant feléjük Rob.
- Kirk! - kiáltotta már messziről.
Kirk elmosolyodott, a szeme ragyogott, amint
megpillantotta a kisfiút. A karját kitárta, a gyereket teljes
lendülettel felkapta, s a levegőbe emelte. A kicsi nevetett,
szemmel láthatólag tetszett neki az új helyzet, amibe
került.
- Olyan jó, hogy itt vagy, Kirk bácsi! - Olyan csillogó
szemmel nézett a férfira, ahogy csak egy kisfiú tudott.
- Én is örülök neked, öcskös. - Letette a földre, és
megborzolta a haját, de nem engedte el a kezét.
Delphine agyában halvány fény kezdett derengeni.
Ez lehetetlen, gondolta. Csak tévedésről lehet szó.
Úgy látszik, ez a nap a meglepetések napja, de a váratlan
fordulatoknak még biztosan nincs vége. Bob is előjött a
fogadásukra.
- Amint látom, Delphine, a fivéremmel sikerült
megismerkedned.
- A fivéreddel?! - nézett tágra nyílt szemmel Bobra. -
Kirk a fivéred?!
- Hát nem mondta el neked a fiú? - hökkent meg Bob,
és a „bűnös” felé fordult. - Kirk, elárulnád, miről
társalogtatok egész idő alatt?
- Nem a családfánkról, az egyszer biztos - vigyorgott
sokat sejtetően.
Bob huncut mosollyal csóválta meg a fejét.
- Nagy kópé vagy, testvérkém. Tehát kénytelen leszek
én felvilágosítani a kisasszonyt. Ez a „nagy melák” -

79
intett Kirk felé - közeli rokonom. Az anyám Billing lány,
Kirk apjának testvére.
Delphine most látta csak a hasonlatosságot kettejük
között. Igaz, hogy Bob barna hajú volt, de ugyanolyan
kék szemű, mint Kirk, és az arcvonásuk is megegyezett.
Nem is érti, miért nem tűnt már fel neki előbb.
- Szóval unokatestvérek vagytok. Örvendek! - mondta
szárazon, és berohant a szobájába. Ahelyett hogy a
zuhanyozót célozta volna meg, lerogyott az ágy szélére, s
próbálta kiadni magából a mérget. Ezt az erőszakos
megtorlást a kispárnák szenvedték el. Lehetetlen alak!
Miért is kellett nekem beléd botlanom!? - dühöngött
egyfolytában.
Az ajtón óvatos kopogás hallatszott. Röviddel az után
Elena feje jelent meg az ajtóban.
- Bejöhetek? - kérdezte bátortalanul.
- Gyere csak! Épp jókedvemben találsz.
- Ne haragudj, Delphine, nem szólhattam. Kirk nem
akarta. Meglepetésnek szánta. Azt hitte, örülsz majd neki,
és végre mindent tisztázhattok.
- Hogy örülök?! Majd szétrobbanok a méregtől!
- De azért lejössz vacsorázni, ugye?
- Persze hogy le. Nem rátok neheztelek. Várj meg,
azonnal rendbe teszem magam! Álmomban sem hittem
volna, hogy Kirk a sógorod. Véletlenül sem említetted,
hogy ilyen előkelő rokonaid vannak - mondta, miközben
öltözködött. - Egyáltalán nem vagy ráutalva a pénzre.
Miért dolgozol?
- Igaz - helyeselt Elena -, van mit a tejbe aprítani, de
én nem akartam otthon tespedni, unatkozó dámává válni,
aki a semmittevésből és az úrinők mindennapos
pletykáiból él. Dolgozni akartam, és önálló keresettel
rendelkezni. Bob helyeselte elképzelésemet, annál is
inkább, mert egyszerű dolgozó nő voltam, amikor
megismert. Egyébként ismerhetsz, nem vagyok dicsekvő

80
típus. A magánügyem nem tartozik senkire. Ne haragudj,
Delphine.
- Megértelek, mert én is így vagyok vele.
Vacsora végeztével a férfiak kiültek a teraszra, és
hideg vörösbort ittak. A nők még elmosogattak, és
feltörölték a konyhát, majd ők is csatlakoztak a
férfiakhoz, míg Rob a videojátékkal foglalta el magát.
Míg a két férfi olykor-olykor hangosan vitatkozott, a nők
csendben beszélgettek. Tizenegy óra után a házaspár
visszavonult. Delphine is szedelőzködni kezdett.
- Várj, Delphine! - állította meg Kirk. - Még nem is
beszélgettünk. Egész idő alatt nagyon hallgatag voltál,
figyeltelek.
Tehát figyelt. Igaz lenne? - Semmit se vett észre az
egészből.
- Miért duzzogsz, hm? - kutató pillantást vetett a
lányra.
- Nem duzzogok - fortyant fel Delphine.
- Tényleg? Én nem úgy látom.
- A francba veled, Kirk Reyton! Hát soha nem
szabadulok meg tőled? - tört ki a lányból.
Kirk úgy nevetett, mint még soha.
- Na, végre! Ez az én igazi Delphine-em. Már nem is
Billingezel. Remélem, felhagysz vele mindörökre.
- Te csak ne reménykedj!
Kirk közelebb húzódott Delphine-hez, és az ujjára
csavart egy tincset a lány hajából.
- Mondd csak, valóban meg akarsz szabadulni tőlem?
- kérdezte búgó hangon, amitől a lány testén izgató, forró
hullám szaladt végig.
- Te mit gondolsz? - közben nem mert a férfira nézni,
nehogy árulója legyen saját érzéseinek.
- Azt, hogy pont az ellenkezőjét mondod, mint amit
gondolsz.

81
 Delphine pökhendien megvonta a vállát. - Ugyan,
miért tenném?
- Hogy elrejtsd az érzéseidet, kislány.
Delphine ugyanolyan zavart érzett most, mint első
találkozásuk alkalmával. Ez a férfi egyre veszélyesebb a
számára, szinte a veséjébe lát. Ha nem vigyáz, könnyen
beugorhat a kérdéseinek.
- Ilyenek nem léteznek veled kapcsolatban.
- Neeem? Na és az a szikra közöttünk?
- Túlságosan szabadjára engedted a fantáziádat, te
nagyokos. - Egyre jobban belebonyolódunk ebbe a
beszélgetésbe. Valahogy kiutat kell találni belőle.
- Azt hiszed, minden nőt az ujjad köré csavarhatsz?
- Hát nem? Nagy kár - dörmögte, s közben
mosolyogva figyelte a hatást Delphine arcán.
- De nem ám! Mondtam már neked...
- A pokolba is, tudom, mit mondtál! - lett indulatos
Kirk. - Jól emlékszem minden szavadra!
- Na, ennek örülök. Mivel mindent megbeszéltünk,
megyek aludni.
Kirk azonban visszatartotta.
- Bár most elengedlek, de ne vedd befejezettnek a
beszélgetést. Még sok kérdésemre szeretnék választ
kapni, és ne hidd, hogy legközelebb elmenekülhetsz.
Most pedig menj! Jó éjszakát, kislány.
- Neked is, Kirk.
Míg el nem tűnt az ajtó mögött, a hátában érezte Kirk
pillantását.

82
 6. fejezet

Hétfőn Delphine fellélegzett, hogy végre-valahára a

munkájába feledkezhet. Az elmúlt hétvégét ugyan
társaságban töltötte, de kemény harcot vívott érzéseivel
és az eszével. Sajnos, még most sem tudja, hogy a csatát
melyik nyeri meg. Az órák rohamosan teltek, és Delphine
egyre kétségbeesetten temetkezett a számoszlopokba.
Tudta, hamarosan bánatot okoz Jacknek, s már előre
viszolygott ettől. Túlságosan kedvelte a fiút ahhoz, hogy
fájdalmat szerezzen neki.
Kirk egész nap nem hallatott magáról. Ez könnyebbé
tette számára a mai nap elviselését. Mégis hiányzott a
férfi érdeklődése. Majd csak sikerül elfelejtenem őt,
vigasztalta magát. Hagyd abba az önmarcangolást! Ezzel
semmire sem mész! De ha így folytatod, lassan
becsavarodsz!
Dolga végeztével fáradtan állt fel az íróasztal a mellől.
Megvárta, míg munkatársai eltávoznak, aztán bezárta az
irodát. Szerencsére a liftben sokan voltak, s a zsibongás
elterelte figyelmét az őt foglalkoztató problémákról.
- Delphine! Delphine! - Jack hangja és integető keze
vonta magára a figyelmét. A férfi vidám arccal tört utat
magának a lány felé. Delphine mozdulatlanul állt. Csak
nincs valami baj? - futott át rajta a gondolat. Még
érdeklődni sem tudott, mert Jack se szó, se beszéd,
szenvedélyesen magához húzta, és minden bevezető
nélkül hevesen szájon csókolta az elképedt lányt.
- Gyere, drágám, hazaviszlek.
- Elfelejtetted, hogy kocsival vagyok? - kérdezte égő
arccal, mert az a kellemetlen érzése támadt, mindenki
őket figyeli.
Jack könnyedén a lányba karolt.

83
 - De én nem - mondta -, és ha ez neked örömet szerez,
drágám, mindennap eléd jövök, ha a feleségem leszel.
Delphine elsápadt. A parkolóban nem messze tőlük
Kirket fedezte fel. Valószínűleg tanúja lehetett az előbbi
jelenetnek. Mint az alvajáró, beült a kocsiba. Azt se fogta
fel, miről beszél Jack. Egész úton be nem állt a szája,
csak mondta a magáét. Később Delphine rájött, ezzel
leplezi idegességét.
- Követnek minket - jelentette ki váratlanul.
Delphine izgatottan kapta fel a fejét.
- Mi?! - Jack arcát fürkészte, de viccnek még csak a
jelét sem látta rajta.
- Ki az, nem ismerem fel ilyen távolságból, viszont az
a kocsi - intett hátra - kezdettől fogva a nyomunkban van.
Csak nem Kirk jön utánunk? - jutott a lány eszébe.
Hátrafordult, és egy sárga színű autót pillantott meg.
- Képzelődsz, Jack. Még hogy követnek minket!
Delphine mosolyogva csóválta meg a fejét. - Ostobaság.
A férfi fél szemmel rásandított.
- Ha te mondod...?
Ezzel elintézettnek tekintette a dolgot, többet nem
említette a „rejtélyes vendéget”.
Egyvalami elkerülte a figyelmüket. Történetesen az,
hogy közvetlen utánuk szintén leparkolt a sárga autó.
Vezetője feldúlt arccal várta a kedvező pillanatot.
- Kérsz egy kávét? Én mindenesetre iszom.
- Jöhet.
Jól emlékezett rá, hogy Jack mindig túl édesen itta a
feketét. Alig tette elébe, szinte egyszerre szólaltak meg.
- Delphine, mondd...
- Jack, azt hi...
Kirobbant belőlük a nevetés.
- Engedd, hogy én kezdjem, Jack.
Delphine nem azért volt ilyen nagylelkű, mert
mihamarabb túl akart lenni a vallomáson, hanem hogy

84
megkímélje barátját a kínos percektől. Legalább így lesz
oka azt mondani, nem ő szakította meg ezt a hosszú
éveken át tartó kapcsolatot. Kérlelő szemekkel nézett a
férfi arcába.
- Rendben.
- Ha így nézel rám, sosem tudok neked ellenállni.
Delphine mély levegőt vett, és belevágott:
- Nem lehetek a feleséged, Jack. Amit irántad érzek,
az nem elég egy házassághoz. És... különben - zavartan
sütötte le a szemét - ...azt hiszem, mást szeretek.
- Csak azt hiszed? - képedt el Jack.
- Nem vagyok még egészen biztos az érzéseimben.
Vonzódom hozzá, ennyi az egész.
Jack megnyúlt ábrázattal meredt a lányra, tekintete
elsötétedett.
- Miért nem beszéltél nekem erről soha? De én sem
figyeltem eléggé rád, magunkra, a viszonyunkra. Észre
kellett volna vennem, hogy megváltozott valami
közöttünk. Sajnálom, hogy így alakult, Delphine.
A következő pillanatban hangos dörömbölés
hallatszott az ajtó felől. Egymásra néztek. Aztán Jack
határozott:
- Jobb, ha én nézem meg, ki lehet a türelmetlen
látogató.
Máris felállt, és az ajtót sarkig tárta. Hirtelen elállt a
lélegzete. Az illető váratlan felbukkanása torkára
forrasztotta a szót.
- Sally... te itt? - nyögte döbbenten.
A fent nevezett hölgy teljesen kikelve magából,
nekiesett a férfinak, és ököllel verni kezdte Jack
mellkasát.
- Te piszok, szemét alak! Szélhámos, hazug disznó!
Hogy tehetted ezt velem? - Az indulattól forró könnyek
égették a szemét, s lassan végigfolytak az arcán,
miközben a szidalmak egész sorát zúdította Jackre. -

85
Gyerekem lesz tőled, te meg más nő után futkosol! Te
roh...
- Ó, istenem! - ocsúdott fel végre Jack, és átölelte a
zaklatott lányt. Ő meg feltartóztathatatlan zokogással
borult a mellére.
Delphine, amikor felfogta a kínos valóságot, hangos
nevetésben tört ki.
Jack egy pillanatig zavartan ácsorgott, kereste a
megfelelő szavakat a mondanivalójához, mert egyik nőt
sem akarta megbántani. Rövid torokköszörülés után
belekezdett:
- Delphine, ő Sally, aki...
- Hadd találjam ki - vágott a szavába a lány. - Vele
voltál akkor hétvégén, igaz?
- Igen. Sally - fordult a karjaiban sírdogáló lányhoz -,
ő Delphine.
- Na, ezzel megvolnánk - könnyebbült meg Delphine.
- Most magatokra hagylak. Nekem amúgy is vásárolnom
kell. Nektek meg, ha nem tévedek, rengeteg
tisztáznivalótok van.
- Én... én azt hittem, hogy te meg Jack... szóval...
bocsáss meg - mondta megrendülten Sally.
- Majdnem jól is hitted, Sally. De már vége. Csak
barátok vagyunk. Most megyek. Ti meg érezzétek jól
magatokat!
Sietve hagyta el a házat, s gyalog vágott neki a
városnak. Jól jön most egy kis séta, s végre kiengedheti
magából a felgyülemlett feszültséget. Hála istennek,
sóhajtott megkönnyebbülten, ezen is túl van. Milyen
furcsa, örül ennek a különös fordulatnak. Szeme most
fedezte fel azt a bizonyos sárga kocsit. Mosolyra
húzódott a szája. Tehát Sally volt mindvégig a
nyomukban. Érthető is azok után, ami kiderült a rövid
torzsalkodásból.

86
 Jókedvűen bandukolt tovább, miközben meg-megállt,
hogy gyönyörködjön a kirakatokban. Így pillantotta meg
az egyik ékszerbolt eladótermében Kirköt és a szép
Pamelát, ahogy az ékszerek között válogattak.
Megbabonázva nézte őket, amint boldogan egymásra
nevettek. Mennyire összeillő pár, ismerte be magának.
Érdeklődve nézett körül, hova bújhatna, még mielőtt
felfedeznék ittlétét. A közelben levő hirdetőoszlop háta
mögé húzódott, és nekitámaszkodott. Annál is inkább
szüksége volt erre, mert úgy érezte, rögtön összeesik.
Szíve annyira vert, hogy majd kiugrott a helyéről. Alig
kapott levegőt. Azt hitte, menten megfullad. Csak
egyvalami vibrált a szeme előtt. Mégpedig az, hogy Kirk
ékszert ajándékoz Pamelának. Egy férfi ilyet akkor tesz,
ha a szerelmét vagy a ragaszkodását akarja bizonyítani.
Ugyan mit is jelentenék én egy ilyen jóképű és gazdag
férfinak, mint csupán egy kis kitérőt a társadalmilag is
biztosított kapcsolat mellett.
- Jól van, kisasszony? Egészen elsápadt - érdeklődött
együtt érzőn az egyik járókelő.
- Köszönöm, már semmi baj. Jól vagyok. Köszönöm.
Magába roskadva elindult. Hazafelé menet
megpróbált nem gondolni Kirkre.
Jack és Sally már elmentek, mire megérkezett. Mivel
még nem vacsorázott, sajtos omlettet készített magának.
Étkezés közben a napisajtót böngészte át, mikor
megszólalt a telefon.
- Szervusz, Delphine, remélem, nem zavarlak?
- Elena? - megismerte barátnője hangját. - Mi történt?
- Nagy szükségem lenne a segítségedre. Jaj, Delphine,
nem is tudom, hol kezdjem.
- Kezd a legfontosabbal.
- Rob nem érzi jól magát. Attól tartok, gyomorrontása
van. Ezért döntöttünk úgy Bobbal, hogy nem visszük
magunkkal a temetésre.

87
 - Temetésre? Jó isten, ki halt meg?! - kiáltott fel
rémülten Delphine.
- Elly néni, anyám nővére. A mama most telefonált.
Úgy gondoltam...
- Persze hogy számíthatsz rám. Mikorra menjek?
- Jó lenne, ha most... ha máris jönnél.
- Összecsomagolok és indulok.
Sokszor volt már Elenáéknál, de sohasem tudott
betelni - a nem éppen az olcsó negyedben vásárolt -
lakóházukkal. Maga a ház kívülről nem volt
különösebben szép, de a belső kialakítása és a tetszetős
környezet mindent kárpótolt. Barátnője már várta.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy! Gyere, Delphine, felkísérlek
a szobádba.
- Hogy van Rob?
- Végre elaludt.
- Mikor indultok?
- Reggel korán, és hívj fel, ha rosszabbul lenne a fiam.
- Ez csak természetes. Ne aggódj, minden tőlem
telhetőt megteszek. Nem hagyom magára egy percre sem.
Tulajdonképpen mióta beteg?
- Az óvodából hazajövet már fájlalta a gyomrát. Nem
is vacsorázott. Ágyba dugtam, hogy pihenjen. De annyira
szokatlan, hogy minden ellenvetés nélkül lefeküdt.
Máskor még hancúrozni szokott. Félek, hogy valami más
kezdődik.
- Rémeket látsz, Elena.
- Most már, hogy te itt vagy, nyugodtabban tudok
elutazni. Vigyázz a fiamra, Delphine. Reggel már nem
találkozunk, valószínű, hogy alszol még, amikor mi
elindulunk.
- Üdvözlöm az édesanyád.
- Átadom neki. Jó éjszakát, Delphine.

88
 Delphine hunyorogva nyitotta ki a szemét. Egy röpke
pillanatig nem tudta, hol van, aztán eszébe jutott. A nap
már az arcába sütött. Gyorsan kiugrott az ágyból, és ment
Robhoz. Halkan nyitott be a szomszédos szobába. A
kisfiú nyugodtan aludt. Elhatározta, okvetlenül beszól a
munkahelyére, hogy két nap szabadságot vegyen ki. Mire
Rob ébredezett, addigra elintézte a telefont, és a reggeli is
az asztalon volt.
- Jó reggelt, álomszuszék. Hogy érzed magad?
- Szervusz - köszöntötte álmos szemmel Rob a lányt. -
Hol a mamám?
- El kellett utaznia. Most én vigyázok rád.
- De már nem vagyok beteg.
- Ezt örömmel hallom, de azért vigyázunk arra a
rakoncátlan gyomorra, oké?
- Oké.
- Na, akkor foglaljuk el a fürdőszobát, aztán reggeli és
egy kis séta következik. Megfelel a fiatalúrnak?
- És aztán, ha már sétáltunk?
- Majdcsak kitalálunk valamit.
A séta hosszabbra sikerült, mint Delphine gondolta.
Az idő múlásáról megfeledkeztek, és későn indultak
vissza. Bármennyire is éhesek voltak, a lány ügyelt arra,
hogy Rob ne egyen mohón. Ebéd után a kisfiút lefektette,
s ő maga is ledőlt. Egy kisregénnyel próbálta lekötni
figyelmét, de hamarosan elszenderedett rajta. Pici kezek
simogatására ébredt.
- Rob, fönt vagy?
- Aha. Aludtál?
- Attól tartok.
- Kimegyek játszani a kertbe, megengeded?
- Menj csak. Viszek ki narancslevet neked.
Az este olyan hamar elérkezett, hogy el sem hitték.
Délután érdeklődött Elena Rob egészségi állapota felől.
Amikor aztán sikerült a fiával beszélnie, egészen

89
megnyugodott. A lefekvés közeledtével a jókedv a
tetőfokára hágott. Rob természetesen nem volt hajlandó
lefeküdni. Ezért még egy rövid párnaháborút vívtak
együtt. Végül Rob - kimerülten a játéktól - csendben a
párnára hajtotta a fejét, és elaludt.
Delphine még rendbe tette a szobában a maguk után
hagyott csatateret, még egy pillantást vetett a békésen
alvó kisfiúra, és csendben kiment a szobából.
Hiába volt a kellemes esti levegő, Delphine nem
tudott elaludni, ezért lement a konyhába, hogy igyon egy
pohár kakaót. A hatalmas házban csak a léptei
koppanásait lehetett hallani. A mély csendet váratlanul a
telefon csörgése törte meg. Delphine összerezzent a nem
várt zajtól.
- North-lakás.
- Elena ott van? Delphine, te vagy? Na végre, hogy
rád találtam! Egész nap kerestelek, s közben te Bobéknál
vagy.
A lánynak elég volt meghallani Kirk hangját, s máris
melegség futkározott a testén.
- Elárulod, miért kerestél?
- Nem voltál ma dolgozni. Azt hittem, beteg vagy.
Tudod te, mit éltem ma át miattad?
- Nem tudom. De elkerülhetted volna, ha a
szabadságom után érdeklődsz.
- Igazad van. Ez kiment a fejemből - mondta kissé
ingerülten. - Voltaképpen meddig szándékozol ott
maradni?
- Míg a North házaspár vissza nem érkezik a
temetésről, addig ugyanis én vigyázok Robra.
- Értem. Akkor hát jó éjszakát, kislány.
Delphine csalódottságot és keserűséget érzett ki Kirk
hangjából. Lehetséges, hogy aggódott érte? Nehezen
lehetett elhinni azok után, hogy ékszert vásárolt egy
másik nőnek. Majd pont én hiányzom neki! - gondolta.

90
Végül a munkájával kapcsolta össze Kirk érdeklődését.
Ez az érv ugyan nem hangzott meggyőzően, de
elfogadhatónak bizonyult. Elhatározta, ezen nem töpreng
tovább, hanem aludni megy.
Egy idő után furcsa neszt hallott a földszintről. Fülelni
kezdett. Csend. Semmi zaj. Lehet, hogy hallucinált,
nyugtatta magát. Megfordult, hogy kényelembe helyezze
magát, amikor újra zörejt hallott. Ez lehetetlen, betörő
járna a házban? Bezárt minden ajtót, jól emlékezett rá. De
akkor hogyan tudott behatolni? Álkulcs! Hát persze!
Hogy erre nem gondoltam! Ijedten rezzent össze, mert
halk motyogás jött lentről. Rob! - sikoltott fel halkan
Delphine. Nem szabad, hogy felébredjen. Összeszedte
minden bátorságát, és elindult felvenni a harcot az
állítólagos betörővel. Elővigyázatosan lépkedett, nehogy
felfedezze ott-tartózkodását a betolakodó. Delphine lépett
egyet, majd még egyet, s közben a félhomályt fürkészte,
hogy merre látja meg az idegen alakot. Félelmében
majdnem hangosan felkiáltott, mert halk léptek
közeledtek felé a lépcsőn. Delphine megbénult a
rémülettől, szíve a torkában dobogott. Ösztönösen egy
tárgyat keresett, amivel szembeszállhat a betolakodóval.
Keze egy kicsi, kínai porcelánszobrot tapintott ki a háta
mögötti kis asztalkán. A falnak lapulva várt. A közeledő
árnyékot figyelte. Egyszer csak előtte tornyosult, mint a
Himalája. Alig tudta visszatartani sikoltását. Most! -
biztatta magát. Előlépett rejtekhelyéről, és minden
erejével az árnyék felé csapott. Egy elfúló, fájdalmas
sóhaj elárulta, jól célzott. De győzelme nem volt tartós. A
szobor darabokra tört. Őt acélos kezek ragadták meg.
Delphine zihált, rugdosott, küzdött, mint a vadmacska.
Ellenfele jóval erősebb volt nála, ezt érezte. Le kell
leplezni. Látni akarja az arcát, kivel küzd. Gyorsan
felkapcsolta a villanyt.
- Kirk!

91
 - Delphine, mi ütött beléd?
- Hogy kerülsz te ide? Majd belehaltam a rémületbe!
- Van kulcsom a lakáshoz, és azt hittem, már alszol.
Nem akartalak megijeszteni.
- Mégis sikerült. Ha belegondolok, hogy majdnem
megöltelek.
Delphine most döbbent rá, hogy egész testében remeg.
Nem bírta tovább. Lába felmondta a szolgálatot.
Összecsuklott, s Kirknek esett. Könnyekben tört ki.
Sírását hiába próbálta, nem tudta abbahagyni. Amikor
Kirk átölelte és halk szóval vigasztalta, zokogása
hisztérikussá vált.
- Nincs semmi baj, nyugodj meg. Már elfelejtetted,
hogy engem vertél fejbe?
- Ne haragudj - szipogta könnyes arccal. - Önvédelem
volt. Azt hittem, betörő van a lakásban. Annyira
megijedtem - megdöbbenve vette észre, hogy a férfi
halántéka véres. - Kirk, vérzel!
- Nem lep meg. Ahogy te fejbe vertél!
- Engedj el, kérlek. Már jól vagyok. Ülj le, és
megtisztítom a sebedet.
Delphine egy vizes ruhával és sebtapasszal tért vissza.
Kirk a fotelban ült.
- Kezdem sajnálni szegény fickót, aki téged támad
majd meg a sötétben. Én meg sem támadtalak, mégis jól
kupán vágtál.
- Meg is érdemelted! Úgy közlekedtél a házban, mint
egy besurranó tolvaj. Mit kellett volna tennem, talán a
nyakadba ugranom?
- Még most sem késő - mondta Kirk, és egy hirtelen
mozdulattal magához rántotta a lányt. Delphine még fel
sem ocsúdott, a férfi ölében találta magát, ez után már
csak a csókjára tudott gondolni. A férfi türelmetlen
szenvedélyének nem tudott ellenállni. Delphine fojtottan
felkiáltott, és birtoklón belekapaszkodott Kirk vállába.

92
 - Kirk - suttogta elfúló hangon, és viszonozta csókját.
A férfi gyengéden és finoman simogatta. Delphine
számára megszűnt a világ. Csak Kirk létezett, s becézgető
cirógatása. Érezte, hogy elérkezett a döntő pillanat. A
szíve vadul lüktetett. Nem védekezett, amikor a férfi
lehúzta maga mellé a szőnyegre. Vágyódott Kirk
ölelésére, az övé akart lenni. Azt akarta, hogy a férfi
szeresse. Nem törődött most a holnappal, csak a ma volt
fontos. Átölelte Kirk nyakát, és magához húzta. A férfi
szája és keze annyira felizgatta, hogy forgott vele a világ.
Soha nem ismert érzéki bódulat vette kezdetét. Az idő
mintha megállt volna körülöttük. A lánynak elállt a
lélegzete az édes érzéstől. E pillanatban elfelejtette az
apró fájdalmat is, hogy átadja helyét a feltörő
gyönyörnek. Később szorosan összesimulva feküdtek,
kimerülten, boldogan. Kirk leheletfinoman simogatta
végig az arcát.
- Köszönöm, kislány - suttogta a fülébe Kirk. - Ha
tudnád, mekkora örömet szereztél nekem. Ennél szebb
ajándékot nem is adhattál volna.
- Én azt hittem, majd zavar.
- Nem zavart. Régóta sejtettem. Elég tapasztalt
vagyok már, hogy észrevegyek bizonyos jeleket. Most
meg is győződhettem róla. És örülök neki, hogy én
lehettem az első férfi.
Delphine elpirult ekkora vallomás hallatán. Arcát
zavartan szorította a férfi melléhez.
- Ó, Kirk, én annyira...
Ijedten hagyta félbe a mondatot. Szeretlek - akarta
mondani. Jó ég, mi történt vele? Majdnem kimondta. Az
első látásra beleszeretett. Ez az érzés csak egyre mélyült,
hiába küzd ellene. Most meg hajszál híján elárulta neki a
titkot.
- Delphine, minden rendben?

93
 A lány csak bólintani tudott. Kirk kutatva nézett rá,
szeme túlfűtött érzelméről árulkodott. Lehet, hogy Kirk
szereti őt? De hiába várt szerelmes szavakat, a férfi
mélyen hallgatott. Szeme áthatóan vizsgálta a lány arcát,
aztán ujjával is követte szeme vonalát. Delphine az
érintésbe - mint mindig - most is beleremegett. Szorosan
a férfi karjaiba bújt, arcát a vállába rejtette.
Később valahonnan előkerült egy szőrmetakaró,
amivel Kirk betakarta magukat. Pihentek még egy rövid
ideig, az után a szobájukba vonultak. Éjszaka csak
nagyon keveset aludtak; nem tudtak betelni egymással.
Delphine számára másnap még a nap is másképp
sütött San Francisco felett. De az is lehet, hogy mindezt
túláradó boldogságában látta így.
Hármasban töltötték a napot. Kirk figyelmessége,
udvariassága és elejtett, egy-két szerelmes szava egészen
feldobta Delphine-t. Ebédelni a Cliff House vendéglőbe
mentek. Alig tudtak elszakadni attól a csodálatos
látványtól, ahogy a fókák játszadozva lebuktak az óceán
vizébe, vagy amikor kitelepedtek a sziklára, és fürdették
magukat a napsütésben. Seal Rocksból hazatérve,
Delphine pihenni küldte Robot, ő maga még lement úszni
a medencébe. Persze Kirk is követte, és hamarosan már
nem is úsztak, mert újra elragadta őket a vágy hulláma.
Kirk magához vonta Delphine-t, és őrületes szenvedéllyel
megcsókolta. Testük egyből lángba borult. A lány
reszketve simult a férfihoz.
- Te kis boszorkány - nevetett Kirk halkan -, a tested
elárul, azt hiszed, nem tudom?
- Téged is - súgta vissza rekedten Delphine. Tagjaiból
kiszállt minden erő, ahogy Kirk szemébe nézett,
amelyben tükröződött a szenvedélyes vágy.
- Tudok rá egy jó nyugtatót - mondta Kirk. Ezzel ölbe
kapta a lányt, s megindult vele a szobájuk felé.

94
 Delphine késő délután ébredt. Kirk már nem volt
mellette. Kiugrott az ágyból, és villámgyorsan a
fürdőszobába szaladt. Zuhany után magára kapta a
fürdőköpenyét, és lesietett a földszintre. Kirk a nyitott
teraszajtóban állt, és valakivel telefonon beszélt. Akár
egy görög isten, úgy állt ott fél meztelen, még nedves
hajjal, ami arra utalt, nem régen jött ki a zuhany alól.
Legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy bevallja,
mennyire szereti. Az elmúlt napon fantasztikus csodában
volt részük. Lehetséges, hogy egyszer ők... Talán... -
sóhajtott fel. Csendben lépkedett Kirk felé, hogy ne
zavarja meg a telefonbeszélgetést.
- Ne! Ne gyere ide! Találkozzunk valahol máshol.
Nem... az nem jó - rázta a fejét Kirk. - Jó, ott találkozunk,
Pamela, hamarosan ott leszek!
Delphine úgy érezte magát, mint akit fejbe vertek.
Hogy is hihette azt, hogy Kirknek sikerült
megfeledkeznie arról a nőről. Csak ő hitte azt. Egész idő
alatt itt volt velük.
Kirk visszatette a kagylót, s szeme felfedezte
Delphine-t, arca komornak tűnt.
- Sajnos, üzleti ügyben el kell mennem.
- Csak menj. Én ne legyek akadály - felelte közönyös
hangon, és igencsak össze kellett szednie minden erejét,
hogy el ne sírja magát.
Kirk lopva figyelte.
- Ma már nem találkozunk, de hamarosan látjuk
egymást, ezt megígérem - lehajolt, és apró csókot lehelt a
lány szájára. - Gondolj rám, kislány, míg távol leszek
tőled.
Delphine mesterkélten felnevetett. - Egyéb óhajod?
- Álmodj rólam - mondta és elsietett.
Delphine szívébe fájdalom nyilallt. Eddig tartott
volna? Szapora pislogással próbált könnyei ellen
küzdeni. Még látta, ahogy Kirk szélsebesen kifordult a

95
kocsijával. Aztán erőtlenül zuhant a kerti székbe, és
könnyei feltartóztathatatlanul csorogtak végig az arcán.
Csak nagyon sokára jutott el a gyermeki hang a tudatáig.
- Delphine! Megjöttek a szüleim!
Rob határtalan örömmel rohant eléjük. Ő is
megkísérelte összeszedni magát, mielőtt még a barátaival
találkozna. Felsietett a szobájába, és megpróbálta rendbe
tenni kisírt arcát. Addigra már bejött a North házaspár is,
oldalukon Robbal.
- Szervusztok. Zökkenőmentes utatok volt?
- Igen. És itthon minden rendben volt? - érdeklődött
Elena, és szeme vizsgálódva tapadt barátnője arcára.
- Itt volt Kirk bácsi. Nemrég ment el - csacsogott Rob.
Delphine, hogy zavarát leplezze, a konyhába vonult.
- Készítek vacsorát, biztosan éhesek vagytok.
Kapkodva szedegette elő az evőeszközöket, de így is
hallotta a gyerek túláradó örömét, ahogy közös
kirándulásukról mesélt. Delphine összerezzent barátnője
hangjára.
- No, mesélj! - nógatta Elena. - Neked is ilyen örömöt
jelentett Kirk? Vagy csalódást okozott?
- Miből gondolod?
- Hát a vörös szemed nem éppen a legnagyobb
boldogságról árulkodik.
Delphine nem felelt, csak a szája sarkában jelent meg
egy szomorú ránc.
- Jaj, barátnőm, én annyira örültem volna, ha te meg
Kirk... szóval, ha összejöttök.
Delphine legszívesebben felkiáltott volna
fájdalmában. Barátnőjének sejtelme sincs róla, milyen
érzékeny pontot érintett.
- Én is - mondta csendesen, és egy könnycsepp
gördült le az arcán. - Ne haragudj, Elena, jobb, ha most
hazamegyek. Nem akarom, hogy sajnáljatok.
- Ahogy gondolod.

96
 - Ments ki a férjed előtt, kérlek.
- Rendben. Ha Kirk keres, mit mondjak?
- Nem fog keresni.
- Akkor rosszul ismered őt - de ezt már Delphine nem
hallhatta, mert kirohant az ajtón.
Félóra múlva már a szobájában volt. Tudta, hogy
nehezen fog elaludni. Ezért először olvasni próbált, hátha
ez eltereli a figyelmét. De hiába erőlködött, állandóan
Kirk járt a fejében, és nem tudott a könyv tartalmára
figyelni. Annyira vágyódott utána, szinte lelki fájdalmat
érzett. Ugyanakkor erős féltékenység kerítette hatalmába,
ami eddig ismeretlen volt számára. Kirk kedvelte őt,
ebben nem kételkedett. De ő többre vágyott: a
szerelmére, s valószínűleg ezt sosem kapja meg tőle, mert
a szíve és szerelme Pameláé. Delphine felsóhajtott, és
arcát a párnába temette.
Reggel alig világosodott, Delphine szeme kipattant.
Sokáig fúrta még tekintetét a szoba homályába, mire
rászánta magát a felkelésre. Az elhatározást végül tett
követte. Forró zuhanyt vett, ettől kissé jobban érezte
magát. Egy kis zene mellett reggelit gyűrt magába.
Szöszmötölt egy darabig a konyhában, végül dolgozni
indult.
Kirk hétfőn korán reggel Chicagóba utazott. Delphine
úgy érezte, az egész épület üres és unalmas nélküle.
Igyekezett a munkájára összpontosítani. Ez azért is
lényeges volt, mert távolléte alatt összegyűlt a munka.
Furcsa módon most örült ennek. Tisztában volt vele,
hogy a számok sokasága minden mást feledtet vele egy
időre. Szerda körül Mr. Dyner odaszólt telefonon, és
meghívta a Fairmont Hotel dísztermében tartandó
ünnepségre.
- Mr. Simmons arra kért, hívjam meg önt a nevében.
- De mire föl...
- A lánya, Pamela szeretné megismerni a kisasszonyt.

97
 - Engem, miért?
- Többen ott lesznek a házból. Annyit tudok, hogy az
„Öreg” most búcsúzik, a fiatal vezér pedig most
mutatkozik be. Tehát szombaton nyolckor. Ne késsen! A
főnök szereti a pontosságot - figyelmeztette a lányt
nyomatékosan.
Delphine mosolyogva tette helyére a kagylót. - Ott
leszek. Dupla meghívással - mondta boldogan a süket
telefonnak.
Ekkor még nem is sejtette, hogy a másik meghívásból
semmi sem lesz. Arra már nem is mert gondolni, hogy
milyen keveset jelenthetett a férfinak az együtt töltött
éjszakájuk. De reménykedett, és igyekezett az ehhez
hasonló gondolatokat kiverni a fejéből. Rövid időre
sikerült is.
Lassan közeledett a hétvége. Delphine egyre
nyugtalanabb lett. Kirk nem hallatott magáról. Ez neki a
mihamarabbi viszontlátás? Már négy nap telt el, mióta
nem látta. Örökkévalóságnak tűnt számára ez a pár nap.
Vajon Kirknek mit jelent a nélküle eltelt idő? Ő is cefetül
érzi magát? Vagy már el is felejtette? Kérdések sokasága
zsongott a fejében. Már másodszor szólt hozzá Elena,
mire eljutott a tudatáig kérdése.
- Remélem, eljössz a fogadásra. Kirk is ott lesz - tette
hozzá mellékesen.
- Talán.
- Nem mondtad valami meggyőzően.
- Mert... mert még gondolkodom rajta.
Delphine - kétségei ellenére - tele volt reménnyel a
hétvégét illetően. Kirk biztosan felhívja. Ha nem ma,
akkor holnap.
A lány nem is sejtette, hogy Kirk ez alatt nagyon is
elfoglalt volt, rengeteget dolgozott.

98
 7. fejezet

Elérkezett a szombat este. Delphine remegő kézzel

festette ki a száját. Idegesen pillantott az órájára. Fél
nyolc. Kirk még mindig sehol. Csak nem történt valami
baj vele? - aggódott.
Ebben a pillanatban megszólalt az ajtócsengő.
Delphine fellélegzett, s ment ajtót nyitni. Bob állt
előtte.
- Elena küldött érted - mondta a meglepődött lánynak.
- Mehetünk?
- Hozom a táskám.
Bob tekintete végigsiklott a lány, fénylő barna, vállára
omló hajzuhatagán, ezüstselyembe bújtatott, karcsú
alakján és formás lábán.
- A legirigyeltebb férfi leszek a teremben - jegyezte
meg büszkén.
- Köszönöm, Bob - mondta Delphine szerényen, de
magában elismerte, jólesett neki a férfi nyílt csodálata.
- Az arcodból ítélve nem engem vártál, igaz?
- Ne haragudj, de azt hittem, Kirk az.
- Ő már ott van.
Delphine keserű csalódást érzett.
- Értem - mondta szenvtelen hangon. - Ebben az
esetben jobb lesz, ha mi is megyünk. Úgy tudom, a főnök
irtó dühös arra, aki elkésik, s megjegyzi magának az
illetőt.
- Akkor ne húzzunk ujjat vele - mondta mosolyogva
Bob, s karját nyújtotta a lánynak.
Amikor a legfelső emeleten kilépett a felvonóból, és
az emberekkel zsúfolt terembe ért, rossz érzése támadt.
Szeme azonnal a férfit kutatta a tömegben. Hamarosan fel
is fedezte a terem másik felében. Méret után készült sötét

99
öltönyében ragyogóan mutatott. Delphine-nek nagyot
dobbant a szíve. Felragyogott a szeme, de ugyanabban a
pillanatban arcára fagyott a mosoly. A férfi mellett
észrevette a csinos, szőke Pamelát, akinek vékony
derekát Kirk bizalmasan ölelte át. Kisebb társaság vette
őket körül, s élénk beszélgetésbe merültek. Köztük
Pamela apját, Mr. Simmonst ismerte fel Delphine.
Pamela elbűvölő mosolyt küldött Kirk felé. Úgy tűnt, a
férfit boldoggá teszi a mosoly, mert hálából a lányt arcon
csókolta. Szeretik egymást! - ismerte fel a valóságot
Delphine. Különben mi más magyarázat lenne a bizalmas
jelenetre. Ezért nem hívott, s nem jelentkezett. Delphine
megbabonázva nézte őket, szeme nem tudott elszakadni a
kis csoporttól. Kirk megérezhette, hogy figyelik, mert
hátrafordult. Tekintetük találkozott. Delphine körül
minden ködbe borult. Nem látott mást a teremben, csak
Kirk igézően kék szemét.
- Látom, észrevette - törte meg a varázst felettese, Mr.
Dyner.
- Mit? - kérdezte Delphine, lassan felocsúdva a
bűvöletből.
- Nem mit, hanem kit, Delphine. A főnökünk
szemtelenül jóképű és fiatal, nem igaz? A nők szeme
egyből megakad rajta - csipkelődött a lánnyal. - Nem
úgy, mint rajtam - tette hozzá fancsali ábrázattal.
- Te csak elégedj meg az én szememmel, drágám
kapcsolódott a beszélgetésbe egy rövid, vörös hajú,
molett nő.
Mr. Dyner könnyedén felnevetett, és meleg, barna
szemével szeretettel simogatta végig a hölgy arcát.
- Mert levernéd a derekam. Tudom. Delphine - fordult
a lányhoz -, ismerkedjen meg a feleségemmel. Eva, ő,
Delphine, a könyvelési részleg kincse.
Delphine jókedvűen nevetett a tituluson.

100
 - Kincse? Ezt azért nem hiszem; csak végzem a
dolgom.
- A férjemtől sokat hallottam rólad, kedvesem.
A lány zavartan nézett hol az egyikre, hol a másikra.
Vajon miért szóbeszéd tárgya a családnál? Észrevett
netán valamit közte és Kirk között? Ez nem valószínű.
- Férjem nagyon dicséri a munkádat, és aggódik érted,
mert fiatal korod ellenére sokat túlórázol - adta meg a
választ gondolataira azonnal a feleség. - Szórakoznod
kellene, mint a többi fiatal lánynak.
- Kedves maguktól, hogy aggódnak értem.
- Eva, szólíts Evá-nak, drágám.
Delphine érezte, hogy ezt az asszonyt közvetlen és
nyílt természetével azonnal a szívébe zárta. Jól élt a
férjével, ellentétben a hasonló beosztású házaspárokkal.
Ted Dyner hűséges férj volt, és szerette a családját.
Delphine is kedvelte emberként és főnökként egyaránt. A
lány szeme újra visszatért Kirkre. Eva, aki észrevette ezt,
követte a pillantását.
- Jól mutatnak így ketten. Az utóbbi időben sokat
mutatkoznak együtt. Bár én tegnap mással láttam.
Szóval már tegnap itthon volt. Delphine-be
belehasított a fájdalom, de nyugalmat erőltetett magára.
Nem adhatja meg azt az örömet Kirknek, hogy lássa rajta,
mennyire megsebezte. Pamela ez alkalommal is, mint
annyiszor, valami kedveset mondhatott neki, mert a férfi
lehengerlő mosollyal jutalmazta. Nem bírta tovább nézni
ezt az édelgést. Szomorúan nézett maga elé, épp időben,
mert Kirk kivált a tömegből, s feléje indult.
- Ted, megengedi, hogy rövid időre elraboljam a
kisasszonyt?
Delphine még fel sem ocsúdott, Kirk máris a
könyökénél fogva, könnyedén egy elhagyott ajtó mögé
vezette.

101
 - Így ni! Itt legalább tudok veled beszélgetni anélkül,
hogy egyhamar megzavarnának.
- Nem hiszem, hogy tudnál újat mondani nekem.
- Delphine, tudom, hogy a szemedben egy alávaló
gazember vagyok, amiért elhanyagoltalak egész héten.
Mindent megmagyarázok, de nem most. Most nagyon
ideges vagyok, és nem szeretnélek megbántani.
- Milyen alaposan fogalmaztál.
Kirk mélyen a lány szemébe nézett, és arca
elkomorodott. Jól nevelt kislány, jött rá ismét, látni rajta,
hogy küzd az önuralmáért.
- Már akkor mondani szerettem volna, ahogy
megláttalak belépni az ajtón. Gyönyörű vagy ma este,
csodaszép! - suttogta.
- De úgy látszik, nem eléggé - mormolta halkan
Delphine.
- Nekem így vagy jó - s végigcirógatta a lány arcát.
- Azért vagy állandóan Pamelával, igaz? Még jó, hogy
nem áll meg tőled a vérkeringése.
- Csak nem vagy féltékeny, kicsi lány?
- Ó, semmi okom rá. Én csak egy kis gépíró lány
vagyok - jegyezte meg keserűen, és igyekezett elkerülni
Kirk tekintetét. Túlságosan is tudatában volt az arcán
tükröződő fájdalomnak.
Pedig hogy szerette volna felelősségre vonni a férfit,
követelni, hogy árulja el, mit érez iránta, és magyarázza
meg a viselkedését. De félt, hogy Kirk szavai teljesen
összetörnék, és olyasmit hallana, amit ugyan sejt, de még
nem akar tudomásul venni.
- Jaj, kislány, kislány - dorgálta meg kedvesen a férfi.
- Hát még mindig nem sejtesz semmit? Ezek szerint
bizonyságot kell adnom - suttogta. Kezével végigsimított
a lány, hullámzó selymes haján, vállán, ujja hegyével
végigcirógatta a nyakát, végül körülrajzolta az ajkát.

102
 Delphine-t már eddig is megbénította a férfi
közelsége, de az enyhe érintéstől bizseregni kezdett a
bőre, és kéjes sóhaj hagyta el az ajkát. Természetesen
nem kerülte el a férfi figyelmét a lány néma kérése.
Engedve az érzésnek, amit a lány iránt érzett, szája
megízlelte a lány ajkát. Delphine révülten a szerelem
mámorától, a férfi nyaka köré fonta a karját, és beletúrt
sűrű hajába. Ebben a pillanatban feledte bánatát, amely a
szívét nyomta. Csak a férfi létezett, aki forrón,
vágyakozva ölelte magához.
- Nekem vagy teremtve, kislány - mondta Kirk
diadalittasan, miközben keze kutatva kereste a melléhez
vezető utat. Egymás iránti érdeklődésükből bátortalan
torokköszörülés hozta őket vissza a valóságba. Zavartan
távolodtak el egymástól, de a férfi fogva tartotta. Szeme a
lány arcán nyugodott, de a kérdése a látogatónak szólt.
- Mit akarsz, Parnela?!
- Arra kértél, szóljak, ha itt az idő a bejelentéshez.
- Bármennyire is sajnálom, kislány, most abba kell
hagyni. Azt azonban megígérhetem, hogy lesz folytatás.
Delphine az iszonyú felismeréstől szoborrá
merevedett, és szívében jeges szorítást érzett. Kirk
kegyetlen játékot játszott vele, és ennek a játéknak
Pamela is részese volt.
- Hogy tehetted ezt velem? - suttogta alig hallhatóan.
Érezte, hogy elhagyja az ereje, lába megroggyan, és
elsötétül előtte a világ. Még érzékelte, hogy erős karok
ragadják meg, majd elvesztette öntudatát.
Amikor magához tért, vízszintes testhelyzetben volt.
Hogy került ide, csak sejtette. Kirk mellette térdelt és fölé
hajolt. Kék szeme aggodalmat tükrözött.
- Delphine, jól vagy? - mondta rekedten, és elsimított
néhány hajtincset a homlokából. - Nagyon megijesztettél,
tudod?
- Már jól vagyok - ült fel hirtelen.

103
 - Beküldöm Elenát hozzád. Nekem most mennem
kell, de hamarosan visszajövök - mondta bocsánatkérően,
és elindult az ajtó felé.
A lány fájdalomtól remegő hangon hirtelen
megállította.
- Kirk, ne játssz velem!
Csodálkozva meredt a lányra. - Miből gondolod,
hogy... ne, ne! - intette le a lányt, aki épp szólni akart. -
Most nincs időm ezt megvitatni, mert van egy
kötelezettségem, amit teljesítenem kell. Az után
visszajövök, és elrendezzük a mi ügyünket.
Delphine fanyarul felnevetett.
- Hát persze... az után - sóhajtott megadóan.
A férfi távozása után ő is felállt, és az ajtó mellé
lépett. Látta, ahogy a férfi keresztülnyomakodik a
tömegen, és Mr. Simmons mellé áll, aki a mikrofonért
nyúl.
- Jó estét, hölgyeim és uraim! - mosolyogva hordozta
körbe a tekintetét a meghívott vendégeken. Mint már
tudomást szereztek róla, helyemet egy fiatalember
foglalta el. Engedjék meg, hogy bemutassam Kirk
Billinget, a vállalat elnökét s egyben tulajdonosát.
A bejelentésre nem maradt el a hatás, csend lett a
teremben. Azt már sokan tudták, hogy új elnököt kapott a
cég, de azt kevesen, hogy az elnök személyében a
tulajdonost is üdvözölhették. Delphine az ámuló arcokról
leolvashatta, hogy mi foglalkoztatja az embereket. Csak
egyvalami járt mindenki fejében: még egy cég, ami ez
után a Billing birodalomhoz tartozik. Ebben a percben
még senki sem értette, hogyan és miért adta el a
részvényeit az öreg Simmons. Várták a folytatást, és úgy
látszik, Simmons úr nem fejezte be, mert kezét szólásra
emelte.
- Mindannyijuknak szeretném megköszönni, hogy
eljöttek, s egyúttal megragadom az alkalmat, hogy

104
bejelentsek egy örömteli eseményt - magához intette
lányát, és ragyogó arccal nézett a szemébe, nemkülönben
Kirk -, amely bizonyára meglepi önöket, ugyanis
családunk egy taggal bővül. Boldogan jelentem be
lányom, Pamela eljegyzését, egyben megismerhetik a
vőlegényt is, aki...
Delphine jéggé dermedt. Kirk és Pamela eljegyzik
egymást. Ez volt hát az a fontos kötelezettség. Ó, az
aljas!... Ez már túl sok volt neki egy napra. Nem tudná
elviselni azt a megaláztatást, amikor nyilvánosan is
szerelmet vall Pamelának. Még kevésbé tudna örülni és
tapsolni a boldogságuknak. Nem. Ebben ő nem vesz
részt!
Még egyszer a mikrofon előtt álló párra emelte a
tekintetét, és pillantása Kirk diadalmasan felcsillanó
szemével találkozott. Delphine arca holtsápadttá vált.
Egyszerre minden világossá vált. Kirk csak szédítette őt!
Hirtelen fullasztóvá vált a terem légköre, friss levegőre
vágyott. El innen, minél hamarabb! Ki a szabadba! A
liftnél Elena utolérte, és karon ragadta.
- Az istenért, mi történt, Delphine?
- Gyűlölöm! Soha többet nem akarok hallani róla,
látni még kevésbé! - és önkéntelenül is kicsordultak a
könnyei.
Kirántotta a karját barátnője kezéből, és a felvonóba
menekült. Kirohant az útra, és futott, ahogy a lába bírta.
Akkor állt meg levegőt venni, mikor már úgy érezte,
hogy rögvest szétpattan a tüdeje. Egy idő után kimerülten
rogyott le a járdára. Rövid pihenő után még egy darabig
céltalanul bolyongott az utcákon, végül taxit hívott, és
hazavitette magát.

105
 8. fejezet

Enyhe szellő borzolta a haját, az öböl felől sós illatot

hozott a szél. Delphine nagyot sóhajtott, és mélyen
beszívta a tiszta levegőt. Csend és béke vette körül.
Zavaros lelke, fájó szíve itt lelt nyugalomra a szüleinél.
Két nap telt el a fogadáson lezajlott epizód óta, és
Delphine még mindig nem tudta túltenni magát rajta.
Éjszakákon át álmatlanul forgolódott az ágyában, és
reggel mindig kimerülten ébredt.
Szomorú pillantása a csillagos égboltra vándorolt.
Órák teltek el, mióta eljött sétálni. Szülei már
aggódhatnak érte. Felállt a fatörzsről, ahol eddig ült, és
hazaindult.
Szülei nem sokat kérdezték a két nappal ezelőtti,
váratlan, éjszakai látogatásának okáról. Sejtették,
lányuknak nyomós indoka lehet, ha éjnek idején hozzájuk
menekült. Röviden édesanyjának elmesélte Jack és Kirk
történetét, és azt is megmondta, nem kíván róla többet
beszélni.
Félóra múlva a televízió előtt ült, és egymás után
nyomogatta a távkapcsoló gombjait. De egyik műsor sem
tudta igazából lekötni a figyelmét.
- Így nem lesz jól - jegyezte meg édesanyja
fejcsóválva. - Miért nem beszélsz róla? Nem ülhetsz itt
magadban rágódva a történteken.
- Nem tudok róla beszélni, anya. Ahhoz túlságosan
fáj.
- Előbb-utóbb szembe kell nézned a tényekkel, és nem
kerülheted el a Kirkkel való találkozást sem.
Delphine mélyen hallgatott, hisz mindezzel ő is
tisztában volt.

106
 - Hoztam egy csésze forró tejet, idd meg lefekvés
előtt.
- Köszönöm, anya.
Az éjszaka nem akart véget érni. Hiába forgolódott
szüntelen, hiába kereste a kényelmesebb testhelyzetet,
hogy szemhéjára rátelepedjen az álom, igyekezete mind
ez ideig hiábavalónak bizonyult. Mindenért csak saját
magát okolhatja - vádolta magát kétségbeesetten. Nem is
olyan rég még megfontolt, tárgyilagos nő volt, aki képes
volt higgadtan mérlegelni a helyzetet, és okosan dönteni,
ha arra került a sor. Elhatározásában még Jack jelenléte
sem zavarta meg. De egyszer csak belépett életébe Kirk,
aki fenekestül felforgatta az életét. Megingatta a lelki
egyensúlyát, és megfosztotta nyugalmától, s ettől teljesen
bizonytalanná vált. Miért is nem hallgatott a
megérzésére, mikor először találkozott Kirkkel. Lelke
mélyén sosem akarta elhinni, hogy csupán kitérőt, játékot
jelentett a férfinak. Sajnos, nagyon hamar rá kellett
ébrednie, hogy viszonyuk igen rövid időre szólt. Mert mit
is tudnék nyújtani neki? - kérdezte magától. - Semmit.
Csupán azt az erős érzést, amit iránta érzek. Akárhogy is
nézzük, ez bizony nem sok. És mi van Pamelának?
Szépsége, pénze, ami nagyon fontos, és ráadásul nagyon
is tudja, mit akar. Mindezekkel a tulajdonságokkal én
nem rendelkezem. Összeszorult a szíve a fájdalomtól.
Vajon mikorra tűzték ki az esküvő napját? Meglehet,
hogy ő már akkor nem fog a vállalatnál dolgozni. Tegnap
elküldte a felmondólevelét. Vajon mikor szerez Kirk
tudomást róla? Na és ő majd hogy bírja ki a két hét
felmondási időt, azt tudva, hogy bármikor összefuthat a
férfival? Keserűen felsóhajtott. Újra elöntötte a tompa
fájdalom, melyet az óta érez, mióta Kirk bejelentette
eljegyzését Pamelával. Jó isten! Nem akarok többet
gondolni rá! - parancsolt szigorúan magára. Másik
oldalára fordult, és becsukta elnehezedett szemhéját.

107
 Későn ébredt. Kint felhőtlen kék volt az ég, és
vakítóan tűzött a nap. Nyoma sem volt már a tegnapi
ködnek. Delphine most először nem tudott örülni a tiszta,
szép időnek. Mezítláb kiment a konyhába, édesanyja már
ott szorgoskodott.
- Hogy aludtál? - kérdezte.
- Rosszul.
- Mint az elmúlt napokban mindig - jegyezte meg az
anyja.
- Visszamegyek a lakásomba.
- Legalább reggelizz valamit.
A narancslekváros zsömle láttán eszébe jutott, hogy
mennyire éhes. Napok óta szinte semmit sem evett. Leült
és tömött magába pár falatot. Eközben a nappaliban
megszólalt a telefon. Hamarosan édesanyja kiszólt hozzá.
- Elena az! Téged keres. Delphine gyorsan
lenyelte a torkán lévő falatot, és rohant, hogy beszéljen
barátnőjével.
- Mondd csak, Delphine, mikor szándékozol előbújni
a rejtekhelyedről? Meddig akarsz még elmerülni az
önsajnálatba?
- Mi... mi történt, Elena? - kérdezte, amint szóhoz
tudott jutni a rá zúduló kérdésektől.
- Majd megtudod, ha bejössz. Áll a bál bent.
- Miii?
- Kirk megvadult. Olyan, mint egy felbőszült tigris.
Mindenhol és mindenben hibát talál. S ráadásul te még
tetézted azzal az átkozott felmondással. Kirk maga volt a
megtestesült nyugalom, de most nem lehet ráismerni.
Pillanatokon belül dührohamot kap. Minden este kijön
hozzánk, reméli, hogy ott talál téged. Jaj, Delphine, mi a
fenének kellett felmondanod?
Delphine várt még, hátha mondani akar valamit.
- Delphine, ott vagy? - türelmetlenkedett a barátnője.
- Persze. Csak arra vártam, hogy szóhoz jussak.

108
 - Jaj, Delphine, ne hülyéskedj! Mondj már valamit!
- Találkozzunk délben a szokott kávézóban.
- Ott leszek! Szia!
Kirk az íróasztalához ült, hogy még egyszer
áttekintse a jegyzeteit. Hamarosan a vezetőségi értekezlet
elé tárja az átalakítás és a termelés tervezetét. Órák óta
tanulmányozza, és még a felénél sem tart, mivel a
gondolatai egészen máshol járnak. Szeme előtt feltűnt
utolsó találkozásuk emléke: Delphine szomorú tekintete,
ahogy őt nézte, sápadt arca mélységes fájdalmat
tükrözött. Fel nem foghatta, mi történt, csupán halvány
gyanúja támadt, mely az óta is a fejében motoszkál. Mire
keresni kezdte, már semerre se látta. Pillanatok alatt
eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Körbejárta a
környéket, hiába. Egy óra múlva kimerülten és
csalódottan tért vissza az iroda elé. Hol lehet? -
töprengett. Lehet, hogy már hazament? Kocsiba vágta
magát, és meg sem állt Delphine lakásáig. Hajnal felé
kezdett aggódni, mert a lány még mindig nem ért haza.
Többször kereste, hívta telefonon, de semmi jel nem
mutatott arra, hogy időközben hazatért volna.
Kétségbeesését hamarosan a harag váltotta fel, mikor
kézhez kapta Delphine levelét, amelyben közli,
felmondja állását. - Ezek szerint jól van! Engem meg
lelkiismeret-furdalás gyötör, hogy valami baja történt -
dühöngött magában, s idegesen járkálni kezdett az
irodájában. Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen fordulatot
Delphine részéről. Máris megunta volna a viszonyukat?
Lehet, hogy nem voltam elég jó neki? Csalódott bennem?
Hát persze! Csak ez lehet a magyarázat, és visszament
Jackhez. Ezért is mondhatott fel. Soha nem ismert vad
féltékenység vett erőt rajta. Kész téboly! - bosszankodott.
Ebbe bele lehet bolondulni!

109
 Gondolatai olykor zűrzavart okozva kergetőztek a
fejében. Pameláról, aki időközben az irodába lépett, csak
egy bizonyos idő eltelte után vett tudomást.
- Na végre! Csakhogy visszatértél a földre! - tett
szemrehányást a lány. - Már legalább tíz perce meredsz
arra az üres lapra.
- Mit akarsz itt?
- Nem fogadsz valami lelkesen, pedig azt hittem,
örülsz majd a látogatásomnak.
- Nem vagyok jó hangulatban.
- Igen, erre már a titkárnőd is figyelmeztetett.
Vigyázva lépjek a barlangodba, mert leharapod a fejem.
- Úgy látszik, hatalmába kerített az elmebaj.
Sajnálom.
- Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem a közvetlen
környezetedtől. Ők isszák meg a levét a te elmebajodnak.
- Meglehet, de még mindig nem mondtad meg, minek
köszönhetem a látogatásodat - fortyant fel a férfi.
- Nyugi, barátom, le ne nyelj már keresztbe! - majd
vidáman felkacagott.
- Most mi a fenét nevetsz? Elárulnád, mi olyan
mulatságos?
- Drágám, a te elmebajodnak szerelem az oka.
- Te csak tudod, nem igaz? - morogta Kirk.
- Aha! - bólintott rá Pamela, szája sarkában hamiskás
mosollyal. - Legalábbis a tünetek arra engednek
következtetni.
- Na és? Most, hogy ezt tudjuk, mi a következő lépés?
- Keresd meg a lányt.
- Könnyű azt mondani - dünnyögte az orra alatt Kirk.
- De nem tudom, hol van. Azt hiszem, Elena tudja, de ő
nem fogja elárulni. Még sohasem élt vissza senki
bizalmával. Őszintén remélem, hogy hamarosan bejön
dolgozni. A felmondási időt ugyanis le kell dolgoznia.
- Szent egek! Nem lehet, hogy félreértésről van szó?

110
 - Pamela, az agyamra mész a kérdéseiddel! Honnan a
csudából tudnám! Lehetőségem sincs rá, hogy
megkérdezzem!
- Jó, jó, csillapodj! Megyek, még mielőtt tényleg
leharapod a fejem.
- Jó gondolat.
Pamela még nézte egy darabig a férfi elkínzott arcát,
ahogy a jegyzetei fölé hajolt. Szenved a lány hiányától,
állapította meg. Rosszallóan csóválta meg a fejét, és
csendben, ahogy jött, kiment az irodából.

Mindig szeretett ebbe a kávézóba járni. Itt állandóan

kellemes volt a hangulat. Az üzletvezető mindig
gondoskodott a dallamos, fülbemászó zenéről.
Azonnal felfedezte Elenát a sarki asztalnál, amint -
épp feléje integetett. Elena áthatóan tanulmányozta a
barátnőjét.
- Mondd már, ne kímélj!
- Ő éppen ilyen rosszul néz ki, mint te, Delphine.
- Kicsoda? - kérdezte érdektelenül, miközben a
kávéját kavargatta.
- Jól tudod, hogy ki. Kirk.
Delphine megpróbált nem törődni azzal, hogy van a
férfi.
- Bizonyára keményen dolgozik - felelte könnyedén.
- Igen, valósággal hajszolja magát, és ezt elvárja a
beosztottaitól is, ezért aztán észvesztő munkatempót
diktál. Ha netán valaki ellenkezni mer, irgalmatlan
haragra gerjed.
- Ne haragudj, Elena, de erről én nem tehetek.
- Éppenhogy te tehetsz! Minden gondolata körülötted
forog, és úgy gondolja, ha a munkába temetkezik,

111
elterelődik a figyelme rólad. Csakhogy a környezete ezt
nem bírja sokáig.
- Nem érdekel, már nem - válaszolta közönyösen.
Bár bensejében érzelmi viharok dúltak, mégis sikerült
hűvösnek látszania.
- Hiszen szereted őt, és emiatt szenvedsz!
- Badarság! - tiltakozott Delphine felháborodva, aztán
csendesebben folytatta. - Ha így is volt, igyekszem
elfelejteni őt. Minél hamarabb, annál jobb.
- Miért, a jó isten áldjon meg! - méltatlankodott Elena.
- Miért?! És ezt még te kérdezed tőlem? - háborodott
fel Delphine. - Azok után, hogy Kirk mással tartotta az
eljegyzését!
Elena megütközve nézett a barátnőjére, majd
felocsúdva a meglepetésből, hangos hahotára fakadt.
Hát Elenába meg mi ütött, gondolta Delphine, és
fogalma sem volt róla, milyen gyötrő kétségbeesés
sugárzik a szeméből.
- Ki kell törölnöm az emlékezetemből, Elena.
Igyekszem majd hamar túltenni magam rajta.
- Ne butáskodj! - szólt rá Elena. - Simmons úr nem
Kirk eljegyzését jelentette be, hanem Pamela és Tim, a
műszaki osztály vezetőjének a jegyességét. Kirk és
Pamela jó barátok már gyerekkoruk óta, és mellesleg
tízszázalékos részvénytulajdonos is. Ezt a lány Kirknek
köszönheti. Pamela apja nem akarta, hogy a lánya
részvénytulajdonos legyen, miután értesült Timhez
fűződő érzelmeiről. Később, hogy jobban megismerte a
férfit, megbékült a gondolattal, és hozzájárult a
kapcsolatuk törvényesítéséhez. Bár többször emlegették
együtt Kirk és Pamela nevét, de barátságon kívül más
nincs közöttük.
Delphine megsemmisülve hallgatta Elena
beszámolóját.

112
 - Ha így van, nem értem, miért nem telefonált egész
héten, és miért nem jött értem a fogadás napján? Tudta,
hogy várom.
- Megértem a keserűségedet, de nem az én dolgom,
hogy tisztázzam a közöttetek levő félreértéseket.
- Hibát követtem el, és jóvá kell tennem - mondta
Delphine töprengve.
- Bizony, én is azt javaslom. Persze csak akkor, ha
szereted - tette hozzá kajánul.
Delphine mélyen hallgatott, volt min tépelődnie.
Elena megsajnálta barátnőjét, aki gondterhelt arccal,
nekikeseredve kavargatta rég kihűlt kávéját. Feltehetőleg
nem is hallotta az előbbi megjegyzését.
- Minden rendben jön, majd meglátod - s együttérzően
átölelte a vállát. - Gyere, menjünk! Nekem dolgoznom
kell.
- Én is megyek holnap.
- Tehát találkozunk holnap. Addig is légy jó,
Delphine!

113
 9. fejezet

Nagyon igyekeznie kellett, hogy megszáradjon a haja,

mire érte jön Jack. Végre sikerült fényesre kefélnie, és a
vörösesbarna hajzuhatag lágyan omlott a vállára.
Kritikusan nézett végig magán a tükörben. Fehér,
vállpántos nyári ruhát vett fel, amely különösen jól állt
napbarnított bőréhez.
Nem térhetett ki Jack meghívása elől, már csak azért
sem, mert Sally, aki időközben a férfi felesége lett,
szervezte a szűk körű baráti vacsorát. Elena találkozója
után futott össze Jackkel és a feleségével, akkor hívták
meg. Mióta Elenával beszélt, feszültnek és görcsösnek
érzi magát. Hibát követett el Kirkkel kapcsolatban,
amikor hanyatt-homlok elrohant az összejövetelről,
lehetőséget sem adva így a férfinak a magyarázatra.
Szerette volna mihamarabb rendezni kettőjük kapcsolatát,
csak azt nem tudta még, hogyan fogjon hozzá. S a döntést
Jack meghívása is késleltette. Emiatt rossz hangulattal
megy a vacsorára.
Az ízlésesen terített asztal, a keleties fűszerekkel
ízesített vacsora sem oldotta fel egészen Delphine
lehangoltságát. Ennek ellenére jól érezte magát. Jack
felesége igazán figyelmes, kedves háziasszony volt.
Delphine tiltakozásának dacára, hogy taxit hív, Jack
fuvarozta haza.
- Ha elmentem érted - mondta -, haza is viszlek. Így
aztán megadta magát, s beült a kocsiba. Egész úton
hátrahajtott fejjel bámult ki az ablakon.
- Elmondanád, mi bánt? Mitől vagy így
lelombozódva?
- Semmi. Csak a fejem fáj.

114
 - Ne idétlenkedj! Ezt nem veszem be! Ismerlek már
jól, hogy tudjam, valami bánt. Figyeltelek. Egész este
hallgatag voltál, és lélekben messze jártál. A miatt a
bizonyos férfi miatt van? - tudakolta, s közben le sem
vette a lányról a szemét.
- Ó, Jack - szakadt fel Delphine-ből egy sóhaj. Hibát
hibára halmozok.
- Na, ne mondd, ez új nálad - kuncogott barátja. - Na
és milyen hibát követtél el?
- Sokat, de legfőképpen azt, hogy ripsz-ropsz
felmondtam. Már bánom, legszívesebben
visszacsinálnám.
- Ha jól veszem ki a szavaidból, ott dolgozik az illető.
- Igen, így is lehet mondani.
- Ha sokat jelentesz neki, hallat magáról valamilyen
formában. Lehet, hogy megkeres.
- Ugyan! - legyintett letörten.
Nem tudhatta, hogy lakása előtt már ott áll a fehér
Volvo, melyben Kirk türelmetlenül vár. Elena röviddel a
Delphine-nel való beszélgetése után felhívta a férfit, s
közölte vele, hogy Delphine hazament. Alig várta, hogy
befejezze rendkívül zsúfoltra sikerült napját. Mióta
megtudta, hogy Delphine jól van, és otthon található,
borzasztó hosszúnak tűnt az előtte álló idő. Türelmetlenül
várta a találkozást a lánnyal. Már nem sokáig bírta volna
ezt a bizonytalanságot. Szándékosan nem telefonált, meg
akarta lepni Delphine-t. Csengetésére senki nem jött ki.
Ezért úgy határozott, megvárja a kocsijában.
Mivel már sötét volt, egyikőjük se vette észre az
autóban ülő alakot, aki iszonyatos haragra gerjedt az
ismerős pár láttán.
Jack a karját nyújtotta Delphine-nek, és meghitt
beszélgetés közepette kísérte fel a lakásába.

115
 - Így ni - mondta dolga végeztével Jack -, most már
nyugodtan tudom álomra hajtani a fejem, tudva azt, hogy
épségben hazaértél.
Delphine vidáman kacagott barátja
megkönnyebbülését látva.
- Ez úgy hangzott, mintha én gyenge nebáncsvirág
lennék.
- Az is vagy - vigyorgott Jack.
Delphine felkapta a fejét, és Jackre meredt.
- Na jó, ezt nem kívánom kitárgyalni - mondta
zavartan. - Kérsz inni valamit?
- Nem, kösz. Megyek, nehogy Sally idegeskedjen
miattam.
- Jó éjt, Jack.
- Aludj jól.
Az ajtó csendben csukódott Jack távozása után.
Milyen boldog férj lett belőle! Arcáról sugárzik a
boldogság, állapította meg. Valószínűleg mellette
sohasem lett volna ilyen életvidám. S enyhe
féltékenységet érzett emiatt. Jack hamarabb révbe jutott,
mint gondolta. Enyhe mosollyal az arcán indult a
fürdőszobába, hogy vizet engedjen a kádba. Félúton járt,
amikor csengettek. Jack felejtett itt valamit? Gyorsan az
ajtóhoz szaladt, és sarkig tárta. Nem Jack volt.
- Kirk! - Öröm csillant a lány szemében, de hamar le
is lohadt hirtelen támadt lelkesedése.
Kirk fenyegetően, összehúzott szemöldökkel állt az
ajtóban. Tekintete kőkemény, arca sötét a benne dúló
indulattól.
- Ilyen gyorsan végeztél? - kérdezte gúnyosan, és
benyomult a megdöbbent Delphine mellett. - Nálad eddig
tart egy gyöngéd pillanat? - Vizslató szemekkel nézett
körül, hátha felfedez valami árulkodó jelet, de mivel
mindent a legnagyobb rendben talált, ez még vadabb
indulatokat ébresztett benne. Dühösen vállon ragadta a

116
lányt, és jól megrázta. - Miatta tűntél el, hogy kettesben
édelegjetek? Ilyen gyorsan rám untál?
A megvető hang mély sebet ejtett a lány szívén. Arca
fehér lett, szája remegett az igazságtalan vádak hallatán.
- Nem felelsz? Vagy már őt is dobtad, úgy, mint
engem?
- Most már elég! - csattant Delphine hangja, ahogy
végre magára talált. - Milyen jogon beszélsz így és vonsz
felelősségre azok után, ahogy viselkedtél velem?
Delphine szabadulni akart Kirk vasmarkából, de csak
annyit ért el vele, hogy jobban felingerelte a férfit.
- Már az ölelésem se jó? - kérdezte megvetően. - Az
előbbi fickóé jobb volt? Annyira jobb, hogy képes voltál
miatta felmondani?
Delphine tehetetlenül vergődött a férfi karjában.
- Ugyan már, nem szabadulsz ilyen könnyen. Ha az ő
karjában jól érezted magad, akkor bebizonyítom, hogy
velem is... - hevesen magához rántotta, és durván
megcsókolta.
A férfi vadsága megijesztette Delphine-t. Csókjából
hiányzott a szenvedély, és mentes volt minden
érzelemtől. Csak a harag és az erőszak volt rá jellemző.
Mennyit álmodozott arról, hogy a férfi újra megcsókolja.
De nem így. Ilyen megalázóan, fájón. A lány arcán forró
könnyek gördültek végig. Kirk hirtelen felemelte a fejét,
mogorván nézett a lány könnyáztatta arcába. Akaratlanul
is engedett a szorításon. Ezt használta ki a lány, s kitépte
magát a férfi karjai közül.
- Tűnj el, Kirk Billing! - sziszegte reszketve az
indulattól. - Kifelé!
Kirk újra ura volt magának, és támadóan indult
Delphine felé, de megtorpant, amint észrevette a lány
szemében csillogó félelmet.
- A fenébe! - szitkozódott hangosan. - Elmegyek, de
nem akarlak meglátni az irodámban. El vagy bocsátva!

117
Ki vagy rúgva! Utasítom Mr. Dynert, hogy rendezze a
fizetésedet és a munkakönyvedet. Délben jelentkezz nála,
hogy átvehesd! - sarkon fordult, és kifelé indult.
Delphine fájdalmasan összerándult. A férfi szavai
velejéig megsebezték. Úgy érezte, minden összeomlott
körülötte.
Kirk még az ajtóból egyszer visszanézett, és gúnyos
vigyorral mérte végig a lányt, s elég-tétellel töltötte el,
hogy sikerült mély fájdalmat okoznia.
Ez már túl sok volt Delphine-nek. Az elviselhetetlen
fájdalom elemi erővel tört ki belőle.
- Menj a pokolba! - kiáltott utána. - És vidd magaddal
a menyasszonyodat is, legalább nem látlak soha többet
benneteket!
Kirk után hangos csattanással zárult az ajtó. Elment.
Erőtlenül rogyott le a heverőre, szemét könnyek
borították el, és hangos zokogással temette fejét a kezébe.
Mindennek vége, szipogta elkeseredve, s tovább rázta a
zokogás. Magányosnak és reményvesztettnek érezte
magát. Szívét gyötörte a férfi elvesztése. Nekibúsulva
hanyatlott a párnákra, és a sírástól görcsösen fúrta belé az
arcát.
Másnap reggel a szeme alatt vörös karikákkal ébredt.
Fáradtnak, kimerültnek érezte magát az átsírt éjszaka
után. Gondterhelten ment a fürdőszobába, hogy
elcsigázott testét a tus alatt felfrissítse. De hiába a hideg
vízsugár, bánatát ez sem enyhítette. Érezte, hogy
könnyek tolulnak a szemébe, s vízzel keveredve folynak
végig az arcán. Egész éjjel újra átélte a jelenetet; érezte a
férfi vad csókját, hallotta kíméletlen szavait. Az éjszaka
folyamán volt ideje gondolkozni, de a néma tépelődéssel
töltött órák nem sok eredményre vezettek. Egyvalamire
azért rájött. Kétségtelen, hogy Kirk így akarta őt büntetni
a viselkedéséért. Féltékenységből tette volna? Egy biztos:
Kirk dühös volt. Még sosem látta ilyen vadnak, és nem is

118
szeretné újból így viszontlátni. Egy pillanatra lehunyta a
szemét, és Kirk arca tűnt fel előtte. Elképzelhetetlenül
sivár lesz az élete Kirk nélkül. Ő tette asszonnyá,
felébresztette érzelmeit, életre keltette testét, ő pedig úgy
szerette, ahogy soha nem lesz képes férfit szeretni.
Reménytelennek látta a jövőjét. Mihez fog kezdeni
munkakönyvvel a kezében, egy keserű csalódással a háta
mögött? Elképzelni is szörnyű, hogy új állást kell
keresnie ennyi év után. Nincs mit tenni, sóhajtott nagyot,
szembe kell nézni a szomorú valósággal. Kilépett a
zuhany alól, és puha törülközőbe csavarta magát.
Lassan, méltóságteljesen öltözködni kezdett. Volt
ideje, hisz délre kellett odaérnie. Delphine azon
gondolkozott, vajon miért a déli időpontot jelölte ki, hogy
az irodába menjen? Mert így elkerülheti a vele való
találkozást? Ó, Kirk! - jajdult fel. - De nehéz lesz
száműzni téged a gondolataimból!
Zaklatottan és izgatottan lépett be az ismerős
csapóajtón. A máskor jövés-menéstől zajos előcsarnok
most kihaltnak tűnt. Furcsa érzése támadt, de nem jött rá,
mitől van ez a szorongás. A portás az ablakon keresztül
hangosan üdvözölte Delphine-t, ami ugyancsak feltűnt a
lánynak, mivel a férfi a telefon kapcsolásával volt
elfoglalva, és szemlátomást ügyet se vetett a tovasiető
lányra. Delphine se törődött többet vele. Megrázta a fejét,
hogy így hessegesse el rossz hangulatát, és igyekvő
léptekkel közeledett a lent váró felvonóhoz. Cipője sarka
hangosan kopogott a ragyogóan fényes
márványkövezeten. Ted Dyner már várta.
- Üdvözlöm, Miss Power, üljön le! - mutatott az előtte
lévő székre.
Delphine helyet foglalt. Szíve majd kiugrott a
helyéről, keze remegését igyekezett elrejteni. Csak meg
ne kérdezze a főnöke, miért ez a hirtelen távozás a cégtől.
Képtelen lenne rá elfogadható magyarázatot adni.

119
 - Kedves kisasszony, fel nem foghatom, mi történt a
vezérrel, de hajnalok hajnalán felzavart legszebb
álmomból, és közölte velem, hogy azonnali hatállyal
bocsássam el, adjam ki a munkakönyvét és havi
munkabérét. Legnagyobb sajnálatomra, most ezt kell
teljesítenem - közölte a lánnyal, mintha csak olvasott
volna a gondolataiban. Főnöke kényszeredetten lapozott a
személyi aktájában, miközben az orra alatt dünnyögött. -
A legjobb munkaerőt... csak úgy, minden indok nélkül -
hirtelen a lányra nézett. - Vagy ön, Delphine, tud rá
feleletet adni?
A lány némán nemet intett. Ugyan mit is mondhatna,
gondolta szomorúan. Talán teregesse ki, hogy személyes
ellentét az oka? Jobb, ha csak ketten tudnak róla.
- Hát akkor vegye át ezeket, és írja alá az
elismervényt. Sajnálom, hogy így történt - mondta.
Delphine eközben teljesítette a kérését: aláírta és
átvette a bizonylatokat.
- Minden jót, Mr. Dyner - köszönt el a formula
végeztével.
- Magának is, kisasszony.
Minél előbb szeretett volna kívül lenni az
irodaépületen. Senkivel sem óhajtott most találkozni.
Szomorúságát és bánatát ne lássa senki. Szerencsére
eddig senkibe se botlott, ami igen különös, és az is, hogy
idejövet már találkozott egy biztonsági emberrel, most itt
egy másik, aki a lift mellett áll és nézelődik. Csak nem
történt valami? - villant át a lány agyán. Míg a felvonóra
várt, nyugtalanul nézett körül; ismét furcsa érzése támadt.
Nem értette az okot, mitől van az a különös sejtése,
mintha figyelné valaki. Igyekezett megnyugtatni magát
az ellenkezőjéről; hisz időközben eltűnt a férfi a
közeléből. Ezen gondolkodva lépett be a felvonóba. El
kellett ismernie, tulajdonképpen ő most időmilliomos,
nincs miért és hová sietnie. Bár ne így alakult volna a

120
sorsa, de a történteken már nem tud változtatni. Kirk
meghozta számára a végleges döntést. Kirk! - sóhajtotta.
- Nem akarom, és mégis nagyon fáj. Szája árulkodóan
megrándult. Nyomorultul érezte magát. Támaszt keresve
hajtotta fejét a lift oldalának. Le kellett hunynia a szemét,
mert rengeteg emlék zúdult rá hirtelen, és zavarosan
kavarogtak benne. Itt kezdődött, emlékezett vissza, és
érezte, hogy a szemét könny homályosítja el.
A lift sötétebbik sarkában, egy férfi csendben
meglapulva figyelte Delphine elgyötört arcjátékát, szeme
szomorú pillantását. Látszott, hogy szenved, és ez neki is
fájt. Mindent odaadna érte, hogy újra boldognak lássa
Delphine-t. Talán még nem késő... Fürkésző szeme
felfedezett a lány arcán egy elszabadult könnycseppet.
Egek! Hangtalanul sír, hogy ne tudjon senki a belső
fájdalmáról. Ökölbe szorult a keze, s megpróbálta
visszatartani magát, hogy ne rohanjon oda hozzá.
Soha életében nem érzett még olyan mardosó
féltékenységet, mint utolsó találkozásukkor Delphine-nél.
Akkor ott teljesen kiborult, elragadta az indulat.
A lift megállt, de nem az emeleti szinten. Ráncolt
homlokkal várta Delphine reagálását, aki úgy tűnt, még
fel sem fogta a helyzetet. A férfi várt még egy rövid
percet. Szétnézett a fülkében, ahol már a villany is
kialudt, és minden idegesség nélkül csendben
megjegyezte:
- Na, még csak ez hiányzott, megint elromlott ez a
vacak.
Delphine csak nagy sokára fogta fel a hallottakat, és
riadtan állapította meg, nincs egyedül.
- Kirk - suttogta dermedten a lány.
- Beszélni akarok veled - mondta gyengéden Kirk.
- De én nem! - felelte dühösen, és anélkül hogy
észrevette volna a férfi arcának elkínzott kifejezését, az

121
ajtóhoz rohant, és a nyomógombot sorba bökdöste:
eredménytelenül.
- Ki akarok menni... ki akarok menni - ismételgette.
- Tartok tőle, arra egy kicsit még várnod kell. Elakadt.
- Miii??? Ez... ez nem lehet. Ilyen nincs -
szörnyülködött, és még a gondolattól is elborzadt, hogy
Kirkkel együtt lesz bezárva ebbe a dobozba.
- Úgy látszik, nem nagyon örülsz annak a
lehetőségnek, hogy kettesben lehetsz velem - mondta
kifejezéstelen hangon.
Delphine makacsul összezárta az ajkát, mert úgy
érezte, ha megszólal, azonnal elbőgi magát. Gyengeségét
nem akarta kimutatni a férfi előtt.
- Delphine - kérte gyengéden a férfi, és a lány felé
indult. - Kérlek, bocsáss meg.
- Ne! Ne érj hozzám! - rivallt a férfira. Ki akart térni
előle, de Kirk - heves ellenkezése dacára - átölelte.
- Gazember! Gyűlöllek! - püfölte elkeseredetten a
férfi mellkasát.
Árnyék borult a férfi tekintetére, de nem engedte el.
- Tudom, kicsim - felelte nyugodtan.
- Szemét alak vagy!
- Azt is tudom, de hát én figyelmeztettelek, hogy egy
félresikeredett díszpéldány vagyok - próbálta Kirk
tréfával oldani a nyomasztó hangulatot.
Végre elpárolgott Delphine dühe, és zokogva Kirk
mellére borult. A férfi lehunyt szemmel szorította
magához.
- Nagyon sajnálom, kislány. Meg tudsz nekem
bocsátani? - A férfi hangjából megbánás hallatszott. Kirk
gyengéden simogatta Delphine hátát, mire a lány végre
abbahagyta a sírást.
- Már jól vagyok - szipogta, s megtörölte könnyáztatta
arcát.

122
 Kirk eltolta magától a lányt, de csak annyira, hogy a
szemébe tudjon nézni, és megijedt a lány szemében
tükröződő fájdalomtól. Lassú mozdulattal végigsimított a
lány dús haján. Vajon mit olvas ki Delphine a szeméből?
Meglátja-e benne, hogy mit érez iránta?
Delphine figyelmesen tanulmányozta a férfi arcát.
Mintha bántaná valami. Ha Kirk tudná, hogy még mindig
mekkora hatalma van fölötte... Nem, már semmi értelme.
A fájdalomtól összeszorult a szíve.
- Soha nem ígértem neked közös jövőt - szólalt meg a
férfi halkan -, holott mindig arra vágytam. Ehelyett
tréfáltam veled, és bizonytalanságban hagytalak. Közben
attól rettegtem, hogy egy elhamarkodott pillanatban
hozzámész Jackhez.
Delphine értetlenül meredt a férfira.
- Ha így éreztél, miért hagytál el olyan hirtelen? -
kérdezte szemrehányóan. - És még csak nem is
jelentkeztél. Az... az... eljegyzésre meg azt hittem, a tiéd
és Pameláé. Jaj, Kirk, úgy éreztem magam, mint egy
elhasznált ruhadarab! Mit tagadjam, most is úgy érzem.
- Drága kicsikém - vonta magához a lányt -, nem
akartam neked fájdalmat okozni. Abban a hiszemben
voltam, hogy mindent kiolvasol a szememből, és a közös
éjszakánk után meg biztosan észrevetted, mennyire
szeretlek.
- De nem mondtad - suttogta Delphine alig hallhatóan.
- Ilyet tettem volna? Akkor gyorsan pótolnom kell,
nehogy valaki megelőzzön a „bűvös” szó kimondásával.
Szeretlek, Delphine, egész lelkemmel.
A következő pillanatban a száján érezte Kirk ajkát.
Olyan érzékien csókolta, ahogy még soha. Delphine úgy
érezte, ez már a mennyország.
Kirk felemelte a fejét, és a lány szemébe nézett.
Meggyőződhetett arról, hogy azok a szomorú, barna
szemek már egész más fénnyel ragyognak.

123
 - Én is szeretlek, Kirk. Soha nem akartam Jack
felesége lenni. Ő már nős, és akkor este...
- Tudom - vágott a lány szavába -, azon az éjszakán
elmentem hozzá.
- Kirk!
- Igen, kislány. - A férfi olyan lágyan, mély érzéssel
csókolt a hajába, hogy Delphine meghatódott tőle. -
Dühömben sok szörnyűséget vágtam a fejedhez, amit én
sem gondoltam komolyan. A tiszta, friss levegőn aztán
tudatosult bennem, ocsmányul viselkedtem.
Elhatároztam, utánajárok a dolognak. Jacknél azonnal
kiderült, hogy igazságtalanul vádoltalak. Meg kell
hagyni, elég hülyén éreztem magam. Alig értem haza,
Elenát csörgettem fel és vontam kérdőre. Ő értesített a
Pamelával tett „eljegyzésemről”. Azonnal más
megvilágításban láttam a döntésedet. Ezek után már nem
tudtam aludni. Hogy hasznosan teljen az éjszaka,
haditervet eszeltem ki.
Delphine kíváncsian nézett a férfira, aki azonnal felelt
a lány néma kérdésére.
- Hajnalban kiugrasztottam Dynert az ágyból, hogy
első dolga legyen a munkaviszonyodat megszüntetni, és a
béredet kiadni.
- Már megtörtént - sóhajtott Delphine.
- Ne szomorkodj, kedvesem, új munkát találtam a
számodra - mondta a férfi vidáman.
- De hiszen most rúgtál ki!
- Igen, de most meg alkalmazlak egy nemes feladatra,
egy komoly munkakör betöltésére magas fizetéssel és
annyi szabadidővel, amennyit beosztasz magadnak.
Delphine gyanakodva nézett rá.
- Mi lenne az a munkakör, és főleg hol?
- Nálam.
- Nálad? Nem értem.
A kék szempár ragyogva nézett rá.

124
 - Drága kicsi lány, légy a feleségem, még mielőtt
kikészítem a környezetem. Szülj nekem gyerekeket, és
szeresd a férjedet, vagyis engem. Az egész életem
szeretném megosztani veled.
Delphine hátravetette a fejét, és olyan gyöngyözően
kacagott, ahogy már hetek óta nem tette.
- Ne szaladj ennyire előre! Még nem mondtam, hogy
elvállalom.
- Nem? Kényszeríthetlek is.
- Na, ne mondd, és hogyan? - évődött a lány.
- Több hatásos fegyverem is van.
- Például?
- Igazán akarod tudni?
- Aha! Nem szeretem a meglepetéseket. Ki vele!
- Ha ragaszkodsz hozzá! - adta meg magát Kirk. -
Először is addig nem szabadulunk ki ebből a dobozból,
míg igent nem mondasz. Aztán meg... á... jobb lesz, ha
mutatom - a férfi lehajolt, és olyan tüzesen csókolta meg,
hogy a lány beleremegett, és odaadóan simult Kirk
karjára. Lassan elvált az ajkuk, és Kirk rekedten kérdezte:
- Nos, még mindig nem tudod a választ?
Delphine átölelte a férfi nyakát.
- Hát tudod, nagyon meg kell gondolnom, mert
mégiscsak egy félresikeredett díszpéldány lesz a férjem.
- Méghozzá örökre, drágám, és nem felejtettem el, mit
szeretnél. Elmegyünk Saverne-be, nagyanyád
rózsaföldjére, ebédelünk az Eiffel-torony tetején, és
lakosztályunk lesz a Ritzben.
- És ezt csak most mondod?! - játszott a férfival
Delphine. - Már rég igent mondtam volna.
- Te jó ég! Tudhattam volna, mi a gyengéd. Én meg
ostoba, mióta udvarolok itt neked.
- Nem, hercegem, nem tudsz még semmit. Te vagy a
gyengém, és egyáltalán nem vagy ostoba.

125
 - Delphine, tudod, mikor hívtál így? - kérdezte érzéki
hangon Kirk, és simogató csókot lehelt a lány szájára.
- Igen - bólintotta -, már akkor szerettelek.
- És örökre...
- Igen, igen, igen.
Kirk nem várt tovább, a zsebébe nyúlt, és elővette a
távbeszélőt.
- Elindíthatjátok a liftet.
- Hát nem romlott el?
- Nem, drágám. Muszáj volt egy kényszerhelyzetet
teremtenem, hogy választ kapjak a kérdéseimre.

Vége

126